Bereg, 1893 (20. évfolyam, 1-54. szám)
1893-12-03 / 50. szám
50. szám. — XIX. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1893. deczember 3. BEREG TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP BEREGVÁRMEGYE, A BEREGVÁRMEGYEI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Közügyeink gyakorlati téren. Beregszász, deczember 2. Nálunk is, meg másutt is az az általános tapasztalat, hogy közéletünk kávéházi és malom alatti politikai tereferékben nyilvánul és sínylődik. Közügyeink iránt nincs akkora érzék, mint kellene. Keleti fatalizmussal nézzük, amint közállapotaink alakulnak, indulnak és elintéztetnek. Még átlag csak egy kis sereg ostromolja szívós kitartással a közélet fórumát; az a kis sereg, melyet strébereknek, kapaszkodóknak nevez a közforgalom. Polgári, önkénytes és ideális munkát alig kereshetünk, mert vagy a demagógiát szolgálják (persze szájjal) a t. szónok urak, vagy a saját érdekeiket. _ Legtöbbször azonban semmit és senkit. És ez a baj. A közügy asztalánál határoznak rólunk, nélkülünk, rendesen nem ínyünkre. Ebből teremnek ki a kávéházi és malom alatti sérelmi viták és rekriminácziók. A duzzogó férfiú pedig a sérelmi vitából arra a hamis következtetésre jut, hogy a közügyet nem érdemes szolgálni, ahol ilyen képtelen határozatok teremhetnek. Nagy igazságtalanság volna azt mondani, hogy aki a polgári bizalom és megtiszteltetésnek ezt a nobile officiumát elfogadta, egyáltalában érzéketlen lenne. Szó sincs róla! Van az ő alkotmányos kötelességteljesítésében egy időpont, melyben alkotmányos jussát törik, vagy szakad, de hűséggel gyakorolja, ugyanis, ha választás van repertoáron. De mihelyest leszavazott, siet az első vonattal, vagy kocsiszerrel haza, a közügyeket pedig jobbára a legkétségbeejtőbb közönyben tárgyalják le. Világos, hogy a mi zöld asztalainknál a polgári bizalom részeseinél, a nobile officiumok birtoklóinál, a kötelességérzetnek emelkednie kell, mert az bizonyos, hogy érdeklődés és munka nélkül nem valósulhatnak. Aztán az amerikaias gondolkozásnak ideje kell, hogy kezdődjék. Hiszen eddig a zöld asztalnál jóformán mindég arra összpontosult figyelmünk, miképpen kellene valami humánus, filantropikus közczél valósítására kiadásainkat fokozni. De mindennek van határa: immár nagyon itt az ideje, hogy községi és megyei kormányzatunkban a gyakorlati, hasznos beruházások domináljanak. Ugyan uraim ne nézzünk mindent keleti fatalizmussal. Tanuljunk az európai nyugati nemzetektől, melyekkel szokásos igényekben assimilálódunk. Ott az önkormányzat nem lesatnyitásra és kimerítésére törekszenek, de a Jírukczió erősítésére. Minden modern állam alsó önkormányzatai, a maguk helyi szükségleteit, melyek egyébként hasznot hajtó beruházások, lefoglalja önmagának. Lóvasút, helyi érdekű vasút, közfürdő, tégla és egyéb gyár külföldön legtöbbnyire községi ingatlan. Egy külföldi ember minket közvagyonaink állása felől megkérdezve nem menne a fejébe, hogy mi minden közkiadásainkat pótadóval fedezzük. Mindenkinek, aki sullyal emelheti föl szavát a zöld asztalnál, a gyakorlati térre való átmeneteit kell emlegetnie. Elő kell készíteni a talajt a jövőnek: a magas politika nem soká kivonul a megyei székházak, a gyüléstermekből. Megmarad a reális munka. Becsvágyó embernek azért küzdeni méltó ambíció, mert aki reális sikereket mutat fel a köznek, az mindenkorra biztosította magának polgártársai becsülését. Ébredés. Megcsalt a szivem dobogása. Midőn először láttalak. Lehet, szemed sugára vett meg, Lehet, pirosló ujjakad. — De én másnak gondoltalak! Azt hittem, az vagy, a kit én itt Lelkemben már rég hordozok ; Kit — rám mosolygó kék szemével, — Szivem százszor megálmodott, S meglelni tán sohsem fogok ! Az volt, övé, minden vonásod, Szemed sugára is az, az. Mégis — oh, hogy most ébredek csak ! Kel ajkamon késő panasz : Hogy még se’, még se’ te vagy az! Mit tudom én, hogy mi hiányzik Tán egy sugár a sziveden; Egy semmiség, mit meg se lát más, De mit nem pótol én nekem : A menyország gyönyöre sem! . . . Megcsalt a szivem dobogása Midőn először láttalak. Lehet, szemed sugára vett meg. Lehet, pirosló ujjakad, — De én másnak gondoltalak ! Szabolcska Mihály. Kalumnia. Beregszász, decz. 2. Lapunk múlt hó 26-iki legutóbbi száma fenti czim alatt erélyes hangon megirt közleményt hozott Dudits Endre helybeli gör. kath. esperes-lelkész tollából, egy a Budapesti Hírlap 319-ik számában megjelent s a beregmegyei görög katholikus papságot igazságtalanul mélyen sértő tudósítás írója ellenében. Ez ügyben most a B. H. felelős szerkesztőjétől a következő sorokat vettük: Budapest, nov. 27. Igen Tisztelt Szerkesztő Ur! Becses lapja nov. 26-iki számában Dudits Endre gör. kath. esperes-lelkész ur aláírásával éles támadást olvastam lapunk beregszászi levelezője ellen. Mivel e támadás tévedésen alapul s igazságtalanul irányul levelezőnk ellen, engedje meg, hogy levelezőnk érdekében, ki tudósítói minőségében mindig kifogástalan tárgyilagossággal jár el, a következőket juttassam szíves tudomására . A Budapesti Hírlap beregszászi levelezője nem írta azt, hogy az orosz papok ellenségei a közművelődési egyesületnek, csak annyit említett, hogy a legutóbbi megyei gyűlésen alig 1—2 kivételével a közművelődési pótadó ellen szavaztak és ezáltal az ügyet majdnem elbuktatták. Ez volt beregszászi levelezőnk szavainak helyes értelme, a melynek reprodukálása lapunkban azonban helytelenül történt, még pedig puszta tévedésből, úgy hogy mindjárt az első Rejtélyes okirat. — A Bach korszakból. — — A »Bereg« eredeti tárczája. — Bürgözd város polgármestere Dorong Euzebius egyedül ült hivatalszobájában. Oly kétségbeesett arczczal ült ott, mintha valamennyi lakost elvitte volna a kolera. Hivatalos pecséttel ellátott írást tartott kezében, melyet azonban nem bírt elolvasni, mert szemüvegét elrakta. Szerencsétlenségére a jegyző se volt itt, igy senkit se kérhetett fel, hogy az írást elolvassa. Dorong össze-vissza forgatta a rejtélyes írást és mormolá: — Vajjon mi lehet benne? Hátha kitüntetést kapok 25 évi hivatalos működésem jutalmául ? Kivül-belől óriási pecsét, rajta kétfejű sas! Bizonyosan Bécsből jön, a cs. kir. kabinetirodából ! Fejét csóválta, forgatta ismét az iratot, midőn egyszerre erős kopogást hall az ajtón. Az önkénytelenül kiejtett »szabad« szóra, melyet a szigorú, de könnyelmű polgármester hangoztatott, egy öreg, lump külsejű ember lépett be. — Szegény munkás vagyok, szeretnék dolgozni, de nincs munkám, — mondá a jövevény, pedig jól tudta, hogy az egész városkában egy munkásra sincs szükség. — Jól van, — viszonzá a polgármester. — Tudom már mit akarsz! Ti nem munkát akartok, hanem pénzt, hogy aztán pálinkázhassatok. De megállj csak! Akarsz-e rövid idő alatt egy hatost keresni? Ha igen, ezt az írást fogod nekem elolvasni. — Olvasni tudok, hála Istennek ! — mondá a koldus büszkén, ki nem tudott a szemüveg eltűntéről semmit se, hanem azt gondolta, hogy Bürgözd érdemes polgármestere nem tud olvasni. — Nos, hát akkor olvasd elő ezt nekem ! — mondá a polgármester barátságosan és a rejtélyes okiratot odanyujtotta a koldusnak. A ravasz kópé egy pillantást vetett az iratra, s úgy tettette magát, mintha nagy fáradságába kerülne kibetűzni a sorokat. Eközben azonban annak tartalmát jól áttanulmányozta. — Nos mi lesz! — kiáltá a polgármester türelmetlenül. — Valóban, polgármester úr, az öröm hirtelen megfosztott szavamtól. Tudja ön, micsoda írás ez ? — Hisz éppen azt szeretném tudni, — viszonzá a polgármester az izgatottságtól remegő hangon. — Ez a levél, — mondá a naplopó ünnepélyesen, — a k. k. Kriegs kommandótól jő.... — Mi—micsoda ? a k. k. Kriegs-kommandótól? Megüt a guta!! — S legmagasabb elismerését fejezi ki az ön hosszú, buzgó és tevékeny szolgálatáért . . . — Legmagasabb elismerés — oh egek! — Több nincs benne!?