Görög katholikus szemle, 1908. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-05 / 1. szám

Ungvár, 1908. január hó 5. 1. szám. Kilencedik évfolyam. ff i SZERKESZTŐI ÉN IRODA: Ungvár, (Vár.) KIADÓH HATAL:I Ai „Unió Knyvnyomda 1 Részvénytrsaság“ Ungvári, (a várban.) !• A lap elfogadása elöfizetésre kötele, ! • t . _ .----------------------a * £ Hx Ctp* E 3YHÁZI, TÜSTTÍTOr^rx ÉS hetilap. ^ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. »a____________________sa E - — —.....~..........1 ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .... 8 kor. Fél évre.................4 kor. Negyedévre .... 2 kor. Kántor-tanítóknak egész évre ... 6 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetmények s az előfizikai dijak a kiadóhivatal címére küldendők. la---------—- af Karácsony — új év. Kigylnak az égen a csillagok, sivitva fut végig a trmészeten a téli szél s fagyot lehel mindenre,mi útjába esik. Rettentes egy hideg téli éjszaka. De Vi egy éjje a csikorgó télnek, amikor hiába sivi a szél, amikor hiába fagyaszt csonttá mindent, mégis meleg ömlik el a világon — a szeretet, a isteni szeretet földreszálló, üdvöthozó melee. Kunyóban és palotában kigyúlnak a karácsonyfa gertyái, pásztorénekeket hallani, megkondul a hang, megtelnek a templomok s az emberek eeinek ajkáról fölhangzik az örömének: Vélik az Isten. Melegforró a Karácsony éjje. Az ever nem tudja magának megmagyarázni, mié örül azoknak a gyertyácskáknak, miért dubol hevesebben a szive, miért édesebb most az a hangszó, miért érez lelkében nagyobb áhitat, csak azt tudja, hogy ez a nap, ez az éjjel ilami olyan hatással van rá, mintha ott térdelne betlehemben az isteni Kisded bölcsője mellett mintha abból a betlehemi jászolból kisugárt isteni szeretet szívét-lelket magahoz vonná, mnden porcikáját átalakítaná s lenne ember emberszivvel és isteni szeretettel. Ne morjátok hát, hogy üres szokás a karácsonyest,mert annál kedvesebbet nem találtok az évéi között. Érezzük,ogy velünk az Isten s legalább akkor az egyet buzdul igaz szeretetre szivünk s tud igan szeretni. És milyenneleg van ott a szeretet sugarai alatt. A ruhádok ruhát, az éhezők ételt kapnak, a gyermek látja, hogy van szülői szív, a szülő érzi a gyermeki szív háláját, a szolga tapasztalja urának gondosságát, az úr szolgája ragaszkodását, szomszéd szomszédjának jóindulatát, a haragos haragosának megbocsátását. Meg akarjátok hát fosztani a lelket ettől a melegtől ? Oh ne fosszátok meg, ne mondjátok, hogy üres szokás a karácsonyest, hanem tegyétek az év minden estéjét karácsonyestté, rögzítsétek meg a karácsonyesti isteni szeretetet szivetekben, hadd tegye meleggé ezt a hideg emberi életet. Halljátok?! Kondul a harang, templomba hiv, már ezerek vannak ott s száll ajkukról buzgón az ének: Velünk az Isten. Értsétek meg hát emberek, velünk az Isten. Megkezdődött az uj év. Lesz-e új élet benne? Az emberi élet célja nem az, hogy taposott utakon járjon. A megkezdett utat tovább kell taposnia, haladnia kell. Évtizedek, talán évszázadok repültek el felettünk a nélkül, hogy valami újat teremtettünk volna. Az a kis felvidéki parasztkunyhó, mellette az a kis szántóföld s nem messze tőle a szép korcsma épület bizonyság rá, hogy hosszú idő alatt nem történt ott semmi változás. Legfeljebb az, hogy egy néhány házhely a korcsma telkéhez lett csatolva, egy néhány kunyhóból eltűnt a tehén, egy néhányban csak asszony és gyereknép van, egy néhányban meg szidják a papot, a tanítót, a szolgabirót, jegyzőt stb. Csak a legújabb idők hoztak némi változást. Szép iskolája, díszes temploma lett egyes községeknek. Fogyasztási boltjuk is van, hitelszövetkezetek is van. Szövészetük, kosárfonásuk is van, a fiatalság ír és olvas. De hát ezzel minden be van fejezve? A fa minden évben rügyezik, virágzik, gyümölcsöt hoz, de minden évben az előbbinél hatalmasabb ágakon. Ezt várja tőlünk is a kor intő szava. Ha a múlt évben elértünk valami eredményt azon a téren, amelyet népmentésnek neveztek el, de amely semmi egyéb, mint kötelességünk önmagunkkal és embertársainkkal szemben, akkor ez új esztendőben abból az eredményből új eredményt kell létrehoznunk, így lesz új élet, így nem nehezedik majd ránk hosszú évtizedek, vagy évszázadok szemrehányása. De ezt az új életet csak egyesült erővel lehet megteremteni. Nálunk meg ez nincs. Szétforgácsolódunk, osztályokra szakadunk cipőnk, kalapunk, lovunk, kocsink különfélesége szerint, osztályokra szakadunk lábunk járása és tekintetünk különfélesége szerint, elválaszt bennünket egymástól igénytelen kérdések felett támadt nézeteltérés is, elválaszt a gazdasági, családi és személyi politika, szóval ezer faját találjuk meg magunk között azon válaszfalaknak, melyekről azt gondoljuk, hogy áttörhetetlenek, pedig valójában selyempapír az egész, melyre csak rá kell fújni, hogy teljesen összeszakadjon. Mi legyen hát az új év első élettünete? Az, hogy döntsük le a képzelt válaszfalakat. Egyesüljünk, ne válasszon el bennünket semmi, különösen akkor ne, mikor a közjóról van szó. Hányszor elnéztem a hangyákat! t A G.ÍROG KTH. SZEMLE TARCAJA. k csonyi dal. A szereteti,elága ünnepén Szeretésről stó. kis költemény. — Ma szülét/^ ajánlva Néked, Kinek nyomát üdv, s a béke lépl yd! sis ❖ Ki megúsztádem szived felet; Szeretlek kértdrága feleség! Kinek haját hité bár a hó; Üde vagy és * is csókravaló! * * * Ernő, Sarolta,gif s György fiam, Én véreim, óhandannyian! Mama után ti jók gyermekek, Kiket áldó kézzecézgetek! Szeretlek népem megybéliek, — Kiket az üdv én terelgetek, Vigyázok rátok, ik szüntelen : Hogy legszentebb iaza szerelem! * * Szeretlek mind, keres jó barátok, — Bennem babápn támaszt találtok! Amint csak van, is ti véletek ! Életem is od’ adörteteg ! * * Az ellenségre, mely ellenem; Sújtó karom fel sei emelem! Bosszút senkin sei!Va — megbocsátok; Ajkaimon nem tör üi’se átok ! * * A szeretetnek drága epén — Csak egy van, azem szeretek én: ' Hogy e hazának sziklai, Mért nem tudnak vég,/aljára A hon-, a nép-, s a ,iyek javára Egymásnak békejobbá,,jtani! ? (Sáli) Csurgovich György . * * Rêve d’or. II. v. Bergen. December 24. — este. Szent este! — Csend van. — Az óra tizenegyet ütött és az utolsó lassan elhangzó ütésnél letettem imakönyvemet és előveszem ezeket a lapokat. Ki gondolná, hogy egy ilyen öreg asszony naplót vezet ? Mint fiatal üde gyermek bíztam a szerencsében és boldogságban s igy volt ez rövid mátkaságom alatt is, de midőn ismét egyedül maradtam, már nem tudtam öreg barátomat nélkülözni. Találok itt részleteket, melyek engem azon napokban izgattak és örvendeztettek és ha az emlékezés kiszínezi, egy egész történet lesz az árnyékképekből. Egy vaskos régi könyv és még ma is elég helyet nyújt annak, mi szívemet és életemet betölti. ■— és mindezt egy édes név foglalja magába — Rita. Odaát az ablakokban már kialudtak az utolsó gyertyák is és mellette a Rita szobájában is csend honol. Biztosan alszik. Az én régi képeim azonban a kialudt karácsonyi gyertyák fényében megelevenednek. Hogy reszketett fekete ruhácskájában az a karcsú gyermek, midőn a csendes szobába vezettem, hol a magas fénylő karácsonyfa busán nézett le a sápadt arcra, mely mosolyogva feküdt alatta, a fehér rózsák között. Mit értett ő akkor a sok résztvevő üres vigasztalásaiból, kik karjaikba zárva a félénk leánykát, neki kettőzött szeretetet ígértek, hogy az anyai szeretetet ne nélkülözhesse. Mit értett ő akkor mindezekből! Előtte egy hosszú élet és az anyai szemek örökre bezárva. Hogy mindig ilyen nyugodt, csendes volt-e azelőtt, nem tudom, hisz alig ismertem. Nekünk édes Ritám ezentúl mindig együtt kell élnünk és egymást szeretnünk, hogy édes anyád, ki már az égben lakik, örvendezzen. Rám nézett nagy, sötét szemeivel és félig félénken félig bizalommal mondá: — Igen nénikém, így jutottam a régen óhajtott szerencséhez, hogy egy hű kis gyermeket nevelhettem. Nyolc évig éltünk együtt egymást igazán szeretve. Anyácskája örvendhetett az égben boldogságunknak. De a karácsony mindig fájdalmas ünnepünk maradt. Od érzem én is szivecském és felfogom, mily erővel küzdöttél fájdalmadat szivedbe temetni, a rezgő könnyeket visszafojtani, mikor a gyertyákat meggyujtottam. És mégis megünnepeltük a szomorú emlékezés ellenére. Sok értékes tárgygyal leptem meg és ő is készített nekem, mit szerető szive kigondolt. — Így ünnepeltük a karácsonyt! Egyszer, midőn átöleltem, éreztem forró, fiatal szivének dobogását, amint szeretet után, mely elvétetett tőle, áhítozott. Hogy szerették egymást anya és gyermek. Oh Ritám csak én irányíthatnám életedet, mily verőfényes és boldog lenne. ■ — Ó év utolsó estéje édes néni, mennyivel szívesebben maradnék nálad. — Menj csak és mulass édes gyermekem. Sajnálom, hogy el nem kísérhetlek, szerettelek volna látni. — Hisz, ha nem a fejedelemnő lenne, biztosan nem mennék — mondá Rita elgondolkozva. — Édes kis bolondom, hát a sok próba, az elámult nézők Eckardtné nevetett s húgát is mosolyra készteté. — Hisz ez csak az utolsó kép nénikém ! — És a legcsinosabb is — gondolom! Meleged van szívem. — Vedd fel kedvemért még ezt a kendőt is, nehogy köhögésed ismét jelentkezzék. Úgy most Isten veled, a kocsi már vár. A lányka nehezen engedelmeskedett, miután a zsámolyt gondosan jobbra tette s a kézimunkaasztalt az újságokkal együtt közelebb tolta, nénjét gyöngédén megcsókold. Nehezen esett neki az öreg nőt épen ma egyedül hagyni, midőn a reuma ismét ágyba döntötte és gondolatban vele maradt, mig a kocsi a fejedelemnő lakásához nem ért. A saison megkezdődött. S a fejedelemnő, ki több éve özvegy és régebben visszavonultan élt falusi jószágain.