Görög katholikus szemle, 1900. július-december (1. évfolyam, 26-52. szám)
1900-07-01 / 26. szám
GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE« 1900. julius hó 1. 3 oldal. köll hagyni. A hagyaték bírósági átadásánál aztán a leánytestvér is megkapja a maga osztatlan részét az ingatlanságból. Csakhogy a többi tulajdonostárs nem akar arról tudni, azzal érvelve, hogy a leánytestvér megkapta a maga részét még az örökhagyó életében és nem engedi birtokba. Most aztán közbelép a jóakaró, megveszi a leánytestvér részét, megterhelteti adóssággal és kezdődik a föntebb leírt eljárás. Tudok példát, hogy ily manipuláczióval egész telep adatott el árverésen, más esetben egy község határának igen jelentékeny része, nem számítva az egyes eseteket. Úgy hiszem, elég ennyi, hogy megvilágítsam e törvényszakasz romboló hatását. Az árveréssel azonban a dolognak még nincs vége : ott kezdődik a nyomor. Az árverési vevő, ki ily módon szokott birtokot, összeharácsolni, nem miveli maga a földet, megengedi a volt tulajdonostársaknak, hogy a birtokon maradjanak, benn lakjanak a házban , viszont kötelesek az adót fizetni, a tulajdonosnak bizonyos napokon dolgozni és a termésnek egy bizonyos részét beszolgáltatni. Természetes, hogy itt szabad egyezkedésről nincs már szó; az új tulajdonos diktálja a munkanapok számát, a termény mennyiségét; el lehet gondolni, hogy az uj bérlőre — vagy minek nevezzem, — e kényszerkötés hasznos nem lehet. Az ilyen új bérlőket maguk az uj birtokosok, az uj földesurak jobbágynak nevezik, én állapotukat rosszabbnak, rabszolgaszerűnek tekintem. Akad tehát nálunk jobbágy a XX. század küszöbén ! E bajt elősegíti, fokozza a birtok elég enyhén számított kataszteri tiszta jövedelme, ugyanis a birtok becsértékének, kikiáltási árának, a kataszteri tiszta jövedelem százszorosát veszik , s mivel a kataszter alacsony, igen sok az a birtok, melynek becsértéke 400 korona, holott a természetben, illetve a valóságban a birtok értékének időközben előállott emelkedése folytán 1000— 14(!) koronát is megér. Ilyen eredményt képes előidézni egy rossz intézkedés. Ma nagy volt a közgazdasági érdek, mely e törvényszakaszt létrehozta, még nagyobb az érdek, mely jelenleg megszüntetése mellett szól. Mert lehet megokolt e törvényszakasz az ország oly vidékén, hol rendezettek a birtokviszonyok, hol a tagosítás keresztül van vezetve. De a felvidéken, hol a tagosítás alig érvényesült, hol egy-egy parcella olyan, mint a szalag, e törvényszakasz meg nem felel czéljának, sőt ellenkező érdekeket szolgál. A birtok ugyan közös, telekkönyvileg osztatlan, de a természetben az egyes tulajdonostársak között meg van osztva és soha sem áll egy tagból, hanem 10—20 szétszórt, más-más dűlőben fekvő parczellából ; ily birtoknak tehát árverésen való gazdaságos értékesítésére egyáltalán nincs befolyással az, hogy váljon a birtok parczellánként, vagy egészben adatik el, sőt kisebb részek eladása által éppen a szegény népnek adatik meg a lehetőség birtok vásárlásra s igy nagyobbodnék a kereslet, mi által kedvezőbb volna az értékesítés és nem állna elő az az eset, hogy egy 1200—1400 korona értékű birtok 20 korona áron elkeljen, mint tudomásom van, hogy elkelt és pedig nem fiktív árverésen. Ezek azok, miket el akartam mondani. Ajánlom az illetékes körök figyelmébe, vegyék e kérdést jóakaratukig pártfogásukba. TANÜGY. A természettudományok tanítása a vallás erkölcsi nevelés szolgálatában. Nem tagadhatjuk, hogy a korunk legveszedelmesebb átkát képező vallási indifferentismus nevelésünk szellemébe is befészkelte magát, sőt ott mély gyökeret is vert. A vallások iránti kölcsönös udvariasság ürügye alatt ez a szellem kiküszöbölt az iskolából minden pozitív vallást s megteremtette a legnagyobb képtelenséget , a felekezetien nevelést, melynek szomorú következményeiről állandó rovatokban számolnak be a napilapok ; szomorúan kell ugyanis naponkint tapasztalnunk, hogy éppen az iskolázott elem, társadalmunknak intelligenciája legnagyobbrészt vallástalan, erkölcstelen s ennek folytán boldogtalan; az öngyilkosok, a sikkasztók, házasságtörők és más „intelligens“ bűnösök száma egyenletesen gyorsulva gyarapodik, a felebaráti szeretet, a jellemszilárdság, az erkölcsi érzék pedig rohamosan fogy. Nem pessimista felfogás rajzolta meg ezt a szomorú képet, hanem a reális alapokon nyugvó tapasztalat s a jobb érzésnek általános panasza. Igaz, konstatálnunk kell azt is, hogy egy idő óta a vallástalan szellemű tanítás szomorú és el nem tagadható következményeinek visszhangjaként mindenfelé sűrűn és sürgetve hangsúlyozzák a vallásos nevelés szükségét, de a tényleges cselekvés terén ez ügyben eddig még igen kevés történt. Mert nevelésünk csak úgy lesz vallásos, ha nemcsak a hittani két órára lesz visszaszorítva a vallás tanítása és a vallás-erkölcsi nevelés, hanem, ha Isten tiszteletét és szeretetét az egész tanítás, az egész nevelés központjává teszszük. Fel lehet és fel kell tehát használnunk e czélra minden tudományt, mert hisz' Bacon szerint: „a valódi tudomány és műveltség Istenhez vezet.“ Így fel lehet és fel kell használnunk a természettudományok tanítását is, melyekben szintén nagy vallás-erkölcsi kincs rejlik, csak ki kell azt bányásznunk és értékesítenünk. E kincsre akarok e sorokban röviden rámutatni. Bevezetőül s mintegy a tárgyalandó anyag megvilágosítására előre bocsátom sz. Ágoston szavait, aki a természet vallási felhasználhatóságáról a következőket mondotta: „Hogy a pogányok is megismerték a teremtőt a teremtményből, az alkotót az alkotmányból, sz. Pál apostol tanítja, kinek a keresztények hinni tartoznak. De kérdezheti valaki, honnan ismerték meg a pogányok az igazságot? Vájjon szólott e hozzájuk Isten? Vájjon kaptak-e törvényt, mint az izraeliták Mózes által ? Éppen nem. Hogyan jutottak tehát Isten ismeretére? Halld tehát, amit az apostol tovább mond: Ami Istenben láthatatlan, úgymint örökkévaló ereje és istensége, a világ teremtésétől fogva munkáiból megérthető és látható.*) Mert kérdezd meg a világot, az ég ékességét, a csillagok tündöklését és csodás elrendezését, a nappal világító égitestet, az értékesítő holdat, kérdezd meg a füveket és fákat termő, állatoktól hemzsegő és emberekkel ékeskedő földet, kérdezd meg a tengert, mely számtalan csodás lénynyel van telve, a levegőt, melyet madarak ezrei szeldelnek, kérdezd meg mindezt, vájjon nem felelnek-e : Isten teremtett minket! ? Ezt kérdezték a pogány bölcsek is s a remekműből megismerték az alkotó nagy művészt.“ És ha a pogányok a természetből Isten ismeretére jutottak, mennyivel szebb, tisztább képet láthat a természetben a keresztény, akinek van egy biztos kalauza, mindent bevilágító fáklyája is: a kinyilatkoztatásban ! A természettudományok tanítása tehát a valláserkölcsi nevelésnek kétségkívül igen fontos eszközét képezi. * * * A természet Isten műve, tökéletessége a Teremtő tökéletességét ragyogja vissza, szépségében a Mester keze vonásait bámuljuk. Nem lehet tehát, hogy a mű ellent mondjon Alkotójának, nem lehet, hogy a természet tanulmányozása sz. vallásunk, hitünk gyöngítését eredményezze. Sőt éppen a természet tanulmányozásának szükségképen Istenhez kell elvezetnie, minden törvényében és tüneményében a mindenható Teremtőre és Fenntartóra kell vallania. A kereszténynek nincs, nem lehet oka félni a természettudományok ápolásától és fejlődésétől, mert az egy Isten által adott kinyilatkoztatást nem cáfolhatja meg az ugyanazon egy Isten által alkotott természet. Az ember, igaz, tévedhet és téved is, de ezzel szemben a kereszténynek a kinyilatkoztatásban biztos próbaköve van, melyet a természeti jelenségek kutatása körül mindenkor csalhatatlan előnyökkel használhat fel. Meg kell tehát a keresztényt tanítani erre, be kell neki mutatni a természetet a kinyilatkoztatás világánál, hogy lássa ott a végtelen bölcseséget, lássa a mindenhatóságot, lássa és tisztelje Istent. „Isten a természetet, amint Tertullian mondja, tanítóként előre küldötte, hogy rajta okulván a kinyilatkoztatást annál könnyebben elfogadjuk“. És a Jy. sz. Tamás szerint is: „kutató szemünk úgy pillantson bele ebbe a bámulatos alkotású világba, nem, hogy abba beleveszszen, hanem, hogy ott felismerje azon utakat, melyeken szellemünk fölfele törekszik, melyeken a világ felé Istenhez emelkedik. Mert valamint a hatás a maga okát nyilatkoztatja meg, úgy a világban is Isten lénye és hatalma nyilatkozik meg. A vándor a lábnyomokról fölismeri a puszta homokjában, hogy egy más valaki járt előtte; éppen úgy látjuk mi is a teremtés porában Isten lábainak nyomát, ki abban, a fölött járt.“ (Summa Th. I. 9. 45. a 7.) Az igaz vallás mindenkor tanította, hogy Isten az ember természetes esze által, megismerhető, hogy „a teremtmények szépségéből és nagyságából megismerhető azok teremtője*■ (Bölcs, 13. 5.) És mégis mit látunk ? Vájjon felhasználjuk-e iskoláinkban a természettudományokat a vallás-erkölcsi nevelésben ? Határozottan nem, vagy csak igen kevéssé. Tekintsük tanterveinket, tekintsük tankönyveinket. Tanterveink mindenütt megjelölik az illető tantárgy tanításának a czélját, de a természettudományoknál mindenütt csak gyakorlati czélokat ismernek, egyáltalában nem irányítják a tanárt e tudományok gazdag valláserkölcsi kincseinek felhasználására. És tankönyveink még ennél is hátrább állanak, mert nemcsak, hogy elhallgatják a valláserkölcsi czélt, hanem határozottan még ellene dolgoznak. Állattani tankönyveinkben szerzőink az embert legnagyobbrészt egészen az állatok közé sorozzák és ha itt-ott megemlítik talán az ember „szellemi tehetségeit“, de a „lélek“ a „vallás“ megnevezésétől babonásan irtóznak ; kutatják az állatok értelmi fokát anélkül azonban, hogy ezt az ösztön körébe vonnák s hogy megjelölnék az értelmi lélek és ösztön között levő nagy különbséget. Növénytanaink igen érdekesen beszélnek a növények táplálkozásának, fejlődésének, szaporodásának stb. sokféle csodás jelenségéről anélkül azonban, hogy mindebben keresnék a mindenható Isten kezére valló gyönyörű, harmonikus czélra törekvést. Ásványtanaink bőven foglalkoznak földünk kialakulásának, fejlődésének történetével, ismertetik a geológiai korszakokat, anélkül azonban, hogy a tudomány e mai eredményét annyi száz évvel megelőző mózesi teremtéstörténetről még csak említést is tennének, melyről pedig a hires Ampére így nyilatkozott: „Azon sorrend, melyben a szerves lények megjelennek, egészen összevág a hatnapi munka sorrendjével, a mint ezt a Genesis előterjeszti: Mózes vagy legalább is ugyanoly mélyen *) Sz. Pál: Kom. I. 20. ható tudományos képzettséggel volt fölruházva, minővel századunk rendelkezik, vagy Istentől lett megvilágosítva“ .*) És általában összes természettudományi tankönyvünkből Isten sz. neve teljesen száműzve van; a szerző gondosan kerüli a mindenség örök okának megnevezését, a természet csodás berendezését magának a „nagy természetnek“ tulajdonítván. A természettudományok tanítása nálunk határozottan a materiális felfogást szolgálja, pedig ma már egyáltalán nem lehet ezt a természettudósok uralkodó nézetének tartanunk. Mert a mióta dicsően uralkodó pápánk XIII. Leó felhívta a kath. tudósokat a természettudományok ápolására, lassan-lassan mindig több, valóban keresztény érzületű tudósunk akadt, akik vallási elveik teljes fentartása, sőt megerősítése mellett a tudománynak is elsőrangú csillagai gyanánt tűntek fel, és a keresztény természettudósok számának növekedtével arányosan apadt meg azon vakmerők tábora, akik a tudomány nevében üres hypothesiseikkel oly lormásan zavarták fel a kevésbbé beavatott és kislelkű keresztények lelki egyensúlyát. Ma már a keresztény természet-bölcselet minden irányban a legszebben kifejlődött és kézzelfoghatókig beigazolta, hogy a természettudomány minden pozitív vívmánya a legszebb összhangzásban van a kinyilatkoztatással. És ezzel egyúttal megkönnyítette a természettudományok fenséges vallás-erkölcsi czéljának elérését, lehetővé tette e tudományok olyan művelését, melyből lelki kár, vallási megtévesztés nem származik, sőt ellenkezőleg a vallásosság megerősítésére szolgál. A szilárd hit ugyan kizárja a lehetőségét is annak, hogy a természettudomány biztos vívmányai ellenkezhetnek a kinyilatkoztatással; csakhogy nem mindenkinek van szilárd hite és sokszor a később merő föltevésnek bizonyuló felfedezés a meggyőzés és újdonság hatalmas erejével lép harczba a hittel, melynek igaza a tudomány fegyvereivel esetleg csak később lesz megvédve. Az igazság védelmének e fegyvere aztán állandó kincse lesz a kereszténynek az illető támadással szemben és a tudomány fölfedezése ezután már voltaképen nem támadás többé, hanem vívmány, argumentuma az igazságnak. Amidőn tehát a természettudományokat ápoljuk, nem szabad felednünk azok fönséges vallás-erkölcsi czélját, nem szabad mellőznünk kimutatását a természeti törvény és a kinyilatkoztatás közötti összhangnak, mert csak így szolgáljuk azok természetfölötti czélját, míg máskülönben ellenkező, éppen káros eredményt érünk el. Szomorúan bizonyítja ezt a korunk materiális szellemű nevelésében részesülő ifjúság, melynek soraiban oly sok a vallásilag indifferens, anyagelvi és ennek folytán boldogtalan, ember. Mert hiszen a materialista szellemű tanítás tulajdonképen nem ismer Istent, hanem a természetet önmagából magyarázza, minden állítását az ész gőgjére alapítja, ezt ápolja és ezzel egyúttal az embert a saját erőinek túlbecsülésére, gyarlóságának megtagadására neveli, emanczipálja a vallásból fakadó tiszta erkölcs törvényei alól; az ilyen ember aztán nem ismer idealizmust, szellemi életének nincsen nemesebb czélja ; az ilyen ember nem ismer feljebbvalót, nem ismer alázatosságot, nem ismeri az érdem elismerését, mert nála az „ész“ a legfőbb ur, a legfőbb bíró, melynek csalhatatlan minden ítélete. Míg ellenkezőleg a keresztény szellemben bemutatott természet Isten tiszteletére buzdítja az embert. A csillagos ég látása, az égi tünemények figyelmes tanulmányozása, valamint általában a természet minden más szépségének és tökélyének megfigyelése a keresztényt lelkében Alkotójához emeli fel, és minél tisztábban látja a természetben a Teremtő nagyságát, annál inkább elismeri a maga parányiságát, gyarlóságát. (Folyt. köv.) *) Soos M. A keresztény álláspontja a természetben 11,84.1. TANÜGYI HÍREK. Egyetemet felvidékünknek. Kassa város tanügyi emberei és vezető férfiai egy, az egész felvidéket igen közelről érdeklő mozgalmat indítottak, elhatározták ugyanis, hogy a harmadik egyetemet Kassának fogják kérni. Ez ügyben múlt hó 24-én Takács Menyhért, jászói koadjutor egy behívására népes értekezlet volt, mely kimondotta, hogy minden lehetőt megtesz az egyetem elnyerése végett, részletes memorandumot fog a képviselőház elé terjeszteni, melyben kifejti a 3-ik egyetem Kassán való felállításának szükségét és aránylag olcsó voltát. Valóban az egész felvidéknek nagyon fontos érdekét vetette felszínre ez a mozgalom. Mint mindenben, úgy a főiskolákban is a mi hegyes-völgyes felvidékünk a legszegényebb. Távol vagyunk egyaránt hazánk bármely egyetemétől. Ami pedig közelebbről minket gör. katholikusokat illet, annyival is kívánatosabb reánk nézve e kérdés sikeres elintézése, mivel Kassán gör. kath. templom és lelkészet van s igy egyetemi ifjaink itt megtalálnák azt, a miben mindenütt oly nagy szükséget szenvednek, t. i. a saját szertartásunk szerint való lelki gondozást és vezetést. Adja Isten, hogy sikerüljön! Zemplén megyei tanfelügyelő. A nyugalomba vonult Nemes Lajos Zemplén vármegyei tanfelügyelő helyére a nm. vall. és közokt. miniszter helyettesnek Beregszászy István s.tanfelügyelőt nevezte ki. Tanítói jubileum. Bobonka András, bökönyi tanító június 12-én ünnepelte tanítói működésének 40 éves jubileumát. Az ünnepélyre nagy számú vidéki és helybeli tanügybarát jelent meg, kiknek jelenlétében adta át a jubilánsnak Varga László kerületi esperes a kerületi tanítóság által vett emléktárgyakat.