Görög katholikus szemle, 1913. január-június (14. évfolyam, 1-24. szám)
1913-01-05 / 1. szám
Szerkesztőségi iroda: Ungvár, (vár). Kiadóhivatal :„Unio Könyvnyomda Részvény-Társaság" Ungvár(vár). A lap elfogadása előfizetésre kötelez. — Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatal rímére küldendők. — 1. szám. Tizennegyedik évfolyam. Ungvár, 1913. január 5. EGYHÁZI, TRstáCIYI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Főszerkesztő: Kaminszky Géza. Felelős szerkesztő: Kuliskovich Elek. Kiadótulajdonos: Az „Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság". Előfizetési árak: Egész évre .................................................................................. 8 kor. Fél évre........................................................................................ 4 kor. Negyed évre.................................................................................. 2 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Karácsony. Diadalmasan csendül az éjféli harang s zengő szava ujjongva hirdeti a Messiás születését, ki dicsőséget hozott az egy igaz Istennek, békét és üdvözülést az embernek. Elnémul ma egy röpke percre a létért való harc ezerféle hétköznapi küzdelme, hogy milliók szíve az isteni béke lelketlnyugtató forrásában megfürödjék. A béke ünnepének malasztos hangulatában újjászületik az emberi lélek, úgy érzi, hogy a népek, társadalmak, osztályok, magánosok, az erősek és gyöngék, gazdagok és szegények, becsületesek és becstelenek folytonos harcában szélcsend állott be s ebben az ünnepi csöndben milliók szive egy értelemben dobban, a mindennapi társadalmi béke vágyában. Milliókat az a boldogító vágyakozás hat át, vajha karácsony kivételes békéje ott lakoznék a szív mélyén szüntelenül úgy, ahogy a Messiás hirdette, mert ebben rejlik minden társadalmi probléma megoldása, ebben van az ember és népek földi boldogulása! Összhang a szívekben, egyetértés és igazságosság a népek, társadalmak akaratában és cselekvésében, — ez az a béke, mely nélkül nincs megállása mindeneknek egymás elleni kíméletlen küzdelmében. Ezt a békét áhitja ma fokozott vágyakozással a magyar nemzet, ezt áhítja az ellentétes érdekáramlatok viharában atomokra bontott társadalom, de mindenek fölött ezért sóvárog az egyház, a béke Messiásának előharcosa. Lenn délen népek csatája dúl, vér öntözi a harcmezőt s karácsony ünnepébe ezer és ezer család zokogása vegyül. Körülöttünk nemzetek állnak fegyverben öldöklő harcra készen. Saját, portánk felett is felhőbe Hanyatlott a béke jólétet fakasztó napja : anarkia a parlamentben, fiaink fegyverben a határon s a nemzet életét béklyóba veri a világháború rémétől táplálkozó gazdasági pangás. Remegve várjuk, mit hoz a kétes jövő s a bizonytalanság zsibbasztó érzete megsokszorozza a karácsony áhítatát, a hitet az isteni jóságban s a béke reményét. De a mi szűkebb társadalmunknak is nagy szüksége van arra, hogy a béke mulasztja áthassa minden egyes tagját, hogy a közös nagy célokban megértéssel egyesülve megalapozzuk és biztosítsuk egyházunk, vallási és kulturális intézményeink jobb jövőjét. Mai állapotaink sok tekintetben aggodalmat keltenek. Vallási egységünket egyes vidéken a schisma bontogatja, mely annál veszedelmesebb, mert nem vallásos meggyőződésen, hanem a ki nem művelt, kiskorú nép vallási fanatizmusának fölkeltésén gyökerezik s célja nem vallásos cél, hanem a nemzeten kívül álló, a nemzeti léttel ellenséges forrásokból táplálkozó politikai utópia. Elgondolni is nehéz, hogy az a becsületes rutén nép, mely ezer éve nemzeti érzésben, hagyományban, szokásban, kultúrában összeforrott a magyarral, melynek nagy része szívben, nyelvben teljesen magyarrá lett, — egyszerre megtagadja múltját s az egyéni és politikai szabadságon nyugvó sokkal magasabb kultúrát egy kisebb kultúrával cserélje föl. A schisma s vele a külföldi izgatás már egy évtizede kisért, — végzetes hiba, hogy elfojtására eredménnyel biztató intézkedéseket eddig még nem tettünk. Kétségtelen, hogy egyházunk békéje a jövő egyik első feladatának e kérdés megoldását jelöli ki. Egy másik elszomorító jelenség az új egyházmegye román papságának minden kritikán alul levő túlzott nemzetiségi magatartása, mely nemcsak az egyházfegyelem teljes hiányának a jele, hanem a nemzetiségi egyenjogúságnak oly intranzigens román szempontból való magyarázása, mely tagadása a magyar nyelv jogának a hitéletben és szertartásokban megengedett korlátok között, tagadása oly egyházmegyében, amelynek hivőközönsége kevés kivétellel szinmagyar. Vaskezű kormányzat s a fegyelem teljes szigorának akalmazása meghozza a békét itt is, ámbár a görög liturgikus nyelv mindig forrása lesz a belső elégedetlenségnek. Egyházmegyénkben az intézmények egész sora várja rég óhajtott reformját. A haladó kor fokozottabb igényekkel lép fel minden kulturális intézményünkkel szemben. Ha meg akarjuk tartani intézeteinket, iskoláinkat, gondoskodnunk kell azok fentartására, fejlesztésére szükséges alapokról. Nincs értelme idegenkednünk a minimális egyházi adózás behozatalától sem, kivált akkor, ha sikerül a párbért megváltani. Intenzívebbé kell tenni a lelkipásztorkodás, a népoktatás ellenőrzését. Annak a destructív iránynak és állapotnak, mely az utolsó évtized alatt lábra kapott, meg kell szűnnie, minden javadalomra, tisztségre csak az arra legérdemesebb és legalkalmasabb jusson, mert minden igazságtalanság az elégedetlenség forrása. Nem kutatjuk az okokat, de a béke ünnepén ki kell mondanunk, hogy nélkülözzük a közös célokban való öntudatos egyetértést, az egész klérust, tanítóságot és hivőközönséget belsőleg átfogó együttműködés érzetét, mely nélkül nagyot, maradandót alkotni, tekintélyünket minden külső tényezővel szemben biztosítatni nem lehet. Legyen már vége a hangzatos frázisoknak, az érdem nélkül való személykultusznak, a színes görögtüzeknek, melyek oly divatosak voltak a múltban, de nyom nélkül kialudtak. Egységre, összetartásra, a személyes hiúságok legyőzésére van szükség, ebben van élet, alkotás s mindnyájunk érvényesülése minden téren, ahol eddig háttérbe szorítottak. A hazafiságot cselekedni kell, a szó, a frázis elröpül, legfeljebb pillanatnyi sikerre számíthat. Ezt a múló sikert sokan ki is használták a múltban, akik az egyház, a haza oltárára vajmi keveset áldoztak, a zöld, a fehér asztalnál annál többet verték a mellüket, hogy minő nagy ha- szafiak s megrágalmazták saját vérüket, akik nem lármáztak, hanem dolgoztak a hitért és hazáért. Az új püspökség felállításának meglesz az a jó oldala is, hogy véget vet ennek a stréberkedésnek s lerontja azon válaszfalakat, melyeket egyesek saját önérdekükből állítottak közénk, vele megbontották a békét, sok tetterős emberünket elkedvetlenítették. A betlehemi csillag új korszakot, szebb jövő hajnalát hirdeti egyházmegyénkben. Főpásztorunk trónraléptével új aera köszöntött be. Az ő tettereje, nagy tehetségei s nemes ambíciója, hogy megyéjét naggyá, kiválóvá tegye, biztos záloga annak, hogy a hitélet, a nemzeti kultúra s a sociális jólétből fakadó nagy célokat egyetértéssel, becsületes munkával megvalósítjuk s a hazának ez ősi védőbástyáját megerősítjük. De a nagy célok sikere rajtunk is múlik. Testvériség, szeretet a szivekben, összetartás az egyházi és társadalmi életben, kötelességérzet a munkában. Béke velünk ! K EGYHÁZ. A betlehemi jászolnál. Az eucharisztia szociális jelentősége. Ma, midőn a szociálizmus forradalma dúl, mikor az emberek tekintetüket az égről a földiekre, az örökkévalóral a mulandóra irányítják : felütötte fejét az önzés, a kapzsiság és kincsszomj, egymás elnyomása s megrövidítése, egymás romjain emelkedni vágyás, irigysség és stréberség, munkaiszony és élvezethajhászat, erkölcstelenség, mértékletlenség, lelki eldurvulás. S ekkor Krisztus Urunk e tengernyi modern szociális bajok közepette a legjobb orvosságot: az élet kenyerét nyújtja nekünk lelkünk táplálására s gyógyítására. A betlehemi jászol egy nagy s valóságos szociális tény, s az eucharisztiának nagy szociális jelentősége van. Miként a Ditlehemi jászol előtt ott térdeltek egymás mellett a koronával ékített hatalmas királyok s a szegény pásztorok, akként az eucharisztia előtt együtt leborul a gazdag és szegény, az előkelő és szolga, az úr és alattvaló ugyanazon közös érzelmektől, vagyis az imádat, tisztelet, hódolat és szeretet értelmétől áthatva szívekben. Az oltárnál tanulják meg az emberek egymást ismerni, tisztelni, szeretni s támogatni. Jézus Krisztus az eucharisztiában mindenki számára jelen van : ezzel hirdeti az egyenlőséget, föléleszti az emberek összetartozásának érzetét. Mikor is együtt hódolnak előtte a különféle rangú és rendűek, észreveszik s megtanulják, hogy az Úr Jézusban testvérek s a menyei Atya nagy családjának tagjai. Mikor is együtt vesznek részt az isteni tiszteleteken, az isteni rokonság családi ünnepségét ülik. A szentségház előtt minden válaszfal ledől, mely az életben az emberek között van. Mi az atya a családban, a király az államban, ugyanaz hasonlíthatatlanul nagyobb mértékben az eucharisztia , az általános szeretetnek tárgya, az egymás közötti békének kapcsa. Ezen sz értelemben mind nyijjajt egyesülünk. „Egy test vagyunk, kik egy kenyérből riszesülünk”. (I. Kor. 10.)