Görög katholikus szemle, 1900. július-december (1. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE« 1900. julius hó 1. 3 oldal. köll hagyni. A hagyaték bírósági átadásánál aztán a leánytestvér is megkapja a maga osztatlan részét az in­­gatlanságból. Csakhogy a többi tulajdonostárs nem akar arról tudni, azzal érvelve, hogy a leánytestvér megkapta a maga részét még az örökhagyó életében és nem en­gedi birtokba. Most aztán közbelép a jóakaró, megveszi a leány­testvér részét, megterhelteti adóssággal és kezdődik a föntebb leírt eljárás. Tudok példát, hogy ily manipuláczióval egész telep adatott el árverésen, más esetben egy község határának igen jelentékeny része, nem számítva az egyes eseteket. Úgy hiszem, elég ennyi, hogy megvilágítsam e törvény­­szakasz romboló hatását. Az árveréssel azonban a dolognak még nincs vége : ott kezdődik a nyomor. Az árverési vevő, ki ily módon szokott birtokot, összeharácsolni, nem miveli maga a földet, megengedi a volt tulajdonos­társaknak, hogy a birtokon maradjanak, benn lakjanak a házban , viszont kötelesek az adót fizetni, a tulajdonosnak bizonyos na­pokon dolgozni és a termésnek egy bizonyos részét be­­szolgáltatni. Természetes, hogy itt szabad egyezkedésről nincs már szó; az új tulajdonos diktálja a munkanapok számát, a termény mennyiségét; el lehet gondolni, hogy az uj bérlőre — vagy minek nevezzem, — e kényszer­kötés hasznos nem lehet. Az ilyen új bérlőket maguk az uj birtokosok, az uj földesurak jobbágy­nak nevezik, én állapotukat rosszabbnak, rabszolgaszerűnek tekintem. Akad tehát nálunk jobbágy a XX. század küszöbén ! E bajt elősegíti, fokozza a birtok elég enyhén számított kataszteri tiszta jövedelme, ugyanis a birtok becsértékének, kikiáltási árának, a kataszteri tiszta jöve­delem százszorosát veszik , s mivel a kataszter alacsony, igen sok az a birtok, melynek becsértéke 400 korona, holott a term­észetben, illetve a valóságban a birtok ér­tékének időközben előállott emelkedése folytán 1000— 14(!) koronát is megér. Ilyen eredményt képes előidézni egy rossz intéz­kedés. Ma nagy volt a közgazdasági érdek, mely e tör­vényszakaszt létrehozta, még nagyobb az érdek, mely jelenleg megszüntetése mellett szól. Mert lehet megokolt e törvényszakasz az ország oly vidékén, hol rendezettek a birtokviszonyok, hol a tagosítás keresztül van vezetve. De a felvidéken, hol a tagosítás alig érvényesült, hol egy-egy parcella olyan, mint a szalag, e törvényszakasz meg nem felel czéljának, sőt ellenkező érdekeket szol­gál. A birtok ugyan közös, telekkönyvileg osztatlan, de a természetben az egyes tulajdonostársak között meg van osztva és soha sem áll egy tagból, hanem 10—20 szétszórt, más-más dűlőben fekvő parczellából ; ily bir­toknak tehát árverésen való gazdaságos értékesítésére egyáltalán nincs befolyással az, hogy váljon a birtok parczellánként, vagy egészben adatik el, sőt kisebb ré­szek eladása által éppen a szegény népnek adatik meg a lehetőség birtok vásárlásra s igy nagyobbodnék a ke­reslet, mi által kedvezőbb volna az értékesítés és nem állna elő az az eset, hogy egy 1200—1400 korona ér­tékű birtok 20 korona áron elkeljen, mint tudomásom van, hogy elkelt és pedig nem fiktív árverésen. Ezek azok, miket el akartam mondani. Ajánlom az illetékes körök figyelmébe, vegyék e kérdést jóaka­ratukig pártfogásukba. TANÜGY. A természettudományok tanítása a vallás erkölcsi nevelés szolgálatában. Nem tagadhatjuk, hogy a korunk legveszedelme­sebb átkát képező vallási indifferentismus nevelésünk szellemébe is befészkelte magát, sőt ott mély gyökeret is vert. A vallások iránti kölcsönös udvariasság ürügye alatt ez a szellem kiküszöbölt az iskolából minden po­zitív vallást s megteremtette a legnagyobb képtelensé­get , a felekezetien nevelést, melynek szomorú követ­kezményeiről állandó rovatokban számolnak be a napi­lapok ; szomorúan kell ugyanis naponkint tapasztalnunk, hogy éppen az iskolázott elem, társadalmunknak intelli­­genciája legnagyobbrészt vallástalan, erkölcstelen s en­nek folytán boldogtalan; az öngyilkosok, a sikkasztók, házasságtörők és más „intelligens“ bűnösök száma egyen­letesen gyorsulva gyarapodik, a felebaráti szeretet, a jellemszilárdság, az erkölcsi érzék pedig rohamosan fogy. Nem pessimista felfogás rajzolta meg ezt a szo­morú képet, hanem a reális alapokon nyugvó tapasz­talat s a jobb érzésnek általános panasza. Igaz, konstatálnunk kell azt is, hogy egy idő óta a vallástalan szellemű tanítás szomorú és el nem tagad­ható következményeinek visszhangjaként mindenfelé sűrűn és sürgetve hangsúlyozzák a vallásos nevelés szükségét, de a tényleges cselekvés terén ez ügyben eddig még igen kevés történt. Mert nevelésünk csak úgy lesz vallásos, ha nem­csak a hittani két órára lesz visszaszorítva a vallás ta­nítása és a vallás-erkölcsi nevelés, hanem, ha Isten tisz­teletét és szeretetét az egész tanítás, az egész nevelés központjává teszszük. Fel lehet és fel kell tehát használnunk e czélra minden tudományt, mert hisz' Bacon szerint: „a valódi tudomány és műveltség Istenhez vezet.“ Így fel lehet és fel kell használnunk a természet­­tudományok tanítását is, melyekben szintén nagy val­lás-erkölcsi kincs rejlik, csak ki kell azt bányásznunk és értékesítenünk. E kincsre akarok e sorokban röviden rámutatni. Bevezetőül s mintegy a tárgyalandó anyag megvi­­lágosítására előre bocsátom sz. Ágoston szavait, a­ki a természet vallási felhasználhatóságáról a következőket mondotta: „Hogy a pogányok is megismerték a terem­tőt a teremtményből, az alkotót az alkotmányból, sz. Pál apostol tanítja, kinek a keresztények hinni tartoznak. De kérdezheti valaki, honnan ismerték meg a pogányok az igazságot? Vájjon szólott e hozzájuk Isten? Vájjon kaptak-e törvényt, mint az izraeliták Mózes által ? Éppen nem. Hogyan jutottak tehát Isten ismeretére? Halld te­hát, a­mit az apostol tovább mond: A­mi Istenben láthatatlan, úgymint örökkévaló ereje és istensége, a világ teremtésétől fogva munkáiból megérthető és látható.*) Mert kérdezd meg a világot, az ég ékes­ségét, a csillagok tündöklését és csodás elrendezését, a nappal világító égi­testet, az ért­ékesítő holdat, kérdezd meg a füveket és fákat termő, állatoktól hemzsegő és emberekkel ékeskedő földet, kérdezd meg a tengert, mely számtalan csodás lénynyel van telve, a levegőt, melyet madarak ezrei szeldelnek, kérdezd meg mindezt, vájjon nem felelnek-e : Isten teremtett minket! ? Ezt kérdezték a pogány bölcsek is s a remekműből megismerték az alkotó nagy művészt.“ És ha a pogányok a természetből Isten ismeretére jutottak, mennyivel szebb, tisztább képet láthat a ter­mészetben a keresztény, a­kinek van egy biztos kalauza, mindent bevilágító fáklyája is: a kinyilatkoztatásban ! A természettudományok tanítása tehát a vallás­erkölcsi nevelésnek kétségkívül igen fontos eszközét képezi. * * * A természet Isten műve, tökéletessége a Teremtő tökéletességét ragyogja vissza, szépségében a Mester keze vonásait bámuljuk. Nem lehet tehát, hogy a mű ellent mondjon Alkotójának, nem lehet, hogy a természet tanulmányozása sz. vallásunk, hitünk gyöngítését ered­ményezze. Sőt éppen a természet tanulmányozásának szükség­képen Istenhez kell elvezetnie, minden törvényében és tüneményében a mindenható Teremtőre és Fenntartóra kell vallania. A kereszténynek nincs, nem lehet oka félni a ter­mészettudományok ápolásától és fejlődésétől, mert az egy Isten által adott kinyilatkoztatást nem c­áfolhatja meg az ugyanazon egy Isten által alkotott természet. Az ember, igaz, tévedhet és téved is, de ezzel szemben a kereszténynek a kinyilatkoztatásban biz­tos próbaköve van, melyet a természeti jelenségek ku­tatása körül mindenkor csalhatatlan előnyökkel használ­hat fel. Meg kell tehát a keresztényt tanítani erre, be kell neki mutatni a természetet a kinyilatkoztatás vi­lágánál, hogy lássa ott a végtelen bölcseséget, lássa a mindenhatóságot, lássa és tisztelje Istent. „Isten a természetet, amint Tertullian mondja, taní­tóként előre küldötte, hogy rajta okulván a kinyilatkoz­tatást annál könnyebben elfogadjuk“. És a Jy. sz. Tamás szerint is: „kutató szemünk úgy pillantson bele ebbe a bámulatos alkotású világba, nem, hogy abba beleveszszen, hanem, hogy ott felis­merje azon utakat, melyeken szellemünk fölfele törek­szik, melyeken a világ felé Istenhez emelkedik. Mert valamint a hatás a maga okát nyilatkoztatja meg, úgy a világban is Isten lénye és hatalma nyilatkozik meg. A vándor a lábnyomokról fölismeri a puszta homokjá­ban, hogy egy más valaki járt előtte; éppen úgy látjuk mi is a teremtés porában Isten lábainak nyomát, ki ab­ban, a fölött járt.“ (Summa Th. I. 9. 45. a 7.) Az igaz vallás mindenkor tanította, hogy Isten az ember természetes esze által, megismerhető, hogy „a teremtmények szépségéből és nagyságából megis­merhető azok teremtője*■ (Bölcs, 13. 5.) És mégis mit látunk ? Vájjon felhasználjuk-e isko­láinkban a természettudományokat a vallás-erkölcsi ne­velésben ? Határozottan nem, vagy csak igen kevéssé. Tekint­sük tanterveinket, tekintsük tankönyveinket. Tanterveink mindenütt megjelölik az illető tantárgy tanításának a czélját, de a természettudományoknál min­denütt csak gyakorlati czélokat ismernek, egyáltalában nem irányítják a tanárt e tudományok gazdag vallás­erkölcsi kincseinek felhasználására. És tankönyveink még ennél is hátrább állanak, mert nemcsak, hogy elhallgatják a vallás­erkölcsi czélt, hanem határozottan még ellene dolgoznak. Állattani tankönyveinkben szerzőink az embert leg­nagyobbrészt egészen az állatok közé sorozzák és ha itt-ott megemlítik talán az ember „szellemi tehetségeit“, de a „lélek“ a „vallás“ megnevezésétől babonásan ir­tóznak ; kutatják az állatok értelmi fokát anélkül azon­ban, hogy ezt az ösztön körébe vonnák s hogy meg­jelölnék az értelmi lélek és ösztön között levő nagy különbséget. Növénytanaink igen érdekesen beszélnek a növé­nyek táplálkozásának, fejlődésének, szaporodásának stb. sokféle csodás jelenségéről anélkül azonban, hogy mind­ebben keresnék a mindenható Isten kezére valló gyö­nyörű, harmonikus czélra törekvést. Ásványtanaink bőven foglalkoznak földünk kiala­kulásának, fejlődésének történetével, ismertetik a geoló­giai korszakokat, anélkül azonban, hogy a tudomány e mai eredményét annyi száz évvel megelőző mózesi terem­téstörténetről még csak említést is tennének, melyről pedig a hires Ampére így nyilatkozott: „Azon sorrend, melyben a szerves lények megjelennek, egészen össze­vág a hatnapi munka sorrendjével, a mint ezt a Genesis előterjeszti: Mózes vagy legalább is ugyanoly mélyen *) Sz. Pál: K­om. I. 20. ható tudományos képzettséggel volt fölruházva, minővel századunk rendelkezik, vagy Istentől lett meg­világosítva“ .*) És általában összes természettudományi tanköny­vünkből Isten sz. neve teljesen száműzve van; a szerző gondosan kerüli a mindenség örök okának megnevezését, a természet csodás berendezését magának a „nagy ter­mészetnek“ tulajdonítván. A természettudományok tanítása nálunk határo­zottan a materiális felfogást szolgálja, pedig ma már egyáltalán nem lehet ezt a természettudósok uralkodó nézetének tartanunk. Mert a mióta dicsően uralkodó pápánk XIII. Leó felhívta a kath. tudósokat a természettudományok ápo­lására, lassan-lassan mindig több, valóban keresztény ér­zületű tudósunk akadt, a­kik vallási elveik teljes fentar­­tása, sőt megerősítése mellett a tudománynak is első­rangú csillagai gyanánt tűntek fel, és a keresztény természettudósok számának növekedtével arányosan apadt meg azon vakmerők tábora, a­kik a tudomány nevében üres hypothesiseikkel oly lormásan zavarták fel a ke­­vésbbé beavatott és kislelkű keresztények lelki egyen­súlyát. Ma már a keresztény természet-bölcselet minden irányban a legszebben kifejlődött és kézzelfoghatókig beigazolta, hogy a természettudomány minden pozitív vívmánya a legszebb összhangzásban van a­ kinyilatkoztatással. És ezzel egyúttal megkönnyítette a természettudo­mányok fenséges vallás-erkölcsi czéljának elérését, lehe­tővé tette e tudományok olyan művelését, melyből lelki kár, vallási megtévesztés nem származik, sőt ellenkezőleg a vallásosság megerősítésére szolgál. A szilárd hit ugyan kizárja a lehetőségét is annak, hogy a természettudomány biztos vívmányai ellenkez­hetnek a kinyilatkoztatással; csakhogy nem mindenkinek van szilárd hite és sokszor a később merő föltevésnek bizonyuló felfedezés a meggyőzés és újdonság hatalmas erejével lép harczba a hittel, melynek igaza a tudomány fegyvereivel esetleg csak később lesz megvédve. Az igazság védelmének e fegyvere aztán állandó kincse lesz a kereszténynek az illető támadással szem­ben és a tudomány fölfedezése ezután már voltaképen nem támadás többé, hanem vívmány, argumentuma az igazságnak. A­midőn tehát a természettudományokat ápoljuk, nem szabad felednünk azok fönséges vallás-erkölcsi czél­ját, nem szabad mellőznünk kimutatását a természeti törvény és a kinyilatkoztatás közötti összhangnak, mert csak így szolgáljuk azok természetfölötti czélját, míg máskülönben ellenkező, éppen káros eredményt érünk el. Szomorúan bizonyítja ezt a korunk materiális szel­lemű nevelésében részesülő ifjúság, melynek soraiban oly sok a vallásilag indifferens, anyagelvi és ennek foly­tán boldogtalan, ember. Mert hiszen a materialista szellemű tanítás tulajdon­képen nem ismer Istent, hanem a természetet önmagá­ból magyarázza, minden állítását az ész gőgjére alapítja, ezt ápolja és ezzel egyúttal az embert a saját erőinek túlbecsülésére, gyarlóságának megtagadására neveli, eman­­czipálja a vallásból fakadó tiszta erkölcs törvényei alól; az ilyen ember aztán nem ismer idealizmust, szellemi életének nincsen nemesebb czélja ; az ilyen ember nem ismer feljebbvalót, nem ismer alázatosságot, nem ismeri az érdem elismerését, mert nála az „ész“ a legfőbb ur, a legfőbb bíró, melynek csalhatatlan minden ítélete. Míg ellenkezőleg a keresztény szellemben bemuta­tott természet Isten tiszteletére buzdítja az embert. A csil­lagos ég látása, az égi tünemények figyelmes tanulmá­nyozása, valamint általában a természet minden más szép­ségének és tökélyének megfigyelése a keresztényt lelkében Alkotójához emeli fel, és minél tisztábban látja a termé­szetben a Teremtő nagyságát, annál inkább elismeri a maga parányiságát, gyarlóságát. (Folyt. köv.) *) Soos M. A keresztény álláspontja a természetben 11,84.1. TANÜGYI HÍREK. Egyetemet felvidékünknek. Kassa város tanügyi emberei és vezető férfiai egy, az egész felvidéket igen közelről érdeklő mozgalmat indítottak, elhatározták ugyan­is, hogy a harmadik egyetemet Kassának fog­ják kérni. Ez ügyben múlt hó 24-én Takács Menyhért, jászói koadjutor egy behívására népes értekezlet volt, mely kimondotta, hogy minden lehetőt megtesz az egye­tem elnyerése végett, részletes memorandumot fog a képviselőház elé terjeszteni, melyben kifejti a 3-ik egye­tem Kassán való felállításának szükségét és aránylag olcsó voltát. Valóban az egész felvidéknek nagyon fon­tos érdekét vetette felszínre ez a mozgalom. Mint min­denben, úgy a főiskolákban is a mi hegyes-völgy­es fel­vidékünk a legszegényebb. Távol vagyunk egyaránt ha­zánk bármely egyetemétől. A­mi pedig közelebbről minket gör. katholikusokat illet, annyival is kívánatosabb reánk nézve e kérdés sikeres elintézése, mivel Kassán gör. kath. templom és lelkészet van s igy egyetemi ifjaink itt megtalálnák azt, a miben mindenütt oly nagy szük­séget szenvednek, t. i. a saját szertartásunk szerint való lelki gondozást és vezetést. Adja Isten, hogy sikerüljön! Zemplén megyei tanfelügyelő. A nyugalomba vonult Nemes Lajos Zemplén vármegyei tanfelügyelő helyére a nm. vall. és közokt. miniszter helyettesnek Beregszászy István s.­tanfelügyelőt nevezte ki. Tanítói jubileum. Bobonka András, bökönyi ta­nító június 12-én ünnepelte tanítói működésének 40 éves jubileumát. Az ünnepélyre nagy számú vidéki és helybeli tanügybarát jelent meg, kiknek jelenlétében adta át a jubilánsnak Varga László kerületi esperes a kerületi ta­nítóság által vett emléktárgyakat.

Next