Bereg, 1892. (19. évfolyam, 1-52. szám)

1892-11-20 / 47. szám

a hazamenésre, s el is készült már éjféltájra alaposan. A Namény-utczán ballagva hazafelé, a búcsúi után meglepte a vágy a lefekvésre, még a föld is csodás jóakarattal vonzotta magához. Épen arra ment néhány csavargó, amikor meg­látták a Pandur uram új csizmáját, egyszeribe lehúzták a lábáról. Hagyta szegény, azt sem tudta élő-e vagy halott. — Reggel felé aztán egy búcsúi szekeres ébresztette fel. — Hé, vegye alább a lábát az útból, nem tudok elhaj­tani. — Pandur Péter ránézett a lábaira s egész nyugodtan vágta oda: —Nem az én lábam ez, hé, az én lábamon uj csizma van. * Az uj törvényjavaslatból. A fizetéskép­telen adós és hitelező, törvényhozásunknak egyik régi hiányát akarja megszüntetni, az igaz­­ságügyminiszter uj törvényjavaslata, mely a csődön kívüli megtámadtatás jogait kívánja sza­bályozni s czélja, hogy az adós vagyona becsü­letesen, de kevés költséggel a hitelezők javára fordittassék. Az előadói javaslat három kötet­ben foglalkozik a csődtörvénnyel s vélemény­­adásra a debreczeni kereskedelmi és iparkamrát is felkérte. — A kamara a jövő január folya­mában készíti el a véleményt. * Rendkívüli kedvezményt nyújt a „Magyar Nyomda“ lapjának a „Magyar Hírlap“-nak elő­fizetői részére. — Bródy Sándor a kedvelt regényíró regényeit és elbeszéléseit adta ki a nevezett vállalat 12 kötetben a következő tartalommal: a „Kétlelkű asszony“, „Szinesvér“, „Apró regények“, „Két szőke asszony",­„Éjsza­kák", „Jó", „Don Quisotte kisasszony" stb. mind szenzácziót keltett munkái a neves regényíró­nak. És a derék vállalat a „M. H.“ előfizetői részére a 12 kötetet mindössze 6 frt kedvez­ményes áron adja. Előfizethetni 3 kötetre is 1 frt 50 krért. Aki 12 kötetre fizet elő, az in­gyen könyvtartót kap az összes munkákhoz. — E különös kedvezményben lapunk szerkesztő­sége is részesül, és mi részünkről szívesen vállalkozunk a közvetítésre, ha olvasóink e tárgyban bennünket megkeresnek. O­SAI31TQ is:. _A_ n a g y e v ő. — Karczolat. — Irta: AIGNER FER­ENCZ. A­mihez a nők kezdenek, az rendesen jól sikerül. A nő páratlan a jótékonyságban. De hát az a finom érzésű női szív mikor nem volt rugója minden szépnek, minden jónak? X. város szépei közvacsorát rendeztek és Tamás ur­nagy éhesen letelepedett az első asz­talhoz. — Kérek hamarosan egy porczió malacz­­pecsenyét. A fiatal nő elsietett. Perez, perez után telik, de a malacz késik, talán még elfutott a tepsiből. — Kisasszony! Kérem én éhes vagyok! — zúgolódott Tamás úr. — Micsoda?! Ön, még elégületlen ! Uram ezért fizet ön­­ frtot a jótékony­ czélra,—szólt parancsolólag a szőke pinczérnő. Tamás a szép kék szemekbe nézett és engedelmeskedett. — Ejnye de jó, hogy magát megláttam, nézze csak ezt a szép rózsát, ez ugyan fog il­leni a kabátjára, — mondá most Tamáshoz lebegve egy fekete szemű leány és felvirágozta a fiatal embert. — Köszönöm a rózsát! — Köszönés helyett pénzt kérek ! — felesé a rózsaárus leány. Tamás úr készséggel fizetett. A malaczpecsenye végre az asztalra került. — Kisasszony! Kérek egy üveg bort is! — Szívesen uram! A malacz s a bor csakhamar eltűntek Tamás úr elöl, a jó étvágy és szomjúság hamar túltesz az effélén. — Fizetek ! — De sokat fizessen ám! Tamás ur bőkezű volt és a fizetésre nem volt panasz. Tamás ur kezdett elmerészkedni s meg­szólított egy pinczérnőt:­­— Mondja csak kisasszony mennyiért tudna szeretni engemet ? — Tudja maga, hogy a szerelem sötét verem ? — pajzánkodott a fiatal leány. — De ha már nem akar követni, engedje, hogy megcsókoljam a kezét! — Tessék, mind a kettőt megcsókolhatja! Tamás a szép lánynak meg is csókolta volna még a száját is, persze, csakhogy az ám drága édesség! — Nagysád! E két csókot soha se fele­dem el! áradozott Tamás úr. — Elhiszem, de azért tessék csak fizetni! És a fiatal ember örömmel fizette meg a kézcsókok árát is. íme a jótékonyság útja . . Tamás elindult a nagy étteremben. —■ Hát maga eddig hol bujkált! — kérdé élénken egy fiatal leány. — Vacsoráltam, kedves nagyság! — Micsoda? És maga még másnak az asztalánál vacsorázik! Ez büntetést érdemel. Foglaljon helyet és egyék valamit. — Nagysád! Én épen egy malaczot fo­gyasztottam el. — Az nekem mindegy! Egyék most a malacz helyett egy angyalt! — felelé tréfásan a leány. — Kérem, kérem egy angyal nem sok lesz? — Soha se féljen az angyaloktól, kivált ha czukorból vannak, mert az olyan angyal na­gyon olvadozó! — Tessék hát ide adni azt az angyalt, hadd egyem meg ha mindjárt vasból van is, — Kősküdék Tamás ur. A szép leány a torta tetejéről levette az angyalt s oda adta az ifjúnak. — Jaj, de ennek az angyalnak egy nem­zeti lobogó is van a kezében, azt csak nem akarja kedves nagyság, hogy megegyem? — Ez ráadás az angyalra és az nem szá­mit semmit, azért egye csak meg ! — nevetett a leány. — Ha nem kérem kár volna ezt a nem­zeti lobogót megenni, mást gondoltam, most lett Wekerle Sándor miniszterelnök, kitűzöm az ő tiszteletére. — Ej, ej, hát maga kormánypárti? Ez nem szép egy fiatal embertől! — Inkább vagyok kormánypárti, csak ne kelljen nemzeti lobogót ennem, végre is a ha­­zafiságnak is van határa — okoskodott Tamás úr. — No jól van, csináljon a­mit akar, most pedig fizesse meg az angyalt, tudja az angyal drága a mai világban ! — szólt a fiatal leány mosolyogva. Tamás ha megette az angyalt, fizetett is busásan az angyalért az angyalnak. — Tamás úr jöjjön csak ide! — hangzott egy végtelenül kedves hang a szomszéd asztaltól. Tamás úr odasietett a szép asszonyhoz: — Parancsol drága nagysád? — Ismeri maga a dobos tortát? Kérdé a szép asszony nyájasan. — Nem, nagysád! — Oh, akkor magának azt meg kell ízlel­nie, tudja, hogy ezt én készítettem. — Istenem, hiszen elég ha nagysád készí­tette azt a czukros kis kezével. — Ne hízelegjen, csak egyék ! — Hiszen kedves nagyság, ha kivánja megeszem én a követ is, például valami szép bányász virágot, de csak az imént ettem egy ma­laczot, egy angyalt, odahaza pedig ettem elő­zőleg paprikás csirkét és jó ruczapecsenyét, aztán hogy el ne felejtsem volt jó túrós-rétes is. Most már azon gondolkozom, hogy hány darabot is ehetek én meg ebből a kivánatos dobostortából. — Három darabot szántam önnek ! — mo­solygott a szép asszony. — Alkudjunk nagysád, egyre vállalkozom. — Nem engedek semmit —­a három da­rabból. Végre is önnek enni is kell tudnia, még pedig sokat! — No jól van, itt boldogság még enni is, de ráadásul megeszem a nagyság fehér kezét, mondá Tamás úr s kitudja, ha az a szép asz­­szony rááll, váljon nem találja-e édesebbnek azt parányi kacsát a dobostésztánál. — Ugyan mit gondol ön? A kezemre még szükségem van. Remélem, hogy még akar enni dobostésztát az életben ? — tréfálkozott a fiatal asszony és mind a két kezét az asztal alá rej­tette ; valóban félt attól, hogy Tamás úr, a­ki már a negyedik darab tortának felelt meg, a torta után azt fogja elfogyasztani. — Meg van velem elégedve édes nagysád ? Kérdé erre a tortaevő. — Önt ezennel egy kedves embernek, jelentem ki, mert aki úgy tud enni mint ön, az nem lehet kedvetlen soha! — mondá moso­­lyogva a fiatal asszony. — Talán kivánja nagysád, hogy az asztalt lámpástól megegyem? —vállalkozott Tamás úr. — No azt már nem kívánom, végre is egy asztal és egy égő lámpa sok volna egy nagyevőnek is, — mondá a szép asszony és kezét oda nyujtá a vállalkozó fiatal embernek: — Tessék fizetni, mert én most a jóté­konyság angyala vagyok ! Tanyás úr incselkedett: — Én nem fizetek szép asszonynak, végre is a pénz csúf portéka. — Akkor nem is eszik több dobos tortát, ha a jótékony szélt nem pártolja. Tamás úr most mehetett tovább egy asz­tallal. — Tamás úr! — szólította meg ismét egy fiatal leány. — Itt vagyok, nagysád! — Tessék halat enni! -­- Nagysád kérem, én most ettem egy malaccot .. . egy angyalt. .. egy dobostésztát. .. — Elég! A hal a legjobb! — mondá a fia­tal leány. — Nagysád én evőképtelenné váltam máris ! Hiába szabadkozott Tamás úr, a hal is elúszott azon az utón, a hol a torta és egyéb eltűnt. Szóval Tamás evett és fizetett a jótékony­­czélra eleget. Az evésbe egészen belefuladt s leült aztán egy sarokba. — Tamás úr, mit csinál ? — Pihenek kedves nagysád! — felelé egykedvűen. — Önnek nem szabad pihenni, ez kárára volna a jótékony czélnak, tessék megtisztelni. Remélem, hogy szereti a csikót? — Ha szeretem e? Meghiszem azt, de csak a női csikót! — tréfálkozott Tamás. — Hohó! Itt nem adnak a nők csikót! — Elég baj az ! — Mondá Tamás és ud­variasságból evett egyet a disz­ csikból is. — Mit fizetek? — Kérdé aztán. — Hányszor csikolódzott ? — Kérdé ne­vetve a fiatal nő? — Csak egyszer, elég az ilyen csikból annyi is! — Egy csik ára 3­árt. És Tamás megfizette azt is. — Miről gondolkozik? — Az égről ! felelé Tamás. — No jól van, az asztalunkon van a szt. István tornya czukorból, kérem menjen fel oda és közelebb lesz az éghez! — válaszold egy másik nő. — Kérem, kérem, nem szeretek én a tor­nyokba felmászni! — Már pedig ön meg fog birkózni ezzel a toronynyal — mondá a nő. — Hogy érti nagyság ? — Hogy ön meg fogja enni ezt a tornyot ? — Szentséges Isten! Mi lesz belőlem ? Hát már egy egész tornyot is megegyem a harangokkal együtt! Borzasztó! — így kiáltott fel, Tamás úr és hirtelen eltűnt a teremből. Ha azt kérdezik most önök, hogy az an­gyal nem vitte-e Tamás urat hálából, azért, mert egy angyalt is megevett, a pokolba? — nem mondunk nemet. Végre is, egy ilyen „nagyevő" ember magá­ban hordja a poklot. B­E R E G 47. szám, XVIII. évfolyam. Beregszász, 1892. november 20. Törvényszéki csarnok. Bűnügyi végtárgyalások sorrendje a beregszászi kir. törvényszéknél. November 21-é­n. Hatóság elleni erőszakkal vádolt Csoba Péter ellen. Párviadal vétségével vádolt dr. Fuchs Mór és társai ellen. Rágalmazás vétségével vádolt Gergelyi János ellen. November 22 én. Uzsora vétségével vádolt Klein Sámuel ellen. November 2­4-é­n. Lopással vádolt Radik Mihály ellen. Lopással vádolt Weinberger Jenő és társa ellen. » » Tóth József ellen. Súlyos testi sértéssel vádolt Motrinecz Vaszily és társa ellen. November 25-én. Gyújtogatással vádolt Franko­vi­c­s Herka Gusztáv ellen. Magánlak megsértéssel vádolt Balogh Pál és társa ellen. Lopás bűntettével vádolt K­r­o­ó Hugó ellen. v\k\\vv,v,-XN'vv,v\\v\\v\'­:vx\v\\v^v\\v\\v\\v\\v\\x.\\v\\x.\\v\\x.\\v\\x\\^\\^ Szerkesztői üzenetek. B. Köszönjük. — A késedelem okai nem mi vol­tunk , következő alkalommal tessék reklamálni. „Siftet-titok.“ Novelláját így kezdi: „Hol van olyan női fej, mely titkot őriz és el nem árulja­­ ... . —Felelet: Az angol postabélyegeken. XXXIII. Mindenesetre. Lapunkhoz az idén is csa­tolunk nagyobb karácsonyi mellékletet. Azt hisszük itt már — legalább a munkáik­­— találkozni fognak. Úgy legyen!

Next