Görög katholikus szemle, 1908. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1908-07-05 / 27. szám

1908. julius hó 5. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE ki a templomépités alapozó munkáját kezdeményezte és a buzgó lelkipásztorért, Tivadar Elek esperesért, ki a befejezés dicső munkájának örömeit élvezhette. Péchy László járási főszolgabíró kiindulva a hit és vallás építő hatásáról s annak elengedhetlen szükségéről, mely az erkölcsöket nemesíti és száműzi a hazátlanokat, emelte és ürítette poharát a nyiresaholyi vallásos és hazafias gk. hívekre. Stepkovszky J. éltette a mint a közigazga­tás elöljáróit Péchyt és Kállay Ödön tb. főszolgabírót, Gorzó J. üdvözöle római kath. testvér klérus képvise­lőjét Kurzinszki plébánost. A templom építés és ezzel a nyiresaholyi gk. egyház története röviden ez: A mostani gr. és róm. kath. hívek 1812 évben Sáros és Zemplén megyéből telepedtek le, kik a szláv nyelvet most is be­szélik, néha az isteni tisztelet magyar nyelven végeztetik. A gk. hívek előbb a római kath. templomban imádták a jó Istent, később az iskolában rendeztek oltárt, hol a fábiánházai lelkész végezte az isteni szolgálatokat ideig­lenesen, mig­nem 1907 év tavaszán egymást buzdítva letették az alap­követ s innét a templomba rövid időn belül már beköltözött az Úr, hogy itt ott imádják. A telket Lukács György adományozta, az építé­st Szemán kezdte, ki akkor biró és kurátor volt, de a munkát vele megosztotta Egri János. Az összes híveknek dicséretére válik a szín­hajlék felépítése, mert nagy összeget áldoz­tak kivetéssel 31 ezer koronát, de a vezetőket és az építőt különös érdem illeti. Bárcsak a kis mustármag terebélyes fává növekednék keleti anyaszentegyház dicső­ségére ! C. TANÜGY. Az iskolaév végén. A Budapesti Hírlapban e héten a következő figye­lemreméltó cikket olvastuk. »Összegyűlik az ifjúság még egyszer az iskolák termeiben, megkapja a szorongva várt bizonyítványt, aztán bezárulnak két hónapra az iskolák kapui s a szülők és tanulók megkönynyebbülve sóhajtják. Végre valahára! Most már mehetünk nyaralni. Való igaz, ez másképp is lehetne : a junius már nem komoly munkaidő, a sok tekintetben fölösleges vizsgálatok s a terméketlen várakozás foglalják le egészen. A középiskolában az érettségi vizsgálatokat úgy illesztik be a junius programjába, hogy miattuk az egész ifjúság munkája megszakad. Június 15-én minden iskola bátran elbocsáthatná ifjúságát , az érettségi vizsgálatokat pedig ezután is meg lehetne tartani. De nem erről akarunk szólani. A bizonyítványok kiosztása ilyenkor különös alkalmat ad arra, a­mi egyébként is kedves témája a szülőknek és a társa­dalomnak: az iskola kritikájára. Nem újság, hogy középiskoláinkkal egyáltalán nem vagyunk megelégedve (de a többiekkel sem túlságosan). Az a hit vert gyökeret mindenfelé, hogy az iskola nem tart lépést a kor haladásával, é­s a­kik messzebbről figyelik munkáját, azt látják, hogy nem is akar haladni. A szülők gimnáziumba küldik gyermekeiket, de ked­vetlenül: az iskola olyan szükséges rossz, a­min ke­resztül kell esni, hogy az ember aztán komolyan kezd­hessen valamihez. Eleven paradoxon, a gimnáziumot mindenki szidja,­­ de azért mindenki gimnáziumba küldi a fiát. Nem lehet elvitatni, hogy a középiskola több tekintetben rászolgál a kritikára. Mindenesetre mo­dernebbnek kell lennie: az a bizonyos vaskalap még mindig nem került lomtárba. Nem tudjuk megtalálni a nemzeti karakterünknek megfelelő iskolatípust, aggo­dalmas óvatossággal másoljuk nyugati szomszédaink intézményeit. Nincs bennünk merésség, legfölebb kicsisé­gekre. Testi nevelésünk fogyatékos, ifjúságunk hamar elveszti munkakedvét, kevés benne az életrevalóság — blazirtság annál több. Jellemző, hogy ott sem merünk újítani, a­hol mindenki világosan látja a célt; azt pél­dául mindenki tudja, hogy élő nyelvet nem lehet gra­­matizálva megtanulni é­ s iskoláinkban mégis vígan fo­lyik a grammatizálás. A tanár munkájának óriási akadálya a zsúfoltság, a sok oda nem való elem, melyet az iskola mint fölös­leges terhet kénytelen magával hurcolni. De mikor nincs más iskolánk, a­hova a szülő küldhetné gyermekét, a reáliskola és a polgári iskola mai formájában nem életre való intézmény s a kettő reformja a gimnázium­nak is érdeke. A zsúfoltság egyébként gazdasági állapo­tainkkal is összefüggésben van : hiába küldi az iskola iparosnak, kereskedőnek a tanulókat, a­míg e téren oly nehéz és oly szűkkörű a boldogulás. Lehet-e csodálni, hogy a sok tanulóval, kik között sok az iskolába nem való elem, a tanár nem mutathat föl kellő eredményt? A leggyakrabban fölhangzó vád, a­melyet már érintettünk is, hogy az iskola nem nevel, hogy ifjúsá­gunknak nincs akaratereje, kitartása, erkölcse gyönge lábon áll s a legelső sikertelenség már kétségbeesk­. Saj­nos, ez a vád is igaz : az öngyilkos tanulók nagy száma is ezt a vádat igazolja. De éppen ez a súlyos, sőt a legsúlyosabb vád, a vádló fejére hull vissza, hogy ifjú­ságunk ilyen, annak nem az iskola az oka, hanem tár­sadalmunk, a mai élet. Ha az iskola, a sokoldalú isme­retek tekintetében nem tudta utolérni a kort, bezzeg be­hatolt e helyett a mai társadalom világnézete az isko­lába: ifjúságunk egészen olyan, a­milyen társadalmunk. Tanulóink akaraterejének gyöngülése, jellembeli fogya­tékossága szorosan összefüg a szülők és a társadalom laza fölfogásával a vallásról, az erkölcsről, az élet cél­járól. A stréberség, a kapaszkodás, a protekció segítsé­gével való boldogulás példái pedig megdöntik szívében a komoly munka becsülését és szeretetét. Az iskola hiába oktatja az elvek szentségére ifjúságát, ha mást lát a gyakorlatban, mást hall a szülői házban. Végzetes hibát követ el a szülő, mikor meggondolatlan szavaival gyermeke előtt becsmérli, kicsinyli az iskola munkáját, a­mint ezzel lépten-nyomon találkozunk. Tán nem is gondolja meg, hogy magának is mennyire árt vele : ha sárba rántja az iskola tekintélyét, ettől csak egy lépés­nyire van, hogy a szülői tekintély is megdőljön. A szü­lői ház és az iskola értsék meg egymást,­­ módot kell keresni arra, hogy kölcsönösen hassanak egymásra ; a kettőnek egyetértése teheti csak eredményessé a nevelés igen nehéz munkáját. De a komoly sajtóhoz is van szavunk. Tapasz­taljuk, hogy a sajtó is kapva-kap az aprócseprő iskolai botrányokon s­­zínezve hirdeti világgá a jelentéktelen dolgokat is; ha a tanár és tanuló összeütközéséről van szó, majdnem bizonyos, hogy az iskolát tünteti föl hi­básnak. Néha, kötelességüket nem teljesítő tanulók az olvasóközönség előtt sokszor mint hősök jelennek meg, a­kik a tanári zsarnokság ellen küzdenek. Az ifjúság is olvassa az iskola kiszínezett kritikáját s szivében romba­­dől az iskola becsülése. Ügyeljen hát a gondos szülő, a mennyire csak te­heti, hogy mit olvas gyermeke. A hihetetlenül fölszapo­rodó léha fércművek, olcsó élclapok olvasóközönsége ifjúságunkból kerül ki. Olvasásuk hozzászoktatja, hogy az erkölcsiség becsét semmibe se vegye. Az erotika kul­tusza korán fölébreszti ösztöneit ,­s nemsokára letör­lődik az ifjú arcáról a szemérem pírja, az üres szív semmi szép iránt sem érdeklődik. Ne mondja senki, hogy az élettől akarjuk elzárni az ifjúságot, sőt inkább az élet verőfényesebb tájékait szeretnék vele megismertetni ama sötét képek helyett. A munkásmilliók, a derék családapák, a kötelességüket híven teljesítő polgárok példája hatalmas nevelő s ez a példa pezsg az eleven élettől. Ismerje meg az ifjú iga­zán az élet és a munka értékét, szeresse a vallást és a hazát, becsülje meg embertársát : ez a nemes élet. Ideálunk a testben, lélekben erős magyar ifjúság. Nem ábrándkép ez, hiszen van ilyen ifjúság: az észak­amerikai, meg az angol tanulók irigyelt példája lebeg szemünk előtt. S hogy ifjúságunk ilyen legyen, ez mind­nyájunk ügye. TANÜGYI HÍREK. Kinevezés. Ortutay Sándor k.-tanító­­szemerére kántortanu­lóul kineveztetett. Képesitővizsgálat. A helybeli gör. kath. kántor­­tanitóképző intézetben a múlt hét folyamán ért véget a tanítóképesítővizsgálat. E vizsgálatra 54 tanítójelölt és 4 javítóvizsgázó jelentkezett. Ezek közül 7-et javító­­vizsgálatra­, 4-et ismétlésre utasítottak, 47-en tehát oklevelet nyertek. A legjobb oklevelet a következő négy nyerte el : Iváncsó Ödön, Hlatky György, Ádám József, Bányai Kornél és Dandár János. A képesítővizsgálaton az egyházmegye részéről Matyaczkó Tivadar kanonok, egyházmegyei tanfelügyelő volt jelen s a vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbízásából Gsemer József Erzsébet nőiskolai tanár elnökölt. Ez az első eset, hogy a képesítővizsgálaton miniszteri megbízott elnökölt. Segédtanfelügyelői kinevezések. A közoktatás­ügyi miniszter Sváby Dezső ungmegyei, Dudits Miklós beregmegyei kir. tanfelügyelőségi tollnokokat segédtan­­felügyelőkké nevezte ki. Kinevezte továbbá Szentke­­reszthy Tivadar nagyváradi róm. kath. tanítót Ungme­­gyébe, Halmos (Harajda) Andor tanfelügyelőségi tollno­­kot szepes vármegyébe, Petreczky Jenő polg. isk. tanítót Bereg vármegyébe kir. segédtanfelügyelővé. Helyi és vidéki hírek. Heti levél. Ungvár, julius 4. Péter-Pál nappal hivatalosan bezárult az iskola. Nem lesz érdektelen ezen alkalomból egy kis elszámolás felét megejteni. Sokféle­ panasz hangzik a diáknemzedék körében jelentkező kóros tünetekről, sőt arról is, hogy a magasabb tanintézetek ifjúsága körében a szocializ­mus üszke már az ő lelkületüket is gyújtogatja. Nem vonjuk azért kétségbe a mostani tanuló ifjúság, mondjuk diáknemzedék, jövendő hivatásának betöltésére való rá­termettségét, mindazonáltal annyi mindenféle ferdeség mutatkozik körükben, ami legkevésbbé igazolja, hogy a tanuló ifjúság a jövendő életre ambícióval, tudásvágy­­gyal képezné magát. Helyet kér magának még pedig idő előtt a társadalomban s e közben a társadalom leg­több ferdesége ragad rájuk. Nincs szabály ugyan kivé­tel nélkül, sokukban meg van a magával számottevés­­nek az a magva amely komoly reflexiót terem gondol­­dalkodó elméjükben, egy részük azonban léhább oldal­ról fogja fel az életet. Látjuk őket a melyik kitépi köny­véből azokat a lapokat, melyekre a feladott lecke van nyomtatva, kabátja belső zsebébe rejti, hogy ne nézze őt senki diáknak. Mert hát ő már gavallér, aki friss virágot tűzve a gomblyukába, elegánsul hanyag mozdu­latokkal megy végig az utcán ; szemmel tartja, el is ki­séri a hölgyeket s minden áron arra törekszik, hogy érdekes legyen. Mindenben jártas, ami a felnőttek sikkes szórakozásaihoz tartozik s unatkozó ásítással felel, ha tanulmányai felől meri kérdezni valaki. A mostani ge­­neráció sokat tud olyasmit, ami igazolja, mintha az ideális tisztaság szívéből elpárolgott volna. Második gimnazista korában már­is elbizakodott rátartósággal jár. Tanárait kritizálja, sokszor kigúnyolja. Apját, ha emlegeti, csak per „öregem“ beszél róla. A zsarozó diák, aki a­ki esté­lyekre jár, uzsonnákon udvarolgat, olykor táncmulatsá­gokba is eljut, ma már nem is megy fehér holló számba. Ő tőle békén maradhatnak azután a könyvek. Pusztán a kalkulusért tanul s az ambíció, melyet a tudásvágy­nak kellene sarkalni, rohamosan csökkenőben van. Még egyszer említjük föl, hogy ezt a megfigyelésünket nem általánosítjuk. Ismerjük, látjük mi a józan okos diákse­reget, a­mit az értesítők is bizonyítanak, amely szilárd akaraterővel és kitartással készül arra, hogy majdan a jövendő Magyarországnak hasznos polgára, a társada­lomnak becsületes tagja legyen. Mikor mindannyian azt mondjuk, hogy az ural­kodó drágasággal már nem bír az ember szembeszál­­lani, ez nemcsak olyan szólás­mondás. Ha tudnók, hogy ez csak átmeneti tünet, békén tűrnénk átmeneti viszo­nyokat , de napról-napra nehezebbek lesznek a gondok. A fogyasztó közönséget, ugyanis nemcsak a fogyasz­tásra szánt cikkek általános áremelkedése húzza lefelé, hanem ugyanennek a közönségnek kell gondoskodnia az állami terhekről. Nemcsak az általános drágasággal kell tehát szembeszállani, hanem annak automatikus kö­vetkezménye a közterhek emelkedése is őt sújtja. Még csak matematikusnak sem kell lennie az embernek, hogy lássa, hogy a közönség terhe ilyen módon állandóan emelkedni fog és nem lehet elképzelni olyan időpontot, amikor ebben az emelkedésben szünet áll be. Vigasz­taló az, hogy ezt a krízist nemcsak mi szenvedjük. Más, ma hatalmas népek is gázolnak rajta. Igyekeznek azonban magukat átvetni rajta. Új keresetforrásokat nyújtanak. Nekünk követni kell ezt a példát. A mezőgazdaság, mint kereseti forrás, folyton so­­ványodik. Üzeme alig mélyíthető, tágítható. Az ipar azonban nincs alávetve ennek a természeti törvénynek. Ehez a kincses­bányához kell hozzányúlnunk, amely beláthatlan időkig kimeríthetlen kincsesbánya. A mező­­gazdasági alapról az ipari alapra való áttérés: ez az egyetlen kivezető út a mostani kétségbeejtő szituációból. Igaz, hogy a gyárak füstje, a gépek zakatolása a nép lelkéből kiveszi a romantikát, de az ipar nagy hódítá­sával vége lesz az általános elszegényedésnek, a köz­terhek nyomasztó voltának és a kimerült föld helyett arany folyik majd, ami eszköze lesz Magyarország újjá­születésének. Cselédkérdés — cselédhiány! Ezek a szavak ná­­lunk is ráncokba boronálják a háziasszonyok homlokát. Az intézmény keresetként súlyosodik a családra, mert a szolgálatban álló leányzók viselkedése türelmetlenebbé válik. Ilyen viszonyok között komoly figyelmet paran­csol egy svéd írónőnek imént megjelent könyve. A szer­zőnő akként bogozza ki a cselédek okozta szövevényes csomót, hogy a cseléd teljes nélkülözhetősége mellett kardoskodik. Úgy véli, hogy ez a felesleges rossz elke­rülhető, kivált a polgári családokban, ha az anya a gyermekeket kicsi koruktól fogva arra szoktatja, hogy elvégezzék a fontosabb házi teendőket. A serdülő kis­asszonyok meneküljenek meg e balítéletes reszeléstől és dolgozzanak serényen. Súroljanak, poroljanak, söpörje­nek, mosogassanak és tisztogassák a cipőket. Ha vala­minek a megtételéhez nagyobb erő kell, hát lássanak hozzá a férjjel együtt a fiuk. Ezek a tolstoji elvek al­kalmasint szép álmok gyanánt fognak vesztegelni a pa­piroson és valósággá aligha erősödnek. Elvétve akad olyan leány, aki reggel 6 órakor kávét készítsen 7-kor elkezdjen takarítani, azután a zongorához üljön és átka­limpáljon néhány zenedarabot. Tagadhatlan tény, hogy az idézett svéd írónőnek sok igaza van, de hát a mai modern világban az eszméje alig­ha fog sok követőre találni. Mi lenne a kisasszonykák (pardon: urleányok !) kacsóival, hogyan élnének meg a női arcok szépítésé­vel foglalkozók, a frizérnők stb., ha a háziasszonyok és kisasszonyok mosogatást és súrolást végeznének. mf. * Kinevezések a bíróságnál. Az igazságügymi­niszter Buday Zs. Lázár ungvári kir. járásbirósági telek­könyvvezetőt a IX. fizetési osztályba sorozott telekönyv­­vezetővé kinevezte. Továbbá László Kálmán nagykaposi, Pogány Sándor szobránczi járásbirósági írnokokat iroda­tisztekké nevezte ki. * Széchényiék Ungvári, Felsőremetei birtokon időző Széchényi László gróf és neje Vanderbilt Gladys grófné, Széchényi István gróf társaságában kedden dél­ben egy hatalmas automobilon Ungvárra érkeztek. Az automobil a vármegyeháza előtt állott meg, melyből a grófok kiszállva Sztáray Gábor gróf főispán lakosztá­lyába vonultak föl. Ezalatt sok néző csoportosult össze s élénk szemügyre vették a kocsiban ülve maradt Gla­dys grófnét, akinek karcsú alakját sarkig érő drappszinű könnyű köpeny takarta. A grófnő arckinézése azonban alig volt kivehető, mivel az automobil hajtásakor hasz­nálni szokott sötét szem- és szájvédőt csak a főispán lakásán távolította el. A kocsiból kiszálltakor angol­nyelven társalgott kísérőivel. Széchényiék másfél óráig időztek a főispánnál, ahol közben villásreggelit fogyasz­tottak. Az idő letelte után a főispánt is magukkal vitték s egy órai idő alatt ismét Felsőremetén voltak. A szép szerkezetű értékes automobil softőrjét az összegyűlt kö­zönség természetesen kérdésekkel ostromolta, aki azon­ban, ami természetes, szűkszavú kimért válaszokat adott. * Eljegyzések: Bulecza János kapuszögi gk. k.-ta­nító f. évi junius hó 18-án jegyet váltott Maximovics János gálszécsi gk. k.-tanító kedves leányával Annus­­kával. Halmos (Harajda) Andor segédtanfelügyelő junius 28-án eljegyezte Dr. Hajnóczy R. József szepesvárme­­gyei kir. tanfelügyelő leányát Ilonát. * 25 éves összejövetel. Lélekemelő ünnepség keretében tartották meg a szatmári kath. főgimnáziumban ezelőtt 25 évvel érettségizettek összejövetelüket. Ez alkalomból tisztelegtek a volt igazgató, Hedelein Károly praelatusnál és a jelenlegi igazgató: Ratkószky Pál t. 159. oldal.

Next