Bereg, 1882. (9. évfolyam, 1-53. szám)
1882-11-26 / 49. szám
49. szám. Beregszász, 1882. november 26. Viliék évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre...................4 írt. 5 Kr Félévre........................2 írt. [N X Negyed évre .... I írt. X xBereg- és Ugocsamegyei nép- x tanítóknak s községeknek egész 1$ n évre, előre beküldve 2 frt 50 kr. rfb Szerkesztőség: (£j könyvnyomdája:BEKE& ————<---v^o—Oc^»t>—s>0o—-o————. MEGJELENIK MI IDEZ VASÁRNNP REGGEL. TÁRSADALMI és megyei érdekű hetilap. BEREGMEGYE HIRDETÉSEINEK és A MEGYEI KIR. TANFELÜGYELŐSÉGNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Ki nyugta bélyeggel s igazolólappal egyszeri közlésért: gj 100 szóig . . 1 frt 40 kr. rí] 200 szóig . . 2 frt 40 kr. Magánhirdetések: I 50 szóig . . 1 frt 80 kr. 100 szóig . 200 szóig . . 1 frt 30 kr. '<v>> . 2 frt 30 kr. $ $ Ki ____ $1 Hová, a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : [| Beregszász, Namény utcza 453. 5 Kiadóhivatal: X Hová az előfizetési és hirdetési ki díjak s reclamátiók intézendők : [] Nagy Lajos és Sallay Gyula Hirdetések s a nyilttérbe 5} szánt közlemények készpénzt 1§! fizetés mellett fogadtatnak el ||j Nyilttér* sora 20 kr. ifi Egyes szám 10 kr. A munkácsi gyermekjáték-készítő házi ipar tanműhely. Az ipar jelentőségét, nagy befolyását nemzeti vagyonosodásunk előmozdítására mai nap már felesleges bizonyítgatnunk. S kiváltképen, hogy a házi ipar egyes ágainak megbonítása egyes, különösen felvidéki megyék lakosai között, mily áldáshozó a népre általában kulturális tekintetben, ezt közvetlenül tapasztalhatjuk mindenütt, hol az arra hivatottak figyelme kiterjed arra, hogy oly vidékeken, hol a nép ily iparág meghonosítása nélkül az ínség, a vagyoni elpusztulás veszélyének volna kitéve, igyekeznek a népet ez iránybani tevékenységre buzdítani, s alkalmat is szolgáltatnak arra, hogy a nép a saját jól felfogott érdekében megszokja egyik vagy másik iparág felkarolását s igy kenyérkereseti módot nyújtson a népnek, kötelességszerüleg előmozdítván ezáltal a hazai ipar fejlődését is. A felső Tisza-vidéki házi ipart terjesztő egyesület ily nemes czéloktól vezéreltetve alakult s ily magasztos irányban igyekszik tevékenységét érvényesíteni, megyénk felvidéki lakosságának mintegy alkalmat akarván szolgáltatni szomorú anyagi állapotának javítása végett. Ezért alakíttatott a munkácsi gyermekjáték-készítő házi ipar tanműhely s nyittatott meg a folyó év márczius havában. Faanyagban még felvidékünk igen gazdag, munkás kézben sem szenvedünk hiányt, jut tehát elég munkaerő arra is, hogy a nyers faanyag czélszerű, művészi feldolgozása által hazai iparunk előmozdítására közreműködjék s a nép saját magának elég tisztességesen jövedelmező iparágat sajátítson el. Milliókat dobtunk ki eddig évenként a külföld kincses ládájába csupán gyermekjátékokért, melyekből hazánkban a fogyasztás nem apad, hanem napról-napra növekszik. Miért adjuk a külföldnek azt, amit magunknak megtarthatunk? Miért kapkodjunk idegen készítményeken, ha azokat magunk is előállíthatjuk? Vétkeznénk hazánk s önmagunk ellen. A munkácsi gyermekjáték-készítő tanműhely igen jó helyen van itt. Szükség van reá, szükség volna hazánk felvidékén többre is. Közvetlen hatása a nép jólétének előmozdítására nem sokára tapasztalható lenne. A munkácsi tanműhely még alig féléves s máris szép eredményt mutat fel. Különféle készítményei mind nagyobb-nagyobb mérvben kezdenek kapósak lenni, mert eredeti jellegűek ügyes kiállitásuak és — a mi legfőbb — nem drágák. Volt alkalmunk e készitményekből több darabot megszemlélni s azok kielégíthetik nézetünk szerint a nem túlcsigázott követelést minden tekintetben. Hajtunk áll, hogy e szép kezdetű tanműhely a legszebb jövőnek örvendhessen. Karoljuk fel közakarattal s a kezdet nehézsége le lesz győzve! . . . Közelednek a Karácsony-Ünnepek. Alig van család, hol ez ünnepet kegyeletesen meg ne ülnék, és a hol a gyermekeknek ünnepi ajándékul játékszerek kisebb vagy nagyobb mennyiségben ne vásároltatnának ! . . Tegyük meg azt: ne adjunk ki egy fillért sem oly gyermekjátékokra idegen készítményekért, melyek a munkácsi játékszer-készítő tanműhely készítményei közt találhatók. A miénk az már most is, ápoljuk atyai gondoskodással, rá szükséges, kezdetben még legyünk elnézők is. Legyen kedvesebb a magunké, ha egyszerűbb, igénytelenebb is, mint a ragyogó, csilogó, de kellő szolidsággal nem bíró külföldi ! Hazafias kötelességet teljesítünk az általa czélunkat teljesen elérjük ! Legyen vezérelvünk a hazai ipar pártolása. Részletesebben utasítjuk olvasóinkat a lapunk jelen számában közzétett ipartanműhelyi hirdetésre! Vásároljunk mindnyájan gyermekjátékokat a munkácsi ipartanműhelyben!... _______ Egy apa. A socialismus hazánkban.41) (Társadalom-bölcsészeti tanulmány.) II. Mi az a socialismus? „Mindenkinek meg kell tudnia élni munkájából* „Valamint szegény, úgy henyélő se legyen az államban.“ Fichte II. 513. 1. A hazai lapok figyelmes olvasói bizonyára észrevették, hogy mindegyre sűrűbben szerepelnek hazánkban a socialisták, hogy már (nem csak Bécsben) nem csak Pesten, de a vidéken is kezd hívekre találni a socialismus. Csak legújabban ott van a verseczi eset. Már kérem, ha egy vidéki kis városkában klubbot alakíthatnak a socialisták, annyian vannak, az már rossz előjel. Veszedelmes volna még tovább is magunkat ez ügyben áltatnunk, csalóka biztonságban ringatnunk! Azért jó előre meg kell ismerkednünk ezen veszélyes ellenséggel, mert már ez ismeretünk is nagy előnyünkre fog szolgálni az ellene folytatott, illetőleg folytatandó harczban. Mert hát nagyon veszedelmes ellensége a mai keresztény társadalomnak, az emberiségnek s igy hazánknak is a socialismus. Igazán szép köntösben jelenik meg mindenütt 8 beszéde szívhez szóló. Bizonyára nem egy olvasó, ki az újságokban gyakran olvasta a „nihilismus,“ „communismus“ és „socialismus“ szavakat s talán hallott is felölök, nem ugyan sok jót, de annál több rosszat: türelmetlenül várja a felvetett kérdésre a kimerítő feletet, s óhajtja tudni. Mi hát tulajdonképen az a socialismus? Szolgáljanak a következő sorok, rövid ugyan, de a lehetőségig mégis kimerítő feleletül, némi tájékozásul s megvilágításául e fontos tárgynak. Kezdjük a nevén: „Socialismus.“ A deák „socius“ szótól jó, mely „társ“-at jelent. Akik valamely czélra egyesülnek, azon társak sociusok Az emberek társasága, a társadalom societásnak mondatik s ezért bármely társadalmi kérdés sociális, sociálkérdésnek mondható. Az emberi társadalomnak egyik legfontosabb életkérdése bizonyára azon kérdés volt és lesz is mindig, hogy miért van egyik embernek oly sokja, oly óriási gazdagsága, a másiknak pedig, hiába küzd, fárad, töri öli magát, még sincsen, vagy alig van csak annyija, amiből úgy ahogy megél!?“ „Hát nem mindnyájan egyenlőnk, nem-e testvérek vagyunk?“ „Miért van az, hogy ma már alig tud megélni a munkás, még ha őszintén dolgozni akar s dolgozik is?!“ Hisz régebben kevesebb fáradsággal sokkal több eredményt értek el, mint ma, akkor a tisztességes munka megtermő gyümölcsét s ma akár az iparosokat, akármely foglalkozásúakat tekintsük, mind mind közeledik — kivéve némelyeket — a tönkrejutás, a koldusbot felé!!!! Mindenesetre fontos társadalmi kérdés ez, és ez állapot okainak fürkészésében már régóta fárad úgy az állambölcs, mint — főképen a munkája után élő szegény nép — a munkásosztály. És ez utóbbi, igen hamar, ösztönszerűleg felismerte anyagi helyzetének hanyatlási okául a legújabb idők szabadelvű vívmányát, a korlátlan Sterk. *) Nézetünk fantartisival, versenyt, a székében uralkodóvá vált önző, rideg s a szegényebb munkás munkáját szívtelenül kizsákmányoló, a munkások zsírján gazdagodó ferde iparrendszert. E rendszer okvetlen magával hozta azon állapotot, amelyben a nagy tőke, a sok pénzzel bíró vagyonos elnyomja a szegényt, ki nem dolgozhatván oly nagy mennyiségben, mint amaz, nem is árulhat annyit s oly jutányosan, mint a gazdag. E szabad verseny az ipar terén levonta ugyan a százados, elavultnak nevezett ezed-rendszer falait, mely pedig mint egy keresztény család, szeretettel ölelte keblére az érdemes, kitanult, próbált mestereket s mint fiait nevelte a tanonczokat, de nem volt képes helyébe jobb intézményt állítani s megtörténik ma nem ritkán, hogy a kontár, ki nem érti mesterségét, jobban boldogul, mint a kitanult mester, dolgozni kész munkás, mert hát amaz győzi pénzzel, s ha tán nem is mestersége az illető foglalkozás, másokat dolgoztat, munkaszámra fizet és gazdagodik, győz a szabad versenyben, a szegény meg nem boldogul, mert nincs pénze! Nem visszás helyzet ez? Hát még a gyárak tulajdonosai és a gyármunkások közt mennyivel hatványozottabb mérvben lép fel ez állapot?! A nagy városokban szegény mesterember okvetlen tönkre jut, mert a gyárakkal nem versenyezhet. Ezt nem szükséges bővebben magyarázni. Azért a gyárvárosokban van egy néhány, milliomos gyáros, ki tömérdek gazdagságát a szegény mesterek véres verejtékén halmozta össze s növeli folytonosan , és — van ezer, meg ezer koldus, napról-napra, csupán csak életéért, családjának megmentéséért kínlódó munkás!!! És ha e szerencsétlen munkások felismerve helyzetük visszás voltát, szövetségre léptek egymással, arra nézve, hogy ez állapotokat bármiképen is meg kell szüntetni — azon legkevésbé lehet csodálkoznunk. Eme socialis, társadalmi kérdésnek megoldására szövetkezett, „társak“ (socii) neveztetnek, „általában“ „socialisták“-nak s törekvésük s tanaik, elveik összesége, melyek alapján e célt elérni akarják, — a „socialismus.“ Első pillanatban igen is jogosultnak, indokoltnak látszik tehát a munkás osztálynak eme törekvése, mert hiszen amint egyeseknek, úgy egész néposztálynak is erkölcsi kötelessége, önmagán, nyomorán segíteni. S ha ezt a socialisták megengedett eszközökkel, a törvény korlátain belül akarnák elérni, úgy eljárásuk nem kifogásolandó, de sőt dicsérendő volna. Amint valóban dicsérendő is azon socialisták törekvése, kik csak ezen helyes úton-módon, csak a kereszténység által akarják e társadalmi bajt gyógyítani. Ez a keresztény socialismus. Az azonban már nem nevezhető betegségnek, ez már gyógyulási állapot, ez tulajdonkép nem „socialismus.“ Hanem igenis az a „socialismus,“ a melynek alapelve: „ami a tied, az az enyém is“ s mely ez elvet kész az egész keresztény társadalom „erőszakos“ felforgatásaival is létesíteni, érvényre emelni. Ha még csak azt követeli a munkás a társadalomtól, hogy becsületes munkája után élhessen s ne engedjék éhen veszni, ez nagyon helyén van s ha a munkás hit vallással, mindig is fog vigaszt találni nyomorára s erőt, türelmet s kitartást az élet küzdelmére; de ha elveszti vagy saját vagy mások hibája folytán vallását, nincs ami őt visszatartsa, hogy erőszakkal ne igyekezzék már e földön „boldog“ lenni (mert a túlvilági boldogságban már nem remél) nincs, ami meggátolja, hogy a gazdagokat s kiváltkép szegénységének, nyomorának okozóit meg ne támadja, szóval, hogy socialistává ne legyen! És a magyarosok a munkást hitetlenné s koldussá tették. Ezen vallástalan s tulajdonképi „so c ialis m u s" nak alapelve hogy: Gondoskodjék az állam az ő polgárairól, azok anyagi jóllétéről. Eltörléseié a szabad verseny a föld színéről, az állam termeljen mindent, az ő kezében legyen egyedül az ipar, mit vész ez s csak ő neki legyen tulajdonjoga, másnak senkinek se legyen birtoka, ő adjon mindenkinek elegendő munkát s azt az egyesek hajlamai szerint ossza be. A munka gyümölcséből aztán ki-ki egyenlően vagy az általa végzett munka szerint többet vagy kevesebbet nyerjen. Természetes, hogy ily államban fölösleges a kereskedelem, nincs