Görög katholikus szemle, 1910. július-december (11. évfolyam, 25-50. szám)
1910-07-03 / 25. szám
192. oldal. Előfizetési ára 26 krajcár és megjelenik a három téli hónapban hetenkint egyszer. Ki van tehát bontva a zászló ! Kegyelmes Főpásztorunk megmutatta a helyes utat, melyen haladnunk kell, az eszmék harcának forró tűzében győzelmesen megálljuk helyünket. Ne csak a templomban oktassuk híveinket, hanem a közéletnek minden változatai között, önzőérdek nélkül irányítsuk őket és akkor lesz erős gör. kath. társadalmi élet. (M.) EGYHÁZ. Naptárjavitás és a budapesti gör. kath. egyházközség. A naptárjavitás és egyesítés kérdéséhez cím alatt Bakos János budapesti gimnasiumi tanár úrtól e lapok hasábjain hosszabb közlemény jelent meg. Kötelességem arra válaszolni, hogy egyrészt téves állitásait megvilágítsam, másrészt hogy a budapesti gör. kath. egyházközséget az ő alaptalan vádjai ellen megvédjem. I. Hogy a Gergely-naptár tropikus éve és a valódi tropikus év tartama hajszálnyi pontossággal nem egyezik meg, ezt tudta XIII. Gergely pápa, tudta az ő intézkedései folytán a naptárügygyel foglalkozott bizottság, tudja mindenki ma is, aki ezt a kérdést áttanulmányozza, de azért még eddig senki sem állította, hogy a Gergelynaptár hibás, mert azt az időtöbbletet, amely a Gergely-naptár évének használata mellett 3200 év, Bakos úr szerint 3333 év alatt fog kitenni egy napot, majd akkor egy szökőévben elhagyjuk, és így a hibásnak látszó helyzet reparálásáról már eleve gondoskodva van. Hogy a Gergely-féle naptár, bár tudva volt, hogy különbözete 129 év alatt tesz ki egy napot, mégis a százados évek szökőnapjait hagyja el, ennek oka az, mert a naptár a mindennapi élet számára készül, első feltétele tehát a könnyű kezelhetőség, hogy a még kevésbé tanult ember is könnyen átérthesse annak berendezését, erre pedig a százados évek felhasználása felettébb alkalmas. Ha mostan a világ elfogadná Mädler tervezetét és a szökőnapot nem a százados évekből hagyná el, hanem 128 éves ciklusokat akarna használni, az épp oly gyakorlati mértéknélküli eljárás volna, mintha most a tizedes mértékrendszerről visszatérnénk a hat lábból álló ölnek és a tizenkét hüvelykből álló lábnak használatára, vagy a harminckét látból álló fonttal akarnánk ezentúl mérni, vagy a hatvan krajcárból álló régi rénes forintban a pénzértéket számolni. Maga Bakos úr is elismeri, hogy bár szerinte a Madler-féle kiigazítás matematikai pontossággal bír, mégis fog fennmaradni 1—2 másodpercnyi időkülönbség, ami esetleg százezer év alatt eredményez majd egy napot. Tehát a Madler számítása sem hajszálnyi pontosságú, és amellett is szükséges a 128 éves cikluson kívül még egy nagyobb időtartamú ciklus figyelembevétele is. Nincs tehát annak a Gergely-naptár felett még tudományos szempontból sem előnye, a gyakorlati élet szempontjából pedig valóban használhatatlan. XIII. Gergely pápa az időszámítás tekintetében semmi újítást sem tett, hanem csak azt tette lehetővé, hogy a naptár alkalmas legyen a niceai zsinat rendelkezéseinek betartására. Hogy ez a zsinat miért nem javította meg a naptárt visszamenőleg az Úr Krisztus születéséig, mint azt Mädler után Bakos úr javasolja, azt nem tudom, de nem is keresem, mert reám úgy is mint gör. kath. hívőre, úgy is mint gör. kath. papra az a mérvadó, hogy mit rendelt a niceai zsinat, — és ha ez az első egyetemes zsinat elfogadta az akkor mutatkozó tényállást, hogy akkor a tavaszi napéjegyenlőség március 21-én volt, és azt akarta biztosítani, hogy attól az időtől, melyet Bakos úr is epochális időpontnak ismer el, alkalmazzuk a húsvét kiszámításánál az ő rendelkezéseit, az engem megnyugtat és úgy érzem, nem tartozom a niceai zsinatot az Úr Krisztus iránti nagyobb tiszteletre tanítani, ellenkezőleg tudom, hogy annak végzései iránt engedelmességgel és tisztelettel kell viseltetnem. A húsvét meghatározása nemcsak a nap járásától, hanem a hold változásaitól is függ. Mädler és utána Bakos úr a hold változatait megállapító rendszerről nem szól semmit. Pedig míg a niceai zsinat rendelkezése érvényben van, azt figyelmen kívül hagyni nem szabad. Dehát, kérem, ez még sokkal komplikáltabb dolog. Elárulom, hogy valamint a Gergely-naptár éve valamicskével hosszabb a tényleges tropikus évnél, úgy a Gergely-naptár kiegészítő részét tevő epaktális holdszámítások tartama is szintén hosszabb valamicskével a holdváltozások tényleges időtartamánál. Azonban ez az eltérés nem tudatlanságnak eredménye, hanem a gyakorlati élet követelményeinek figyelembevétele. Ingadozások, tehát a föld forgásának és a holdforgás tartamának némi időcsökkenése, vagy időszaporulata nincsenek kizárva, sőt a csillagászati tudomány ily eshetőségekre következetesen számít. Azért vett fel a Gergely-naptár rendszere valamint a föld forgásának tartamában, az évben, úgy a holdforgásának tartamában, a holdhónapban, a tényleges időtartamnál valamicskével többet, mert könnyebb a századok folyamán már egy egész nappá felgyülemlő esetleges időtöbbletet valamely százados év szökőnapjának elhagyásával kiegyenlíteni, mintha a használt cikluson valamicskével kevesebbek volnának, mert ekkor az idők folyamán annak kényszerűsége állana elő, hogy legyen oly év is, melynek két szökő napja lenne, és esztendő a mely más sem 365, sem 366, hanem 367 napból állana. Mädler nem német tanár volt, mint Bakos úr állítja, hanem orosz tanár és a dárpáti egyetemen tanított. Az ő egész tervezete csak arra lenne jó, amire jó Oroszország ama szokása, hogy az ő vasútvonalainak nyomtáva nagyobb, mint az a világon egyebütt szokásos, t. i. hogy a világforgalom közlekedési eszközeit kizárja saját területéről. Mädler is arra törekedett, hogy Oroszország részére készítsen olyan tervezetet, amely a tudomány kívánalmainak megfeleljen, de azért mégse legyen olyan, aminőt a világ használ és inkább merte ajánlani a maga tervét minden impraktikus volta mellett, mintsem hogy az Oroszországban annyira gyűlöletes római pápaságról alkotott és az egész világ által elfogadott rendszer előnyeit el merte volna ismerni. Mädler a maga tervezetét 1863-ban tette közzé. Azóta a tudományos világ már rég napirendre tért felette. Oroszország sem tett annak életbeléptetése iránt semmit sem. Nem tudom mi okon és mi jogon ajánlja azt Bakos úr ma a görög kath. világ figyelmébe. Valószínűleg elolvasta a Mädler tanulmányát és annak a tudományosság mezébe öltöztetett célzatossága elkerülte figyelmét, a Gergely-féle naptárjavítás teljes körültekintő óvatossággal készült munkálatát pedig áttanulmányozni elmulasztotta. Addig pedig nem lett volna szabad állást foglalnia ilyen ügyben, amely nemcsak a tudomány dolga, hanem a vallásé is. II. Ugyanezt kell mondanom a Bakos úr közleményének arra a részére is, amelyben azt vitatja, hogy a niceai zsinat rendeleteinek csak a Julián-naptár mellett lehet megfelelni, de a Gergely-naptár használatával nem. Hogy többet ne említsek, tisztelettel utalom a tanár urat arra a tanulmányra, melyet e kérdésben én tettem közzé csak nemrég e lapok hasábjain. Bebizonyítottam ott, hogy az ó-naptár rendszere mellett a niceai zsinat rendeleteinek eleget tenni lehetetlen. Ez kérem tanár úr, oly általánosan tudott és elismert dolog, hogy ezt kétségbevonni egy székesfővárosi tanárnak nem volna szabad, mert azzal csak a saját reputációjának árthat. A niceai zsinat azt mondta ki, hogy a húsvétot a kereszténység köteles egyszerre tartani, hogy azt nem szabad a zsidókkal együtt Nisán hónap 14-én ünnepelni, hogy a húsvét vasárnapját az alexandriai patriarcha fogja közölni a pápával, és a pápa tudatja az összes püspökökkel. Azokat, akik a zsinat rendeletének nem engedelmeskedtek, mint eretnekeket az egyházból kiközösítették, és ezeket az egyháztörténelem quataordecimani néven említi. Mit jelent ez? Azt, hogy a zsinat a húsvét ünneplésének azt a módját kárhoztatta, ha valaki a husvétot csak Nisán hónap 14-én akarná megtartani, tekintet nélkül a hét napjaira, mert a zsinat a husvétot a vasárnaphoz kötötte. De az a zsinat határozataiban nincs mondva, hogy ha a kereszténység husvétvasárnapja mégis Nisán 14-ik napjára, tehát a zsidók pászka ünnepének idejére esnek, akkor azt egy héttel át kell tenni. Ilyen rendelkezés a niceaizsinat rendeletei között nincsen, ezt csak az ó-naptár barátai tették a ciklusok erényévé, mikor nem tudták, vagy nem akarták belátni, hogy az a ciklusoknak hibája. Idézett tanulmányomban jeleztem, hogy a niceai zsinat századában is többször esett a kereszténység husvétvasárnapja a zsidók pászkaünnepének napjára, sőt A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. Szeretnék még egyszer . . . Az ismeretlen ember elbeszélése, Irta: Csehov Antal. — Oroszból fordította: ifj. Hegedűs Ágoston. — (Vége.) Elpirult s hogy félbeszakítson, gyorsan közbe szólt: — Maga szereti az életet, én meg gyűlölöm. A mi utaink szétvállnak. Öntött magának csáját, de nem nyúlt hozzá, hanem bement a hálószobába és lefeküdt. — Lefekszem, jobb haabbahagyjuk ezt, — szólt onnan nekem. — Nekem már mindegy, felőlem bárhogy is lesz. Kár beszélni erről! — Dehogy mindegy! — De bizony úgy van ... Én tudom . . . Már beleuntam . . . Lesz, ahogy lesz. Felálltam, egyik sarokból, a másikba mentem, majd kimentem a korridorra. Mikor aztán késő éjjel az ajtaja alatt megálltam, hallottam, hogy sir. Másnap reggel, mikor az inas behozta a ruhámat, hogy öltözködjem, mosolyogva mondá, hogy a 13-as szobában lakó hölgy vajúdik. Ugy-ahogy felöltöztem s halálra rémülve futottam Zinajda Teodorovnához. Szobájában találtam az orvost s a tudós asszonyt s egy idősebb orosz hölgyet, ki Harkovban lakott, név szerint Darja Mihajlovnát. Oxigén szag terjengett a szobában. Alig hogy átléptem a küszöböt, fájdalmas sóhaj hallatszott abból a szobából, hol ő feküdt s mintha ezt a szél hozta volna Oroszországból, eszembe jutott Orlov és az ő iróniája, Polya, a Néva, a nedves hó, a vászonfedeles bérkocsi, a jóslat, amit én a felhős égről olvastam le és a kétségbeesett kiáltás: »Nénikém! Nénikém!« — Menjen be hozzá, — mondá a hölgy. Bementem Zinajda Teodorovnához, olyan érzéssel, mintha a férje lettem volna. Behunyt szemmel feküdt, sápadtan, soványan, fején fehér főkötővel. Emlékszem, arcán kétféle kifejezés ült; az egyik, közömbös s rideg, érzéketlen, a másik a gyermek tehetlensége, amit fokozott fehér főkötője. Nem hallotta, amikor beléptem hozzá, különben lehet, hogy hallotta, de nem akart észre venni, néztem rá és vártam. Most a fájdalomtól eltorzult az arca, kinyitotta a szemét s felnézett a plafonra, mintha gondolkoznék, hogy mi van vele . . . Arcán az utálat kifejezése jelentkezett. — Utálatos, — suttogga. — Zinaida Teodorovna, — szólítottam meg halkan. Közönyösen rám nézett s lehunyta a szemét. Egy kissé még ott maradtam, aztán kimentem. Éjjel közölte velem Darja Mahhajlovna, hogy lányka született s hogy az asszony túl van a veszélyen , aztán zaj hallatszott, a corridoron futkostak. Aztán ismét bejött hozzám Darja Mihajlovna és kétségbeesett arccal, kezeit tördelve mondá : — Rettenetes! Az orvos azt mondja, hogy megmérgezte magát! Oh, milyen roszul megy itt az oroszok dolga. Másnap délelőtt Zinaida Teodorovna kiszenvedett. XVIII. Elmúlt két év. A körülmények megváltoztak, én ismét visszatérhettem Pétervárra, már nem kellett bujdosnom. Most már nem tartottam tőle, hogy idealista vagyok s egészen átadtam magamat az atyja érzésnek vagy jobban mondva a bálványozásnak, amit bennem Zinaida Teodorovna kislánykája Szona ébresztett. Én etettem saját kezemmel, felöltöztettem, lefektettem s egész éjszakán ébren őrködtem felette és nagyon kiabáltam a szárazdajkára, ha észrevettem, hogy rosszul tartja a gyermeket a karján. Életem kívánsága mindjobban kifejlődött és megerősödött bennem életem folyamán, idők múlásával, de minden gondolatom Széna körül forgott és ilyenkor úgy véltem, hogy mindenem megvan, amit csak óhajtottam. A bolondulásig szerettem ezt a lánykát. Benne láttam énem folytatását és nem csak hogy úgy tetszett nekem, de éreztem és végül szentült. Szeretnék még egyszer Virágok közt járni Zsongitó májusi Éjszakán. 3. Szeretném még egyszer Úgy magamba szívni Orgona-virágok Illatát. 5. Szeretném még egyszer A keblemre zárni Azt a liliomarcú Égi lányt. 2. Szeretnék még egyszer Fényes jövőt várni, És csalódni újra, Újra tán . . . 4. Szeretném még egyszer A szívembe hívni Letűnt ifjúságom Tavaszát. 6. Szeretnék még egyszer Egy szavára várni, S megsiratni újra, Újra tán . . . Petrassevich Pál. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1910. július hó 3.