Bereg, 1879. (6. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-14 / 2. szám

Térdem reszket, szinte fázom! „Uram ne vigy a kisértetbe!“ „Menj, te félénk, gyáva kéjencz ! Megtevé és vére lázad! . . . Hogy ha rettegsz, fuss világgá Szolga néptől! . . . Hab gyalázat!.. „Uram ne vigy a kisértetbe!.. * * * És jön Bánk bán, meg sem állván Három nap és annyi éjjen Nagy szerelmi lángolással Melindát ölelni mégyen! . . „Uram ne vigy a kisértetbe! . Ott zokog a megtört angyal Könnye omlik vánkosára: „Drága Bánk bán­od ne érints Hn Melindád meggyalázva! . „Uram ne vigy a kisértetbe!“ „Ki tépett meg szép virágom? Szemed kényben mért fereszted!?“ Szól és szive mély keservtől, Hangja fájdalomtól reszket... „Uram ne vigy a kisértetbe!“ Szép Melinda földre hullva Átkarolja férje térdét: „A királyné eltaposta Hű Melindád szűz erényét!“. . „Uram ne vigy a kisértetbe! . . „A királyné!?..“ s mint a villám Harag lobban Bánk szemében . . . S kivont karddal, nemes arccal A királyi bárki mégyen!.. „Uram ne vigy a kisértetbe! . . „Király asszony! Gertrud asszony! Hű Melindám gyilkolója! Bűnös szived életének Kong sötéten a végóra! . .“ „Uram ne vigy a kisértetbe!“ „Ide szolgák!“ Sikolt Gertrud, S összerendül buja vére, De e perczben általjárja Szivét Bánk bán kardja éle! „Uram ne vigy a kisértetbe! . . S bősz vihar: Bánk bán haragja Végig zúg a palotában Tisztul a czenk! . . Reszket a bün! Szép Melinda nyög buvában!.. „Uram ne vigy a kisértetbe!“ Lukács Ödön. 9 részt vettek és áldozatot hoztak e ne­mes czélú társulat létesítése végett, mivel tudják azt, hogy ily czélu tár­sulat létesítése bortermelő vidékünkre nézve életszükség, hanem azokra néz­ve is, kik nem bortermelők és így a nyersterményben beadott alaptőke meg­alapításában részt nem vehettek , hogy ez üdvös egyesület legközelebb - nem tudjuk, mi okból? — végfelbom­lásnak kezd indulni. Igaz, vannak egyéni, és sokak ál­tal fel nem gondolt s nem érthető szá­­mítások, vagy lehetnek kiszámítás és a közügyek iránti érdekeltség tekinte­tében fogékonyság nélküli részvénye­sek, kik mélyebben gondolkozni ez ügyről vagy nem akarnak vagy nem szeretnek, s így nem a czél magasz­tossága s a közhaszon előmozdítása, hanem a pillanatnyi vágy, letétemé­­nyezett vagyonuk kézrekaparitása , el­­pazarlása, vagy szeszély, vagy a még eddig nem tapasztalható eredmény nél­külözése, vagy más fel nem számítható egyéni önös érzelmek, vagy bizalmat­lanság folytán akarják e vidékünk bo­rászatára oly kiszámíthatlan jó ered­ményű társulat szétbomlását eszközöl­ni ; de kik az ügy fontosságáról tel­jesen meg vannak győződve, kik önös érdekeik felé helyezik a közügy elő­mozdítását: lehetetlen, s nem hiszszük, hogy így gondolkozzanak! Évek óta lehetetlen volt készpénz fizetés útján, részvénytársulati alapon e társulatot létrehozni. Egy kedvező — bár a szőlőtermelő gazdákra nézve kedvezőtlen — év az értékén aluli bor­árak mellett megteremtette e társulat, e sokáig létesíteni hasztalan kísérleti tár­­sulat létrehozatalát. Szabad-e nekünk egy már meglevő vagyont, egy kincset, mely bortermelő vidékünknek később a legdúsabb kamatokat hajtja, oktala­nul, szeszélyből, vagy egyéni önös ér­dekből a megsemmisülésnek dobni oda? Nem inkább kötelességünk volna-e, hogy a meglevő alapon egy borásza­tunkra nézve minden tekintetben üd­vös intézmény létrehozását a tökéle­tesség sokáig emelni igyekezzünk, vagy­is, hogy a kivánt alaptőkét, a­mely tervezve volt, a czél előmozdítás­­ végett — nem koczkára tegyük, hanem­­ a teljes értékre kipótolni igyekezzünk, annyival inkább, mivel arra épen a múlt év bortermése, m­időn a remélt mennyiségen felül fizettek szőlőink, a minőség is kielégítő, a borok ára pe­dig kedvezőtlen volt, — a legszebb alkalom kínálkozott. Nem akarunk senkit hibáztatni a kedvező alkalom elmulasztása miatt, mert a társulat belügyeivel foglal­kozni nem szándékozunk , azonban nem hallgathatjuk el megrovásunkat kiny­i­­latkoztatni azok irányában, kik cseké­lyes érdek miatt — melyet igazolni maguk sem tudnának — e szép czélű társulat felbomlását előidézni akarnák, vagy azt nem elleneznék Mert: van e valakinek jelen éven borra szüksége saját fogyasztására? Felelet: nincs, mert még felesleges boraink is vannak. Vagy talán valakinek pénzre van szüksége s azt a társulattól visszavett bormennyiségből reméli? Igaz, hogy azok jól kezelt borok s nagy értékűek, ha bizony azt a jelenlegi potom bor­árak mellett nem értékesíthetjük ki­vált kisebb bortermelő gazdák. Tehát: nem jobb-e, ha az alap­tőke 50,­6­ ának fedezése végett beadott nyers, de már értéke­i és világpiaczra kibocsátható boraink még tovább is szakértő kezelés alatt maradván, talán képzelt veszteségeinket egy későbbi kedvező időben dús kamattal vissza­­pótolandják ? Gondolkozzanak e dolgok felett komolyan a részvényes tagok! De mi egy ily, bortermelő vidékünkre oly nagy fontosságú társulat felbomlását vagy tételének koczkára tételét semmi módon sem tudnók helyeselni! Egy nem­­részvényes. A Tiszahátságról: „Megnehezült az idők viharos járása fö­lötted oh haza“ Önök megyebeliek ott távo­labb a Tiszától csendesen aludták ünnepi ál­mukat, mig minket itt a Tiszahátságon a megváltó születése éjjelén vészharangok kon­­gása nyugtalanított; jött az ár rohammal vá­ratlanul s mig önök a békés ünnepeket élvez­ték, itt nem az ájtatosságra hívta egybe a harang a hiveket, hanem élet és vagyon mentő munkára, mert a Tisza a töltéseket áthágással s rombolással fenyegette.Hála a gondviselésnek és a véletlennek e megyét a veszély egyelőre megkímélte — hiszen úgy is elég bővében van a belvizeknek, — mig Tuzséron a töl­tés-szakadást csak megfeszített éji s nappali folytonos munkával lehetett megakadályozni ; sőt itt nálunk is aligha nagyobb veszély nem támad, ha a töltés elrombolásával a sze­­gény Bodrog­közre ki nem tör. Hogy mennyi a kár, azt csak képzelni lehet. Romba dűlt épületek, megsemmisített vetések s takarmányneműek kiszámíthatlan értéke veszett el pótolhatlanul. Ugyanis a múlt év kedvezőtlen időviszonyai következtében igen sok takarmány maradt behordatlanul, sok föld bevetetlenül. Az ár nemcsak a kinn maradt takarmányt pusztította el, de nagyobb részét a vetéseknek is, míg m­i bevetetlenül maradt terek elázva nehezen tesznek tavasz­­szal is vethetők, s igy ez év termése is alig lesz v­­lám­i. Mennyi befektetett tőke és munka lesz az enyészet áldozatává! Hogy a gazda minden néven nevezendő szükségleteit fedezhesse, nálunk még majdnem egyedül a jövedelmeztetésre kárhoztatott föld­nek kell megadni mind­azt, a­minek másutt az ipar is segítségére van; s ha ez is elve­szett, legfeljebb a vész következtében néhány krajczár adóleengedési alamizsna enyhíti a kárt, de ez is az eladósodott állam rovására. Evek kívántainak ahoz, hogy a már te­­lekesített termővé vált talaj újra azon álla­potba helyeztessék, minőben volt, sőt az alan­tasabb fekvésüekben ott reked a víz, terem­vén sáját vagy épen boldogabb vidéki lakók előtt ismeretlen sulymot. Mindezeken kívül elveszett a védtöltésre fordított tőke is. Óriási a pénzösszeg mi a tiszaszabályozásra felhasználtatott. Az egyesek által holdanként fizetendő illeték több helyütt majd­nem a föld értékével áll már párhuzam­ban a­nélkül, hogy csak egy év múlnék el, midőn az ár itt vagy ott kisebb nagyobb ká­rokat ne okozna. E gyakran előforduló baj okait kutatni a szaktudósok feladata lenne, ha ugyan ta­lálkoznék ez áldozatra valaki ! Az idő halad, majd ha évek múltával a töltés közötti tért az árak feliszapolják, mert a víz minden sebes folyása daczára is hagy üledéket, bizonyára sokkal nagyobb veszély­nek lesz kitéve a Tiszavidéke mint jelenben is ha csak megelőzésére czélszerűbb előintézke­­dések nem léteznek, mit szerintem a töltések folytonos emelésével elérni nem lehet. Eszembe jut a Nílus évekkénti kiöntése, minek ezredek óta áldást hozó termékenyítő hatását ismerik, s áradásait apadtával ezélsze­­rűen berendezett csatornázás által vezetik vissza medrébe. Gondoljanak erre az illetők. Hogy a Tisza századokon által a jelen állapotban nem maradhat, az bizonyos. A jelen század a találmányok százada, de hogy sok hasznos találmánynak hasznát kellően nem veszszük, világos tanúsága a jelen rohamosan jött árvíz is. A deczember 20-21-iki eső után várni lehetett a Tissza áradását. A Tisza és Szamos eredeteiről bizonyosan bővebb esőzések olvasz­tották föl a hegyek halait. Már ha mi ma­gyar emberek oly keleties fátummal nem néz­nek „it defluat aranis“ valakinek eszébe juthatott volna táviratilag értesíteni az illető hivatalokat, hogy a tiszaháti lakosságot a kö­zelgő részre figyelmeztessék. Mi sem történ­­vén, az ár magával sodort minden útjában álló fát, csolnakot, fát, hidasokat, malmokat, és szakasztott is. No de volt ez már máskor is így.­ sőt az erdőközi lakó szerint „akkor volt boldog világ, mikor a falu közepén csikáztunk!“ És akkor még nem valának meg a szám­talan hivatalok sokasága sem ? Adjon az ég boldogabb új évet. Egy gazda. Egyről-másról. Legközelebbi czikkünkben megdicsértük azon városunkbeli nőket, kik a női házi­ipar oktatásban való részvétel által magukat minél több ügyességre képezni vállalkoztak s mind azt, mit a női háziipari oktatás nyújthat, az e czélra berendezett intézetben, mint kezde­ményezők, eltulajdonítani iparkodtak. Jelenleg azonban kénytelenek vagyunk megróvni városunk férfi-fiatalságát, azért, mi­vel tudomásunk szerint — bár igen sok előnyt szerezhet magának egy bármely sorsú és állapotú fiatal egyén az által, ha bármely iparágat is — mint privát szenvedélyt — el­sajátítani törekszik — és ha nem más czél­­ból, hanem mint magán­foglalkozásra, kelle­mes és hasznos időtöltésre hasznos és — le­hetnek oly körülmények, hogy alkalmas ke­reset-ágat s megélhetési alapot is nyújtó esz­közt, ily kevés figyelemre méltatnak, mint a­mily kevéssé van méltatva városunk ifjúsága részéről a „házi-ipar oktatás“ előmozdítása végett városunkban alapított „kosár-fonó“ műintézet. Valóban csodálkoznunk kell rajta, hogy a szándékolt czél nagy fontosságát oly kevesen fogták fel és igyekeztek létesíteni városunkban, hogy — a­mint értesültünk — ha a polgá­ri iskola növendékei e házi­ ipari oktatásokra nem járnának kötelezettségszerű­­leg, talán az egész közhasznú kezdeményezés és a berendezésre fordított költség csaknem a semmi értékre szállana alá.

Next