Bereg, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1879-07-01 / 26. szám

tettel is igyekezzünk kivívni az eszme diadalmát. Munkáljanak közre az egyesek, de ha az egyesek tevékenysége nem mutatkoznék elég sikeresnek, egyesül­jenek társulatokká s ne térjenek el soha pillanatnyira sem a meghatározott iránytól, akkor, de csak akkor fog biz­tosan a hazai ipar pártolása nemzeti jobblétünk megszilárdítására vezetni. X. Y. - l­á — Apróságok. Az egyszeri csizmadiaifjuság tavaszi mu­latságot, akarván rendezni ilyetén nem ke­vésbé elmés mint diplomatikus meghívót bo­­csájtott szét a meghívott közönség között: „Tánczmulatság lészen, Ha eső nem lészen. Ha lészen : nem lészen; Ha nem lészen: lészen.“ Ezzel azt akarta tudtokra adni a meg­hívottaknak, hogy habár az incompatibilitásról szóló törvényben nincs is kimondva az esőnek a zöldbeli mulatsággali összeférhetlensége, mégis kétségtelenen kell állania, hogy egyik esély a másikat kizárja, mert ha j­ó a z­e­n (eső), nem lészen (mulatság) és meg­fordítva. Ezen igy van most a nőegylet is a szom­bati társas összejövetelekkel, melyeket a foly­tonos esőzések miatt csak ritkán tarthatott meg, azonban úgy vélt segíthetni, a dolgon, miként a közönségnek tudomására hozta, hogy mindannyiszor, valahányszor a szombati mu­latságot az eső elveri, vasárnap fog megtar­tatni ; ha pedig még akkor is eső lészen, úgy mulatság akkor sem lészen. Jó lesz tehát a fentebbi diplomatikus meghívót kipótolni e képen: »Ha szombaton lészen, Úgy vasárnap lészen , Ha akkor is lészen, Úgy akkor se lészen.* * $ $ Ex még hagyján ! Csak elvár a tánczké­­pes fiatalság egy hétig, de a gazdaközönség meg lesz ölve a sok esőzéssel, mert: «Ha több eső lészen, oda lesz egészen, s jövő esztendő­ben meghalhatunk éhen.“ Az a boszusága is naponként meg­van a gazdának, hogy kiküldi napszámosait a leg­szebb időben, s alig múlik el egy-két óra, m­ár kiveri az eső őket a munkából. A bereg­szászi vinczelléreknek ugyan meg­van az a közös jellemvonása, hogy bármi nagy eső es­sék itt benn a városban, estve, midőn hazajön­nek, mindig azt szokták mondani, hogy nem volt odakünn eső, legfelebb egy kis harmat ermetezett. A gazda aztán megnyugszik k­ülönös természeti tüneményben s egész nap­számot fizet. Akadt azonban egy polgártársunk, a­ki Az ilyen természeti tünemények gyakori is­métlődését megsokalva, nem rég egy szép reg­gel azt mondta vinczellérjének, hogy: „ma magam megyek ki a napszámosokkal.“ Folyt is a munka délelőtt szépen. Eső nem volt sem a városban, sem odakünn, ha­nem volt a helyett rekkenő vsrőfény. Jó erő­teljes orosz kapásai voltak, délig megkapáltak egy jó darabot. „No most aludjunk egy kicsit — szólt ebéd után a gazda — majd azután pihent erő­vel hozzálátunk.“ El is pihentek szépen az árnyékban. — Lehetett már úgy fél öt óra körül, mikor a gazda a vasúti vonat éles füt­­­tyentésére felébredt, s íme látja, hogy emberei édesben horkolnak, míg közölök egy az éb­redező gazda felébe hajolva, nagy zsíros ka­lapjával legyezgeti annak arczát. — Órájához kap, látja, hogy eltelt a sok idő. — Hát ti miért nem mentetek dolgozni? — Hát isten azt parancsolta a panicska, hogy aludjunk.* * * Annak a halász embernek, kit a múlt kedden éjjel az éjféli vonat össze­tiport, le­eresztett hálójában reggel egy halat találtak, s a leggyakorlottabb halászok sem voltak ké­pesek kideríteni, hogy a hal éjfél előtt ment-e a hálójába vagy éjfél után. Már most a haláleset felvételével meg­bízott jegyző nagy zavarba van, hogy felvegye-e a hagyatéki leltárba a halat, mint olyat, me­lyet a halász még életében fogott, vagy ki­hagyja, mint olyat, mely az örökösök tulajdo­nát tevő hálóba az örökhagyó halála után té­vedt? A szatmári pénzügyi igazgatóság ismert buzgóságáról fel lehet tételezni, hogy ha a hal kimarad a hagyatéki leltárból, még vádat emel a jegyző elen, hogy a százalék kivetés elöl kívánja eltitkolni. Kitelik tőle a milyen, mert a nevezett directió némely tagja annyira megy finánczo­­lási buzgóságában, hogy talán még a négy alabárdos közt megosztott Krisztus köpönye­gére is kivetné a hagyatéki százalékot, ha ki tudná puhatolni, hogy azok örökösei maradé­kainak az utódai kik legyenek és hol la­koznak? C­s­e­r­g­ő; sírani egy alakot, melyet az író lelki szemei elé képzelt; ma király, holnap koldus; m­a kétségbeesett, holnap boldog szerelmes; sírni, kac­agul, a mint a szerep kívánja; dalolni fá­jón, bánatosan, boldogságról, szerelemről, hogy m­ajd megszakad a hallgatók szive . . . imádom a szinészetet, mert érthető színekkel festi az a jót, undoritólag a rosszat, hogy önkénytele­­nül borzadunk a kétszínűség, fondorkodás rut bűnétől vágyódunk, követni a jót, szépet, óhajt­juk elérni a boldogságot.*' — „Gyermek Melániát ön csak művészt látott és nem kontárokat s látna csak rosszul szerepelni egy-egy rossz színészt, ki ábrán­­dulna teljesen; ón ... én nem hiszem, hogy ezek, a­kik falura kényszerültek jönni. Valami jó színészek legyenek“ — elégedetlenkedők az öreg tir és roppant keserű lélekállapotba hozta őt az a tudat, hogy i­eje úgy rajong a színé­szetért. A szép barna nő épen védbeszédre készült a Vándor színészek érdekében; már felnyílt mosolyogva a piros ajk, ragyogtatva két sor apró gyöngyöt, melynél szebbet Cey­­ion legvénebb halásza sem­ látott, midőn épen a pillanatban két Vidám fiatal színész !U9­ it él­ő áblaH előtt. (Fölvt. köt.) Levelezés. Szolyva, 18?9. jun. 22. Folyó hó 21-én a szolyvai állami elemi magyar tannyelvű tanonczok részére azon czél­­ból rendeztetett tavaszutai mulatság, hogy a költségek fedezéséből fönnmaradt összeg azon állami elemi tanonczok közt osztassák szét, kik ezen évfolyamban a magyar nyelv elsajá­tításában eredményteljes előmenetelt tanúsí­tottak. A n. é. meghívott közönség száma nagy volt, de ezek közül a jó idő daczára csakis egy harmada jelent meg. Az ünnepély főrendezője , Grabószky Nándor helybeli iskolaszéki el­nök ur vala; a házi asszonyi szerepet pedig t. Buzáth Károlyné 6 nagysága vívó, ki azon igyekezett, hogy az ünnepély menetének rend­jét és a jelenlevők kedélyességét fönntartsa s a mulatságot minél kedélyesebbé tegye. — Ö nagysága az, ki a szolyvai magyar tannyelvű állami iskolában minden évben 1 szegénysorsu tanonczet teljes ruházattal szokott ellátni; ő az, ki minden husvétkor 40—50 szegényebb sorsú család részére pászkát söttet, s több te­kintetben gyakorolja a jótékonyság áldott mű­ködését ! Tisztelet nevének! Napközben — midőn a zene szünetelt — a tanonczok daloltak és szavaltak, kik között aztán a csekély számú n. é.­közönség igen nagy összegbeli adományt gyűjtött saját köré­ben, s osztott szét. — Estek­ 9 — 10 óra tájban kezdődött a t. dr. Schmid közszeretetű orvos úr által rendezett élvezetteljes tűzijáték, a­mely a legfényesebben sikerült most is, mint ren­desen szokott. A társaság végre az éjjeli órák­ban a legjobb kedél­lyel oszlott szét, bár egy kellemetlen esemény, melyet azonban elhall­gatunk, nem kevéssé zavarta is meg a hárs­faival fürdőben az oda is lerándult közönség vigságát. Köszönet a nemes résztvevőknek jó­­akaratu buzgalmukért, melylyel a mulatságot jelenlétükkel fűszerezni s egy jószándéku ha­zafias törekvést előmozdítani igyekeztek . Grigássy Dénes, áll. el. tanító, Gazdasági rovat. Hasznos tudnivalók, Saját jegyzetei nyomán közli i Gr. L............. B . . . (Folytatás.) 25. A bor conserválása és javítása villanyosság által. Scoutteten a párisi tud. akadémiának 1869. évi nov. 29-én tartott ülésében követ­kező érdekes esetet jelentett be: A mennykő Digne mellett egy azőlőmives pinczéjébe be­ütött és ottan egy nehány teli hordót szét­rombolt, a kifolyt bor összefolyt egy gödörbe, a mely azon czélra volt kiásva, hogy más al­kalmakkor véletlenül kifolyó bor ottan össze­gyűljön. A gazda, ki ezen bort eleinte rossz­nak hitte, literjét 10 centimért árusította, hanem egy negyed év múlva úgy találta, hogy azon bor kitünő lett s literjét már 60 centimért adta el. Ezen sikerdun átalakulás felett egészen elcsodálkozva, elbeszélte a sző­­lőgazda ezen esetet Marey Monge tábornok­nak, a­ki hozzám fordult, hogy adnék neki eziránt felvilágosítást. Én azt felelem, hogy ez alkalmasint a villany­folyam hatása, a me­lyet könnyen constatálhatunk egy próba által. A kísérletek megkezdődtek s a végeredmény kielégítő volt, hanem hogy minden kétséget és A JERUZSÁLEM! SZ. JÁNOS REND utolsó napjai (Történeti rajz.) Dubarry Armand francris eredetije után fordította : Arday Emil. (Folytatás.) VIII. A fegyverszünet, Sötét, mogorva eat volt. A mint a küldöttek a palota elé érkez­tek, a testőrség kitért előlük s hagyta őket bemenni. Rémület, bátorság és zűrzavar ural­kodott a palotában, hol HompeBCh mintegy 50 lovagtól környezve, hallgatta megrémülve a nap véres eseményeinek elbeszélését, előre is borzadva, mikép a lefolyt jelenetek a rend tagjai általános lemészárlásának csupán előjá­tékául szolgáltak; —■ annál inkább hívén azt, mert azt beszélték, hogy e mészárlásra a jel egy ágyúlövésyel a tengernagyi hajóról fog í»e­»dainl. E közben * körötte, kik négyet i­k#hU nak, a nagymester elé bocsáttattak. — A kül­döttek voltak: Testaferrata Mario báró, Bo­­nanno tudor, a legfőbb felebbezési törvényszék tagja, Torreggiani Ügyvéd és Guido. — Ez utóbbi, mint legelhatározottabb, vitte a szót. — Kegyelmes urunk és magas tanács, — mondá szilárd hangon — a máltai nép nevé­ben és akaratából jöttünk, hogy felolvassuk azok kérvényt, mely a nép kívánságait tolmá­csolja. — Ezzel Testaferrata báró kezeiből átvévén egy a küldöttek által szerkesztett iratot, fel­olvasta. — Ez irat főbb vonalaiban ecsetelvén a máltai nép helyzetét, azzal végződött, mi­szerint hogy a bombáztatás és egy eshetőle­­ges mészárlás kikerültessék, a kormány en­gedje át helyét a francziáknak. A kérvény ezen részének olvasása külön­böző hatást gyakorolt a jelenlevőkre.­­ Míg a legnagyobb rész megrémültnek látszott, ad­dig egyikük Caravailles bailli alkanc­ellár, defi Quichotte példája által lelkesítve, méltatlan*­kodva felkelt helyéről a kihivólag fordulva a küldöttek felé, mondái

Next