Görög katholikus szemle, 1910. január-június (11. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-02 / 1. szám

1910. január hó 2. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE lötelen fogantatásának tiszteletére a máriapócsi kegy­templomban. A templom zsúfolásig megtelt a helybeli és vidékről összesereglett hívekkel; diadalmasan szólt éneke a szent misének, mit Maxim Ágoston atya celeb­rált fényes segédlettel; áhítattal hallgatták Molnár rendi titkár magas szárnyalású beszédjét, melynek keretében a Szeplőtelen fogantatás tanát fejtegette. A mindennapi­­ság között mozgó lélekre szinte megújhodással volt az a tudat, hogy az immaculata ünnep kezdi visszakapni a maga régi fényét. Igaz, hogy ez idő szerint még csak a máriapócsi kegytemplomban, azonban hisszük és re­méljük, hogy az évforduló egyházmegyénk nyilvános ünnepe, dekretális napja lesz. Az ünnep délutánján a rend növendékei a feldíszített refektóriumban »Immacu­­lata-ünnepélyt« rendeztek, melyen a ház tagjain kívül résztvett M.­Pócs intelligenciája. Az ünnepély sikerét illetőleg a szereplők közt kivételt nem tehetünk: közös volt a buzgóság, a lelkesedés. Mária ének, zene, szava­latok, ünnepi beszéd, felolvasás töltötték ki az ünnepség keretét; bezárta a pápai hymnusz, mit a közönség állva hallgatott meg. .Az egész ünnep hű képét adta a növen­dékek sikeres munkálkodásának, egyben zálogát nyújtja egy szép jövőnek. Nem szabad megfeledkezni ez alka­lommal Maxim Ágoston és Molnár Emil atyákról, kik sokat fáradoztak az ünnepség létesítése és sikere körül. Az ünnepélynek szellemi, tudományos értéke igazolta, hogy szent Bazil fiai magas színvonalú oktatással ké­szítik elő a növendékeket az aktiv szerzetesi életre. — Egy jelen volt. Lelkész! kinevezés. Szabó Erászt kelecsenyi h. lelkész Árdánházára lelkészül, Jaczkovics Ágoston nyug. áldozópap Szemerekőre h. lelkészül, Chira Kornél Már­­marosbereznára kinevezett lelkész Nyéresházára i. h. lelkészül, Murányi János nyéresházai h. lelkész Már­­marosbereznára adminisztrátorul kineveztettek. Primitia. A vécsei gör. kath. templom múlt hó 14-én nagy s ritka ünnepélynek volt színhelye. Szuchy Emil eperjesegyei ujdonszentelt áldozát e napon, Vécsén szülőhelyén s édes szüleinek lakóhelyén mutatta be, Ukovics Hillár sulyáni gör. kath. lelkész kézvezetése mellett első sz. miseáldozatát az Istennek. Köznap volt, de azért az ezen alkalomból szépen feldíszített templom zsúfolásig megtelt. Az egyházi sz. beszédet magyar és egyházi nyelven, Szedlák Tivadar eperjesi székesegyházi hitszónok tartotta, aki sikerült szónoklatával teljesen magával ragadta összes hallgatóit. Sz. mise és a szo­kásos áldás kiosztása után az ujdonszentelt áldozát szülei: Szuchy Bertalan birtokos és neje Vaskovics Etel úri házánál ünnepi lakoma volt. Reflexiók: „A boldogságos Szűz szeplőtelen fo­gantatásának ünnepe“ c. cikkre. Slepkovszky Sándor nyir­­császárii lelkész a »Gör. Kath. Szemle« 1909. évi 51-ik számában fenti ciment közölt becses cikkéhez gkath. egyházunk és híveink helyzetét tekintve a ft. szerkesztő ur kegyes engedélyével bátor vagyok a következő refle­xiókat fűzni: 1. Azt mondja csaknem mindenki, hogy a gkath egyházban túl sok ünnep van ezideig is. 2. A »Nil innovetur« elv manap, a­mikor az egyházmegyében szórványosan fellépett sizmatikus mozgalmak vezetői egy új ünnep behozatalával anyagot nyernének az ered­ményesebb agitációra, figyelmen kívül nem hagyható. Nem nyújthatjuk az eredményesebb agitáció újabb okát Vakaróéknak. 3. Olyan időket élünk, hogy a mai korban a tiszteletreméltó római szentszék sem látja célszerűnek a fontosabb újítások behozatalát a hívek megkérdezése nélkül. így tett a Gergely naptárnak a budapesti gkath. hitközség részére való engedélyezése előtt is. 4. Célsze­rűnek tartanám, ha már meglevő ünnepnap abrogálásá­­val és a Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása ünnepének az abrogált ünnep napjára való kitűzésével szentelnék meg e valóban magasztos, isteni eseményt, ha a köz­hangulat ez ünnep nyilvánossá tétele mellett kardosko­dik. A szt. Illés próféta napját tartanám én alkalmasnak a fenti célra, mert hisz a pécsi lápgykép is ezen a napon ontotta könnyeit s ez a nap alkalmas bevezetője lenne a Mária ünnepeknek. Egy vasárnapi napra is lehetne kitűzni a nyilvános ünnep officiumát. 5. Nézetem sze­rint a gkath. egyházban van már elegendő ünnepünk s főképen a Mária-kultusz tökéletesen ki van fejlődve. Minden dogmát pedig nyilvánosan, dekretálisan nem ün­nepelhetünk, mert nincs az évnek annyi napja, a­hány dogma van. 6. A felvidéken sok a napszámos ember, a­kik családjukkal együtt az erdőben fát termelnek és abból a munkából élnek. Ezek elesnének keresetüktől, ha külön napot ünnepelnének. Étel nélkül pedig egyet­len napot is bajos eltölteni. 7. Azt hiszem, hogy híve­ink is lázongnának és nem nyugodnának bele az új ünnep létesítésébe. Nem is akarnák azt megszentelni. Tehát: »respice finem!« Máthé Miklós­ volt. Mintha már az orvos jelenléte biztosíték lett volna nála a beteg felgyógyulására. — Tetszik tudni, igen beteg, már tegnap reggeltől csak tejet bir inni . . . kenyeret világért nem . . . Milyen szomorú a szentestém . . . magam vagyok, a férjem a hegyekben dolgozik fával . . . már egy hete elment, ma éjjel jön csak haza . . . Az asszonyka beszélt, az orvos azonban semmit sem hallott az egészből . . . Gondolatai messze kalan­doztak, ott valahol messze messze a hegyek között egy kis falucskának görög katholikus parochiáján . . . Milyen régen volt . . . nyolc éve, ahogy elkerült onnan. Régen milyen kellemesen ülte meg ezt a napot . . . Az asztalon böjtös eledelek . . . bobályka . . . milyen jól estek ezek neki, jobban mint most a császármadár pecsenye, vagy a legfinomabb francia pudding . . . hja édes, jó anyjának a főztjei voltak . . . milyen bol­dogan figyelt édes, jó atyjának dohányairól tartott praelectióira, közbe-közbe kocinggattak a jó borral . . . milyen szép volt a karácsonyfa ... . hogy örült neki jó húga . . . Utolsó boldog karácsony ! A következő évben elvitte a halál atyját, nemsokára rá anyját vitte sírba a bánat . . . húgát elvitte egy rokona Amerikába, most azt se tudja róla, él-e nem-e . . . Ő a nagyvilágba került, felküzdötte magát saját vas szorgalmával orvossá. De a küzdelemben elfelejtkezett arról, akire gyermekkorában oly boldogan gondolt mindig: Istenről, megfeledkezett a szülői oktatásokról. Elfeledkezett mindenről, csak egyet látott: atheista ba­rátait; egyért küzdött: a diplomáért. Most megvan a diploma, de egyéb semmi. Szeretik a társaságokban, de mit ér neki mindez, ha a lelke üres, ha a szíve hideg . . . Az a szegény leány is, a szőke Etelka, a szomszéd papnak a lánya is hiába várta, hogy majd eljön érte . . . Várjon hol van az most? Él-e még ? . . . Gondolataiból, a­melyek úgy beleillettek az asszony fájdalmas szavaiba, a betegnek egy mély nyögése rázta fel. Belenyúlt zsebébe, kivette óráját, már tizenöt perce állt a betegnek h nalja alatt a lázmérő. Fölállt, kivette, jól megnézte s megcsóválta a fejét . . . majd felül­tettette a beteget, belenézett a torkába s összerezzent. — Difteritisz ... el van késve minden, szólt önmagához németül, hogy az asszony meg ne értse s azzal az asszonyhoz fordulva könytől csillogó szemekkel mondta: — Ne búsuljon semmit, az Isten jó . . .a beteg meggyógyul, holnap újból eljövök . . . csak ünnepeljen nyugodtan. Azzal kezébe vette cilinderét, feltette fejére s rohant . . . rohant hideg legénylakása felé . . . úgy szere­­tt volna ott lenni abban a messzi faluban, szeretett volna repülni tudni . . . odarepülni a két sírdombhoz, átölelni azoknak már biztosan dülle­­dező keresztjét és elmondani egy imádságot, melyre a rég porladtak valamikor régen tanitották, mély szülői szeretettel, egy elfelejtett imádságot, a »Mi Atyánkot,« azután pedig sokat sirni . . . sirni. TANÜGY. A tankötelesek erkölcsi nevelése. A nagymélt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. Minisztériumnak f. é. október hó 7-én 78,395. sz. a. a tankötelesek erkölcsi nevelése tárgyában a kir. tanfelügyelőkhöz intézett ren­deletét hiteles másolatban közölvén, értesíti leg­utóbbi körlevelében Főpásztorunk a papságot, hogy e rendeletet magáévá teszi és annak egy­házmegyénk iskoláiban való pontos betartását kívánja. Felhivatnak azért a lelkészek, hogy azt a vezetésük alatt álló iskolák tanítóival és tanítónőivel miheztartás végett közölve, hívják fel őket, hogy a gondjaikra bízott tan­köteles gyermekek erkölcsi nevelése érdekében teljes odaadással buzgólkodjanak , és emellett oly magatartást tanúsítsanak, hogy az élet min­den körülményei között követendő példányképül szolgálhassanak tanítványaiknak! Másolat: A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 78,395. szám. Mindinkább­ ál­talánossá válik az a panasz, hogy a népoktatási intézetek tanulóinak erkölcsi érzületében, gon­dolkozásmódjában és kedvtelésükben káros el­fajulás tünetei észlelhetők. Megdöbbentő példákat szolgáltat a tapasztalat, melyek nemcsak a fel­nőttek és a serdültebb ifjúság, hanem a minden­napi tanköteles korban levőknek erkölcsi tekin­tetben való züllöttségéről tesznek tanúbizony­ságot. A baj első­sorban a társadalom legalsóbb rétegeiből származó egyének gyermekeinél mu­tatkozik, ennélfogva annak orvoslása, vagy leg­alább is tovább terjedésének megakadályozása ott képezi egyik legsürgősebben megoldandó feladatát valamennyi arra hivatott tényezőnek. A népiskola volna első­sorban hathatós té­nyező arra, hogy a fentebb körvonalazott baj terjedésének gát vettessék az­által, hogy az is­kola a tanköteles gyermekek erkölcsi érzületének fejlesztésére, egy szóval nevelő munkára is törekedjék. Elismerem ugyan, hogy e tekintetben nehéz feladat hárul az iskolára akkor, midőn a gyermek már a szülői háznál és a lelki benyo­mások felvételére legfogékonyabb korában oly környezetben kénytelen élni, hol a teljes műve­­letlenség folytán, de még inkább a szegénység­gel járó nyomorúságos életmód és lakás viszo­nyok következtében — midőn különösen nagy városokban sokszor több szegény család kicsiny, szűk és piszkos helyiségben van összeszorítva — oly tapasztalatokat szerez, melyek az erkölcsi érzés eltompítására inkább, mint fejlesztésére alkalmasak; kétségtelennek tartom azonban, hogy az elemi iskolák tanítói, a­mennyiben hi­vatásukat helyesen képesek felfogni, az iskolák­ban a hitoktatást teljesítő lelkészekkel karöltve, nagy mértékben előmozdíthatják a tanköteles korban levő gyermekek erkölcsi színvonalának emelését célozó törekvéseket és pedig az által, ha egyrészt a tanköteleseknek magaviseletét az iskolán kívül is igyekeznek figyelemmel kísérni és befolyásolni a szülőket oly irányban, hogy maguk is jó példával járjanak elő és gyerme­keiket erkölcsös módon neveljék, másrészt pedig s ez már sokkal inkább módjukban áll, az­által, hogy az iskola falain belül igyekezzenek köz­vetlenül a gyermekekre hatni, megragadván minden kínálkozó alkalmat arra nézve, hogy a gyermek lelkében szunnyadó nemesebb ösztö­nöket életre keltsék, feltárván előttük az erköl­csös életmódból háramló előnyöket, viszont az erkölcstelenséget követő lelki és anyagi züllés nyomorúságait, egyszóval a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében vett népnevelői hivatá­suknak tegyenek eleget. Az itt általánosságban elmondottak után szükségesnek tartom különösen a következőkre felhívni Tanfelügyelő úr figyelmét: Adandó alkalmakkor és a­mennyiben annak szükségét látja, utasítsa a tanítókat, tanítónőket, óvónőket, hogyha a gondjaira bízott gyerme­keknél bizonyos erkölcsi fogyatkozásokat tapasz­talnak, egyrészt igyekezzenek azokat az erkölcs­telen magaviselet követésétől — szeretetteljes módon a lelkükre beszélve — visszatartani, másrészt a szülőket a gyermek viselkedésére figyelmeztetni, annak káros következményéről meggyőzve őket oly irányban befolyásolni, hogy gyermekük viselkedésére maguk a szülők is éber figyelemmel vigyázzanak. Amennyiben ezen el­járásuknak eredménye nem volna, kérjék ki a hitoktató lelkész közbenjárását. Buzdítsák, sőt kötelezzék a tanítók a gyer­mekeket a templomba járásra és e tekintetben maguk is járjanak elő jó példával. Kisérjék a tanítók figyelemmel a gyermekek öltözködését és hassanak oda, hogy a gyermekek rendesen fel­öltözve járjanak az iskolába, nehogy a hiány­talan öltözködés szemérmet sértő tréfákra és 3. oldal.

Next