Bereg, 1879. (6. évfolyam, 1-52. szám)
1879-06-03 / 22. szám
nosan érzett szükséget pótolna nagy kiterjedésű, 4 megyébe átnyúló területen. És ez utóbbi intézet ilyszerű átalakítását mielőbb, még sürgősebbé teszi annak meggondolása, hogy Beregszász, mint a megye székhelye, különben is nagy kiterjedésű intelligenciával bír; ha pedig az ide áthelyezett népes törvényszéket s más központi hivatalokat, illetőleg azok hivatalnokainak gyermeknevelési szükségleteit tekintetbe veszszük, talán még azt is állíthatjuk, hogy Beregszásznak és vidékének nagyobb szüksége van egy teljes középtanodára, mint Munkács és vidékének is. Ami pedig a tervezett ipariskolákat illeti, ha csakugyan azon szerencsében részesülnénk, hogy a nm. közoktatási kormány a nálunk még új intézményt megyénkben is szándékoznék meghonosítani, akkor mi azt határozottan nem Beregszász, hanem Munkács részére szavaznék meg, azért, mivel Beregszász ipara még ma is nagyon kezdetleges, polgárai, még az iparosok is, nagyobb súlyt fektetnek az iparos foglalkozásnál a gazdálkodásra, ezért itt annak jövőt nem ígérhetnénk, míg Munkácsnak ipara, kereskedelme napról-napra nagyobb lendületet vesz s illő dolog volna, hogy e nemes irány fejlődése az ipariskola ottani létesítése által még nagyobb mértékben előmozdittassék. B. Beszéd, illelyet elmondott Fischer Ferencz kir. tanfelügyelő május 25-én a Gönczy Sámsorné, szül. Gulácsy Mária úrnő, beregszászi és vidéki nőegyleti első alelnöknő tiszteletére rendezett ünnepélyen. Mélyen tisztelt egyleti alelnöknő ! A „Beregszászi és vidéki nőegylet" által fenntartott polg. leányiskola nemcsak e városra, hanem az egész vidékre kiváló fontossággal bír, mert ez által alkalom nyuttatik a szülőknek, gyermekeiket korszerűen neveltetni. — Ily kedvező helyzetben hazánkban csak 19 város van, (ennyiben van polg leányiskola), s hogy e létszámban városunk is benn foglaltatik, ez kizárólag a nőegylet érdeme. Láthatjuk napjainkban, hogy a közélet minden rétegében a rokon elemek bizonyos erel elérésére társulnak, egyesülnek, — szem előtt tartván azon igazságot, hogy egyesült erővel sokkal többet, sokkal hatékonyabban lehet elérni. — Ezen egyesülési hajlam igen üdvös, csak az kár, hogy az egyesületeknél az első érdekeltséget a legtöbb esetben tétlenség, közöny szokta követni, s a szalmatűz elaludván, az egyesületek a kitűzött szép, nemes, avagy hasznos czélt nem képesek elérni. A „Beregszászi és vidéki nőegylet“-nél a társulások ezen hibája nem volt észlelhető, mert itt az első fellelkesülést komoly törekvés és kitartás követte, s az egylet öt évi fennállása alatt alakulásának czélját, t. i. a polg. leányiskola felállítását annyira megvalósította, hogy ezen intézet a népokt. törvény kívánalmainak ma már teljesen megfelel, s kapcsolatba van hozva egy oly intézettel, mely a munkakedv felébresztése, a női munkálkodás körébe vágó iparágak tanítása által a művelődés terjesztése mellett, még tisztességes keresetre is képesít. Ezen kettős intézet évi fenntartási költsége ez idő szerint az 5000 frtot túlhaladja, melyből 3000 frt állíttatik elő évenként az egylet közreműködése folytán tisztán társadalmi úton. Az egylet mindezeknél meg nem állapodott, hanem követve a női szív legdrágább sugallatát, a könyörületességet, a szegény, betegségben sinlódó embertársak számára közkórházat alapított. Ez az egylet öt évi működésének eredménye, bátran odaállíthatja a közvélemény elé, mert ily szép, s valóban nagy horderővel bíró eredméyt ily rövid idő alatt kevés hazai egylet képes felmutatni. Mindazok, kik kevesebbről ismerik a „Beregszászi és vidéki nőegylet" beléletét, nagyon jól tudják, hogy az egylet működésének legfőbb tényezője, fáradhatlan gondviselője nagyság, az ügyleti alelnökné. — Nagyon jól tudják, hogyagynádé a legfőbb érdem az egylet megalakulásánál, az intézet fejlesztésénél és megszilárdításánál, mely érdem becsét különösen emeli az, hogy nagysád minden önérdek nélkül, nyugalma feláldozásával nem csekély anyagi áldozattal szeretett gyermekként gondozza az egyletet, s illetve ez intézetet. Nagysádnak ezen érdeme a polg. leányiskola növendékei előtt is ismeretes; — jól esett látnom, hogy a növendékek módot keresnek, mely által legalább némileg meghálálhassák azon gondoskodást, melyet nagysád neveltetésük érdekében tanúsít. — Elkészittették tehát nagysád arczképét, mely ezentúl az intézet állandó díszét képezendi. — Mig ezáltal a növendékek hálaérzete külsőleg is kifejezést nyer, egyúttal a női erények mintaképét szemlélhetik naponta az iskolában. Meg vagyok arról győződve, hogy nagysád amit az egylet és intézet érdekében tett, önzetlenül, egyedül nemes szive sugallatát követve tette; — kérem azonban nagysádat, fogadja kedvesen a polg. leányiskola növendékeinek ezen megemlékezését, mely fényes tanúsága annak, hogy a polg. leányiskola növendékeiben az erények legszebbike, a hálaérzet megvan. Végül kérem nagyságat, hogy mint eddig, úgy ezentúl se vonja meg gondoskodását ez intézettől, s ekkor bizton hiszem, hogy az egylet, vele a leányiskola virágzani fog. Szivünk mélyéből kívánjuk, hogy nagysábat ez egek ura családjának boldogitására, a közjó előmozdítására, tisztelőinek örömére az emberi kor legszélsőbb határáig éltesse. — Éljen !domással nem bir; a hányszor szeretünk, gyűlölünk, sírunk, nevetünk, örvendünk, mindég csak szivünk rovására akarjuk tenni; pedig az se szeretni, se gyűlölni, se bánkódni nem tud; gép az, mely a hozzá tóduló vér által mozgásba hozatik, hogy általa ez, a test többi részeihez vezettessék. Most képzelem mily jó ízűt nevetnek és azt mondják magukban. No hiszen ez az ember orvos létére azt se tudja, hogy szerelem, bánat, a szivet beteggé teheti, sőt meg is repesztheti. Pedig dehogy nem tudom, sőt többet mondok: nemcsak egyszer láttam és gyógykezeltem is beteg sziveket; még megrepedt Szivekről is van tudomásom, de legyenek nyugodtak, azzal is szerelemnek, se bánatnak semmi köze; ha szerelem, bánat képes volna a sziveket beteggé tenni, vagy megrepeszteni, akkor ez több áldozatot követelne, mint a pestis, vagy a keleti cholera, és még e sorok írója is akkor már rég a Styx folyón túl válttá. “ Nem állítom én, hogy a szerelem vagy bánés, de különösen a szerencsétlen viszonyok közt létező, elháríthatlan akadályok által meghiúsított visizonozatlan szerelem nem volna belépés! Us, mégpedig súlyos, egy perczig nyugtot nem engedő betegség, — de az nem a szívben rejlik, és nem a szívre hat, hanem inkább az idegrendszerre, mely a folytonos izgatott kedélyhangulat által irritáltatik és ha az ész a fékvesztett szenvedélynek „megállj“ parancsolni nem bir, lelki és testi betegségeket is képes előidézni, anélkül azonban, hogy abban az üres kasizomnak, mit mi szívnek nevezünk, csak legkevesebb szerepe is volna. És így én teljesen igazoltnak látom azon hiú kaczér nőnek szavait (mert bocsánat, kedves nagysámák, olyanok is vannak, kik nem gondolva mások fájdalmaival, minden igyekezetük oda irányul, hogy az egész férfi nemet lebilincselve, lábaiknál lássák, ki ha szemére lobbantjuk, nem lát-e bűnt abban, hogy a szivekkel ily nemtelen játékot űz? Jogosan válaszol, hogy ő ily játékban szivet szerepelni nem is gondolt. Az ily nőt rendszeresen szívtelennek mondjuk, pedig ismét nincs igazunk, mert csak olyan hévdobogó szívvel bír, mint más, de nevezhetjük több joggal lelketlennek, ki más lény legszentebb érzelmével ily nemtelen játékot űz. Ezen felhozott érvekkel be akartam bizonyítani és a szerelmeseket megvigasztalni, hogy ha egyébként szerves szívbajban. Vagy annak billentyűje hibában nem szenved, szívbajtól nincs mit félniük, és továbbá oszlatni azon ferde nézetet, hogy minden szívbajnak csak szerelem vagy bubánat lehet oka. És ezt tenni minden orvosnak saját érdeke parancsolja, nehogy szívbajos betegeinél úgy ne járjon, mint e sorok írója, amit becses engedelmekkel el is mondok. Történt, hogy évekkel ezelőtt egy 60 éven túl lévő tisztes matrónához hivattam; megvizsgálva, azon kórisméről győződtem meg, hogy azon nő baloldali szívtágulatban szenved ; a beteg részéről szoríttatva, hogy nevezném meg azon betegséget, melyben szenved, semmi rosszat nem sejtvén, leplezetlenül szívbajnak nyilvánítottam azt, és tudják-e, kérem, őszinteségem hogy háláltatott meg? betegen azt mondá: Na, önnél teljesül a magyar közmondás : „éhesd , ... a makkal álmodik." Hogy tételezheti fel egy ilyen koros asszonytól, hogy még szerelmes volna , az én szivemet ugyan többé nem gyógyitja. De a könyörületes ég ártatlansága mért kárpótlást nyuj® tett, mert nem sokára egy szép ifjú nő orvosi tanácsomat kérve, midőn szívdobogásának, nyitásának okát, illetőleg betegségének nevét kérdezné, én ismét velem született nyíltság és karczolatok. Hogy társas életünk pangásban van, egyedül magunk vagyunk okai. Miből is állanak társas összejöveteleink ? Egy vagy két család, úgy néha — többnyire vasárnap délutánonkint — felkerekedik gyerekestül, szárazdajkáétól, elmegy egy másik családhoz, ahol aztán, miután kellőleg értésül adják egymásnak, hogy mennyire örülnek ennek a nagy szerencsének, — kivált ha a vendég jöttéről előre értesülve nem voltak — kezdődik a nagy látás-futás. A szakácsnénak — mivel a mészárszékek már be vannak zárva — nyakába kell venni a várost, hogy valahol húst kaphasson; összejárja a boltot, czukrászdát, hogy beszerezhessen mindent, ami jó és drága. — A hetes siet az üveges kosárral a hegyi pinczébe, de minthogy torkossága miatt egyedül nem lehet a pinczéba bocsátani, vele kell menni a szobaleánynak. A dajka ez alatt a gyerekcsoporttal a kertben van, hogy össze ne tapossák a virágos ágyat, s le ne tépjék az éretlen gyümölcsöt. Míg a szíves házigazda — nehogy a vendégek unatkozzanak — összeszedi minden adomázó tehetségét, az alatt a konyhában egyedül maradt háziasszony — ki nem győzi az elküldött s oda maradt cselédeket visszavárni — boszúságtól kipirult arczczal iszonyú gyilkolást visz véghez a szárnyas állatok között, betekintvén néha nyájas képpel a vendégkoszorúhoz. Nagy sürgés-forgás után végre elkészül az uzsonna, ami bízvást felér két ebéddel. A háziasszonynak figyelemmel kell lenni, hogy a Tinka nem szereti a kávét, Minka pedig a