Az Őslakó, 1929. június (3. évfolyam, 22. szám)

1929-06-02 / 22. szám

megszavazzuk, megérdemeljük, hogy népünk ki­verjen a falvából. Ha ezt megszavazza a cseh Za­­jk­ és megszavazzák a csehek, érthető. De nem szabad ezt megszavaznia az idevaló Bacsinszkynak, Popovicsnak, Andráskónak, Fogarassynak, Kroónak. — Javaslom, hogy a legionisták víztelenítésére fel­vett összeg teljes egészében töröltessék s azt egy más község céljaira fordítsák. A fentiek alapján nyugodt lelkiismerettel csak az esetben tudnám a jelenlegi­­költségvetést meg­szavazni, ha: I. az eredeti, a minisztérium által jóvá nem hagyott tervezetet tárgyalnék és fogadnék el; II. a költségvetési tervezetbe bevezetnék ösz­­szes nemzeti javainkat, melyek ma­­még törvényte­lenül a csehszlovák kincstár­­ kezelésében vannak; III. a javaslat tárgyalása a törvényes előírá­sok szerint fog történni, vagyis az elnök, illetve alelnök jelenlétében. Addig azonban, amíg ez meg nem történik s amíg olyan törvényszegések lesznek, aminekre a fentiekben mutattam rá, a javaslat ellen fogok szavazni. Egy ruszinszkói reálpolitikus nyilatkozata a lojalitásról Dr. Kroó Sándornak, az országos képviselő­­testület zsidó cseh agrárpárti tagjának a „Reggel“ című magyar nyelvű kormánylapban megjelent tömjénező cikke nyomán, melyben a magát nem­rég még nagy magyarnak vallott ügyvéd-politikus a magyarság-őslakosságban, illetve annak maga­tartásában keresi a kormányzatnak az őslakosság­gal-magyarsággal szemben tanúsított mostoha bá­násmódjának indító okát, magyarázatát, egész sajtóháború támadt. A pro- és kontra nyilatkoza­tok özönéből, melyek különböző lapokban jelentek meg, ezúttal dr. Kroó Sándor egyik kollegájának, a szintén reálpolitikát, — de nem talpnyaló, hí­zelgő politikát — űző dr. Reisman Simon bereg­szászi ügyvédnek szavait idézzük. Dr. Reisman Simon, a régi polgári párt vezére az egyik lap munkatársának lényegében a következőket jelen­tette ki: Ruszinszkóban ma mindenki lojális. Nem vonom ki ezen megállapítás alól az ellenzéket s annak vezéreit sem. Éppen ezért nevetségesen felesleges kívánságnak tartom a „Reggeliben nyi­latkozatot tevőknek ama százszor megismételt fi­gyelmeztetését, hogy a Ruszinszkó népét eddig ért mostoha bánásmódnak oka a lojalitás hiányá­ban keresendő. Nem lehet vitás még ellenfeleim előtt sem az én állampolgári hűségemnek, lojalitásomnak a köz­társasággal egyidős volta. Ezt azonban sohasem hangoztattam, mert hiszen az állampolgári hűség nem érdem, hanem kötelesség. Lojalitásuknak ál­landó hangoztatása leginkább azok részéről törté­nik, akik ezt érdemnek szeretnék a maguk számára betudni, s tapasztalatom szerint minél újabb keletű a lojalitás, annál hangosabb és türelmetlenebb annak megnyilvánulási módja, mely sokszor „nem lojális“ bűnbakok felfedezéséig fajul. Mi, akik igazi reálpolitikát űzünk, állampolgári hűségünkkel nem tartjuk összeegyeztethetetlennek, hogy őszintén rámu­tassunk a hibákra s megköveteljük azok orvoslását. Tesszük ezt azért, mert azt akarjuk, hogy itt a viszonyok konszolidálódjanak, ami csak a lakosság megelégedettsége esetén érhető el. Pedig itt sok a hiba, több, mint elképzelhetnők, sokkal több, mint amennyit a „Reggel“ című­ lapban közzétett nyilat­kozatban feltártam. Meg vagyok győződve arról, hogy akkor, amikor ezekre a hibákra rámutatunk, sokkal jobban védjük a köztársaságot s az igazi demokráciát, mint a hízelgő konjunktúra-lovagok. Akik a hibákat nem tárják fel, azok csak azért nem teszik ezt, mert félnek attól, hogy lojalitásu­kat kétségbe vonják. (S azt nem tudják kamatoz­tatni. — Szerk.J Ősz elnökünk mondotta, hogy nem érdemel jo­gokat az, aki jogaiért nem mer küzdeni. — Ru­szinszkó lakossága élni akar, ehhez joga is van. S csak úgy élhet, ha megadják életlehetőségét, megadják a hatalom birtokosai azt, amire magukat kötelezték, visszaadják, amit elvettek. Ha ezért küzdünk, azzal még nem vagyunk illojálisak. Te­kintsenek bennünket egyenlő értékű embereknek s lássák be, hogy jobb, ha barátként kezelnek ben­nünket, mint ha az emberek lelkében az elkesere­dést szítják. S ne keressenek lámpással ellenséget ott, ahol egy kis jóakarattal barátokat találhatnak! íme egy igazi reálpolitikusnak a Kroó Sán­dorokénál sokkal okosabb, sokkal politikusabb nyi­latkozata. Dr. Reismann nyilatkozatából azt is meg­állapíthatjuk, hogy sokkal hivatottabb arra, hogy az országos képviselőtestületben üljön s az igazi alkotó munkának harcosa legyen, mint dr. Kroó Sándor, aki a fölfelé való tömjénezéssel akar ma­gának— de csakis magának — érdemeket szerezni. 14 karátos arany karika-gyűrűk párja 120.— Ke-től kezdve kaphatók Schlesinger & Davidovics cégnél. Mukacevo, Brand-udvar. AZ ŐSLAKÓ-—MUNKÁCS A legelterjedtebb cseh lap az elesett magyar hősök emlékének leleplezéséről s Bethlen magyar miniszterelnök beszédéről A Lidové Noviny keddi számában a követ­kező címek alatt: „Bethlen az irredentizmus mel­lett. — Beszéde az elesettek emlékének leleplezése alkalmával. — Az olasz hadsereg részvétele, az alábbi cikk jelent meg: „Nem közönséges katonai ünnepségek és parádé keretében tegnap leplezték le az elesett magyar katonák emlékművét. Az ünnepélyen Beth­len miniszterelnök nyilt irredenta beszédet mon­dott, mellyel az irredenta eszmét, mely eddig csak társadalmi megnyilatkozás volt, a magyar kormány hivatalos külpolitikájává tette. Az emlékmű lelep­lezése oly keretek között folyt le, amikőt az utolsó, 1916. évi koronázás óta nem látott Budapest. Az ünnepélyen megjelentek a társadalmi irredenta egyesületek, a főváros és vidék küldöttségei, az összes iskolák, nagy katonai-, csendőrségi oszta­gok, határ- és vámkülönítmények, az államrendőr­ség, a „Levente“-egyesületek uniformisban, a ka­tonai akadémia növendékei tábori felszereléssel stb. A nagyközönség az ünnepség színhelye köze­lében fekvő utcákban helyezkedett el s csak távol­ról szemlélhette az ünnepély lefolyását. Az emlék­mű körül állott a magyar hadsereg tisztikara és 40 zászlótartó a magyar ezredek világháborút vi­selt zászlóival. Horthy kormányzó tábori egyen­ruhában jelent meg, Bethlen miniszterelnök és a többi magyar méltóságok díszmagyarban. Bethlen ünnepi beszédéből különösen kiemelendők a kö­vetkezők : „Nem azért gyűltünk össze, hogy megsiras­suk a félmilliónál több elesett magyar katonát. És nem azért jöttünk, hogy elsirassuk a régi hazát. A mi feladatunk az, hogy régi fényében ismét feltámasszuk ezt a hazát. Elesett katonáink alá­­hanyatlott kezeiből kivettük a magyar nemzeti lo­bogót s megyünk tovább kötelességeink utján. Ők meghaltak az 1000 éves Magyarországért s nekünk ismét bírnunk kell azt a Magyarországot. Alig van 33 esztendeje, hogy fennállásának ezredik évét ünnepelte a nemzet állami léte és most, területé­nek feldarabolása, élő testének szétszakítása után — király nélkül — úgy áll a világ ítélőszéke előtt, mint egy ezeréves bűnös, aki fölött összeomlott a világ. — Hát lehetséges-e, hogy mindaz, amiért éltek és meghaltak az Árpádok, az Anjouk, Hu­nyadiak és Rákócziak, hiábavalóság, hazugság volt? Lelkünk minden érzése ellentmond ennek a gon­dolatnak és a világ színe előtt tiltakozunk ez ellen. Amíg még a kis Magyarország él a világon, csak egy feleletünk lehet erre az ítéletre. Nem, nem, soha! — Magyarország nem jószántából ment a harcba, csak belekényszerült, hogy védje azt, ami 1000 esztendőn át az övé volt. — És az igazság él és győzni fog. Ez az emlékmű nem sirhalom, hanem az új Magyarország gránit alapja, amely annál hatalmasabb, erősebb és tartósabb lesz, mi­nél hatalmasabban élesztik fel érzelmeikben ezt az új Magyarországot az ő fiai." Az emlékműre az első koszorút Horthy kor­mányzó helyezte el a következő szavak kíséretében : „Árpád apánk, aki őseink élén megszerezted ezt a földet és ti, névtelen hősök, akik becsületesen és dicsőségesen mentetek meghalni a hazáért, nektek mindnyájatoknak ígérem, hogy tudni fogom köte­lességem “. Valóságos tapsorkán tört ki, amikor Direlli olasz tábornok két bersaglieri tiszttel — teljes parádéban — elhelyezte az emlékművön a hadse­reg koszorúját. Ezt követőleg hatalmas katonai parádé s az egész magyar hadsereg díszfelvonu­­lása következett, amely egynéhány óráig tartott. Bethlen megnyilatkozása az irredentizmus mellett politikai körökben nagy feltűnést keltett. Eddig a magyar kormány sohasem nyilatkozott olyan formában, hogy a területi egység és a bé­keszerződések revíziójának gondolata halaszthatat­lan szükségesség Magyarországra nézve. Nagy feltűnést keltett, hogy Bethlen említést sem tett a Habsburg-dinasztia múltjáról akkor, amikor beszédében a magyar haza múltjáról em­lékezett meg. A legitimisták Bethlen ezen maga­tartása miatt nagyon fel vannak háborodva­. „A Rozsypal-rezsim alkotó munkájának gyümölcse“ Az „Új Közlöny“ jubileumi számában „A Rozsypal-rezsim Podkarpatszka Ruszban“ cím alatt Bálint Miklós a mindenható tartományfőnök (al­kormányzó) émelygősségig menő feldicsérésével kapcsolatban összehasonlítást tett a ruszinszkói közállapotoknak a jelenlegi és az Ehrenfeld-rezsim alatti állása között. A hízelgő frázisokkal alátá­masztott cikk írója az összehasonlításból leszűrt „eredményt“ Rozsgpálék „alkotó munkájának gyü­mölcseként“ könyveli el, úgy tüntetvén fel a dol­got, mintha Ruszinszkó utolsó alkormányzója s egyben első tartományfőnöke itt konszolidációt, nyu­galmat, rendet, közbiztonságot teremtett volna. A cikk írója szerint Ruszinszkó „az Ehrenfeld-rezsim alatt nyerte el legkitüntetőbb nevét: „Podkarpatszka Rusz, a korlátlan lehetőségek hazája“ elnevezést, ahol a legfantasztikusabb lehetetlenségekkel talál­koztunk naponta a közélet legkülönbözőbb terüle­tén.“ A közbiztonságról szólva idézi a cikkíró Fried Gézának az akkor még Munkácson megje­lent „Keleti Újság“ 1921. szept. 10-iki számában leközölt cikkéből a következő passzust: „A köz­­biztonságról pedig alig merünk beszélni. Nemcsak azért, mert ilyesmi nincs, hanem, mert annyira elfajultak e tekintetben a viszonyok, hogy ez még a kannibálok hazájában is példátlan.“­ Ebben a vonatkozásban kénytelenek vagyunk magunk is aláírni az „Uj Közlönyében Írottakat. Ehrenfeld­ és hivatali elődei alatt valóban ilyenek voltak Ruszinszkóban a közállapotok. Ugyancsak az „Uj Közlönyének egy későbbi számában, 1929. május 28-iki számának vezércikkében, tehát a lap azon részében, ahol a szerkesztőség az általános megállapításokat, a saját felfogásának, politikájá­nak, eszmekörének irányelveit szokta ismertetni, többek között szóról-szóra a következőket írja: „... a borzalmak, gyilkosságok, eltévelyedé­sek ma már annyira elszaporodtak, hogy ha mi­előbb nem vetünk gátat a bűnáradatnak, egy évti­zeden belül az egész társadalom teljes anarchiába fullad s fényes nappal is csak kézigránáttal, állig fölfegyverkezve merünk végigmenni az utcán.“ — Ez a megállapítás, amelyet szintén az Új Köz­lönyben tesznek, már nem az Ehrenfeld és elődei rezsimjében­ közállapotokat „dicséri“. Őslakó csak őslakót támogathat! Beh­atások a mukacevoi kereskedelmi akadémiába A mukacevoi állami kereskedelmi akadémia ruszin és magyar tagozatának első osztályába fel­vételi vizsgálatra legkésőbb 1929 július 1-én i. e.­­ 8 óráig lehet jelentkezni, amikor kezdetét veszi az írásbeli és szóbeli vizsgálat. Felvételi vizsgálatra bocsáthatók olyan fiú és leány­növendékek, akik: 1) 1929 augusztus 31-ig betöltötték 14 életévüket, 2) bemutatják csehszlovák állampolgársági bizo­nyítványukat, 3) sikeresen elvégezték valamely hazai középiskola (gimnázium) IV. osztályát, vagy leg­alább jó eredménnyel (elégséges nélkül) elvégezték a polgári iskola egyéves tanfolyamát, vagy vala­mely hazai polgári iskola IV. (Szlovenszkón Il­.) osztályát a tanítási nyelvből, mennyiségtanból, földrajzból, természetrajzból s a természettanból legalább dicséretes (2), a többi kötelező tárgyból pedig legalább jó (3) eredménnyel végezték. A felvételi vizsga tárgyai: tanítási nyelv, számtan, földrajz. A felvételi vizsga díjtalan. A felvételi vizsgára elhozandó: 1) a születési bizo­­nyítvány, 2) állampolgársági bizonyítvány, 3) leg­utolsó iskolai bizonyítvány. A más nyelvű iskolát végzett növendékek csak­ külön engedély esetén vehetők fel (írásbeli kérvény adandó be előzetesen az igazgatósághoz). Szeptember 2-án csak akkor lesz felvételi vizsga, ha a létszám (40 tanuló) nem lesz betöltve. Beiratási díj Ke 50.—, tandíj a ruszin tago­zatban Ke 400. — , a magyar tagozatban Ke 600.— Az akadémiával kapcsolatban internátus is van, ahol Ke 325.— havi díjért teljes ellátás kapható. Igazgatóság. Bat’a mint ócskás. Egy tönkrement ci­pészmester a következő tartalmú panaszos levelet juttatta szerkesztőségünkbe: „Napról-napra olva­sok közleményeket a lapokban arról, hogy milyen páratlan üzleti és szociális érzékről tanúskodnak a híres Baja-üzem berendezései, intézményei, hogy milyen jólétet biztosít Baja Tamás az ő alkalma­zottainak, munkásainak. Nem igen olvasok azon­ban arról, hogy a fiókjaival az egész köztársasá­got behálózó Bat’a-cég ugyanakkor, amikor saját embereinek exisztenciát nyújt, a kisemberek tíz­ezreinek teljes tönkretétele árán teszi azt. Teszi pedig oly módon, ami egyáltalában nem méltó egy dúsgazdag világcéghez. Baja nem elégedett meg azzal, hogy a milliós állami szubvenciók se­gítségével tönkretette a cipőkereskedők, cipészek, csizmadiák tömegeit, hanem foltozó üzemek felál­lításával még az utolsó falat kenyér megkeresésé­nek lehetőségét is elvette ez utóbbiaktól. De mo­hósága, mindent felemészteni akaró étvágya még ezzel sem csillapodott. Legutóbb már „uraságok­­tól levetett“, használt cipőket is árusít Bafa Ez éppen úgy fest, mintha valamelyik amerikai mil­liárdos terménytőzsdés a koldusok által is ottha­gyott kenyérhéjat szedetné össze és árusíttatná. — „Baja mint ócskás...“ Nem rossz. Aki nem hiszi, fáradjon el a cég Püspök­ utcai fiókjához, ahol 39 Kc-ért megvásárolható, „jó állapotban lévő“ ócska cipőt láthat a kirakatban. Nem találnék benne semmi csodálni valót, ha ezek után a szegény ócskások adóját duplára emelnék, hogy a bevételi többletből Bajaék szubvencióját is megkétszerez­hessék."

Next