Bereg, 1891. (18. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

45. szám, XVII. évfolyam. BERE­G, Beregszász, 1891. november 8. módú családok körében is csak szórványosan lehetett példát találni reá, hogy szükségét ér­zik a család női tagjai magasabb műveltségben részesitésének, az ilyenek aztán nyilvános köz­intézetek híján, magán irton szerezték meg leá­nyaik számára azt a neveltetést, amit az adott körülmények között megszerezniük lehetett. Leghamarabb a római katholikus egyház ébredt föl, s jutott annak tudatára, mily erő­forrás lehet reá nézve saját egyházi érdekeinek szempontjából, ha a nőnevelést, a leendő anyák nevelését, kivált társadalmunk derekán, a közép­­osztályhoz tartozó családoknál hatalmába kerít­heti. Jelentékenyek lévén e fontosnak fölismert czélra fordítható segédeszközei is, nagy szám­mal állottak elő hazánkban a zárdas nővérek vezetése alatti leánynevelő intézetek. Ezen körülmény szülte aztán az utóbbi időben, hogy némely helyeken a protestáns egy­házak is felsőbb leányiskolákat állítottak fel. A legrégibb ily protestáns felsőbb leány­iskola hazánkban az, melyet a szatmári és né­­melii reformált egyházak, minden felsőbb egy­házhatósági támogatás nélkül, roppant erőfeszí­téssel állítottak és tartanak fenn 29 év óta Szatmáron. Csak épen a múlt 1890-ik évben jutott eszébe a tiszántúli ev. ref. egyházkerületnek, hogy kivált a közoktatási kormány magas kö­veteléseivel szemben, sokkal súlyosabb feladat egy első rendű hat osztályú felsőbb leányiskola fentartása, a kor igényeihez mérten való fej­lesztése, és egy pár gyülekezet helyi érdekein túl terjedő, sokkal általánosabb protestáns egy­házi érdek is, semhogy közönyösen elnézhető volna, miként küzd a protestáns hívek egy buzgó kis csoportja, az anyagi erejét felülha­ladó magasztos és szent közczél érdekében. — Mint hosszan nem látott, vagy egy embertö­megben sokáig észre nem vett leányával tenné az azt végre örömmel fölismerő édes anya, a tiszántúli evang. ref. egyházkerület is szeretve ápoló keblére ölelte a szatmári protestáns fel­sőbb leányiskolát, adott annak hirtelenében a mit adhatott, s azt mondta 1890-iki 173. számú határozatában : ott vannak a beregi, mármarosi, ugocsai, nagy­bányai, nagy-károlyi, szatmári egyházmegyebeli hitbuzgó protestáns egyház­tagok, az egyházakat, iskolákat alapított nagy­nevű elődök derék utódai, az apró bár, de ne­mes eszmékért felmelegedni tudó lelkes gyüle­kezetek, létezésed, fejlődésed, további föltételeit állapítsd meg azokkal. Ezen útmutatásnak, sőt egyházhatósági ha­tározatban való egyenes ráutalásnak hódolt a nevezett intézet igazgató tanácsa, midőn a szat­mári ev. ref. egyházmegye elnöksége közvetíté­sével, az elsorolt egyházmegyék espereseit, gond­nokait, számos lelkészeit és világi oszlop férfiait tiszteletteljes bizalommal meghívta és vendég­szerető szívességgel várja a közelebbi november 12-én Szatmárra, hogy egy közös értekezleten megbeszélés, tanácskozás tárgyává tegyék­ a módokat, melyek segélyével a már eddig is szép múltú felsőbb leányiskolát a kor színvo­nalára emelni, s hatalmas társával, az ott hely­ben levő Paulai Szent Vinczéről nevezett zár­dás nővérek vezetése alatt álló római katholikus jellegű nevelőintézettel szemben versenyképessé tenni lehessen. Bereg megye protestáns egyházi és világi férfiai közül több mint harminc­an lettek ezen közös értekezletre meghívó, úgy általános köz­művelődési, mint különösen protestáns egyházi tekintetben sajnos volna, és nem a legkedve­zőbb világításban tüntetné föl a közművelődés ügye iránt való érdeklődést, és a protestáns öntudat elevenségét, ha a megye meghívott fiai közül valami kevés számmal jelennének meg ama közös értekezleten.­­ Mint biztos forrás­ból tudjuk, a meghívottak tiszteletére az orszá­gosan jó hírnévnek örvendő szatmári dalárda, Maróthy Margit fővárosi művésznő, és az inté­zet tanárai, tanárnői közreműködésével, érde­kesnek és több­oldalú műélvezetet nyújtónak ígérkező zeneestélyt is rendez az igazgató tanács, s a november hó­t-ikáig levél útján jelentke­zőket a város legjobb családai várják, hogy szí­vesen látandó vendégeikként elfogadhassák. Tanügybarát. Jól tette, hogy megelőzött, én is azokat akartam elmondani, melyeket ő elmondott. Jobb, hogy ő kezdett szólani, az én szavaim: hadd legyenek viszhangjai az ő beszédének. Valóban szerencsésnek mondható Bereg­szász városa, hogy Istennek ingyen kegyelmé­ből, — most midőn apostolra, vezérre van szük­ség, — egy ilyen országos hitű, ügybuzgó fér­fiút, nyert mint ő, id még tréfából sem szeret valótlant mondani: ki ha szól, megértheti min­denki s okulhat belőle , kinek füle van a hallásra; kinek beszéde nem levegőből vett el­méleti tudomány , de tettekkel fényesen beiga­zolt való. Én részemről — mint a gazdasági egylet gyümölcsészeti s szőlészeti szakosztályának el­nöke — igen köszönöm t. barátom meleg ér­deklődését szőlészetünk ujjáalkotása s igy anyagi érdekeink gyarapítása iránt! — Hiszen ő nyu­godhatna csendesen babérjain, ő ha grófja iránt bőséges, annak érdekeit előmozdítja, eleget tett hivatásának, és mégis érdeklődik miértünk is, pedig a népünk által adni szokott jutalom ren­desen : keserű pohár, rut hálátlanság! Uraim! ezen embert meghallgatja egész Magyarország borászainak szakértelmisége: hall­gassuk meg tehát mi is s kövessük azt az utat, melyet kijelölt, melyen ő halad, melyen mun­káját már is biztos siker koronázza! Én nem szólok az avatatlan ,,plebs“-hez, hiszen ennek most még hiába beszélünk; ennek meg égette száját a forró kása s érzi még a sajgó fájdalmat, ez nem hisz a puszta szónak ; ennek látni kell, de ha egyszer meglátta az eredményt, akkor nem menni, hanem rohanni fog ! Én Beregszász értelmiségéhez szólok : lép­jünk sorompóba, ne engedjük kipusztulni gyö­nyörű fekvésű hegyeinkről nektárt rejtő szőlő­tőkéinket ; ne engedjük parlagon heverni a gaz­dag ereket rejtő aranybányákat; és ha a bánya beomlott, takarítsuk el a törmelékeket; tegyük még szebbé, még jövedelmezőbbé azt; biztosítsunk anyagi jólétet ez­által magunknak, felvirágzást az egész bortermő vidéknek s közvetve imádott hazánknak. Francziaország már betelepítette a phyl­loxera által kipusztitott területeket; küzd a peronosporával s küzdelme dija: a gazdag nye­reség, mely munkáját már is bőven jutalmazza. Európa többi országai még iethargikus álomban szenderegnek : miért ne ébredhetnénk mi fel legelőbb? — Hiszen mi biztosra mun­kálkodunk ; Francziaország megfejtette a nagy talányt: tehető a szőlőtőkék újra telepítése, mi csak haladjunk a megkezdett után. A telepítés az igaz, hogy sokba kerül, még többe mint Czeiner barátom mondja, mert én sem hiszem, hogy a beregszászi hegyen, va­lamire való helyen 50 forintért lehessen venni egy magyar hold szőlőt, midőn a bármely mi­­velhető földért legalább 400 forintot szí­vesen fizetnek holdanként; de nincs is nekünk szükségünk földvételre; csak azt telepítsük be a mivel bírunk, a nagytöbbség szintén be fogja telepíteni a magáét! Ültessünk ripárra vesszőket s a másik év­ben ojtsuk be azokat, hiszen ezek forgatott talajban olyan gyorsan nőnek, hogy annyi a­rpennyi jövedelmet már az első évben is adnak. Én legalább a múlt évi ültetésemről annyi vesz­­szőt nyertem, hogy néhány ezer darabbal bár­kinek szolgálhatok. Az ojtás sem ördögi mes­terség; a mi népünk javarésze már megtanulta, pár év alatt pedig tudni fogja apraja-nagya. Más bortermő vidéken az egész érdekelt­ség aktióba lépett s az értelmesebbek k­énysze­­ritik magukkal haladni a gyávábbakat. Én azon­ban a kényszer­munkának sohasem voltam barátja, mi haladjunk a magunk jószántából s hadd kövessenek mások is önkényt, minden kény­szerítés nélkül !­ Én a haladásnak azon útját tartanám leg­biztosabbnak, melyet a gazdasági egyesülettel karöltve tennénk s annak égise alatt munkál­kodnánk, mert az egyletnek vannak szakemberei, kik a munkát czélszerű­en vezetnék s egyönte­tűvé tennék. Terjesszük ki azért minél szélesebbre a gazdasági egyesület védő szárnyait; tegyük le­hetővé, hogy csekély díjfizetés mellett minden szőlőbirtokos beléphessen abba — s termelési áron — elláthassa magát ell­ent álló amerikai alanyokkal s más kész szőlő oltványokkal. A gazdasági egyesület azonban csak úgy felelhet meg várakozásunknak, ha azt nem csak mi gyámolítjuk, hanem a magas kormány se­gélyét is számára megnyerhetjük , mert a tele­pítésre pénz, még pedig igen sok pénz kell! Igen rosszul fogják fel azon városi atyák helyzetünket, kik a magas kormá­nynál itt ame­rikai telepet akarnak felállittatni. Hiszen ebből a város közönségének nem sok haszna volna, mert ezen telep felett a magas kormány ren­delkeznék s ennek készletét megosztaná arány­­lagosan az egész hazában ; de ha a város is a gazdasági egyesület gyámolításán igyekszik, akkor a készlet mind köztünk marad, mert a gazdasági egyesület idegeneknek nem ad addig el semmit, míg mi szükségleteinket ki nem elé­gítjük. A város azon nemes igyekezetét, hogy te­lepíteni akar , s rendkívül tisztelem , csak hogy igen csodálom, miszerint a városi atyák szak­értőket soha semmi fontosabb ügyben meg nem kérdezn­ek, de mindig azoknak hisznek, kik leg­hatalmasabb szónokok. A­mint megjárták már a kölcsön konver­­szióval , éppen úgy meg fogják járni a szőlőtele­pítéssel is, mert a város nem fog telepíteni hol­danként 1000 forintból, mivel hiányozni fog a pénz és a szakértő kezelés s ha még ezekhez egy kevés hűtlen sáfárkodás is járuland, úgy el fogja mondhatni a nemes tanács: „dleum et operum perdidti“. Kár egyszerűen félre dobni oly nagy hord­erejű ajánlatot, mint a melyet a gazdasági egye­sület tett, hanem lehetne az érdekeket kölcsö­nösen egyengetni s igy a jó ügyet diadalra juttatni. A városnak, hogy magának is elvégre kezdeményezni kell, bizonyos dolog, próbál­kozzék meg a munkával; szakértő közeg hiá­nyában azonban igen elég lesz a szőlő felerésze telepítéséhez fogni, másik felét pedig a gazda­sági egyesülettel kezet fogva plántálja be. Így aztán hiszem, hogy sikerülne a betelepítés ne­héz munkája. Fő dolog azonban, hogy a telepítés töme­ges legyen , mert a szanaszét levő csekély te­lepeket a madarak teszik tönkre, mint ezt az idén is tapasztalni elég alkalmunk volt. Most egyelőre nem szólok többet, de te­szek, azonban, ha szükség lesz rám, mindig sorompóba lépek. Zágoni Károly: Viszk­og a „Szüretünk“ czim­ű czikkre. Nagy érdekkel s élénk figyelemmel olvas­tam a „Bereg“ 43. és 44. számaiban Czeiner Nándor barátom „Szüretünk“ czímű szakavatott czikkét. «Beregszászi korcsolyázó egyesület.» Meghívó. A „Beregszászi korcsolyázó egyesület“ f. évi november hó 15-én vasárnap délelőtt 11 óra­kor a „Beregmegyei Kaszinó“ társalgó szobá­jában tartja meg évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjai ezennel tisztelettel meghi­vatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. Elnök jelentése a lefolyt 1890/91. évről. 2. Az 1890/91. évi számadás bemutatása. 3. Az egyesület tisztviselőinek és választ­mányának választása. 4. Elnöki előterjesztések. 5. Indítványok. A közgyűlést megelőzőleg *Hal1 órakor ugyanott a választmány tartja ülését. Beregszász, 1891. november 7-én Matavovszky Béla, az egyesület elnöke. H i­r­e k. * Legfelsőbb adomány. A császári és apos­toli királyi Felsége, a kis-szolyvai görög kath. hitközségnek, templom­­és iskola helyre­állítására, 100 frt segélyt méltóztatott magán­­pénztárából legkegyelmesebben adományozni. * Kinevezés: A magyar királyi pénzügy­ügy miniszter V­­­a­d­ár Endre rimaszombati kir. pénzügyigazgatósági I. oszt. fogalmazót a be­regszászi kir. pénzügyigazgatósághoz II. oszt. pénzügyi titkárrá nevezte ki. * Elismerés: Oberschall Adolf a kassai kir. ítélőtábla elnöke a beregszászi kir. tör­vényszéknek f. évi október hó 1- től 25-ig be­zárólag általa személyesen teljesített időszaki felügyeleti megvizsgálása után székhelyére visza­­térve, Arnold Sándor kir. törvényszéki el­nökhöz terjedelmes leiratot intézett, melynek bevezetésében kiemeli, miszerint kedves köte­lességének ismeri a legmelegebb elismerésének kifejezése mellett kijelenteni, hogy első­sorban Arnold Sándor kir. törvényszéki elnök fárad­­hatlan munkásságának, folytonos éber ellenőr­zésének köszönhető az, hogy a törvényszék ügy­menetében a hivatali állásának 1887. évben tör­tént elfoglalása alkalmával létezett kedvezőtlen állapotokkal szemben az ügyvitel minden ágában

Next