Bereg, 1886. (13. évfolyam, 1-53. szám)

1886-01-01 / 1. szám

villám által világosítta­tik meg: kell, hogy ünnepélye­sen fogadjam, miszerint használni akarom az időt, hogy éljek hazámért, az emberiségért és boldog állapotot biztosítsak magamnak az örökkévalóságban. Az újévet nem kezdhetem meg előbb, hogy sem az­­tól el ne búcsúznám. Mi tűnik a szemembe, ha visszatekintek elhagyott útjára ? az égen nem hiány­zott a verőfény, nem az alkony, sem a hajnalok­, sem a nyájasan rezgő csillagok, — a földön nem hiányzott az egyenes ösvény, nem a virágok, az áldott mezők, nem a tiszta források, az öröm nem került mint ellen­ség, a szegénység nem kopogtatott az ajtómon és há­zamban gyakran honolt elégedés, némi jót is cselekedni jutott alkalom munkásságomnak — én még élek, mig a halál annyúakat elragadott; nékem még nappalom van, mig számtalanokra eljött az éj. De az idő örömei nem hozzák meg lelkem nyu­galmát, untat az idegen föld, én hazám után sóhajtok és miután az állomásnál kissé megpihentem, újult erő­vel ragadom meg a botot és tovább vándorlok ismét egy új év felé; várjon mi ér ezen új vándorlási uta­mon? mit h­oz nekem az újév? mit várhatnék a vál­tozékony és tökéletlentől? hisz az idő folyam, mely dagad és apad; a föld sir, melyen virágok tenyésznek és hervadnak. Ki kívánhat az időtől állhatatost? rózsá­kat és töviseket, virágokat és tüskéket, búzát és kon­kolyt veendők, teljesült és meghiúsult reményeket tapasztalandók; örömdalokat és gyászénekeket, ünnepé­lyes harangzúgást és lélekharangot hajlandok. Talán váratlan szerencse virul számomra? talán gond, hit, szükség, aggódás már uton vannak, hogy lakómat meg­látogassák ? — Az idő, mint mindig, egyik kezével adni fog, a másikkal elvenni. A jövendő fátyolét nem szellőztethetem, de tudom, hogy az változatlan, miként az óban, úgy az új évben is uralkodik. Bizalommal engedem át neki magamat, mint a gyermek átengedi magát a szerető karnak és aggály nélkül szendereg, míg anyai szem őrködik felette. Vidám kedvvel s új erővel kezdem meg az utat. Nem a róna virágösvényt választom, mely örvénybe vezet, szívesen vándorlók pusztákon és meredek hegyeken keresztül, csak az ígéret földjére juthassak. Folyjon bár veríték a fárad­ságos ut után és köny a nélkülözés és súlyos teher miatt. Istennel tovább vándorlók, mig feljutok az utolsó hegyre, melyen túl Kanaan fekszik. A magasan állva, melyről az uj évre kitekintek, áldást kívánok hirdetni, mint Gárizim hegyéről: Atyám­fiai, ne tévesszétek a czélt, mely felé közeledtek; ne hagyjátok lankadni a bátorságot, ne legyezetni erőtö­ket, ne czipeljétek a földi javak igáját, sem a vétek­nek nehezebb súlyát uj utatokra, mert e terhek alatt el nem érenditek a czélt. A hitet ne engedjétek a világ kor szelleme által elfojtatni. Ápoljátok a szerete­­tet, hogy lángja le ne lohadjon. Óvatosan őrizzétek az ártatlanságot, mert üveg edényben hordozzátok azt és jégsikol az ut, melyen vándoroltok. Békesség nektek, kik együtt vándoroltok az élet utján, munkálkodjatok a kölcsönös tökéletességen, tart­satok össze a sima és tövises utakon. Neveljétek gyermekeiteket isteni félelemben! Ifjak, védjétek a pirt, mely arczaitokon virít. Szüzek, őrizzétek a sze­mérmet, mint legszebb nyakékességet. Nők, tartsátok meg a hűséget, háziasságot és a csendes működést a családi körben, a hajdan korszak eme szent ereklyéit. Igazság uralkodjék a király váraiban és megelégedés a szegények házaiban. Igazság és szeretet uralkodjanak minden osztályokban, hogy a régi átok mind inkább távozzék a földről, hogy a tüskék és tövisek kivesz­­szenek és az emberek szeretetben egyesülve, a szabad­ság, egyenlőség és testvériség nagy­ eszméit megvaló­síthassák ! Deskó János: Karczolatok. Az új év alkalmára kellene újdonatúj elmélkedést írnom. Előre látom, hogy nem fog menni. Nem vagyok barátja az alkalmiaskodásnak, különben is ez az „uj“ tárgy ismert ócskaságánál fogva annyira elkoptatott, hogy alig lehetne róla újat írni. Régi ócska tárgy lesz az, de ha már csakugyan ujnak kell tekintenünk, helyez­zük magunkat felvidéki magasabb álláspontra, s misz­­ticei misztifikált álláspontunkból hitessük el magunkkal, hogy a régi tárgy lehet egészen uj, mint I......y Ridó „urfi,a­ki mióta (ezelőtt 40 évvel) a bálrendezői bizalmi állást először foglalta el, még mindig a fiatalsághoz számítja magát. Igaz, hogy most már a tánczrendezés­­sel rég felhagyott, de fiatal virtus tekintetében még „Lajos urfi“ sem tesz túl rajta, pedig az ő rendszere az ifjú kor megőrzésére nézve az Ilosva vizétől a csa­­rondáig tért hódított a pártában maradt fiatalság kö­zött s még B. Anti is respektussal hajlik meg előtte. * Ebben a gonddal-bajjal bélelt korszakban nem sok jót vár a megzaklatott halandó már az újévtől sem. Hanem azért legyünk vígan, fogadjuk jó képpel a mit a sors ad, mint a berúgott publikum, mikor a bor már fogyatékán van s nagy lelkesedésében nem veszi észre, hogy már a s­e­p­r v­t issza. * Vannak babonások, kiknek már az se tetszik, hogy az új év pénteki napon kezdődik, mert a péntek szerencsétlen nap mindenkire, kivéve azokat, a­kik éppen pénteken nyerik meg a nagy lutrin a haup­­treffert. A babonások azt hiszik, hogy ha pénteken kez­dődik, szerencsétlen lesz az egész év. Pedig ez sem alapos feltevés ám, bizonyság reá az egyszeri zsidó esete, kit nem pénteken, hanem történetesen éppen hétfőn vittek akasztani, s mégis nem egészen alaptalan balsej­telemmel imigy sóhajtott fel: „no hiszen, szépen kezdő­dik ez a hetem.“­­. Már akár vagyunk hajlandók a babonára, akár nem, de azt el kell ismernünk, hogy vannak némi ag­gasztó előjelek, melyekből következtetni lehet, hogy a beköszöntött újév egy vagy más tekintetben nem éppen kedvező. Például a „Szünóra“ czímű laptársunkra nézve az a körülmény, hogy újévre előfizetői nincsenek, olyan baljóslatú jel, melyből minden babona nélkül is lehet valamit következtetni; ha többet nem, legalább annyit, mint az egyszeri gyerek, ki midőn aty­jának egyetlen tehene a mezőn megdöglött, ekkér okoskodott: „Mihelyt láttam, hogy a bőrét hozzák hazafele, mindjárt gondoltam, hogy valami baja esett a Bimbónak.“ * Hát bizony a „Szünórára“ bekövetkezett az a szün­óra, mely egyszersmind utolsó órája is. Valóban kár azért az ügyesen szerkesztett s csinosan kiállított kis lapért, hogy a közönség részvétlensége miatt kellett megbuknia, mert el kell ismernünk, hogy érdekes bér­tartalom tekintetében — mint vidéken megjelenő szép­­irodalmi lap — ritkította párját. De meg kellett buknia, mert közönségünk túlnyomó része nem érzi szükségét az ilyen finomabb szellemi csemegének s reá illik Lisz­­nyay Kálmánnak az a mondása, hogy: „Itt a babérral csak becsináltat főznek.“ * De még a beregszászi kisdedóvó intézet is meg­hosszabbította a szünidőt, sőt úgy látszik, örökös va­­kácziót adott kicsinyeinek s beadta a kulcsot. Elénekel­hetik most már fölötte az ismert halotti éneket: „Éltemnek a bimbójába Estem halál tortájába.“ Ki hitte volna e szép fejlődéssek indult intézetről, hogy ily korán elmondhassuk róla a költővel: „Elját­­szodtad már kis játékidat. Kedves (Dadó) hamar játszódtad el.“ Ki hitte volna még az utolsó évben is, hogy ez valóban utolsó év legyen? Milyen „aczélozott“ erővel birt szegényke, azt hittük, örök életű lesz, s ime a­mint elhagyta ama bizonyos „Aczél“-erő, kiszállott be­lőle az élet is. Pedig azt sem mondhatjuk róla, hogy a közönség nem pártolta, csakhogy a pártolás nagyon egyoldalú volt s a pártolásnak egyik fő kelléke hiányzott. Az egyszeri theológustól azt kérdezték a vizsgán, hogy: mi szükséges a keresztséghez első­sorban ? mire a kérdett azt felelte hogy „tiszta viz.“ — „Nem az, — igazitá ki a tanár , hanem gyerek, a „kit“ meg kelljen keresztelni, csak másod sorban fordul elő a kérdés, hogy „mivel“ kelljen keresztelni?“ A kisdedóvókhoz is két kellék szükséges, de itt már úgy látszik a gyerek másod­rendű kellék (bizony­ság erre a nagy-beregi kisdedóvó, mely gyerekek hiányában is még mindig tartja magát,­ hanem első rendű kellék a pén­z. Beregszász és Nagy-Bereg­­óvodái e két kellék tekintetében egymással ellentétes állást foglaltak el az utóbbi időben. Itt volt „kivel,“ nem volt „mivel,“ ott Volt „mivel,“ nem volt „kivel“ fentartani az intézetet. * De ne pengessünk ilyen panaszos hangokat ez új­év kezdetén, mely ha még tán rosszabb lenne is a réginél, vigasztalásul szolgál, hogy egy év múlva újat kapunk helyette. Tekintsük „próba évnek“ mint az állami tanítóknál divatban van, a kik között — zárjel közt le­gyen mondva — nem egyet ismerek, kik örömestebb akczeptálnák, ha a kultuszminiszter a próba­évet nem a tanítói szolgálatnál, hanem a házasság­kötésnél hozta volna alkalmazásba.) Tekintsük a jövőt rózsaszinű­ szemüvegen, mint az özvegy ember, ki házsártos feleségét eltemetve, má­sodik házaságra szánja magát azon feltevéssel, hogy az uj a réginél csakis jobb lehet. Harapjunk bele mi is az uj házaságba. íme itt van bájos menyasszonyunk az újév. — Hogy is hívják szép kegyedet, drága menyasszo­nyunk ? — Nova Anna. — Kérem, a deákok „Novus Annus“ néven nevezik. No de az mindegy: Anna, Annus, Annuska vagy éppen Nina; elég az hozzá, hogy ezután már szép kegyed fe­­mina. Nyújtsa szép karját, menjünk a paphoz, mondjuk el a „holtomiglan-holtodiglant“ mert köztünk válóper­ről szó se lehet. Ez éjjel pontban éjfélkor pillantottam meg önt először, midőn Szilva Esztert temettük, s mond­hatom, hogy egészen elbűvölt, átvarázsolt, úgy hogy most már egészen öné vagyok. Remélem, boldogok le­szünk egymással. Csak arra kérem, hogy azt a sok kellemetlen bejárót tiltsa ki a házból, kik eddig egy­másnak adták a kilincset s mindig vittek el valami becses portékát. — Kik azok kérem ? — Hirtelenében elősorolok néhányat. Gond, Bu, Baj, Betegség, Halál, Boszuság, Szükség, Irigység Boszu, Haragtartás sattöbbi. Ismeri őket szép kegyed? — Még csak hireket sem hallottam. — S kik a kegyed barátai? — Öröm, Vigság, Szeretet, Barátság, Bőség, Sze­rencse, Megelégedés. — Ah pompás! Szeretnék velük magam is bővebb érintkezésbe jönni. Tudja mit? A kellemetlen látoga­tókat egyszer s mindenkorra tiltsa ki, barátait pedig minél gyakrabban hívja meg. Megteszi? — A legszívesebben. — Ah kegy­éd angyal, kedves Anna. Szeretem, imádom önt, ah most már nem kétkedem, hogy ígére­tét be fogja váltani. Boldog vagyok ... „Az asszony ingatag, álnok csalfa ledér. Megbánja holnap, a mit ma ígér“ — — —- hangzik az ablak alatt Rigolettóból Prusznyi ban­dája által előadva. Boldog egemből a prózai földre hullottam alá. Megkezdődtek az újévi gratulácziók. No sebaj! ezen is átlábbol az ember. Nem kell hozzá egyéb, mint egy jó csomó apró pénz, meg egy még nagyobb adag keresztyéni türelem. Boldog újévet! Csergő. Menjetek Törökországba és Konstantinápolyba, Bulgáriába Sándor fejedelemhez! Az asztalra hozzatok nekem halat és jó bort.“ Aláírás: Európai Prim Károly főszerkesztő. A rimek igen jók. Hirdetés rovata alatt: „Tizezer forintot nyer azon bérkocsis, ki e lap főszerkesztőjét a magy. kir. téboly­dából a szabadba viszi sétálni.“ Utána mindjárt a kö­vetkező mondat jön: „Az elmondottak igazságáért el­vállalja a felelősséget a főszerkesztő, ki Istennek minden kegyelmével és jó tulajdonságaival rendelkezik.“ A lap minden oldala szépen körül van festve. Legelső helyen egy mindenféle szinűi és jelvényű zászlót talá­lunk. A zászló zöld, piros, sárga, fehér, fekete meze­jére keresztet, bagolyfát, csillagokat, félholdat, koronát és a tízparancsolat két kőtábláját festette. Íme ez egy őrült szellemi munkája; az isteni szikrából még maradt valami. Különben veszélyes beteg, mikor az örültség megszállja, rombol, pusztít, ordít, sír, nevet stb. Ilyenkor csak a kényszerzubbony segít rajta. Szegények­ nem örülnek a Karácsonynak, nem az újévnek; ők örökre meghaltak. Emlékezzünk meg imáinkban e szerencsétlen lényekről. hang Mihály Ezért mondtam fentebb, hogy nálunk Beregszászon a pártolás nem hiányott, de egyoldalú volt s míg a közönség buzgólkodott abban, hogy gyerekek hiányá­ban ne szenvedjen rövidséget az intézet, addig a pénz­­áldozatban aránylag csekély buzgóságot fejtett ki. Ezer kellett a szép közhasznú intézetnek beszüntetnie a mű­ködést. Vegyes hírek. Felhívás előfizetésre. Midőn az új év alkalmával ismét beköszöntünk olvasóink vendégszerető házába lapunk első számával, azon remény biztat bennünket, hogy mindenütt, a­hol lapunk több mint egy évtized óta szívesen látott ven­dég volt, most is örömmel, a megszokottság kellemes érzetével fogadják lapunkat, mely megyénk közönségé­nek úgy örömében, mint bujában már oly hosszú időn keresztül hű osztályosa volt. Ezután is igyekszünk tőlünk telhetőleg megfelelni mindazon várakozásnak, melyet egy értelmes olvasóközönség egy ily vidéki közlönytől várhat. — Program munk a régi marad. Igyekszünk megyénk helyi érdekeit, a közönség hasz­nát mindenkor híven védelmezni; mindazt, a mi szép és jövőre kihatólag közönségünk érdekében előnyös, pártfogolni, a közönség figyelmébe ajánlani, terjeszteni a hazai közművelődést, küzdeni megyénk polgárainak szellemi és anyagi jólétéért. Ellenben nyilvánosságra hozni s megróni azt, a mi rossz; a mi megyénk s közelebbről városunk közönségének elöhaladásánál bármi tekintetben akadályul szolgálna. — Nagy feladat, tud­juk, egy ily szerény vállalatra, mint a minő igénytelen lapunk; de hisszük, hogy közönségünk kellő szellemi és anyagi támogatásával mindinkább sikerülni fog ezé­­lunkhoz minél közelebb jutnunk! Magunkban erőnk bizonyára gyönge lenne e feladat teljesítésére, de re­méljük, hogy megyénk közönsége, mint eddig, úgy ezután is gyámolítani fogja erőtlen vállainkat. Mi bennünk az igyekezet egyáltalában nem fog hiányozni, hogy közönségünknek javára legyünk, mint eddig sem hiányzott. Olvasóink pártolásától függ, hogy úgy a szerkesztőség, mint a kiadóhivatal eddigi tevé­kenységét még jobban fokozza. Teljes bizalommal fordulunk azért ez új évben is olvasóinkhoz, hogy lapunkat szíves pártfogásukban ezután is részesíteni kegyeskedjenek. Az előfizetési díj a „Bereg“ XII-ik évfolyamára szintén a régi marad. Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Bereg- és ugocsamegyei községek s néptanítók ré­szére egész évre, előlegesen beküldve, 2 frt 50 kr.­­• Kérjük az előfizetési pénzeknek kiadóhivatalunkhoz (Beregszász, Namény-utcza 505. sz.) mielőbbi beküldő-

Next