Bereg, 1891. (18. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-08 / 45. szám
45. szám, XVII. évfolyam. BEREG, Beregszász, 1891. november 8. módú családok körében is csak szórványosan lehetett példát találni reá, hogy szükségét érzik a család női tagjai magasabb műveltségben részesitésének, az ilyenek aztán nyilvános közintézetek híján, magán irton szerezték meg leányaik számára azt a neveltetést, amit az adott körülmények között megszerezniük lehetett. Leghamarabb a római katholikus egyház ébredt föl, s jutott annak tudatára, mily erőforrás lehet reá nézve saját egyházi érdekeinek szempontjából, ha a nőnevelést, a leendő anyák nevelését, kivált társadalmunk derekán, a középosztályhoz tartozó családoknál hatalmába kerítheti. Jelentékenyek lévén e fontosnak fölismert czélra fordítható segédeszközei is, nagy számmal állottak elő hazánkban a zárdas nővérek vezetése alatti leánynevelő intézetek. Ezen körülmény szülte aztán az utóbbi időben, hogy némely helyeken a protestáns egyházak is felsőbb leányiskolákat állítottak fel. A legrégibb ily protestáns felsőbb leányiskola hazánkban az, melyet a szatmári és némelii reformált egyházak, minden felsőbb egyházhatósági támogatás nélkül, roppant erőfeszítéssel állítottak és tartanak fenn 29 év óta Szatmáron. Csak épen a múlt 1890-ik évben jutott eszébe a tiszántúli ev. ref. egyházkerületnek, hogy kivált a közoktatási kormány magas követeléseivel szemben, sokkal súlyosabb feladat egy első rendű hat osztályú felsőbb leányiskola fentartása, a kor igényeihez mérten való fejlesztése, és egy pár gyülekezet helyi érdekein túl terjedő, sokkal általánosabb protestáns egyházi érdek is, semhogy közönyösen elnézhető volna, miként küzd a protestáns hívek egy buzgó kis csoportja, az anyagi erejét felülhaladó magasztos és szent közczél érdekében. — Mint hosszan nem látott, vagy egy embertömegben sokáig észre nem vett leányával tenné az azt végre örömmel fölismerő édes anya, a tiszántúli evang. ref. egyházkerület is szeretve ápoló keblére ölelte a szatmári protestáns felsőbb leányiskolát, adott annak hirtelenében a mit adhatott, s azt mondta 1890-iki 173. számú határozatában : ott vannak a beregi, mármarosi, ugocsai, nagybányai, nagy-károlyi, szatmári egyházmegyebeli hitbuzgó protestáns egyháztagok, az egyházakat, iskolákat alapított nagynevű elődök derék utódai, az apró bár, de nemes eszmékért felmelegedni tudó lelkes gyülekezetek, létezésed, fejlődésed, további föltételeit állapítsd meg azokkal. Ezen útmutatásnak, sőt egyházhatósági határozatban való egyenes ráutalásnak hódolt a nevezett intézet igazgató tanácsa, midőn a szatmári ev. ref. egyházmegye elnöksége közvetítésével, az elsorolt egyházmegyék espereseit, gondnokait, számos lelkészeit és világi oszlop férfiait tiszteletteljes bizalommal meghívta és vendégszerető szívességgel várja a közelebbi november 12-én Szatmárra, hogy egy közös értekezleten megbeszélés, tanácskozás tárgyává tegyék a módokat, melyek segélyével a már eddig is szép múltú felsőbb leányiskolát a kor színvonalára emelni, s hatalmas társával, az ott helyben levő Paulai Szent Vinczéről nevezett zárdás nővérek vezetése alatt álló római katholikus jellegű nevelőintézettel szemben versenyképessé tenni lehessen. Bereg megye protestáns egyházi és világi férfiai közül több mint harmincan lettek ezen közös értekezletre meghívó, úgy általános közművelődési, mint különösen protestáns egyházi tekintetben sajnos volna, és nem a legkedvezőbb világításban tüntetné föl a közművelődés ügye iránt való érdeklődést, és a protestáns öntudat elevenségét, ha a megye meghívott fiai közül valami kevés számmal jelennének meg ama közös értekezleten. Mint biztos forrásból tudjuk, a meghívottak tiszteletére az országosan jó hírnévnek örvendő szatmári dalárda, Maróthy Margit fővárosi művésznő, és az intézet tanárai, tanárnői közreműködésével, érdekesnek és többoldalú műélvezetet nyújtónak ígérkező zeneestélyt is rendez az igazgató tanács, s a november hót-ikáig levél útján jelentkezőket a város legjobb családai várják, hogy szívesen látandó vendégeikként elfogadhassák. Tanügybarát. Jól tette, hogy megelőzött, én is azokat akartam elmondani, melyeket ő elmondott. Jobb, hogy ő kezdett szólani, az én szavaim: hadd legyenek viszhangjai az ő beszédének. Valóban szerencsésnek mondható Beregszász városa, hogy Istennek ingyen kegyelméből, — most midőn apostolra, vezérre van szükség, — egy ilyen országos hitű, ügybuzgó férfiút, nyert mint ő, id még tréfából sem szeret valótlant mondani: ki ha szól, megértheti mindenki s okulhat belőle , kinek füle van a hallásra; kinek beszéde nem levegőből vett elméleti tudomány , de tettekkel fényesen beigazolt való. Én részemről — mint a gazdasági egylet gyümölcsészeti s szőlészeti szakosztályának elnöke — igen köszönöm t. barátom meleg érdeklődését szőlészetünk ujjáalkotása s igy anyagi érdekeink gyarapítása iránt! — Hiszen ő nyugodhatna csendesen babérjain, ő ha grófja iránt bőséges, annak érdekeit előmozdítja, eleget tett hivatásának, és mégis érdeklődik miértünk is, pedig a népünk által adni szokott jutalom rendesen : keserű pohár, rut hálátlanság! Uraim! ezen embert meghallgatja egész Magyarország borászainak szakértelmisége: hallgassuk meg tehát mi is s kövessük azt az utat, melyet kijelölt, melyen ő halad, melyen munkáját már is biztos siker koronázza! Én nem szólok az avatatlan ,,plebs“-hez, hiszen ennek most még hiába beszélünk; ennek meg égette száját a forró kása s érzi még a sajgó fájdalmat, ez nem hisz a puszta szónak ; ennek látni kell, de ha egyszer meglátta az eredményt, akkor nem menni, hanem rohanni fog ! Én Beregszász értelmiségéhez szólok : lépjünk sorompóba, ne engedjük kipusztulni gyönyörű fekvésű hegyeinkről nektárt rejtő szőlőtőkéinket ; ne engedjük parlagon heverni a gazdag ereket rejtő aranybányákat; és ha a bánya beomlott, takarítsuk el a törmelékeket; tegyük még szebbé, még jövedelmezőbbé azt; biztosítsunk anyagi jólétet ezáltal magunknak, felvirágzást az egész bortermő vidéknek s közvetve imádott hazánknak. Francziaország már betelepítette a phylloxera által kipusztitott területeket; küzd a peronosporával s küzdelme dija: a gazdag nyereség, mely munkáját már is bőven jutalmazza. Európa többi országai még iethargikus álomban szenderegnek : miért ne ébredhetnénk mi fel legelőbb? — Hiszen mi biztosra munkálkodunk ; Francziaország megfejtette a nagy talányt: tehető a szőlőtőkék újra telepítése, mi csak haladjunk a megkezdett után. A telepítés az igaz, hogy sokba kerül, még többe mint Czeiner barátom mondja, mert én sem hiszem, hogy a beregszászi hegyen, valamire való helyen 50 forintért lehessen venni egy magyar hold szőlőt, midőn a bármely mivelhető földért legalább 400 forintot szívesen fizetnek holdanként; de nincs is nekünk szükségünk földvételre; csak azt telepítsük be a mivel bírunk, a nagytöbbség szintén be fogja telepíteni a magáét! Ültessünk ripárra vesszőket s a másik évben ojtsuk be azokat, hiszen ezek forgatott talajban olyan gyorsan nőnek, hogy annyi arpennyi jövedelmet már az első évben is adnak. Én legalább a múlt évi ültetésemről annyi veszszőt nyertem, hogy néhány ezer darabbal bárkinek szolgálhatok. Az ojtás sem ördögi mesterség; a mi népünk javarésze már megtanulta, pár év alatt pedig tudni fogja apraja-nagya. Más bortermő vidéken az egész érdekeltség aktióba lépett s az értelmesebbek kényszeritik magukkal haladni a gyávábbakat. Én azonban a kényszermunkának sohasem voltam barátja, mi haladjunk a magunk jószántából s hadd kövessenek mások is önkényt, minden kényszerítés nélkül ! Én a haladásnak azon útját tartanám legbiztosabbnak, melyet a gazdasági egyesülettel karöltve tennénk s annak égise alatt munkálkodnánk, mert az egyletnek vannak szakemberei, kik a munkát czélszerűen vezetnék s egyöntetűvé tennék. Terjesszük ki azért minél szélesebbre a gazdasági egyesület védő szárnyait; tegyük lehetővé, hogy csekély díjfizetés mellett minden szőlőbirtokos beléphessen abba — s termelési áron — elláthassa magát ellent álló amerikai alanyokkal s más kész szőlő oltványokkal. A gazdasági egyesület azonban csak úgy felelhet meg várakozásunknak, ha azt nem csak mi gyámolítjuk, hanem a magas kormány segélyét is számára megnyerhetjük , mert a telepítésre pénz, még pedig igen sok pénz kell! Igen rosszul fogják fel azon városi atyák helyzetünket, kik a magas kormánynál itt amerikai telepet akarnak felállittatni. Hiszen ebből a város közönségének nem sok haszna volna, mert ezen telep felett a magas kormány rendelkeznék s ennek készletét megosztaná aránylagosan az egész hazában ; de ha a város is a gazdasági egyesület gyámolításán igyekszik, akkor a készlet mind köztünk marad, mert a gazdasági egyesület idegeneknek nem ad addig el semmit, míg mi szükségleteinket ki nem elégítjük. A város azon nemes igyekezetét, hogy telepíteni akar , s rendkívül tisztelem , csak hogy igen csodálom, miszerint a városi atyák szakértőket soha semmi fontosabb ügyben meg nem kérdeznek, de mindig azoknak hisznek, kik leghatalmasabb szónokok. Amint megjárták már a kölcsön konverszióval , éppen úgy meg fogják járni a szőlőtelepítéssel is, mert a város nem fog telepíteni holdanként 1000 forintból, mivel hiányozni fog a pénz és a szakértő kezelés s ha még ezekhez egy kevés hűtlen sáfárkodás is járuland, úgy el fogja mondhatni a nemes tanács: „dleum et operum perdidti“. Kár egyszerűen félre dobni oly nagy horderejű ajánlatot, mint a melyet a gazdasági egyesület tett, hanem lehetne az érdekeket kölcsönösen egyengetni s igy a jó ügyet diadalra juttatni. A városnak, hogy magának is elvégre kezdeményezni kell, bizonyos dolog, próbálkozzék meg a munkával; szakértő közeg hiányában azonban igen elég lesz a szőlő felerésze telepítéséhez fogni, másik felét pedig a gazdasági egyesülettel kezet fogva plántálja be. Így aztán hiszem, hogy sikerülne a betelepítés nehéz munkája. Fő dolog azonban, hogy a telepítés tömeges legyen , mert a szanaszét levő csekély telepeket a madarak teszik tönkre, mint ezt az idén is tapasztalni elég alkalmunk volt. Most egyelőre nem szólok többet, de teszek, azonban, ha szükség lesz rám, mindig sorompóba lépek. Zágoni Károly: Viszkog a „Szüretünk“ czimű czikkre. Nagy érdekkel s élénk figyelemmel olvastam a „Bereg“ 43. és 44. számaiban Czeiner Nándor barátom „Szüretünk“ czímű szakavatott czikkét. «Beregszászi korcsolyázó egyesület.» Meghívó. A „Beregszászi korcsolyázó egyesület“ f. évi november hó 15-én vasárnap délelőtt 11 órakor a „Beregmegyei Kaszinó“ társalgó szobájában tartja meg évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. Elnök jelentése a lefolyt 1890/91. évről. 2. Az 1890/91. évi számadás bemutatása. 3. Az egyesület tisztviselőinek és választmányának választása. 4. Elnöki előterjesztések. 5. Indítványok. A közgyűlést megelőzőleg *Hal1 órakor ugyanott a választmány tartja ülését. Beregszász, 1891. november 7-én Matavovszky Béla, az egyesület elnöke. H ire k. * Legfelsőbb adomány. A császári és apostoli királyi Felsége, a kis-szolyvai görög kath. hitközségnek, templomés iskola helyreállítására, 100 frt segélyt méltóztatott magánpénztárából legkegyelmesebben adományozni. * Kinevezés: A magyar királyi pénzügyügy miniszter Vadár Endre rimaszombati kir. pénzügyigazgatósági I. oszt. fogalmazót a beregszászi kir. pénzügyigazgatósághoz II. oszt. pénzügyi titkárrá nevezte ki. * Elismerés: Oberschall Adolf a kassai kir. ítélőtábla elnöke a beregszászi kir. törvényszéknek f. évi október hó 1- től 25-ig bezárólag általa személyesen teljesített időszaki felügyeleti megvizsgálása után székhelyére viszatérve, Arnold Sándor kir. törvényszéki elnökhöz terjedelmes leiratot intézett, melynek bevezetésében kiemeli, miszerint kedves kötelességének ismeri a legmelegebb elismerésének kifejezése mellett kijelenteni, hogy elsősorban Arnold Sándor kir. törvényszéki elnök fáradhatlan munkásságának, folytonos éber ellenőrzésének köszönhető az, hogy a törvényszék ügymenetében a hivatali állásának 1887. évben történt elfoglalása alkalmával létezett kedvezőtlen állapotokkal szemben az ügyvitel minden ágában