Bereg, 1893. (20. évfolyam, 1-54. szám)
1893-11-19 / 48. szám
48. szám. — XIX. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1893. november 19. BEREG TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETI LAP umiLumuiuuuiu, iumii/UluiiiiiLuiLii umumii iwaiuu ? uluvuui liuiluuuli dó aua/jimoaui uuiuouLmuuii iiiv/u.tluo iyualuimd ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Egyes szám 10 kr. Nyilttér sora 20 kr. — Hirdetési bélyegdij 30 kr. ........ Hirdetések árszabály szerint jutányosan számíttatnak. —— Felelős szerkesztő : KÓRÓDY ZOLTÁN. SZERKESZTŐSÉG: Beregszászban Namény utcza 452. sz. KIADÓHIVATAL: Beregszász Namény utcza 50. szám, hol az előfizetés, hirdetés és nyílttéri dijak fizetendők. ------- Hirdetések készpénzfizetés mellett küzöltetnek. ------ Jókai, Beregszász, nov. 18. Egy ember, a ki az Istentől lett küldve, hogy a magyar nemzetnek nagy napjaiban prófétája, sötét napjaiban pedig vigasztalója, vezércsillaga legyen. Jókai Mór, a magyar nemzet bálványozott írója, ki tollával ötven éven át dicsőséget szerzett hazájának, az elfogult külföld előtt pedig a magyar irodalom és a magyar műveltségnek tiszteletet tudott hódítani. Jókai Mór költői géniuszában legtalálóbb kifejezésre jutott e nemzetnek minden tulajdonsága. Az ő művei beszélnek a magyar nemzet szabadságszeretetéről, lovagiasságáról, hősiesen megvívott küzdelmeiről, a sötét elnyomatás korszakáról és a nemzet újabb feltámadásáról. — Az ő műveiben hű tükrét találjuk a magyar nép szokásainak, sajátságainak ; a magyar középosztály és a főnemesség se jutott még mesteribb kifejezésre, mint az Istentől való költő írásaiban, melyek egy lángész és egy bámulatosan mély érzésű szív harmonikus működésében valósággal csodálatra indítanak. Jókai külföldön milliókat szerzett volna tollával. — És nálunk e szellemóriás, kinek művei egy nagy könyvtárt töltenek be, könyvei pedig a királyi palotától kezdve a szegény nép kunyhójáig el vannak terjedve, bizony nem dúskál földi javakban. De ő meg van és meg lehet elégedve sorsával. — Az apostol hivatása várt reá itten; a nemzet hódolata és szeretete — a költői siker e legdrágább babér-koszorúja — jutott osztályrészül fényes pályájának. A Jókai-jubileum egy ország ünnepe lesz. Egy hálás nemzet fogja megkoszorúzni azt a főt, melyben a költői gondolatok egész légiója szüremlett meg s indult hóditó hadjáratra. Nem borulunk le előtte, hogy imádjuk, mert a nagy költő is ember; de meghódolunk magas szellemének, mert Isten kegyelméből ő a magyar írók királya és a királyokat hódolat illeti meg. Beregvármegye — hisszük — nem marad hátra az ünneplésben. — A jubileumi ünnep rendezéséről majd beszélhetünk még; most csak ama óhajtásunknak adunk kifejezést, hogy a költő összes műveinek jubileumi kiadására úgy Beregvármegye törvényhatósága és a két város, mint az összes társaskörök és kaszinók fizessenek elő kétszáz forinttal. Ez a kétszáz forint nem lesz áldozat a törvényhatóságtól, sem a két város tanácsától. — Erkölcsi kötelességünk ezt felajánlani mindnyájunknak. — A társaskörök és kaszinók könyvtára**, colig ezáltal oly értékes munkához jutnak, melynek hiányozni egy nyilvános könyvtárból sem szabad. — Ez összeg egy része a több példányban is meglévő Jókai-munkáknak eladási árából lesz fedezve; a többit fedezni fogja azon társasösszejövetel, felolvasó estély, vagy matinéé jövedelme, melyet a jubileum napján a kaszinók belépő díjak mellett rendezni fognak. Ez a mi indítványunk, melyhez hiszszük, hogy hozzájárulnak az érintett testületek. Jókai Mór félszázados jubileuma a nemzet ünnepe, a nemzet örömünnepe elől pedig Bereg vármegye sem zárkózhatik el. Most pedig itt közöljük a Jókai-jubileum nagy bizottságának hozzánk beküldött felhívását, melynek megszívlelésére olvasóinkat felkérjük.* * * Országszerte tudva van, hogy a nemzet koszorús írója Jókai Mór, ötven éves írói pályájának örömünnepét készül megülni. Ez ünnep országos lesz és nemzeti, és mint egy illatos bokréta lesz oda tűzve a közelgő 1894. esztendő homlokára, mert ez év januárius 6-ika lesz a napja. És mind amaz ünneplésnek, melyet a működő bizottság e napra tervez, úgyszólván édes és értékes magva lesz az a maradandó emlék, melynek érdekében e sorokkal fordulunk Jókai Mór tisztelőihez, mely elnevezés alá méltán foglalható a nemzet szine-java, rang-, rend- és osztálybeli különbség nélkül. Egy gondolat kapta meg legjobban mind az elméket, amelyek ez ünnep előkészítésében részt vettek, a gondolat: országos ünnepet ülve emléket is adni e napról és benne egyszersmind kettős értelmű jutamat, az ünneplendőnek az ő saját alkotásai révén. Megáldott fejére két ágból fonni koszorút: egy ágból, a mely disziti, és egyből, mely védi és óvja. Egy ág az erkölcsi disz, egy ág az anyagi jutalom s a kettő ölelkezvén a költő homlokán, hirdesse nemzete háláját s az ő dicsőségét egyben. Állana pedig ez emlék összes eddig megirt és ez ünnep lezárásáig megírandó munkáinak nemzeti diszkiadásából. Az egész Jókai, amit az ő szelleme ötven év alatt létrehozott, együtt mint inpozáns képe egy nagy pályának, szemünk elé állítva ez óriás, e korszakos munkaerő, ez írói hatalmasság, e fenomenális pályafutás, mint a költőnek dicsősége és jutalma. Maradandó becsű emlék legyen az, a melylyel mi a jubileum napját az irodalom históriájába beiktatjuk. Örök időkre szólló, beszédes mű, a mely a költőről és az ő géniuszát megbecsülő nemzetről több dicsőséget fog hirdetni jövendő századoknak, mint bármennyi lelkes üdvözlő beszéd, ékes, virágos, ünnepi teszt. Úgy óhajtanák, hogy ezúttal az összeg, a melyeit vármegyék, Borongás. — Költemény prózában. — — A »Bereg« eredeti tárczája. — I. Csúnya, ködös idők járnak esténkint. — Lomha szürke köd ereszkedik a tájra, melyből alig-alig látszanak a kietlen utczán haladók körvonalai. Homályosan derengenek az utczai lámpalángok, a gyönge mellnek szinte elviselhetetlennek látszik a nyommasztó levegő. A kedélyre is nagy befolyással van az ilyen idő. Eljutünk vele a melancholia magaslatára. — A hangulatot magával ragadja az ősz poézise. Mikor a tartott mezők felett, a hulló lombsátorok között keresztül fut az őszi szél eszünkbe jut a tavasz, virágok hullása, levél hervadása; eszünkbe hozza ez a virágok nyílását levél fakadását . . . Ugye édes, úgy volt ? ! Jöjj ide az ágyam elé én édes jó testvérem, tedd rá a kezed homlokomra. Látod, már nem olyan forró. Oh, ott, már nem fáj. Hanem itt a szívem, ez még sajog egy kicsit. Ugye igaz?! Bizony csak úgy volt! Tavasz volt, kikelet. Virág a mezőn, dal az erdőn, fényárban úszott a világ, hármat dédelgette a fűszálat, gyönge fuvalom lengette a rózsa bimbóit, napsugár hevite, pille legyezgette. Bizony csak az volt! A szív tele reménnyel, félszenderrel, vágygyal. Nem utólérhetlen ábránd, nem mesés álom hevité: nem vágyott valósulhatlan, erős, rikító színekkel festett jövő iránt. Csendes hétköznapiság keretén belül kívánt maradni, ott hitte fellelni boldogságát. Igen, úgy volt édes, te tudod ... de régen . . . Ne húzd félre a függönyt. Nem akarok én a külvilág borongásából mit sem látni. Tudom úgy is! Ősz van! Csúnya borongós, fénytelen ősz. Temetés tart reggeltől estig. Tépett szirom temeti a virágot, sárga levél a fakadó rügyet, szél sivitása a madárdalt, köd a napsugárt, dér a harmatot, gyönge fuvalom elhalt, pille himpora elhullt. Látod ott a porondon azt a sárga levelet?! El-el kapja a szél, felkapja a magasba, megtánczoltatja a levegőben, azután földre csapja, belehömpölygeti a sárba . . . Olyan az én életem is. Szél játékának bocsájtott levélke, melyre ki sem gondol s melyre jár, salak tapad . . . Szatyi. Reménytelenül. — Rajz. — A leányos, virágillatos szoba már homályba borult. Kora őszi est borongó árnya száll le a vidékre és enyészetesen hangzik be az utczáról a kocsirobaj, a járókelők tompa zsibongáshoz hasonló moraja. Adél eljön az ablaktól s vékony fehér ujjaival végigsimitja egy párszor homlokát, mintha valami fájó, rossz, nehéz gondolatot szeretne onnan elűzni. . Talán úgy is van. A szép, sugár leány ezen a félszürkületbe vesző alkonyon olyan elhagyatottnak, olyan boldogtalannak érzi magát ... De mikor nem? Lelkében egy eltépett húr meg-megtérő dallamához hasonlóan felsír egy régi emlék, mely nem hagyja nyugodni. Emlék ? — Ábránd! Egy soha nem valósulható ködös álom, de mely mégis úgy megfájdítja, megsajogtatja a szivét. Lehajtja világosszőke fürtöktől árnyalt Gretchenszerű fejét és úgy elgondolkozik, eltépelődik, úgy szeretne ettől az álomtól szabadulni, de nem tud ... Két hosszú éve múlt már, hogy lelkébe lopta magát és semmi sem tudja azt onnan kiűzni. Egyedül van, ráér gondolkozni. Hogy is volt csak?... Életvidám, kacsagó, mosolygó gyermek volt, a kurta ruhából alig kinőve, midőn megismerkedett vele . . . Egy házban laktak ; először csak a lépcsőn és kapu alatt találkoztak, később megismerkedett atyjával és el-ellátogatott hozzájuk. Őt figyelembe sem vette, de hogy is? II.