Bereg, 1883 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1883-01-14 / 2. szám

/ A mi oroszaink. A „Magyarország“ czimü, havi folyóirat fo­lyó évii január havi számában a „felvidéki oro­szok“ czimü rovatban Olsavszki Lajos úrtól egy közle­mény jelent meg. Ezen közleményben a felvidéki oro­szok a haza mostoha gyermekeinek jeleztetnek; olya­noknak, a­kiknek mindennapi kenyerük sincs meg, a­kikkel senki se­m törődik, s a­kik a népnevelés áldá­saiban egyáltalán nem részesülnek. A közlemény után a helyi viszonyokat nem ösmerő így ítéli meg, s ilyen forgalmat szerez a felvidék anyagi és szellemi viszo­nyairól. Engedjen meg czikkíró ur, ha én közleményével homlok­egyenest ellenkező tapasztalataim után, közle­ményét megczáfolom. Első­sorban is hivatkozom azon nagyobb számú utazókra, kik egy vagy más érdekből a felvidékre ki­rándulásokat tesznek, hogy mily kellemesen lepi meg az utazót, a­midőn az iskolából haza­térő gyermekek a megyebeli felvidéki orosz községekben tiszta magyar ki­ejtéssel, „szerencsés jó napot“ kívánnak neki . Igaz, hogy ez az utóbbi évek eredménye, a mióta Halász Fe­renc­­ kir. tanfelügyelő ur a felvidéki papnevelés érde­kében oly lankadatlan kitartással és meglepő eredmén­­­nyel működik; — a népnevelés eredményéről e vidé­ken tehát beszélnek a tények. Lehet-e egy oly népet miveletlen és irás­tudatlannak nevezni, a melynek fiai közül csupán a beregszászi kir­­tszék területén a bírói és kezelői szakban az 1879. évi tszéki czivutár szerint is, tényleg huszonhat egyén van alkalmazva?!... A felvidék anyagi viszonyait illetőleg hivatkozom egy tekintélyre, Babinecz János vereczkei kir. j biró urra; az ő szóbeli előadása, s az ottani népviselet, egészséges kinézés személyes szemlélete meggyőzött arról, hogy a határszéli hegység és a Rozgyila hegység között eső területen lakók, általános jólétnek örvende­nek. (Vajha úgy volna minden tekintetben! Szerk.) Dús legelőik mellett bőven termő réteik vannak; marha ál­lományuk oly terjedt, a­mely nagy tőkét képvisel; meg­élhetésüket pusztán marha állományuk biztosítja. Lehet-e egy olyan népet rest, tunyának nevezni, a mely nép a Beszédek’ hegyoldalait évről-évre műveli szántás-vetés által. Megengedem, hogy a Rozgyila és Munkács között eső vidéken a nép szegényebb és kevésbé munkás; de ennek oka nem a nép tunya volta e restségében kere­sendő. Megtalálja az okot bárki az 1868. évi XXXI tczikkben s a szenvedő váltóképesség kiterjesztése több kárt tett Magyarország birtokos s földmives osztályai­nak a tatárjárásnál; a tatárjárás után még a földbir­tok megmaradt a birtokosnál; de az 1868. évi XXXI. és az 1876. évi XXVII tczikkek életbe léptetése után minden az uzsorásoké lett. Lehet-e tehát csudálni, ha a szóban forgó vidék lakói tudatával bírván annak, hogy a mit ezután keresnek, az is az uzsorásoké: inkább el­heverik a napot, mint sem az uzsorásokat gazdagítsák Ezen országos bajon csak a törvényhozás segíthet Ha czikkírö ut a nép érdekeit védeni akarja, has­son oda a törvény által megengedett minden módon, hogy az uzsora és káros hitel­ügyletekről szóló törvény­javaslat mielőbb törvényerőre emeltessék Előtte van a sajtó, a megyei bizottmányi gyűlések. Innen felterjesz­tést indítványozhat, s nem lesz senki, a­ki törekvései­ben ne gyámolítsa. Sz. L. István, presbyterek: Jászay Antal, Katona Sándor, Sár­kány Gábor, Kozma László, Nemes Adám­, Szanyi And­rás Bertók Lajos, Antal Sámuel, Gerzsenyi Menyhért, Molnár Albert, Visnyay József és Lőrinczy Zsigmond. A megválasztott főgondnok, hiszszük, hogy a meg­kezdett uton halad, s egyházunk rendezését és anyagi ügyeinek rendbehozását szivén viseli Fenkölt gondolko­zásának és nemes lelkének tanúbizonysága ama nemes cselekedet, mely szerint boldog emlékű neje emlékére „Abama alapítvány“ czim­én 100 o. ért. frtot tett le, melynek kamata szegény és jól tanuló gyermekek jutal­mazására fordítandó. — Isten éltesse soká a nemes lelkű férfiút, hogy a református egyházak ezen egyik legrégibbjét vállvetett munkálkodás és kitartással kellő virágzásra juttathassa, s mint a magyarság egyik véd­­bástyáját számos évig kormányozhassa. e. ö. T. Szerkesztő ur! Munkács 1883. január 12. A „Bereg“ legutóbbi számában Munkácsról oly rémes tudósítások foglaltatnak, hogy bár azt a „rendes levelező“ bocsátotta is szélnek, a mennyiben a közbizton­sági állapotok ilyetén megzavarása Oroszvég községből eredetinek állittatik, következőkben vagyok bátor a­lul­­csigázott képzelettel írott sorokat értékükből némileg leszállítani. l szer. Munkácson az összes kereskedésekben soha sem volt 120 drb revolver*) és ha egy pár egyesek által talán vétetett is, az még nem jelez forrongást és nem mutatja azt hogy Munkács fegyverben állana, csak azért, mert 4—5 rabló zsidó garázdálkodik a gazdag zsidók ellen. 2- szer. Az Oroszvég községben Marmorstein S szeszgyáros ellen elkövetett gyilkossági merénylet és rablás megtörténte után a közigazgatási hatóság nyom­ban megkezdte a vizsgálatot és eléggé helyes nyomon haladt. E részben tehát a városi kapitányt vád nem érheti, mert abba bele sem folyt és nem is tehette. 3- szor. A Salzberger Meier oroszvégi lakos házá­nál az ágy alatt talált 15—17 éves zsidó fiú határozot­tan részegségében bujt oda, a mit a vizsgálat kifogásta­lanul beigazolt. E zsidó fiú a Salzberger vejével mulatott s ez alapon ment Salzbergerhez, hol ki is tette azt, a mit bevett; a mi fényesen igazolja részegségét. De bár miként történt is, annyi állt, hogy vizsgálva volt.­­ E részben tehát szintén nem vádolható a városi kapi­tányság. Ennyit az igazság érdekében, mert bár felette sok kívánni valót hagy fenn a városi kapitányság működése, ne érje őket a vád olyanban is, a miben épen nem hibásak. Gáthy Géza: Levelezések, Munkács, 1883. január 10. A zsinati törvények végrehajtása városunk refor­mátus lakói közt élénk érdeklődést kelte­t. Jól esett látni a meleg ragaszkodás és érdeklődés azon kifejezé­sét, mely az egyházi elöljáróság választásánál nyilvá­nult. Szerepeltek a „nők is az alkotmányban“, mert az özvegy és bért fizető önálló nők közül többen szavaztak. Főgondnokká választatott: Nagy Gyula kir köz­jegyző, algondnok Tárczy Károly, pénztárnok Csomár Csergóczy Nepomuk levele Báró Lupákhoz. Beregszász, 12-a Januarii 1883. Milyrül tisztelt Baro ur! Örömei constatalalok kelemetes körülményt, hogy sartenger felfagyta taki csont. Közlekedisi utaink legjob karba helyeztetek menyei gondviselis aUala. Mig Macsola izs keminy utat kapta, hijaba oponalta elene Búcsú. Mindezt korcsolazo egylet veriztagjai szivosaganak köszönhetünk. Gyülisi meghívót kit hitel­ezelöte min­­denki hidegen fogadót Neve után mindenki irta: „lata de nem mehetye“, másik irta: „máj ha fagy.“ — Nem lehetet gyű­list, összehoznyi. Pedig forgot szünyegen fon­tos tárgy: tudnyi illik „korcsola idiny meghatarozasa “ Riszvitlensig hiányában gyű­list megtartanyi nem lehetet, ergo: korcso­ya idiny elmarata. Ekor jöte másik meghívó, melben ki vut tive, hogy második gyülisen tekintet nikúl tagok szamara, jelen *) Mi a hirt hitelt érdemlő forrásból nyertük. Szerk. livük határoznak, s^aorcsola lainyi m­egnyugak, csak­ugyan meg is tetik.H Határoztak erős fagyast s megnyi­­totak korcsola palyát. Kar vota mingyar elsQ gyülisec nem felipnyi er­les­­ patarozata­. Keminy tili idip mint a halálozási esetek nagy mir­­vüek sertisek közöteS Egymást i­ik haláleset felvitelek fnipies nyeven diszciptorok) Falu helen irdemes nipneve­­lők regei kimének íBdvarra halgatnyi melik oldalrul ha­­atszik sertisek ha>­­vudala vagy szóbeli vigrendelete? mingyarast megtugyJik hang i­aDyabul hova lesznek in­vitálva vacsorára?­­ Csak az a­ v kar, s hogy iletin zsirozs mulacsagban lamar elveszti ember [övi i­vagyat. Aztán muszaly kop­­alnyi, diétát tartanyi.­ Diéta osztan segít. (Lara mig se nincs igazok franya elfenzikieknek, kik aztat alitjak, hogy Magyarországon dietaurak nem veszünk sémi hasznát) Báli meghívókat I iz8 hordozak mar szijel. Bereg­szász fiatalság balja, polgári kaszinó balja mar kipubli­­kaltatak Csak kar, mäfeg báli rendezők józan takariko­­sagnak utyat vágják. Családi jegyeket nem kibocsatyak. Ez előte ilelmezs emb­er összeszete haza nipit, övi ro­konságát, sogorsagat, fiat, leányát, menyit, vejit is ezek­nek Oozes pereputyat ! termád is negyediziglen, is bevite mind balba egy csalati jegyet. Megható pildaja szip ro­koni eszetartasnak. Ka.BSKot vigni atyat. agj Tűzoltó vendigííjf'Haupt Ilias akarta közönsigettj m­eglepnyi. Hozata­ni weseket fuvarosbul, harom hó­napra. Gondolta majd^, fgiepetist viszaagya közönsig: meglepi vendiglfijit m^j &agyob szambán. Csalatkozta. Első előadásra publikum* nem elment. „Majd hónap!“ biztata magat válalkozo. j Elmúlta másik „majd hónap“ közönsig nem gyüt, elmúlja harmadik „majd hónap“ migse nem gyűre publikum. El or ad­ata, hogy nem csinálja társulatai Haupt-treffer, s­?t előadásoknak csendes titok­ban megtartass rendőrkgjjdtan figyelmit magara vonnya, is nehogy titkos társulat,*.rejtegetise vadjaba esik, kiata utyat társulatnak mondvat^ szerzfldisi idű három hónap vöt, eltelte három „majd­*onap,“ tehat idinynek vige, tízese visza társulat utiköltsiget, aztand menyen tovabat egy hazai. Szeginy nipi­nekesek mar ipen kiszültek elöadnyi „József egyiptomi futását,a mikor megszánta ü két József (a másik, a Moskqvics) tefogata „Vasutba“ igy szerez­­tik meg „vasúti költsigetjs Munkácsig. Most már Mezei Jóni felcsapta Homernak: akarja megénekelni övi Iliast (Bínptot). alázatos szolgája: CSERGOCZY NEPOMUK. akarta őt még egyszer. Azután eltűnni szenvedéseivel; élni, a­mig lehet, egy édes emléknek Ennyit akart ő.— Leste hangját, melylyel annyi elfeledett eskü, annyi szép szó repült a semmiségbe. —• Keresett egy vonást az arczban, egy sugarat a szép szemekben, mely talán még rokon volna szivével?! E­ég lett volna neki ennyi! De semmi sem volt! A szép arcz büszke vonásai mintha meglettek volna merevülve s a szemek sugarai, melyek egykor oly édes lángra gyújtották szivét, most minden vért megfagyaz­­tottak ereiben. Az a hang úgy eltaszitottl— A Ladányi park szelíd tündérét itt hiába kereste volna bárki is. Arra a néhány szóra sem emlékezett Barna Elek, mit a grófnő úgy elvétve vetett hozzá. Mint egy részeg tán­torogva botorkált ki a fényes palotából, sötét gondola­taival a sötét éjbe. A friss levegő megcsapta arczát, s ez egy kissé esz­méletre térítette. Merre most? Egy csapszékból fü 1 hasító zene, vad tivornya zaj hallatszott ki. Barna Elek gyorsan e pokoli harmónia felé irányozta lépteit. Felszakította az ajtót, belépett a füsttel, gőzzel telt szobába, hol férfiak, nők vegyesen, vad rendetlenségben tivornyáztak. — Máskor nem lépett volna ide be önmegvetés nélkül; most jól esett lelkének a posványba süllyedni s nyelni az erkölcstelenség pisz­kos iszapját ezekkel az emberiségből kivetkőzött alakok­kal Itta undorodás nélkül az eléje hozott bort. Szemeit őrületesen forgatta, átkarolt egy czifra, kifestett arczú leányt, beszélt hozzá a kezdő szerelmesek hangján sze­relemről, üdvről, miknek egy élet megfejtést nem ad soha! Játszadozott gyermekként annak vállaira omló ha­jával. Lesülyedésében nem vette észre, hogy önkénytele­nül egy jelenetet paródiázott ki abból a tragoediából, melynek hőse ő volt. — Lehajtá fejét a leány karjára, önkívüli állapotában ajkai lassan suttogák: „Emlék­szel-e? ... .Keblemen pihentél.......A virágokból felénk özönlő illatár elkábitotta minden idegünket..­Szeresse­tek, szeressetek! Ezt susogta minden körülöttünk... A folyó, fű, fák, madarak. ..Azután esküid... A mindenség mintha áldólag terjesztette volna felénk karjait...És mégis? Ajkam nem érzett mást, csak ajkad édességét... nem hallottam csak szived dobogását s szerelmed lágy, epedő hangját. Azután...jött egy végtelen semmiség... nehéz napok, telve átokkal...és én oly nyomorult let­tem.“ — A leány őrzó karján Barna Elek könnyeinek forróságát. Eleinte borzadni kezdett, majd szánni kezdte őt. Életében talán először érzett megindulást, s könnyei sűrűn patakzottak kifestett arczán. — Barna Elek föl­ugrott. „Köszönöm, szólt tompa hangon a leányhoz, nem hittem, hogy megpihenhessek még valahol e világon.“ — Azután lehúzott ujjáról egy fényes karika gyűrűt, rá né­zett még egyszer keserű mosoly vonaglott ajkai körül s felkaczagva, oda veté azt a leánynak, Nyilvános számadás és köszönet. A beregszászi reform­ egyház tanácsa által e folyó hó 7-én uj iskolája költőéinek fedezésére rendezett s sorsjátékkal összekötött vigalom alkalmával belépti j dijak, felülfize^óeséx­^eset^■ agraglilfigVtíilásából bévé­ * teleztetett 19 tv frt. 1607 da­rab elárusíts sorsjegy árából befolyt 124 frt 40 kr. Kint­ levő ősszé, e czimen 36 frt 30 kr. Száth István ur által ajándékozot s kisorsolt torta árából 5 frt. így tesz az össz­es bevétel é­ l frt 70 krt. Kiadás 109 frt 86 kr. Mit levonva a hévégiből, marad tiszta jövedelem 251 frt 84 kr. C Felüladakoztak:­­ Kicsi­ Samu 30 kr., Kottmann József 30 kr., Benda Kálma 30 kr., Kozma Károly 30 kr., Friedländer Áron li frt 30 kr., Teodorovics Antal 30 kr., Szarka József 30 kr., Horváth Jenő 30 kr., Sipos Józsefné 30 kr., Sallay Gyqa 83 kr., Jolszty Gyula 30 kr., Frieder Mór 30 kr., Füzséry Péter 30 kr., Blau Ja­kab 30 kr., Havas Tivadar 30 kr., Moskovics József 90 kr., Gliga Tivadar 30 kr., Csánk Béla 30 kr., Kovács István 90 kr., Balla Sámuel 30 kr., Friedman Zsigmond 30 kr., dr. Fedák István b trt, Tolvay Lajos 30 kr., Egyedy Lajos 30 kr., Greizn­­ W István 30 kr., Szikszay Károly 30 kr. Jegyeiket megváltották: Székely József 1 frt, Varga Sándor 1 frt, dr. Szaba,László 1 frt, Varga Ist­ván hajdú 1 frt, Polchyi^fg^ frt 60 kr., Kallós Tivadar Utolsó emléke i rl a történetnek, az utolsó kapocs, mi még az élethez ftztg Oda volt dobva a főrtelembe. El volt szakítva nMU­ jen kötelék, most már tovább, tovább!­­ Kirohant a vak éjbf ! a szél felborzolta haját fe­detlen fején, gondolt is ö Lost avval? Csak ment, ment... mintha űzték volna. Nem hátra nézett. — Iszonytató! Utána rohant minden. A­ Ladányi park vén fái fenye­getőzve, rémletesen zugír^k egy pokoli dallamot a gyöt­relem hangján...azután a kis pad...a folyó hömpölygő hullámaival... azután a­­ vén Ladányi sápadt, kiaszott arczán gyanakodó, szemref^oyd tekintetével... a büszke grófnő hideg, méltóságos­ alakjától...s az átok mind, mind!­­ A lánczhidra ért, -s a rémek már oly közel jár­tak. Menekülni nem lehetet sehova. De hát minek is? Alant a vén Duna hullámil­ oly sok nyugalmat igézőleg zúgtak. Már már megragadták az üldözök... még egy sikoltás. ..és a sötét éj ©!■ feledott mindent. A vén fák pedig a kadanyi parkban csak zúgtak, búgtak tovább. — Pusztul minden! De hát miért? Vár­jatok, várjatok csak! Á tiUiattok már, nincs szükség a ti vesztetekre. Nem Brakatei-fog már a szive senkinek a ti látásotokra, nem jön it­|lehalni senki. — Bólingassa­­tok csak ti szakadozó á|rj­a­ emberi gyarlóság fölött. Hiúság vására az élet,­­a­­ jóság minden.

Next