Bereg, 1884 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1884-04-20 / 16. szám
X-ik évfolyam. 16. szám. Beregszász, 1884. április 20. Szerkesztőség: r Hová a lap szellemi részét illető új közlemények küldendők: pp.Beregszász, Namény-utcsa 453% Előfizetési díjak: Egész évre .... 4 írt. % Fél évre.....................2 írt. j| p Negyed évre .... 1 frt. p . Községeknek és néptanítóknak jg Hi egész évre . . 2 frt 50 kr. g inNyilttér sora 20. Egyes szám 10 kr.gBEKEG, Kiadóhivatal: Hová az előfizetési és hirdetési g» dijak s reclamátiók intézendők: Nagy Lajos és Sallay Gyula •§ könyvnyomdája. Hivatalos hirdetési díjak: jgy egyszeri közlésért: % 100 szóig . . . . 1 frt 40 kr. % :;j 200 szóig .... 2 frt 40 kr. 2* ^Hirdetések s a nyilttérbe szánt közlemények előre fizetés mellett fogadtatnak el^ Beregmegye hirdetéseinek, e kir. tanfelügyelöség-, az általános tanító-, es a közmüvelodési egyletnek hivatalos közlönye. Megjeleniik minden vasárnap reggel. Az iparosok kvalifikácziója.*) A gőz meg a villám tökéletesen reformálta a világot. Átalakította az ipart, kereskedelmet, megváltoztatta még a társadalmi életet is, megdöntötte még a családokban uralgó régi szokásokat is. A rohanó gőzparipa füstje új világot hozott a régi elavult helyébe, ugyananyira, hogy ma már gőzgépek, füstölgő gyárak emelkednek még falvak szerény házikói között is és szembeötlőn figyelmeztetik az iparost, a kereskedőt, hogy a verseny századában él, ha nem iparkodik latba vetni erejét, hogy megküzdjön versenytársával, akkor eltiporja az idő rohanó kereke, és le kell térnie a küzdőporondról, nehogy a verseny küzdelmében végkép elsodortassék. A szabadipar behozatala megteremtette a mai lázas concurrencziát, mely mindenesetre roppant haszonnal jár mindenütt az ipar és kereskedelem fejlesztésére, de egyúttal aztán annak a korlátlan szabad iparnak olyan kinövései is vannak, melyek mindenütt eklatáns módon nyilatkozván, kénytelen volt a törvényhozás reformálni az iparviszonyokat, hogy a már veszélyesnek mutatkozó jelenségek végleg megszüntettessenek. A szabadipar alkotott egy olyan haszontalan üzérkedő osztályt, amely mesterségének talán csak a nevét ismeri, hanem annál jobban ért ahoz, hogy tele torokkal kínálja a gyári áru selejtes, szemre való iparczikkeit, amelyeket szerencsétlen vámviszonyaink következtében a külföldről potom áron beimportálni engedünk. Az a sok szélhámos, névleges iparos, ki mesterségét soha sem tanulta, hanem csak a mindenáron és módon való piszkos üzérkedést gyakorolta kétes pályáján, tönkreteszi a legszolidabb és legügyesebb iparosnak tisztességes versenyét is, mert iparczikkeit nem képes oly árért előállítani, mint amennyiért külfödről behozott vár A „Zemplénéből. Szerk. sári iparcikkeket megvenni lehet, a nagy publikum pedig csak a látszat és olcsóság után indul. A nagyban kifejlett gyáripar szintén nagyon megnehezítette iparosaink helyezetét, mert azok a füstölgő, zakatoló gyárak elárasztják a világot változatos készítményeikkel és hizelegnek a közönségnek olcsóságukkal. Azon óriási versenyt az ipar terén, melyet a gőz és villany hatalma előidéz, el kell fogadni úgy, amint van. Ténnyel állunk szemben, mellyel számot kell vetni azért, hogy a rohamos és folyton terjedő verseny mellett is képes legyen a kézi munkára támaszkodó műipar érvényesülni és tovább fejlődni. Mert elvégre is a gyáraknak bámulatos produktuma a hátrány mellett nagy előnyt is nyújt a kisiparosoknak, csak czélszerűen tudják felhasználni, és csak azoknak szolgál különösen kárára, akik a kor haladásától elmaradtak, akikben nincs meg a kellő szakismeret, a szellemi és technikai képzettség hivatásukhoz. Ezért kell örömest üdvözölnünk az új ipartörvény azon intézkedését, hogy a kvalifikácziót kikötötte az iparengedély elnyeréséhez, mert kellő értelmi és szakképzettség nélkül a szabad iparnak kárára szolgál az, aki kontárkodik. Elmúlt már az az idő, mikor a mesterinasnak elég volt, ha az írást olvasást megtanulta, amellyel aztán egész életében beérte. Ez volt nagyrészben az oka annak, hogy iparosaink alacsony értelmi és szakképzettsége következtében a külfölddel versenyezni képesek nem voltunk. Kell, hogy mint a művelt államokban, úgy nálunk is az iparosok és kereskedők megfeszített szorgalommal képezzék magukat, mert minél több ismeretet, minél nagyobb technikai ügyességet sajátítanak el, annál könnyebben boldogulhatnak itthon ép úgy, mint a külföldi versennyel. Az iparügy élén álló tevékeny férfiaink már belátták, hogy virágzó ipart csak úgy teremthetünk, ha képzett és művelt iparosokat nevelünk vagyis az iparostól is értelmi kvalifikácziót kell követelnünk, mert különben a lázasan fejlődő külföldi iparral versenyeznünk nem lehet. Az iparos iskolák felállítása már ebben találta intenczióját, és mindenesetre szép eredménye lesz mindezen intézményeknek, melyek az iparosok értelmi műveltségének fejlesztése czéljából létesítettek; a kvalifikáczió behozatala pedig megóvja iparunkat a szélhámosok folyton szaporodó csapatjától, mely eddigelé is roppant kárt okozott szerencsétlen viszonyok közt fejlődő iparunknak. A koldulás megrendszabályozása. Az isteni gondviselés bölcs elrendelése következtében három kasztra oszlik fel az emberiség; u. m. gazdag, szegény és koldusok kasztjára. E kasztok mindegyike jókora tömeget foglal magában az emberiségből; mindenik kaszt boldogsága, illetve nyomorúságában számtalan ember osztozik. A napi sajtó nagy közönségünket bőven értesíti a két előbbi kasztról. Híven leírja a gazdagok fényűzéseit, fényes táncrestélyeit, vig lakomáit; ecseteli a szegény nép anyagi keserves helyzetét, kortól való elmaradását, jó tanácsokkal ellátja a földmíves köznépet, ír a hivatalnokok szorult helyzetéről. Lényegében mind igen szép ez, csakhogy az elmondott jó észrevételek rendesen úgy járnak, mint a szappanbuborék: mihelyt elpattant, megsemmisül. Tudunk mi adni jó tanácsot, nincs is abban nálunk hiány , csak aztán mikor tenni kell, ne dugnék össze kezeinket, ne néznék tétlenül az elnyeléssel fenyegető örvénybe való sülyedésünket ! Az a fő bajunk épen, hogy a tett mezejére kilépni nincs elég bátorságunk s rendesen, ha szorit a csizma, másra utalunk, az egyszeri czigánnyal: „Szólj már te is! Ne csak én beszéljek!“ Mint mondom, a két előbbi kaszt helyzetéről eléggé értesülhet a nagyközönség, azonban a harmadik, vagyis a koldusok kasztjáról vajmi ritkán, vagy épen sohasem szokott referálni a napi sajtó, mintha a koldust ember TARCZA. TAVASZI KÉP. (Rajz.) Kellemes, tavaszi alkony dereng az ujuló vidék fölött. — A fejelő bimbók illata, az elenydús levegő, az a kedves zsongás a természetben, mely a kikeletnek egyedüli sajátja, édes mámorba ringatják a természet ölén audogót. A kebel kitágul, a szem gyönyörtől ragyog, a szív, még ha fájdalom zaklatja is, örömteljesebben dobog, az arezszín üdébb, a test rugékonyabb lesz a iidulni kezdő élet láttára. Az enyhe levegő vonzotta ki a szabadba amaz ifjú párt is, kik összeölelkezve, bizalmas közelségben andalognak egymás mellett. — Látszik magaviseletükről, hogy szeretnék megállítani a nyugotra hajolt napot, s a perezeket órákká óhajtanák változtatni. — A kedvesen enyelgő szellő el-ellebbenti a hanyagul odavetett kendőt a nő kebeléről, melyet az gyönge pirral arczán — helyez ismét vissza. — Szőke fürtéit kaczéran lengeti a lágy tavaszi szél. — Az ifjút egyáltalán nem látszik érdekelni a nyíló természet szépsége, a zöldelő faágakon csicsergő madarak víg énekét nem hallja, az alkonyuló naptól megirányozott felhő látása szint nem ihleti meg, annál jobban látszik figyelni a lányka beszédes ajkaira. — Édes Ferim — szóla a báry — oly boldognak élzem magamat, meggyőződve szeret mad felől, hogy szinte ramagek a gondolattól* elválva élű tőled. — Ne aggódjál Katinkám, Isten kötötte össze lelkeinket, ember nem képes elválasztani ! — De lásd, édesanyám is ellenzi viszonyunkat, s határozottan megtiltotta a veled való találkozást. — Nem kétlem — válaszol az ifjú — hiszen annyi roszat beszéltek rólam előtte, oly rosz színben mutattak be, hogy ha csak felét elhitte is a rágalmazó beszédeknek, óvakodik leánya jövő sorsát ily ifjú kezeibe letenni. — Melyek nem igazak, kedvesem, én tudom. S azért én minden tilalom daczára el-el jövök e kedves fák alá, hogy veled egy nehány szót háborítatlanul válthassak. Az ifjú gyöngéden vonta, közelebb a leánykát. Szótalanul lépdeltek tovább. A szántó legény síró füttyjét idáig hozza a szellő, közbe-közbe egy egy kurjantás is hallatszik. A visszaérkezett vándor madarak szabad szemmel alig látható magasban lebegnek a levegő kék homályában, a csintalan fecske csaknem arczaikat leggyinti szárnyaival. — Minden éled, mozog a tavasz enyhe leheiletére. A zöld pázsit, mely mintegy elterülő tenger nyugszik a rónán, kellemes behatást gyakorol a szemre. A virágbimbókkal dúsan megrakott gyümölcsfák illata mámoritólag hat az idegekre. Erdő, liget, róna és hegy új mezt öltött magára, üde köntösben tárul a szemlélő elé. Még a temető is, ez a sötét birodalom, az enyészet országa, vonzóbb, kellemes! alakban fogadja egy-egy uj lakóját. A bokrok és fejfák tövében elrejtőzött szerény ibolyák, és a kegyelet ápolta virágok vetekedve igyekeznek a rideg helyet kedvessé varázsolni. Menjetek, csalfa virágok, ne csalogassatok pajkos dalu madarak I nem vágyunk mi még oda, „ahol nem fáj semmi“! Hiszen olyan szép az élet! Olyan édes még a szenvedés is, „és ha azt a tenyérnyi zöld virányt is behordta a szél sivatag fövénnyel, megsiratjuk, de tovább megyünk örökös reménnyel“!..., A természet e viránydás korszakában, midőn még a kihalni készülő élet is pezsgő ifjúsággal látszik éledni, ki gondolna a halálra?! Új lomb fakad a fákon, új remény kél a szívbe, új álmokat, ábrándokat sző az ifjú elméje, s mindezek gazdag tápot nyernek a tavasz jószás napjaiban. Igaz ugyan, hogy azok a szép tervek, fellegvárak, mint a mező virágai, a liget éke, elpusztulnak a kebel, a szív, kihalt üres leszen, s őszfelé már a sáppadtan lehulló levelek zörgésén elmerengve, gyakrabban dudorászszuk hogy „temetőbe, sírba vágyom;“ de azért csak prolongáljuk reményeink váltóját tavaszról-tavaszra. A gondolataiba elmerült ifjú élénken emelé föl fejét s bánatteljes hangon szólott a leánykához: — Kedvesem, az én sorsom bizonytalan, életem viszontagságos: jöhetnek idők és körülmények, midőn nem lesz hely, hová fejemet lehajtsam, midőn a száraz kenyér is jóizü falat leszen, a te nem leszesz képes e nélkülözéseket elviselni, ki most gondtalanul élsz! — Veled és oldalad mellett a nyomor viselése gyönyör lesz nekem, a szenvedést mosolyogva tűröm, — felelt a leány lelkesülten. — Érhetünk időt, a melyben a sors és emberek üldözőbe vesznek, s azok, kikhez talán segélyért fordulnánk, gúnyosan mutatnak ajtót. Érző szivedet e döfés halálra sebezné. — Az emberek méltatlanságát elszenvedem s annál abban foglak szeretni, mennél több bajba lóssz