Görög katholikus szemle, 1913. január-június (14. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-05 / 1. szám

Szerkesztőségi iroda: Ungvár, (vár). Kiadóhivatal :„Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság" Ungvár(vár). A lap elfogadása előfizetésre kötelez. — Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatal rímére küldendők. — 1. szám. Tizennegyedik évfolyam. Ungvár, 1913. január 5. EGYHÁZI, TRstáCIYI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Főszerkesztő: Kaminszky Géza. Felelős szerkesztő: Kuliskovich Elek. Kiadótulajdonos: Az „Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság". Előfizetési árak: Egész évre .................................................................................. 8 kor. Fél évre........................................................................................ 4 kor. Negyed évre.................................................................................. 2 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Karácsony. Diadalmasan csendül az éjféli harang s zengő szava ujjongva hirdeti a Messiás születését, ki dicsőséget hozott az egy igaz Istennek, békét és üdvözülést az embernek. Elnémul ma egy röpke percre a létért való harc ezerféle hétköznapi küzdelme, hogy milliók szíve az isteni béke lelketlnyugtató forrásában megfürödjék. A béke ünnepének malasztos hangulatában újjászületik az emberi lélek, úgy érzi, hogy a népek, társadalmak, osztályok, magánosok, az erősek és gyöngék, gazdagok és szegények, becsületesek és becstelenek folytonos harcában szélcsend állott be s ebben az ünnepi csöndben milliók szive egy értelemben dobban, a minden­napi társadalmi béke vágyában. Milliókat az a boldogító vágyakozás hat át, vajha karácsony kivételes békéje ott lakoznék a szív mélyén szün­telenül úgy, ahogy a Messiás hirdette, mert ebben rejlik minden társadalmi probléma megoldása, ebben van az ember és népek földi boldogulása! Összhang­ a szívekben, egyetértés és igaz­ságosság a népek, társadalmak akaratában és cselekvésében, — ez az a béke, mely nélkül nincs megállás­a mindeneknek egymás elleni kí­méletlen küzdelmében. Ezt a békét áhitja ma fokozott vágyakozással a magyar nemzet, ezt áhítja az ellentétes érdekáramlatok viharában atomokra bontott társadalom, de mindenek fölött ezért sóvárog az egyház, a béke Messiásának előharcosa. Lenn délen népek csatája dúl, vér öntözi a harcmezőt s karácsony ünnepébe ezer és ezer család zokogása vegyül. Körülöttünk nemzetek állnak fegyverben öldöklő harcra készen. Saját, portánk felett is felhőbe Hanyatlott a béke jólétet fakasztó napja : anarkia a parlamentben, fiaink fegyverben a határon s a nemzet életét béklyóba veri a világ­háború rémétől táplálkozó gazdasági pangás. Remegve várjuk, mit hoz a kétes jövő s a bi­zonytalanság zsibbasztó érzete megsokszorozza a karácsony áhítatát, a hitet az isteni jóságban s a béke reményét. De a mi szűkebb társadal­m­unknak is nagy szüksége van arra, hogy a béke mulasztja áthassa minden egyes tagját, hogy a közös nagy célokban megértéssel egyesülve megalapozzuk és biztosítsuk egyházunk, vallási és kulturális intézményeink jobb jövőjét. Mai állapotaink sok tekintetben aggodalmat keltenek. Vallási egységünket egyes vidéken a schisma bontogatja, mely annál veszedelmesebb, mert nem vallásos meggyőződésen, hanem a ki nem művelt, kiskorú nép vallási fanatizmusának föl­keltésén gyökerezik s célja nem vallásos cél, hanem a nemzeten kívül álló, a nemzeti léttel ellenséges forrásokból táplálkozó politikai utópia. Elgondolni is nehéz, hogy az a becsületes rutén nép, mely ezer éve nemzeti érzésben, hagyo­m­ányban, szokásban, kultúrában összeforrott a magyarral, melynek nagy része szívben, nyelv­­­ben teljesen magyarrá lett, — egyszerre meg­tagadja múltját s az egyéni és politikai szabad­ságon nyugvó sokkal magasabb kultúrát egy kisebb kultúrával cserélje föl. A schisma s vele a külföldi izgatás már egy évtizede kisért, — végzetes hiba, hogy el­fojtására eredménnyel biztató intézkedéseket eddig még nem tettünk. Kétségtelen, hogy egyházunk békéje a jövő egyik első feladatának e kérdés megoldását jelöli ki. Egy másik elszomorító jelenség az új egy­házmegye román papságának minden kritikán alul levő túlzott nemzetiségi magatartása, mely nemcsak az egyházfegyelem teljes hiányának a jele, hanem a nemzetiségi egyenjogúságnak oly intranzigens román szempontból való magyará­­zása, mely tagadása a magyar nyelv jogának a hitéletben és szertartásokban megengedett kor­látok között, tagadása oly egyházmegyében, amelynek hivőközönsége kevés kivétellel szin­­magyar. Vaskezű kormányzat s a fegyelem teljes szigorának akalmazása meghozza a békét itt is, ámbár a görög liturgikus nyelv mindig forrása lesz a belső elégedetlenségnek. Egyházmegyénkben az intézmények egész sora várja rég óhajtott reformját. A haladó kor fokozottabb igényekkel lép fel minden kulturális intézményünkkel szemben. Ha meg akarjuk tar­tani intézeteinket, iskoláinkat, gondoskodnunk kell azok fentartására, fejlesztésére szükséges alapokról. Nincs értelme idegenkednünk a mi­nimális egyházi adózás behozatalától sem, kivált akkor, ha sikerül a párbért megváltani. Intenzí­vebbé kell tenni a lelkipásztorkodás, a népok­tatás ellenőrzését. Annak a destructív iránynak és állapotnak, mely az utolsó évtized alatt lábra kapott, meg kell szűnnie, minden javadalomra, tisztségre csak az arra legérdemesebb és legalkal­masabb jusson, mert minden igazságtalanság az elégedetlenség forrása. Nem kutatjuk az okokat, de a béke ünne­pén ki kell mondanunk, hogy nélkülözzük a közös célokban való öntudatos egyetértést, az egész klérust, tanítóságot és hivőközönséget bel­sőleg átfogó együttműködés érzetét, mely nélkül nagyot, maradandót alkotni, tekintélyünket min­den külső tényezővel szemben biztosítatni nem lehet. Legyen már vége a hangzatos frázisoknak, az érdem nélkül való személykultusznak, a színes görögtüzeknek, melyek oly divatosak voltak a múltban, de nyom nélkül kialudtak. Egységre, összetartásra, a személyes hiúságok legyőzésére van szükség, ebben van élet, alkotás s mind­nyájunk érvényesülése minden téren, ahol eddig háttérbe szorítottak. A hazafiságot cselekedni kell, a szó, a frázis elröpül, legfeljebb pillanatnyi sikerre számíthat. Ezt a múló sikert sokan ki is használták a múlt­ban, akik az egyház, a haza oltárára vajmi ke­veset áldoztak, a zöld, a fehér asztalnál annál többet verték a mellüket, hogy minő nagy ha- s­zafiak s megrágalmazták saját vérüket, akik nem lármáztak, hanem dolgoztak a hitért és hazáért. Az új püspökség felállításának meglesz az a jó oldala is, hogy véget vet ennek a stréberke­désnek s lerontja azon válaszfalakat, melyeket egyesek saját önérdekükből állítottak közénk, vele megbontották a békét, sok tetterős embe­rünket elkedvetlenítették. A betlehemi csillag új korszakot, szebb jövő hajnalát hirdeti egyházmegyénkben. Fő­pásztorunk trónraléptével új aera köszöntött be. Az ő tettereje, nagy tehetségei s nemes ambí­ciója, hogy megyéjét naggyá, kiválóvá tegye, biztos záloga annak, hogy a hitélet, a nemzeti kultúra s a sociális jólétből fakadó nagy célokat egyetértéssel, becsületes munkával megvalósítjuk s a hazának ez ősi védőbástyáját megerősítjük. De a nagy célok sikere rajtunk is múlik. Testvériség, szeretet a szivekben, összetartás az egyházi és társadalmi életben, kötelességérzet a munkában. Béke velünk ! K­­ EGYHÁZ. A betlehemi jászolnál. Az eucharisztia szociális jelentősége. Ma, midőn a szociálizm­us forradalma dúl, mikor az emberek tekintetüket az égről a földiekre, az örökké­­­­valóral a mulandóra irányítják : felütötte fejét az ön­zés, a kapzsiság és kincsszomj, egymás elnyomása s megrövidítése, egymás romjain emelkedni vágyás, irigy­­s­ség és stréberség, munkaiszony és élvezethajhászat, er­kölcstelenség, mértékletlenség, lelki eldurvulás. S ekkor Krisztus Urunk e tengernyi modern szo­­­­ciális bajok közepette a legjobb orvosságot: az élet kenyerét nyújtja nekünk lelkünk táplálására s gyó­gyítására. A betlehemi jászol egy nagy s valóságos szoci­ális tény, s az eucharisztiának nagy szociális jelen­tősége van. Miként a Ditlehemi jászol előtt ott térdel­tek egymás mellett a koronával ékített hatalmas kirá­lyok s a szegény pásztorok, akként az eucharisztia előtt együtt leborul a gazdag és szegény, az előkelő és szolga, az úr és alattvaló ugyanazon közös érzelmektől, vagyis az imádat, tisztelet, hódolat és szeretet értelmétől át­hatva szívekben. Az oltárnál tanulják meg az emberek egymást ismerni, tisztelni, szeretni s támogatni. Jézus Krisztus az eucharisztiában mindenki szá­mára jelen van : ezzel hirdeti az egyenlőséget, föl­éleszti az emberek összetartozásának érzetét. Mikor is együtt hódolnak előtte a különféle rangú­ és ren­dűek, észreveszik s megtanulják, hogy az Úr Jézusban testvérek s a menyei Atya nagy családjának tagjai. Mikor is együtt vesznek részt az isteni tiszteleteken, az isteni rokonság családi ünnepségét ülik. A szentségház előtt minden válaszfal ledől, mely az életben az emberek között van. Mi az atya a család­ban, a király az államban, ugyanaz hasonlíthatatlanul nagyobb mértékben az eucharisztia , az általános sze­retetnek tárgya, az egymás közötti békének kapcsa. Ezen sz­ értelemben mind nyijjajt egyesülünk. „Egy test vagyunk, kik egy kenyérből riszesülünk”. (I. Kor. 10.)

Next