Bereg, 1879. (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-01-14 / 2. szám
Térdem reszket, szinte fázom! „Uram ne vigy a kisértetbe!“ „Menj, te félénk, gyáva kéjencz ! Megtevé és vére lázad! . . . Hogy ha rettegsz, fuss világgá Szolga néptől! . . . Hab gyalázat!.. „Uram ne vigy a kisértetbe!.. * * * És jön Bánk bán, meg sem állván Három nap és annyi éjjen Nagy szerelmi lángolással Melindát ölelni mégyen! . . „Uram ne vigy a kisértetbe! . Ott zokog a megtört angyal Könnye omlik vánkosára: „Drága Bánk bánod ne érints Hn Melindád meggyalázva! . „Uram ne vigy a kisértetbe!“ „Ki tépett meg szép virágom? Szemed kényben mért fereszted!?“ Szól és szive mély keservtől, Hangja fájdalomtól reszket... „Uram ne vigy a kisértetbe!“ Szép Melinda földre hullva Átkarolja férje térdét: „A királyné eltaposta Hű Melindád szűz erényét!“. . „Uram ne vigy a kisértetbe! . . „A királyné!?..“ s mint a villám Harag lobban Bánk szemében . . . S kivont karddal, nemes arccal A királyi bárki mégyen!.. „Uram ne vigy a kisértetbe! . . „Király asszony! Gertrud asszony! Hű Melindám gyilkolója! Bűnös szived életének Kong sötéten a végóra! . .“ „Uram ne vigy a kisértetbe!“ „Ide szolgák!“ Sikolt Gertrud, S összerendül buja vére, De e perczben általjárja Szivét Bánk bán kardja éle! „Uram ne vigy a kisértetbe! . . S bősz vihar: Bánk bán haragja Végig zúg a palotában Tisztul a czenk! . . Reszket a bün! Szép Melinda nyög buvában!.. „Uram ne vigy a kisértetbe!“ Lukács Ödön. 9 részt vettek és áldozatot hoztak e nemes czélú társulat létesítése végett, mivel tudják azt, hogy ily czélu társulat létesítése bortermelő vidékünkre nézve életszükség, hanem azokra nézve is, kik nem bortermelők és így a nyersterményben beadott alaptőke megalapításában részt nem vehettek , hogy ez üdvös egyesület legközelebb - nem tudjuk, mi okból? — végfelbomlásnak kezd indulni. Igaz, vannak egyéni, és sokak által fel nem gondolt s nem érthető számítások, vagy lehetnek kiszámítás és a közügyek iránti érdekeltség tekintetében fogékonyság nélküli részvényesek, kik mélyebben gondolkozni ez ügyről vagy nem akarnak vagy nem szeretnek, s így nem a czél magasztossága s a közhaszon előmozdítása, hanem a pillanatnyi vágy, letéteményezett vagyonuk kézrekaparitása , elpazarlása, vagy szeszély, vagy a még eddig nem tapasztalható eredmény nélkülözése, vagy más fel nem számítható egyéni önös érzelmek, vagy bizalmatlanság folytán akarják e vidékünk borászatára oly kiszámíthatlan jó eredményű társulat szétbomlását eszközölni ; de kik az ügy fontosságáról teljesen meg vannak győződve, kik önös érdekeik felé helyezik a közügy előmozdítását: lehetetlen, s nem hiszszük, hogy így gondolkozzanak! Évek óta lehetetlen volt készpénz fizetés útján, részvénytársulati alapon e társulatot létrehozni. Egy kedvező — bár a szőlőtermelő gazdákra nézve kedvezőtlen — év az értékén aluli borárak mellett megteremtette e társulat, e sokáig létesíteni hasztalan kísérleti társulat létrehozatalát. Szabad-e nekünk egy már meglevő vagyont, egy kincset, mely bortermelő vidékünknek később a legdúsabb kamatokat hajtja, oktalanul, szeszélyből, vagy egyéni önös érdekből a megsemmisülésnek dobni oda? Nem inkább kötelességünk volna-e, hogy a meglevő alapon egy borászatunkra nézve minden tekintetben üdvös intézmény létrehozását a tökéletesség sokáig emelni igyekezzünk, vagyis, hogy a kivánt alaptőkét, amely tervezve volt, a czél előmozdítás végett — nem koczkára tegyük, hanem a teljes értékre kipótolni igyekezzünk, annyival inkább, mivel arra épen a múlt év bortermése, midőn a remélt mennyiségen felül fizettek szőlőink, a minőség is kielégítő, a borok ára pedig kedvezőtlen volt, — a legszebb alkalom kínálkozott. Nem akarunk senkit hibáztatni a kedvező alkalom elmulasztása miatt, mert a társulat belügyeivel foglalkozni nem szándékozunk , azonban nem hallgathatjuk el megrovásunkat kinyilatkoztatni azok irányában, kik csekélyes érdek miatt — melyet igazolni maguk sem tudnának — e szép czélű társulat felbomlását előidézni akarnák, vagy azt nem elleneznék Mert: van e valakinek jelen éven borra szüksége saját fogyasztására? Felelet: nincs, mert még felesleges boraink is vannak. Vagy talán valakinek pénzre van szüksége s azt a társulattól visszavett bormennyiségből reméli? Igaz, hogy azok jól kezelt borok s nagy értékűek, ha bizony azt a jelenlegi potom borárak mellett nem értékesíthetjük kivált kisebb bortermelő gazdák. Tehát: nem jobb-e, ha az alaptőke 50,6 ának fedezése végett beadott nyers, de már értékei és világpiaczra kibocsátható boraink még tovább is szakértő kezelés alatt maradván, talán képzelt veszteségeinket egy későbbi kedvező időben dús kamattal visszapótolandják ? Gondolkozzanak e dolgok felett komolyan a részvényes tagok! De mi egy ily, bortermelő vidékünkre oly nagy fontosságú társulat felbomlását vagy tételének koczkára tételét semmi módon sem tudnók helyeselni! Egy nemrészvényes. A Tiszahátságról: „Megnehezült az idők viharos járása fölötted oh haza“ Önök megyebeliek ott távolabb a Tiszától csendesen aludták ünnepi álmukat, mig minket itt a Tiszahátságon a megváltó születése éjjelén vészharangok kongása nyugtalanított; jött az ár rohammal váratlanul s mig önök a békés ünnepeket élvezték, itt nem az ájtatosságra hívta egybe a harang a hiveket, hanem élet és vagyon mentő munkára, mert a Tisza a töltéseket áthágással s rombolással fenyegette.Hála a gondviselésnek és a véletlennek e megyét a veszély egyelőre megkímélte — hiszen úgy is elég bővében van a belvizeknek, — mig Tuzséron a töltés-szakadást csak megfeszített éji s nappali folytonos munkával lehetett megakadályozni ; sőt itt nálunk is aligha nagyobb veszély nem támad, ha a töltés elrombolásával a szegény Bodrogközre ki nem tör. Hogy mennyi a kár, azt csak képzelni lehet. Romba dűlt épületek, megsemmisített vetések s takarmányneműek kiszámíthatlan értéke veszett el pótolhatlanul. Ugyanis a múlt év kedvezőtlen időviszonyai következtében igen sok takarmány maradt behordatlanul, sok föld bevetetlenül. Az ár nemcsak a kinn maradt takarmányt pusztította el, de nagyobb részét a vetéseknek is, míg mi bevetetlenül maradt terek elázva nehezen tesznek tavaszszal is vethetők, s igy ez év termése is alig lesz vlámi. Mennyi befektetett tőke és munka lesz az enyészet áldozatává! Hogy a gazda minden néven nevezendő szükségleteit fedezhesse, nálunk még majdnem egyedül a jövedelmeztetésre kárhoztatott földnek kell megadni mindazt, aminek másutt az ipar is segítségére van; s ha ez is elveszett, legfeljebb a vész következtében néhány krajczár adóleengedési alamizsna enyhíti a kárt, de ez is az eladósodott állam rovására. Evek kívántainak ahoz, hogy a már telekesített termővé vált talaj újra azon állapotba helyeztessék, minőben volt, sőt az alantasabb fekvésüekben ott reked a víz, teremvén sáját vagy épen boldogabb vidéki lakók előtt ismeretlen sulymot. Mindezeken kívül elveszett a védtöltésre fordított tőke is. Óriási a pénzösszeg mi a tiszaszabályozásra felhasználtatott. Az egyesek által holdanként fizetendő illeték több helyütt majdnem a föld értékével áll már párhuzamban anélkül, hogy csak egy év múlnék el, midőn az ár itt vagy ott kisebb nagyobb károkat ne okozna. E gyakran előforduló baj okait kutatni a szaktudósok feladata lenne, ha ugyan találkoznék ez áldozatra valaki ! Az idő halad, majd ha évek múltával a töltés közötti tért az árak feliszapolják, mert a víz minden sebes folyása daczára is hagy üledéket, bizonyára sokkal nagyobb veszélynek lesz kitéve a Tiszavidéke mint jelenben is ha csak megelőzésére czélszerűbb előintézkedések nem léteznek, mit szerintem a töltések folytonos emelésével elérni nem lehet. Eszembe jut a Nílus évekkénti kiöntése, minek ezredek óta áldást hozó termékenyítő hatását ismerik, s áradásait apadtával ezélszerűen berendezett csatornázás által vezetik vissza medrébe. Gondoljanak erre az illetők. Hogy a Tisza századokon által a jelen állapotban nem maradhat, az bizonyos. A jelen század a találmányok százada, de hogy sok hasznos találmánynak hasznát kellően nem veszszük, világos tanúsága a jelen rohamosan jött árvíz is. A deczember 20-21-iki eső után várni lehetett a Tissza áradását. A Tisza és Szamos eredeteiről bizonyosan bővebb esőzések olvasztották föl a hegyek halait. Már ha mi magyar emberek oly keleties fátummal nem néznek „it defluat aranis“ valakinek eszébe juthatott volna táviratilag értesíteni az illető hivatalokat, hogy a tiszaháti lakosságot a közelgő részre figyelmeztessék. Mi sem történvén, az ár magával sodort minden útjában álló fát, csolnakot, fát, hidasokat, malmokat, és szakasztott is. No de volt ez már máskor is így. sőt az erdőközi lakó szerint „akkor volt boldog világ, mikor a falu közepén csikáztunk!“ És akkor még nem valának meg a számtalan hivatalok sokasága sem ? Adjon az ég boldogabb új évet. Egy gazda. Egyről-másról. Legközelebbi czikkünkben megdicsértük azon városunkbeli nőket, kik a női háziipar oktatásban való részvétel által magukat minél több ügyességre képezni vállalkoztak s mind azt, mit a női háziipari oktatás nyújthat, az e czélra berendezett intézetben, mint kezdeményezők, eltulajdonítani iparkodtak. Jelenleg azonban kénytelenek vagyunk megróvni városunk férfi-fiatalságát, azért, mivel tudomásunk szerint — bár igen sok előnyt szerezhet magának egy bármely sorsú és állapotú fiatal egyén az által, ha bármely iparágat is — mint privát szenvedélyt — elsajátítani törekszik — és ha nem más czélból, hanem mint magánfoglalkozásra, kellemes és hasznos időtöltésre hasznos és — lehetnek oly körülmények, hogy alkalmas kereset-ágat s megélhetési alapot is nyújtó eszközt, ily kevés figyelemre méltatnak, mint amily kevéssé van méltatva városunk ifjúsága részéről a „házi-ipar oktatás“ előmozdítása végett városunkban alapított „kosár-fonó“ műintézet. Valóban csodálkoznunk kell rajta, hogy a szándékolt czél nagy fontosságát oly kevesen fogták fel és igyekeztek létesíteni városunkban, hogy — amint értesültünk — ha a polgári iskola növendékei e házi ipari oktatásokra nem járnának kötelezettségszerűleg, talán az egész közhasznú kezdeményezés és a berendezésre fordított költség csaknem a semmi értékre szállana alá.