Görög katholikus szemle, 1911. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-01 / 1. szám

2. oldal, ezüst edényeket, az 1661-i ornatust nem találtam föl­említve sem 1729-ben, sem 1705-ben. Mindamellett nem tanúság nélkül tettem le kezemből a füzetet. Le­hetetlen volt el nem gondolnom azt a sok pusztítást, melyen ez a földesurak kénye-kedvétől függő kolostor oklevélileg 1545-ben említett első »desolatio«-ja óta át­ment, azt az önkényes gazdálkodást, melyet egyes vla­­dikák űztek benne. Igazán megható az 1671-ben Bécsbe küldött Torczynski atyának I. Lipóthoz intézett nem is könyörgése, hanem már valóságos rimánkodása, mely­­lyel a kolostor állapotát festi. Non audemus multum scribere. Significamus hoc, quod miserunt nos nostri monachi ex monasterio tuo Munkaciensi . . . Est s. mattis tuae nostrum monasterium!. . . Rogamus, cruen­­tis lac­rymis exploramus exc. mattem tuam, fac nobis cum secundum misericordiam tuam . . . Modo suppli­­camus, gustamus, quia svavis es, adjura nos . . . Nos sumus tui, cognosce nos modo . . . Infercidemus sine pecuniis, adjura, da misericordiam tuam de summo, non habemus aliud auxilium praeter te unum, misere nostri . . . Aki így jajdul fel, azon nem lehet csodál­kozni, ha kétségbeesésében a sz­­edényekhez is hozzá­nyúl. Az oklevélileg igazolható régi holminak az eltű­nését tehát meg tudtam magamnak magyarázni, de már azt, hogy mikor történt s hogy esett a dolog, bajosan lehet kisütni. Egyébként nem is tartozik ide. Másfelől a Kam­inszki szerint valóságos »rabló­­gazdálkodást« űző Methód püspökféle alakokkal szem-­­ben voltak takarékos, sőt fösvény vladikák, szerezni törekvő szerzetes atyák is. Hiszen már maga e leltár létrejötte is ennek a szent buzgalomnak köszönhető. A rend ugyanis föntemlített 1729-i föltételeinek 4-ik pontjában azt követelte, »ut inventarium verum, tam mobilium, quam immobilium in supratato monasterio reperibilium quantodius conficeretur illudque penes eosdem religiosos et ipsum solum praelit. praelatum et superiorem nostrum regularem in monasterio hocce maneret, sicut et literalia instrumenta penes eosdem .. . retinerentur consenvarenturque«. Tudva, hogy leltárunk­ban kétszer is van említve az 1729. év, kétséget ki­zárólag állíthatjuk, hogy ez az a rend által sürgetett leltár. S mivel a követelés iratának kelte 1729. febr. 22., Bizánczi püspök pedig febr. 28-án erősítette meg, bizonyos, hogy levéltárunk 1729. március 1. után készült. Csakhogy a­mily dicséretes a követelés, oly gyarló, pongyola, szinte hanyag a kivitele. Nem abban van a felületesség, amit összeírtak. Az eléggé pontos. Hanem nagyot mulasztottak azzal, hogy nem írtak össze min­dent, amit akartak. Maguk mondják, hogy az­­instru­mentumok, azaz az oklevelek is a rendházban őriztes­senek a prelatus felügyelete alatt. Nem fejezik ki nyíl­tan azt a követelésüket, hogy az oklevelek regestuma is összeállíttassék, de az őrzésben implicite benne van ez a kívánság is. Valószínűnek tartom, hogy a köny­vek jegyzéke után tisztán maradt lapok az iratoknak voltak fenntartva. Mi akasztotta meg ezeknek az össze­állítását, alig deríthető ki. Talán Bizánczi betegsége, talán az a körülmény, hogy ő, ki oly kiterjedt magán­levelezést folytatott, nem tudta vagy alkalmatlannak ta­lálta ezt a hivatalostól, s ebben ismét a püspökségit a rendfőnökségitől széjjel választani. De az is lehetséges, hogy nem igen volt ahhoz értő emberük. Végül az sincs kizárva, hogy azért hiúsult meg, mert a püspökség legrégibb oklevelei 1648-ig a pozsonyi káptalan levél­tárában voltak s vannak letéteményezve. Ez lehetett az oka annak a további mulasztásnak, hogy az okleveleken kívül a feltételek közt szereplő ingatlanok összeírása is elmaradt. Hiszen éppen az 1648. előtti iratokban van szó ezeknek a jogalapjáról. Azt hiszem, az üresen maradt első 1—4 levélre volt t. i. szánva ezeknek az összeírása, talán némi történeti felvilágosítás és magyarázat keretében. S mert éppen az ingatlanokra nézve fentartott követelésük jogos vol­tát, az azok eredetét igazoló oklevelek hiányzottak, húzták-halasztották a dolgot, míg végleg elmaradt. Igaz ugyan, hogy az iratok közt meg volt a pozsonyi káp­talan 1690-i átirata, de csaknem bizonyosra veszem, hogy nem tudták előhalászni. Meg volt az 1750-ben is, mindamellett Olsavszki püspök mégsem azt használta fel, hanem új átiratot eszközölt ki. Ekként a jegyzék csak a templomi felszereléseket és a könyvek jegyzékét tartalmazta. A felszerelésekben a cím benne érti a templomi sz­­edényeket és az egyházi öltönyöket, de a felsorolás rend nélkül hozza őket. Csak a könyvek vannak külön foglalva, és pedig külön a templomi szerkönyvek és külön a kolostor könyvtárának a könyvei. A cím szerint tehát a leltár ekként volna össze­állítva : Sz. edények, egyházi öltönyök. Könyvek Szerkönyvek,a kolostor könyvei. A valóságban pedig a felsorolás ez : Templomi felszerelés: edények és öltönyök vegye­sen, szerkönyvek, és külön a kolostor könyvei. Nézzük már most a felsorolt tárgyakat. 1. Felszerelés. 1. Egy aranyozott ezüst monstrancia. 2. Egy aranyozott réz ciborium aranyozott ón­fedővel. 3. Két ezüstözött áld. kanál. 4. Két füstölő, egyik réz, a másik nagyobb ezüst. 5. Négy kehely ugyanannyi patenával. Hármuk két patenával aranyozott ezüstből való, a negyedik két patenával aranyozott rézből készült. E kelyhek egyike tokostól sz. misék fejében Egerből hozatott. Egy másik tokos is van, régebbi szerzeményű. Három ezüst csillag akkor, 1729-ben lett beszerezve. Egy ezüst patena a pécsi templomnak adatott át. Két cinkehely hozzávaló­jin patenával együtt a miszticzei kolostornak és a dá­­vidházi templomnak adatott. 6. Két ezüst korsó. Egyikök belől aranyozott, borra való, ezüstözött réz patenával és a pontifikálók kézmosására használt nagyobb ampullával. Két cinkorsó egy ón patenával. Két patena, az egyik vasból, a másik­ónból, a sz. dóra kiosztására szolgál. Egy nagyobb cin­korsó sz. olajhoz való. 7. Három pár kisebb rézgyertyatartó. 8. Acélláncja. 9. Egy ezüst csillag, állítólag Blasovszki atyánál ; egy másik rézből való a templomban van. 10. Négy kereszt. Hármuk fából való. Ezek egyi­kén rézből öntött Krisztus függ, a másik ketté van törve, de köröskörül ezüst lemezekkel van összefog­lalva ezüst. 11. Hat selyem kehelytartó. Három a pallákkal együtt vörösszinü, közülök 1 nagyobb és 2 kisebb zöld­­szinü különféle szinü beszólt virágokkal, az 5-ik kék, a 6-ik a pallával és kisebb velummal fekete. *) 12. Egy selyem bursa, egyik felén fehér alapon, a másikon feketén tarkázott. 13. Négy antimension, melyek kettejének ereklye­tartója a sarkak felé beleszőtt. Egyik selyem, másik 3 finom gyolcsból való. Egyik ezüst szegélyű. 14. Vékony és finom vászonból való corporale van 5. 15. a) A mellékoltárok vagy sz. képek takarására való nagyobb selyem takaró van 4. Egyike kék selyem­mel szegett zöldszínü, más kettő tiszta vörös, a negye­dik tiszta kék. b) Kisebb selyem takaró pro cooperiendis s. domis aut calibus (!) van 3, fekete alapú. c) Oltárdiszál vagy egyéb tempi, célokra szolgáló szép gyolcs (nagyobb?) takaró van 2, a négy sarka felé egyik zöld selyem, a másik arany virágokkal átszőve. 16. Apáti mitra vörös bársonyból, tetején ezüst kereszttel­­, értéke 100 frt. aranyból szőtt 4 d­erubbal. 17. Egy nagy sárgaréz szintén apáti pásztorbot aranyozott kigyófejektől övezett bölcseség jelképével. 18. Egy vörös selyem szintén apáti hipogonale, a négy sarkában és a közepén aranyból szőtt keresztekkel. 19. Képek díszítésére való hosszúkás takaró 3. Ketteje tabinszövet, a harmadik nagy kettős takaró vörös selyem. 20. Két selyem nagy oltárszőnyeg (antipendium) egyik fehér, másik veres virágokkal átszőve. 21. Miseruha (phelphia sive­risi) volt 14. 1. A legjobb (vagy talán a legszebb) vörös színü ezüsttel átszőtt kettős selyemből »cum filacteriis sericeis in margine ubique circumductis et cum eminentibus floribus rubris holoserico rubro intertextis, cui per lon­­gum e foris triplici linea ex aureis fimbriis crux assuta, ex qua fimbria et in parte superiori colo correspon­ *) Mint látható, a leírásban hiba van. A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. Oil HOOD POOD POOP POOD HOOD POOD POOD POOD POOD QO Levél a Yerhovináról. A »Budapesti Hírlap 1 304. számában a következő sorok jelentek meg a hazárkérdésről: »Kaptunk egy levelet, a mely a közvetetlenség és a méltatlankodás erejével védekezik amaz éles táma­dások ellen, a melyek a rutén vidék egész tisztviselői karát és egész értelmiségét érték. Ezt a levelet az ökörmezői járás főszolgabírája, Zombory Emil kezéből alább közöljük, de azt sem azért, mert a felhangzott vádakat cáfolja és szállítja le igaz értékükre hanem főkép azért, mert ez a leírás egy egész nagy vidéknek szociális állapotát és tiszta képét tárja föl, a tények bizonyító erejével és valamennyi szereplő személy be­mutatásával. E levél tükrében azt látjuk, hogy a rutén paraszt nem az a szánandó pária, a kazár sem olyan fekete, a­milyennek festették, s a tisztviselői kar sem áll csupa hitvány emberből, miképpen elhitetni akarták, sőt ellen­kezőleg, nagyon is jóravaló, derék és hivatásuk magas­latán álló férfiak intézik a rutén nép sorsát. A levél itt következik. Ökörmező, december hó. Hegyvidéki emberek címen egy cikksorozat jelent meg egy budapesti estilapban az itteni állapotokról. Ha e cikksorozatot a viszonyokkal ismerős, itteni ember olvassa, oly képet lát maga előtt, melynek nagy körvonalai hasonlítanak e vidékhez, a részletek azonban nem, sőt egyes helyeken hatalmas foltok vannak. .Talán nem lenne érdektelen, ha e kép keletke­zését is megvilágítanám és kimutatnám, hogy a rutén­kérdés csak keret az egyesek elleni támadásra, de itt már személyi mozzanatok merülnének fel, én pedig tárgyilagos akarok lenni. Az való igaz, hogy van itt elég javítani, fejlesz­teni való, de hogy oly kétségbeejtő állapotok lennének, egyszerűen nem igaz. Meg van támadva a rutén akció is. Hogy milliókat öltek ebbe és nincs eredmény! Magam is azt tartom, hogy a kirendeltséget lehet támadni, mert oly költség­­vetéssel dolgozik, mint egy szatócsüzlet, már pedig eredményt igazán csak milliókkal lehet csinálni. De ez nem a kirendeltség hibája. A kirendeltség szűk anyagi korlátok között is nagyon szép és eredményes munkát végzett. Hogy tovább ne menjek, csak azt említem meg, hogy az áruraktárak létesítésével az átalakulásra hatá­rozottan kedvező befolyást gyakorolt és a drágaságot, itt, ötvennyolc kilométerre a vasúti állomástól, kétsze­resen éreztük volna, ha a rutén akció nem létesül. Egyébként a­ki kiváncsi, olvassa el a kirendeltség évi jelentését, abból meglátja, hogy mily munka folyik lassan, csendesen, szerényen, külső zaj nélkül. Most Ökörmezőn kosárfonó, Majdánkán egy fafa­­ragási hathetes tanfolyam nyílt meg a kirendeltség jóvoltából. Mindenesetre jobb lenne, ha valahol Huszton bútorgyár, Ökörmezőn gyermekjáték-gyár nyílna, hiszen eme fában és vízi hajtóerőben gazdag vármegyében egyetlen nagyobbszabású bútorgyár sincs. Ötlet, eszme, érzék, szív is lenne ily irányú ténykedéshez, de hát nincs pénz. Az úrbéres erdőknek községi erdőkké és legelőkké való alakítása, — mivel ezek is ma vagy holnap idegen kézre jutnak — továbbá az idegenek kezében lévő ha­vasoknak államsegítéssel a községek részére való meg­szerzése , mindenesetre program lenne. De hol a pénz ? Való igaz, hogy a vármegye szegény vasutakban ; várjuk is, hogy egyszer csak ide tekint az Isten, legalább a fél szemével. A legutóbb a vármegyei közgyűlés a visóvölgyi vasút részére 200.000 koronát szavazott meg. Ez mutatja, hogy a vármegyének szegénysége mellett is van érzéke a fejlődés iránt. De persze minden já­rásnak nem juthat egyszerre ; mi melegednénk egy állami automobiljárattal is; indítottam is ily irányban akciót a járásban, mely általános tetszésre talált. Re­mélem, hogy ily megoldás esetén az ötvennyolc kilo­méter vasúti távolság is át volna hidalva egy évtizedre — és olcsóbb lenne az élelem. Való igaz, hogy a kitermelhető fa kevés, de Groe­­delék, Popperék egy fogpiszkálót sem vittek el a já­rásból. Ők Galíciában bírtak nagy erdősségekkel, de az itteni rsténségnek ebből akkoriban csak haszna volt. Óriási pénzt keresett Galíciában ; Máramaros vármegye huszti, dolhai és ökörmezői járása ott tanult dolgozni, pénzt keresni ; abból virágzott fel a marhatenyésztése és innen vált lehetővé, hogy a nép a földeket nagyrészt visszavásárolta a kazároktól. S most e sápadt és cse­­nevész rutének a legkeresettebb erdőmunkások. Az utolsó három évfolyamból összesen 704 ember állott sor alá, bevált 241, tehát majdnem minden har­madik ruténlegény katona, pedig a szükséges szám már a legelső nap megvolt; ép legényeket kidobáltak. Hogy lehet ezt a népet degeneráltnak mondani? Boszniából, Erdélyből jönnek a vállalkozók és GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1911. január hó 1.

Next