Bereg, 1906 (33. évfolyam, 1-51. szám)
1906-08-05 / 31. szám
31. szám. — XXXII. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1906. augusztus 5. B TZ1 TD TZ1 O T 1 JLJCI V..X TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP A BEREGVÁRMEGYEI GAZDASÁG! ÉS A MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Beregszász, Árpád-utcza 14. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetés és hirdetési díjak küldendők. - Szerkesztő lakása : Wesselényi-utcza 8. szám. —.------Felelős szerkesztő : Kalics Mikáály ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. HIRDETÉSI DIJAK: 40 szóig 1 K, 100 szóig B K, 200 szóig 5 K. Nyilttér sora 60 fillér. Előfizetések és hirdetések díjai a kiadóhivatalban fizetendők. A Tulipán jegyében. A közélet medrébe vetett kérdés még ritkán vont akkora hullámgyűrüket maga után, mint a tulipánügy, melynek következményei napról-napra szemmel láthatóbbak. Soha semmiféle nemzeti felbuzdulás még nem járta át oly mértékben a nép széles rétegeit, soha még semmiféle hazafias felbuzdulás nem biztatott oly kétségtelen sikerrel, mint a mostani, mely nemzeti ipar fellendülését, egy új gazdag és hatalmas Magyarország megteremtését írta lobogójára. Kérdés azonban, hogy ez a most tapasztalható felbuzdulás nem lesz e csupán gyorsan ellobbanó szalmaláng, nem tűnik-e újból vissza abba a végzetes apáthiába, mely oly sokszor, évszázadokon keresztül átka volt a Magyarnak? Sajnálattal kell látnunk, hogy bár a tulipánmozgalom már néhány hónapos, még mindig a kezdetén tartunk, és a sajtó még ma sem mutathatja fel e mozgalom egyéb sikerét az alakuló ünnepélyek és a szónoklatok szakadatlan láncolatánál. Azáltal, hogy oly emberek is benne vannak e mozgalom szervezői között, kik hivatásuknak tekintik, hogy divatból, de tisztán és kizárólag e szempontból vezérelve, minden e fajta szervezetben részt vegyenek, de azután meg is elégednek azzal, hogy reprezentáljanak, a további lépések megtételét másokra bízván. Nagyon közel ez esetben is az a feltevés, melyet a köznyelv oly velősen fejez ki azzal, hogy ezek az urak bort isznak, de vizet ajánlanak. Hiszen csak egyvalaki van, aki a dologhoz illő komolysággal foglalkozik a kérdéssel, és ez az osztrák iparosok kara. Ők nem elégszenek meg azzal, hogy válogatott szidalmakkal illessék a magyarok felbuzdulását, de nagyon is tudják, hogy emellett még cselekedniük kell. Ennek következménye azután, hogy odaát sokkal nagyobb eredménye van a tulipánmozgalomnak, mint minálunk, és hogy ennél fogva mindezideig minekünk még csak kárunk volt ebből az egész dologból. Egyrészt igen sok hely ajtaja záródott be ipari és gazdasági termékeinek elől, mely helyeken eddig bennünket mindig látszólagos szívességgel fogadtak ; másrészt pedig most sok helyütt nagyobb árt fizetünk ugyanazért az áruért, melyet eddig olcsóbban kaptunk meg, csupán azért, hogy osztrák szomszédjainknak sikerült e cikkre valami tarka tulipánt alkalmazniuk. Ha már magunkra vállaltuk azt a kötelességet, hogy minden igyekezetünket a hazai ipar fellendítésére fordítjuk, ne álljunk meg a megkezdett út felén, ne lankadjunk el még mielőtt valami érdemleges eredményt értünk el, hanem törekedjünk arra, hogy feladatunkat a lehető legnagyobb eréllyel meg is oldjuk. Hogy e célunkat elérhessük, két szempontot kell szem előtt tartanunk; először is minden tőlünk telhető igyekezettel kell rajta lennünk, hogy minden körülmény között csakis a kereskedelmi és egyéb cikkek magyarságát tekintsük, másodszor pedig, hogy tűzzel-vassal lehetetlenné tegyünk minden oly kísérletet, melynek célja hazafias missiónk csalárd kereskedői kiaknázása. Már rámutattunk e helyütt arra, hogy a nemzeti iparpártolásnak egyetlen módja van: követeljünk minden szállítónktól, minden kereskedőnktől írásbeli bizonyítékot arra, hogy cikkeit Magyarországról, vagy pedig a velünk rokonszenvező külsődről szerezte be. Egy vámnyilatkozat, a gyár egy nyugtája, egy elismervénye teljesen elegendő arra, hogy a cikk eredetét kétségbevonhatlan módon bebizonyítsa, és ha ily módon is történnének csalások,ám büntesse azt a törvény oly szigorral, mely alaposan elvegye a kedvét az ily kofárlelkeknek a további efajta kísérletektől. Ez az egyetlen módja annak, hogy akciónk sikeres és eredményes legyen. De vájjon kinek jutott még eszébe az, hogy a kereskedőt aziránt megkérdezze ? O 3 e. Aranytollú szép madárka Volt egy kis kalitba zárva, a szűk határ közt elrepdesve, Dalolt fájón, keseregve. Bús szivének nagy fájdalmát Önté dalba napokon át. Szive messze vonta volna, S útjában a kis rostélyka ! Szomszéd rétről más madárka Vetődött ki a háztájra, Meghallván a bús* beszédet, Melléje szállt, csicserészett . . . S a rab madár szabad párja Sokszor szállt a kalitkára S a rab madár bús szivébe Élet, öröm szállt be véle. Vig nótába fogott akkor, Mint a milyent párja dalol . . . De ha elszállt a madárka Kinos kétség jobban bántja. Kis szivét a vágy égeti Elrepülni ! . . szabad lenni ! . . S behunyt szemmel hányszor készült — S rostélyba szállt . . . s visszaszédült! Fehér arcú halvány lányka Volt a kis madár gazdája. V éteti, ő itatja Dalát lesi, dalát csalja . . Egy napon a halvány lányka Halva lelt a madárkára. Szárnya készen repülésre, Fennakadva rostélyszélbe . . . Kézbe fogta, el-elnézte, Könye hullt a hideg testre. Fuldokolva csókolgatta S sírva szólalt rózsás ajka: „Kicsi madár, pici párom, Ilyen lesz az én halálom ! Szabad párom nekem is van,tele szívvel, tele dallal ! Elrepülnék én is vele, Ha a rostod’ >s engedne. Jobb a módom — s ez az átkom — S nagyon szegény az én párom ! S vig vagyok, vígnak kell lenni, Gyászom szivembe temetni. . . . Láthatatlan szörnyű gátom Lesz majd, szinte, a halálom ! . . . * . . . Gazdag bankár bálját tartja . . . . . Körötte fény, ezer pompa . . . És hajlongó, vidám sereg, Mind mind kacag, mind enyeleg. A zene szól . . kar-kart ölel És minden ajk mosolyt ölt fel, Csak egyen ült a háború . . . A bankárlány oly szomorú ! . . . . . . Halvány arca még halványabb ! . . . S hogy feltűnt a jó apának, Lányát rejtve félre vonja, Becézgeti, csókolgatja : — „Mindenségem, kis virágom, Szótlan madár, díszes ágon ! A vén fának az enyhe szél A levéllel el-elbeszél . . . Mért nem mondod te is nekem, Mi bánt? mi fáj? — kicsi szivem!“ Merőn néz a lány atyjára, Ellágyul a lágy szavára, S már ott tart, hogy mindent elmond, De csak nem szól, jobbat gondolt. Atyja szive jég . . . s felolvadt . . . De hogyha szól, újra ott tart. Mert ha titkát is kitárja, Jég lesz annak hallatára. Hallgat . . . s hull a könye árja S ra ránéz a kalitkára . . . Az elárvult kalitkára . . . S aranyból szőtt rostélyára . . . Láng László.