Bereg, 1887 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1887-09-11 / 38. szám
38. szám. XIII. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1887. szeptember 11. Előfizetési dijak: Egész évre...........4 frt. Félévre................2 frt. Negyedévre .... 1 frt. Községek s néptanítóknak egész évre 2 frt 50 kr. Hirdetési dijak: 50 szóig 90 kr, 100 szóig 1 frt 40 kr, 200 szóig 2 forint 40 kr. Hirdetési és nyílttéri dijak előre fizetendők. Nyilttér sora 20 kr. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. BEREGVÁRMEGYE HIRDETÉSEI, A KIR. TANFELÜGYELŐSÉG, A KÖZMŰVELŐDÉSI EGYLET ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség : hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: Beregszász, Péter-utcza 732. szám. Kiadóhivatal: hová az előfizetés, hirdetés és nyílttér dijai küldendők: Beregszász, Namény-utcza, 492. szám. Egyes szám ára 10 kr. Beregszász, 1887. szeptember 8. Kvalificatio, — intelligentia, — erkölcsi- és vagyoni biztosíték, representáló képesség szükséges ahhoz, hogy valaki polgármester legyen. Beregszász városánál azonban mindennél többre van szükség; le kell tudni, mondani egy hiú reményről, hogy a szorgalom, önfeláldozás és a tevékenységnek meg lesz a maga jutalma. Nincs meg ugyanis közönségünkben a közügyek iránti meleg érdeklődés, márpedig ily körülmények között, ki lenne képes magát a törvényszerű felelőség súlyának áldozatul odadobni? És nekünk mégis van ily áldozatunk. Van egy jeles tehetségű fiatal polgármesterünk, jogtudor, köz- és váltó ügyvéd, egy tetőtől-talpig kifogástalan jellem, népszerű a polgárok előtt, otthonias a felső körökben, igazi összekötő kapocs a polgárság és az intéző körök között; van szíve, de hogy hibáját is felsoroljam, talán kissé túlságosan jó; vannak eszméi, de fiatal korával, nemes ambitiójával ellentétesek, olyanok, melyek viszonyainknak megfelelnek, melyeket megvalósíthatunk. 21/2 év óta áll e város élén; ez idő alatt 60,000 frtot küldött el a nagy kölcsön törlesztésére ; holott a nagy tűzvész után ugyanennyi idő alatt 60,000 frt adósságot csináltak, kiköveztette és befásította a piaczot, felépítette a piacztér szegletén levő házat, biztosította ennek több mint 15 ° C-os jövedelmét, rendezte az árvaszéket, rendszeres pénztári könyvvezetést hozott be, üldözi a bűnt mindenütt, leszállította a községi pótadót is 16 °0-kal s legutóbb biztosította a közvágóhíd létesithetését. Nincs közczél, mihez anyagi erejéhez mérten hozzá ne járulna. Beregszászban kimondhatjuk, hogy első az adakozók között, s nincs egylet, hol igaz érdeklődéssel a társadalmi élet felvirágzására közre ne hatna. Elfogulatlanul megadhathatjuk neki az elismerés adóját, mert Dr. Buzáth Kamill polgármester, e városnak nehéz viszonyok között kitűnő szolgálatot teljesített. Többször felmerült azonban máris a hír, hogy tőle rövid idő alatt meg kell válnunk. Ne keressük az okokat, melyek őt e lépésre bírnák, de le kell azon esetben a város jövendőbeli helyzetével előre számolnunk, előnyös volna-e a városra a gyakori változás? Ki bírna elég elszántsággal ez állásra aspirálni? Van-e közöttünk csak egy is, ki a város sokoldalú viszonyait alaposan ismerné? Nem-e merülne fel a kérdés, hogy Beregszász, a megye székhelye a rivális Munkáccsal szemben nagyközséggé degradáltassék ? Azt hiszem, nem tévedek, midőn hízelgés nélkül elismerem, miszerint Dr. Buzáth Kamill személyiségére nekünk ez idő szerint szükségünk van. Tegyünk meg azért mindent, hogy őt állásában megtarthassuk. Emeljük fel fizetését 300 frttal, különösen a természetbeli járulékokat: fa, széna, bor stb. mit városunk meg sem érezne. Járjunk fel a közgyűlésekre, támogassuk őt, s én hiszem, hogy megkezdett munkájának befejezésétől nem fog visszariadni! Magam részéről indítványomat e tekintetben a legközelebbi költségvetés tárgyalásakor megteszem : karolja fel mindenki, ki e város érdekét szivén viseli ! * Dr. Meisels Adolf: Egyleti élet. Jelentés a „beregszászi és vidéki nőegylet“ múlt félévi működéséről. (Felolvastatottc a f. hón-ikán tartott közgyűlésen.) Tisztelt közgyűlés! A mai kornak egyik legszebb jellemvonásául tüntethetjük fel a jótékonyság gyakorlását. Sok esetben van alkalmunk észlelni, hogy midőn egyeseket, vagy egyes községeket vészek, csapások tesznek semmivé, akkor a jótékonyság örök éber szelleme előáll segedelmével s megvigasztalja a sújtottakat s letörli a bánat facsarta könnyeket. Gyakran van alkalmunk észlelni, hogy midőn az államhatalom, a törvényhozás kifárad humanisztikus és fölsegílő munkájában, — akkor maga a társadalom, annak buzgó, áldozatkész tagjai törekesznek a nemes ügyet a czélhoz közelebb juttatni. Hány virágzó intézmény, hány hasznos és szükséges alkotás köszöni lételét az egyletekké tömörült egyesek buzgalmának, részvételének?! Mennyi nemes eszme lett megvalósítva, mily sok dologban háritlattak el eképen a felmerülő akadályok ! És ez helyesen van igy! Mert mig egyrészről szép és nemes a társadalomnak minden magasztos * Fentebbi közleményt, habár az csak egyéni nézet, szívesen közöltük, azért, mivel óhajtanak, hogy a személyi kérdés elvi kérdéssé nőrje ki magát, vagyis hogy a közlemény általában városi tisztviselőink bírálaton aluli fizetésügyének rendezésére szolgáljon alapul, mit óhajtanunk mindnyájunknak már csak azért is természetes dolog, mivel ily fizetéssel javadalmazott tisztviselői kartól jó városi közigazgatást remélnünk egyáltalában nem, lehet! Különben a kérdés nyílt, közérdekű kérdés. Szóljanak hozzá az illetők az ügy szőnyegre hozataláig is akár a nyilvánosság terén, akár majdan a városi képviseleti közgyűlésen ! Szerk. I ügyet felkarolni; — addig másrészről minden egyesnek kötelessége is úgy munkálni, hogy működése által a szűkölködő segedelmet, a szenvedő vigasztalást találhasson. Hiszen a kölcsönös érintkezés, a folytonos egymásra utalt helyzet meg sem engednék a rideg elzárkózást a társadalom működésétől s a netalán ezekkel járó áldozattól. Ilyen szellem hatotta át a beregszászi intelligens hölgyközönséget, amidőn a közelmúltban oly szépen virágzó s oly jelentékeny eredményekkel dicsekedő „nőegylet“ új életre ébresztését megindították. A kisdedóvodák szükséges és czélszerü voltát ma már, midőn ez eszme annyira népszerűvé vált, bizonyítgatni teljesen felesleges. A gyügyögő kisdedet rendszeres intézetbe helyezni, hol az a rend, munka, pontosság, tisztaság mellett az illemet is játszva elsajátítsa s előkészíttessék az iskolai életre s ez intézetet pártfogolni, azt hiszem, minden szülőnek kedves óhajtása, hol szakszerű s gondos felügyelet alatt óva van a veszélyektől, melyek már annyi gyermeket követeltek áldozatul! Idejárul továbbá, hogy városunk iskoláinak a tankötelesei között annyi a szegény, nyomorral küzdő, hogy ezeknek az iskolából való kimaradása az egész évi tanítást kétségessé tenné. Ezen vagyontalan gyermekek felruházása szintén a társadalom áldozatkészségétől várható. A kisdedóvoda fentartása s a szegény iskolás gyermekek segélyezése s egyéb felmerülő jótékonyságok gyakorlása, voltak tehát az indokok, melyek a nőegyletet uj életre ébresztek. Az egylet „beregszászi és vidéki nőegylet“ czimén I. 1887-ik évi márcz. 20. csakugyan meg is alakult, s azóta az eléje tűzött czél érdekében rendesen és folytonosan munkált. Ezen munkálkodás eredményéről rövid jelentésemet a következőkben van szerencsém a t. közgyűlés előtt bemutatni : Az egylet, mint fentebb jeleztem, 1887. márcz. 20. Grönczy Sándorné úrnő felhívása folytán alakuló közgyűlést tartott, melyen a város intelligens női közönsége nagy számmal megjelent s az alakulást kimondotta. Ugyanekkor a kisdedóvó és szegény gyermeksegélyző-egyletek a nőegyletbe beolvadtak s vagyonukat is átadták, külön pontban kötvén ki feltételeiket, illetve jogaikat. E napon volt az aláiratkozott tagok szám 93, kik között 8 alapitó, 10 állandó, 31 rendes s 44 pártoló tag. Azóta e szám 8—10-zel növekedett. E gyűlésen megalakittatott az egylet tisztikara is. Fővédnökké nagy lelkesedéssel Gróf Schönborn Ervinné ő főméltósága választatott meg, ki ezen méltóságot az egyleti elnökhöz intézett levélben örömmel elfogadta. Az egylet elnökéül Gönczy Sándorné úrnő, alelnökül pedig Benda Kálmánná s Halász Ferenczné úrnők lettek elválasztva. Ezenkívül megalkottatok a választmány 12 rendes és 6 póttagból. Az első rédnei választmányi gyűlés f. évi márcz. 27-én tartatott, melyen Deák Ilona óvónő, miután több állomásra van kilátása, itteni állomásáról lemondott. Lemondása sajnálattal tudomásul vétetvén, az óvónői A seionnai. — Eredeti népies elbeszélés. — írta: Vitkay Zoltán. (Folytatás.) Maga az iskolaépület oly szánandó kinézésű volt, hogy külső kiállításánál csupán belső berendezése lehetett nyomorultabb. Egy magas, ólforma, szalmával jól-rosszul befedett épület volt az, falai pacsitból készítve, melyekről a régmúlt idő, meg a záporeső régen lemosta a tapaszt s most úgy néz ki, mintha valami koponyát látna az ember vicsorító fogakkal. Beléptek az udvarra. Egy nagy, lompos szőrű komondor fogadá őket, mely olyan módon forgatá magát közöttük, mintha szeretne közelebbi ismeretségbe jöni a Pali lábikrájával. — Czoki te, Hangos! — kiálta ki egy sipitó hang az ablakon keresztül, később aztán az a készülék is kibújt rajta, melyből a hang elmenesztetett. Egy borzas fő volt az, ékesen kicziczomázva párnabeli faluval. Hogy a kutya e borzas fő láttára rémült-e meg, vagy talán a sipitó hang nem tetszik fülesnek, azt nem tudjuk. Elég az hozzá, hogy az ebnek szűnni kezdett a mérge s mormogva vonult el az iskolaház mögé. Barna Károly a kis Palival minden baj nélkül bejuthatott a tanító szobájába. Köszönte illedelmesen az ott levő nőt, ki tallas fejére hirtelen egy veres kendőt terített. — Isten hozta nálunk, maiszter ur. — sipitá a nő, ki nem más volt, mint a tanító neje. — Tessék leülni!... Mi jóban fáradozik. — Hát biz én egy gyermeket hoztam volna a komám-uram keze alá! — Ejnye, hogy tréfál a maiszter ur! — Hiszen nincs magának gyermeke! — Van már hál’ Istennek! Ez a fiú az enyém! — Hát ezután honnan szerezte? — kórdó a nő kaczérul mosolyogva. — Mondom, hogy az Isten adta nekem. Nincs szüleje szegénynek, hát felfogtam rajta. Eredj Pali fiam, csókolj kezet a tanítónéasszonynak. Pali, bár egész testében reszketett a félelemtől, engedelmeskedett nevelőatyjának s az asszony sovány kezeire hatalmas csókot czuppantott. — Hát a komámuram merre jár-kól? — Kérdé Barna. — Elhivatta a tisztelendő ur. Vendégek vannak nála s husért küldte Szent-Kutra. A szives olvasó bizonyára elcsodálkozik és méltán e feleleten. Magam is elismerem, hogy ma már nagyotmondásnak tetszik ez állítás, pedig teljesen igaz volt az azon időben. Oly alárendelt személy volt a tanító, hogy e pályára csakis az vállalkozott, ki teljesen elhagyatva éreze magát. Kicsapott diákok, csizmadiák, jó éneklő falusi parasztok kezében volt a nevelés ügye, kik nem úgy szerepeltek, mint népnevelők, s legtöbbször emberszámba sem jöttek. Még a tanítói kar mai napság is alig képes kibontakozni azon labyrinthból, melybe akkor jutott. Vannak még most is helységek, melyekben a tanitó egyrangunak tekintetik a falusi csordással s fárasztó, terhes munkájáért még csak elismerést sem várhat a tudatlan néptől. Hatvani László, Beléndek község tanítója szintén ily járom alatt nyögött. Az ő kötelessége volt templomra harangozni, a gyermekeket vezetni az józan haladás utján stb. Mindezekért kapott 6 évi fizetés fejében 6 köböl életet, melyet ha megrostáltatott, kiütötte a 4 köblöt; három véka főzeléket; 5 forintot „bocskorpénz“ czimen. Ennyi volt az évi fizetés összege. Nem csodálható hát, hogy jóravaló ember inkább ment csordásnak, mint tanítónak. Mire Hatvani előérkezett a hússal, már tiz óra felé járt az idő. — Barna bevárta s keze alá adta a kis Palit. Bevezették az iskolába s ott helyet foglalt a lóczán. Elcsendesült minden zaj. A gyermekek bámulva néztek az ujonczra. Azután kezdetét vette a leczkéztetés, melynek elvégzése után a tanító ismét eltávozott. No hiszen lett is zaj egyszerre! Körülfogták a kis Palit, s valamennyi kérdezte tőle: „Hogy hívnak te? Ki fia vagy?“ Pali szerénykedve válaszolt mindenik kérdésre. Megmondta, hogy neki nincsenek szülei, hogy Palinak hívják,