Görög katholikus szemle, 1910. július-december (11. évfolyam, 25-50. szám)

1910-07-03 / 25. szám

192. oldal. Előfizetési ára 26 krajcár és megjelenik a három téli hónapban hetenkint egyszer. Ki van tehát bontva a zászló ! Kegyelmes Főpásztorunk megmutatta a helyes utat, melyen haladnunk kell, az eszmék harcának forró tűzében győzelmesen megálljuk helyünket. Ne csak a templomban oktassuk híveinket, hanem a köz­életnek minden változatai között, önző­­érdek nélkül irányítsuk őket és akkor lesz erős gör. kath. társadalmi élet. (M.) EGYHÁZ. Naptárjavitás és a budapesti gör. kath. egy­házközség. A naptárjavitás és egyesítés kérdéséhez cím alatt Bakos János budapesti gimnasiumi tanár úrtól e lapok hasábjain hosszabb közlemény jelent meg. Köte­lességem arra válaszolni, hogy egyrészt téves állitásait megvilágítsam, másrészt hogy a budapesti gör. kath. egyházközséget az ő alaptalan vádjai ellen megvédjem. I. Hogy a Gergely-naptár tropikus éve és a valódi tropikus év tartama hajszálnyi pontossággal nem egyezik meg, ezt tudta XIII. Gergely pápa, tudta az ő intézke­dései folytán a naptárügygyel foglalkozott bizottság, tudja mindenki ma is, a­ki ezt a kérdést áttanulmányozza, de azért még eddig senki sem állította, hogy a Gergely­­naptár hibás, mert azt az időtöbbletet, a­mely a Ger­gely-naptár évének használata mellett 3200 év, Bakos úr szerint 3333 év alatt fog kitenni egy napot, majd akkor egy szökő­évben elhagyjuk, és így a hibásnak látszó helyzet reparálásáról már eleve gondoskodva van. Hogy a Gergely-féle naptár, bár tudva volt, hogy különbözete 129 év alatt tesz ki egy napot, mégis a százados évek szökőnapjait hagyja el, ennek oka az, mert a naptár a mindennapi élet számára készül, első feltétele tehát a könnyű kezelhetőség, hogy a még ke­vésbé tanult ember is könnyen átérthesse annak beren­dezését, erre pedig a százados évek felhasználása felet­tébb alkalmas. Ha mostan a világ elfogadná Mädler tervezetét és a szökőnapot nem a százados évekből hagyná el, hanem 128 éves ciklusokat akarna hasz­nálni, az épp oly gyakorlati m­értéknélküli eljárás vol­na, mintha most a tizedes mértékrendszerről visszatér­nénk a hat lábból álló ölnek és a tizenkét hüvelykből álló lábnak használatára, vagy a harminckét látból álló fonttal akarnánk ezentúl mérni, vagy a hatvan krajcár­ból álló régi rénes forintban a pénzértéket számolni. Maga Bakos úr is elismeri, hogy bár szerinte a Madler-féle kiigazítás matematikai pontossággal bír, mégis fog fennmaradni 1—2 másodpercnyi időkülönbség, a­mi esetleg százezer év alatt eredményez majd egy napot. Tehát a Madler számítása sem hajszálnyi pontosságú, és amellett is szükséges a 128 éves cikluson kívül még egy nagyobb időtartamú ciklus figyelembevétele is. Nincs tehát annak a Gergely-naptár felett még tudományos szempontból sem előnye, a gyakorlati élet szempontjá­ból pedig valóban használhatatlan. XIII. Gergely pápa az időszámítás tekintetében semmi újítást sem tett, hanem csak azt tette lehetővé, hogy a naptár alkalmas legyen a niceai zsinat rendel­kezéseinek betartására. Hogy ez a zsinat miért nem ja­vította meg a naptárt visszamenőleg az Úr Krisztus szü­letéséig, mint azt Mädler után Bakos úr javasolja, azt nem tudom, de nem is keresem, mert reám úgy is mint gör. kath. hívőre, úgy is mint gör. kath. papra az a mérvadó, hogy mit rendelt a niceai zsinat, — és ha ez az első egyetemes zsinat elfogadta az akkor mutatkozó tényállást, hogy akkor a tavaszi napéjegyenlőség már­cius 21-én volt, és azt akarta biztosítani, hogy attól az időtől, melyet Bakos úr is epochális időpontnak ismer el, alkalmazzuk a húsvét kiszámításánál az ő rendelke­zéseit, az engem megnyugtat és úgy érzem, nem tarto­zom a niceai zsinatot az Úr Krisztus iránti nagyobb tiszteletre tanítani, ellenkezőleg tudom, hogy annak vég­zései iránt engedelmességgel és tisztelettel kell visel­tetnem. A húsvét meghatározása nemcsak a nap járásától, hanem a hold változásaitól is függ. Mädler és utána Bakos úr a hold változatait megállapító rendszerről nem szól semmit. Pedig míg a niceai zsinat rendelkezése ér­vényben van, azt figyelmen kívül hagyni nem szabad. Dehát, kérem, ez még sokkal komplikáltabb dolog. El­árulom, hogy valamint a Gergely-naptár éve valamics­kével hosszabb a tényleges tropikus évnél, úgy a Ger­­gely-naptár kiegészítő részét tevő epaktális holdszám­í­­tások tartama is szintén hosszabb valamicskével a hold­változások tényleges időtartamánál. Azonban ez az el­térés nem tudatlanságnak eredménye, hanem a gyakor­lati élet követelményeinek figyelembevétele. Ingadozások, tehát a föld forgásának és a holdfor­gás tartamának némi időcsökkenése, vagy időszaporu­lata nincsenek kizárva, sőt a csillagászati tudomány ily eshetőségekre következetesen számít. Azért vett fel a Gergely-naptár rendszere valamint a föld forgásának tartamában, az évben, úgy a holdforgásának tartamá­ban, a holdhónapban, a tényleges időtartamnál vala­micskével többet, mert könnyebb a századok folyamán már egy egész nappá felgyülemlő esetleges időtöbbletet valamely százados év szökőnapjának elhagyásával ki­egyenlíteni, mintha a használt cikluson valamicskével kevesebbek volnának, mert ekkor az idők folyamán an­nak kényszerűsége állana elő, hogy legyen oly év is, melynek két szökő napja lenne, és esztendő a mely más sem 365, sem 366, hanem 367 napból állana. Mädler nem német tanár volt, mint Bakos úr állít­ja, hanem orosz tanár és a dárpáti egyetemen tanított. Az ő egész tervezete csak arra lenne jó, a­mire jó Oroszország ama szokása, hogy az ő vasútvonalainak nyomtáva nagyobb, mint az a világon egyebütt szoká­sos, t. i. hogy a világforgalom közlekedési eszközeit ki­zárja saját területéről. Mädler is arra törekedett, hogy Oroszország részére készítsen olyan tervezetet, a­mely a tudomány kívánalmainak megfeleljen, de azért még­se legyen olyan, a­minőt a világ használ és inkább merte ajánlani a maga tervét minden impraktikus volta mellett, mintsem hogy az Oroszországban annyira gyű­löletes római pápaságról alkotott és az egész világ által elfogadott rendszer előnyeit el merte volna ismerni. Mädler a maga tervezetét 1863-ban tette közzé. Azóta a tudományos világ már rég napirendre tért fe­lette. Oroszország sem tett annak életbeléptetése iránt semmit sem. Nem tudom mi okon és mi jogon ajánlja azt Bakos úr ma a görög kath. világ figyelmébe. Való­színűleg elolvasta a Mädler tanulmányát és annak a tu­dományosság mezébe öltöztetett célzatossága elkerülte figyelmét, a Gergely-féle naptárjavítás teljes körültekintő óvatossággal készült munkálatát pedig áttanulmányozni elmulasztotta. Addig pedig nem lett volna szabad állást foglalnia ilyen ügyben, a­mely nemcsak a tudomány dolga, hanem a vallásé is. II. Ugyanezt kell mondanom a Bakos úr közlemé­nyének arra a részére is, a­melyben azt vitatja, hogy a niceai zsinat rendeleteinek csak a Julián-naptár mel­lett lehet megfelelni, de a Gergely-naptár használatával nem. Hogy többet ne említsek, tisztelettel utalom a ta­nár urat arra a tanulmányra, melyet e kérdésben én tettem közzé csak nemrég e lapok hasábjain. Bebizo­nyítottam ott, hogy az ó-naptár rendszere mellett a niceai zsinat rendeleteinek eleget tenni lehetetlen. Ez kérem tanár úr, oly általánosan tudott és elismert do­log, hogy ezt kétségbevonni egy székesfővárosi tanárnak nem volna szabad, mert azzal csak a saját reputáció­­jának árthat. A niceai zsinat azt mondta ki, hogy a hús­­vétot a kereszténység köteles egyszerre tartani, hogy azt nem szabad a zsidókkal együtt Nisán hónap 14-én ün­nepelni, hogy a húsvét vasárnapját az alexandriai patri­­archa fogja közölni a pápával, és a pápa tudatja az összes püspökökkel. Azokat, a­kik a zsinat rendeleté­nek nem engedelmeskedtek, mint eretnekeket az egy­házból kiközösítették, és ezeket az egyháztörténelem quataordecimani néven említi. Mit jelent ez? Azt, hogy a zsinat a húsvét ünneplésének azt a módját kár­hoztatta, ha valaki a husvétot csak Nisán hónap 14-én akarná megtartani, tekintet nélkül a hét napjaira, mert a zsinat a husvétot a vasárnaphoz kötötte. De az a zsinat határozataiban nincs mondva, hogy ha a keresz­ténység husvétvasárnapja mégis Nisán 14-ik napjára, tehát a zsidók pászka ünnepének idejére esnek, akkor azt egy héttel át kell tenni. Ilyen rendelkezés a niceai­­zsinat rendeletei között nincsen, ezt csak az ó-naptár barátai tették a ciklusok erényévé, mikor nem tudták, vagy nem akarták belátni, hogy az a ciklusoknak hi­bája. Idézett tanulmányomban jeleztem, hogy a niceai zsinat századában is többször esett a kereszténység husvétvasárnapja a zsidók pászkaünnepének napjára, sőt A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. Szeretnék még egyszer . . . Az ismeretlen ember elbeszélése, Irta: Csehov Antal. — Oroszból fordította: ifj. Hegedűs Ágoston. — (Vége.) Elpirult s hogy félbeszakítson, gyorsan közbe szólt: — Maga szereti az életet, én meg gyűlölöm. A mi utaink szétvállnak. Öntött magának csáját, de nem nyúlt hozzá, ha­nem bement a hálószobába és lefeküdt. — Lefekszem, jobb ha­­abbahagyjuk ezt, — szólt onnan nekem. — Nekem már mindegy, felőlem bárhogy is lesz. Kár beszélni erről! — Dehogy mindegy! — De bizony úgy van ... Én tudom . . . Már beleuntam . . . Lesz, ahogy lesz. Felálltam, egyik sarokból, a másikba mentem, majd kimentem a korridorra. Mikor aztán késő éjjel az ajtaja alatt megálltam, hallottam, hogy sir. Másnap reggel, mikor az inas behozta a ruhámat, hogy öltözködjem, mosolyogva mondá, hogy a 13-as szobában lakó hölgy vajúdik. Ugy-ahogy felöltöztem s halálra rémülve futottam Zinajda Teodorovnához. Szo­bájában találtam az orvost s a tudós asszonyt s egy idősebb orosz hölgyet, ki Harkovban lakott, név szerint Darja Mih­ajlovnát. Oxigén szag terjengett a szobában. Alig hogy átléptem a küszöböt, fájdalmas sóhaj hallatszott abból a szobából, hol ő feküdt s mintha ezt a szél hozta volna Oroszországból, eszembe jutott Orlov és az ő iróniája, Polya, a Néva, a nedves hó, a vászonfedeles bérkocsi, a jóslat, amit én a felhős égről olvastam le és a kétségbeesett kiáltás: »Nénikém! Nénikém!« — Menjen be hozzá, — mondá a hölgy. Bementem Zinajda Teodorovnához, olyan érzéssel, mintha a férje lettem volna. Behunyt szemmel feküdt, sápadtan, soványan, fején fehér főkötővel. Emlékszem, arcán kétféle kifejezés ült; az egyik, közömbös s rideg, érzéketlen, a másik a gyermek tehetlensége, amit foko­zott fehér főkötője. Nem hallotta, amikor beléptem hozzá, különben lehet, hogy hallotta, de nem akart észre venni, néztem rá és vártam. Most a fájdalomtól eltorzult az arca, kinyitotta a szemét s felnézett a plafonra, mintha gondolkoznék, hogy mi van vele . . . Arcán az utálat kifejezése je­lentkezett. — Utálatos, — suttogga. — Zinaida Teodorovna, — szólítottam meg halkan. Közönyösen rám nézett s lehunyta a szemét. Egy kissé még ott maradtam, aztán kimentem. Éjjel közölte velem Darja Mahhajlovna, hogy lányka született s hogy az asszony túl van a veszélyen , aztán zaj hallatszott, a corridoron futkostak. Aztán ismét bejött hozzám Darja Mih­ajlovna és kétségbeesett arccal, kezeit tördelve mondá : — Rettenetes! Az orvos azt mondja, hogy meg­mérgezte magát! Oh, milyen roszul megy itt az oroszok dolga. Másnap délelőtt Zinaida Teodorovna kiszenvedett. XVIII. Elmúlt két év. A körülmények megváltoztak, én ismét visszatérhettem Pétervárra, már nem kellett buj­dosnom. Most már nem tartottam tőle, hogy idealista vagyok s egészen átadtam magamat az atyja érzésnek vagy jobban mondva a bálványozásnak, amit bennem Zinaida Teodorovna kis­lánykája Szona ébresztett. Én etettem saját kezemmel, felöltöztettem, lefektettem s egész éjszakán ébren őrködtem felette és nagyon kiabál­tam a szárazdajkára, ha észrevettem, hogy rosszul tartja a gyermeket a karján. Életem kívánsága mindjobban kifejlődött és megerősödött bennem életem folyamán, idők múlásával, de minden gondolatom Széna körül for­gott és ilyenkor úgy véltem, hogy mindenem megvan, amit csak óhajtottam. A bolondulásig szerettem ezt a lánykát. Benne láttam énem folytatását és nem csak hogy úgy tetszett nekem, de éreztem és végül szentül­t. Szeretnék még egyszer Virágok közt járni Zsongitó májusi Éjszakán. 3. Szeretném még egyszer Úgy magamba szívni Orgona-virágok Illatát. 5. Szeretném még egyszer A keblemre zárni Azt a liliomarcú Égi lányt. 2. Szeretnék még egyszer Fényes jövőt várni, És csalódni újra, Újra tán . . . 4. Szeretném még egyszer A szívembe hívni Letűnt ifjúságom Tavaszát. 6. Szeretnék még egyszer Egy szavára várni, S megsiratni újra, Újra tán . . . Petrassevich Pál. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1910. július hó 3.

Next