Görög katholikus szemle, 1913. január-június (14. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-05 / 1. szám

4. oldal. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1913. január hó 5. 8. Bony László, egyleti alelnök az egész egyesület köszönetét tolmácsolja az elnöknek a jelen való ülés előkészítéséért és tapintatos vezetéséért. Az elnök megköszöni az elismerést s mivel több tárgy nem volt, az ülést bezárja. K. m. f. Volosin Ágoston, Jegyzetté elnök. Ka­rcz­ub Mária, gyak. isk. tanítónő,­­ egyesületi másodjegyző. Az énektanítás haszna és fontossága. Ha nem volna az ének tanításának oly nagy hord­­ereje és fontossága népiskolai nevelő-oktatásunk keretében, úgy nem is választottam volna ezt értekezésem tárgyául. De mert tanügyi irodalmunkban állandóan napirenden van az énektanítás ügye és mert sok szép meggyőző érv és idevágó hozzászólás bebizonyította már az ének­tanítás szükségességét és fontosságát , épen azért bátor­kodom én is szerény megjegyzéseimet hozzáfűzni ehhez a kérdéshez, mert ez már csak az erősek által hullám­zásba hozott légrétegen tovább haladó bizonyítási érv, mely bebizonyított fontosságánál fogva különösen jelzi, hogy e hasznos és fontos kultúrmunka követőinek,­­ szaporodnia kell. A természet is megdönthetetlenül bebizonyította már, hogy az erősebb letöri a gyengét, a kutató elme mindig újabb és újabb dolgot talál, a tudomány tekin­télyt biztosít viselőjének, a finom és jó erkölcs nemessé teszi lelkünket, de a művészet meg-megrezegteti szívünk húrjait és bámulatos hódító erejével, akaratunk ellenére is magára vonja érdeklődésünket. Ilyen isteni bűvös erőt tulajdonítok én az éneknek vagyis a dalnak, melyről az énektanítás hasznát és fontosságát akarom bizonyítani, mert amikor tiszta lég­körben látom a lelket fölemelkedni, az nem lehet más, mint az áhitat szárnyán Istenhez igyekvő lélek, mely az örök széppel és örök jóval érintkezve, önfeledten száll a bűvös ének szárnyán alkotójához. Bűvös erejűnek mondom én az éneket vagyis a dalt azért, mert vigadni visz a vigadókkal, sírni késztet a fájdalmat zengőkkel, lángra gyújtja szívünket a lelke­sedőkével ; de harcba is ragadja egyész valónkat a lelke­sítő dal érzetében és összefűzi százezrek és milliók együttható érzését egész erejével, amelynek csodálatos erejéből lesz aztán a nemzetnek hatalma és ereje. Nincs tehát az ének és dal hatalmának megmér­hető határa, nincs annak gátló akadálya s nincs is arra erő, mely annak varázs-szellőként minden helyre való eljutását megakassza; mert bűvös erejével elszáll az a legelhagyatottabb vidékre, bekopogtat az emberek csendes családi otthonába és isteni erejével beférkőzik a gyermek, ifjú, felnőtt és öreg szív és lelkivilágába, hol egy­­egy lelkesítő dalban összeköti a jelent a múlttal, a múltat a fejlődő jelennel és az emberek szív és akarat erejét pedig, az együttérzésben. Mégis találjuk mi a dalt a természet ölén mindenhol, meg a pacsirta ösztönszerü zengésében, meg az erdő vadgalambjának mélabus búgásában ; élvezzük a villás­­farkú fecske csicsergésében, bámuljuk a tavaszt hirdető összes éneklő madarak vidító dalában ; de el is merengünk csendes estén a furulyaszó mélabus akkordjában s nézzük miként merült csendes álomba a piciny gyermek az anya altató dalának éneklésénél és fájdalmas érzésünk egész figyelő erejével csüggünk az édes gyermeki dalt hallgató beteg ember lelkiállapotán s örömkönnyeinket hullatjuk, midőn szederjés arcizmait meg-megderülni látjuk, az ének elbűvölő varázshatalmától. Nem lehet tehát az énektanítás hasznától és fon­tosságától menekednünk, mert egész földi életünk alája van rendelve ; nem lehet ezt kicsinységnek venni, mert a dal Istentől ered, nem lehet előre menekednünk, mert lelkünkkel születik és nem lehet szívünkből kizárni, mert erkölcsünk nemesitője, Isten ajándéka és érzel­meink szárnyán, miként a dal is mondja : »Minden dicsőnek, szépnek lelke a dal!« Lelkesednünk kell hát érette szivünk és lelkünk egész erejével ; haszna és fontosságánál fogva pedig mint nemzeti összetartó kincset kell beültetve tanítani isko­láinkban, mert ennek bűvös ereje ha a gyenge gyermeki szívbe tapad és ha ott megfoganva, az édes haza terü­letén e sokat mondó dalt küldi minden gyermek ajakára : „Magyar az én hazám, magyar apám, anyám. Magyarul beszélek, magyarán is érzek, addig amig élek . . .“ akkor, fontosságát tekintve, nagy és kiszámíthatatlan kincse nemzetünknek a dal, mert érzésében összeköti a haza minden polgárát, melyből fölsarjadzani látjuk a nemzet, világát, a nemzet erejét. Hódolattal hajlok meg hát előtted dal és lelkesítően énekelve viszlek be a reám bízott gyermekek szivébe s virágoztatlak ott hazám javára, minden tanítótársam munkálkodása közepette , mert tudjuk, értjük és átérezzük a tanításodból eredő nemzeti hasznot és fontosságot! Hogy mely úton-módon érhetjük el eme kedves kötelességünket és mindeme kívánalmak megtörténheté­­sét, azt megvilágítja alábbi soraim részletezése. Énekoktatási ügyünket igazán lelkünkön viselő művészeink, tanügybarátaink és a más nemzetek ének és zenefejlődését figyelemmel kisérő jeleseink végre oda­vezették ügyünket, hogy az 1877. évben kiadott tanterv az 1905. évben odamódosíttatott, hogy elemi iskolai énektanítási óránk kettővel szaporodott. Fontosságából és hasznosságából folyólag elnyerte tehát az énektanítás figyelmünk minél jobban való reá fordítását, mit az a pozitív tény is igazol, hogy a ta­nítására szükséglendő óraszámot nem redukálni, hanem szaporítani kellett. Fontos szerepét látjuk azonban a dalnak mindjárt a gyermek bölcsőjénél, ahol a szerető anya mintegy önkénytelenül zengedezi kisdedének a két hang változá­sából keletkező sajátságos altató dallamot, melynek hosszantartó édes változása mellett, a picinyke gyermek mély álomba merül. Végül aztán a gyermek annyira emlékébe vési kicsinyke énekét, hogy önmagának kedvezve dalolásával, saját énekecskéjével altatja el magát. Hallunk azonban 5, 6, sőt 8 és több hangterjede­lemből álló dalokat énekelni a bölcsőnél, de ha a meg­figyelő lélek szemüvegén átvizsgáljuk azt, akkor arra a fontos és sokat jelentő tapasztalatra jutunk, hogy a kicsiny gyermek azokat nem dúdolja, sőt sokszor nem is kedvvel hallgatja, hanem elkezd keservesen sirus és sírás közben rákezdi az e két hangból álló természet ajándékozta dalocskáját, melynek zenéje mellett aztán ismét mély álomba merül. Fontos és hasznos nevelői eljárás ezt figyelemmel kisérni a gyermek hangterjedelmét illetőleg , mert ki­csiny gyermeknek kicsiny a hangköre. Igaz, hogy az ő fejlődésével fejlődik és bővül a hangköre is, de ne hagyjuk figyelmen kívül a gyermek éneklését sem a szülei ház, sem az óvoda, sem pedig az elemi iskolában, mert az Isten által adott drága kincsű hangot, úgyszólván leg­többször a terjedelmen túli éneklésben erőltetjük és semmisítjük meg. Az 1905. évben kiadott új tanterv és Utasítás is egész pozitivsággal meghatározza, hogy az I-ső osztály­ban 1-től 6, a II. osztályban 1-től 8, a többi osztályok­ban pedig innen tovább terjedő hangkörökben énekel­tessük növendékeinket, mert ezzel mintegy fontos körültekintéssel ügyel arra,­ hogy a meglévő hangot helyes iskolázással neveljük, erősbítsük, nem pedig tönkre tegyük. Fontos ez annál is inkább, mert a kultúra emel­kedésével a menházak, óvodák és elemi­ iskolák szaporí­tása és fölállítása tanyákon, községekben és egyéb helyeken végre azt eredményezi, hogy ezek után már 6, vagy 7 évesekkel kezdi meg a legtöbb iskola I-fő osztályát, amelynél aztán a gyermekek majdnem egy­forma korát tekintve, nagyon is fontos, hogy a megfelelő hangkörben teljesítsük énektanításunkat. Igaz, a régebbi beiskolázásnál 11, 12, sőt 13 éve­sek is képezték az A-B-C-et tanuló növendékek tüs­­zömét, de az is igaz, hogy a terjedelmen túli énekeltetés rikoltozássá fajul, amelynél a gyermek zenei érzéke visszafejlődik, kedélynemesítése aláhanyatlik és így fontos zenei képzése célját veszíti. Fontos szerepe van még a gyengemellű gyermekek tüdőgimnasztikájánál,­­a gyorsan hadaró, dadogó, selypítő vagy pedig általában bármely tekintetből folyólag nehézkes beszédű gyermekek tanításánál, mert a rosszul felődött, vagy helytelenül megszokott beszédjét, az énektanítással vezethetjük legbiztosabban a helyes beszélgetés útjára. Nem kevés gondot okoz azonban a gyermekek hallási képességének fölismerése, illetve azon tanulóknak a kiválasztása, kik vagy a hangadó-szerv gyakorlatlan­sága következtében, vagy pedig a hallószerv hibájából eredő oknál fogva nem érzékelnek. Ilyen esetekben kiváló fontossága és haszna van az énektanításnál azon eljárásnak, hogy a bármely okból gyengébb hallószervű gyermeket olyanok közé ültetjük, kiknek jóhallását már ismerjük és legszebb és leg­biztosabb éneklésükről meggyőződtünk. Azonban megbocsáthatatlan cselekedetet követnénk el, ha az ilyen gyermeket gúnytárgyul engednék át társainak, vagy az énekléstől rideg szeretetlenséggel el­tiltanék, vagy hangját illető lebecsméreléssel elhalgat­­tatnák, mert ezzel érzelem és kedélyvilágát, a szívet és lelket egyaránt nemesítő nevelői tantárgy pedagógiai jótékony hatásától, mintegy kíméletlenséggel elzárnék, megfosztanék. Hiszen a családi tűzhelyünk melegségét, iskolai életünk új­ légkörét, mindenféle játékaink és a népéletnek foglakozásait, továbbá az állat- és növényvilág megis­merése, megbecsülése és azokhoz szeretettel való von­zódásunkat semmivel sem vihetjük könnyebben a gyer­meki szívbe, mint az énektanítás hódító erejével. Megbecsülhetetlen hasznos és fontos tényezőként találkozunk még az énektanítással az Isten, haza, király, történeti nagyjaink és általában az összes tanításunk keretében letárgyalandó eseményeknél , mert a dal által felköltött érzelmekben varázsoljuk tiszta szívecskéjüket köteles szeretetünket a felsoroltak iránt. Sarkalatos törvényen alapul tehát a népiskolai énektanítás haszna és fontossága. Mert ha helyes meder­ben, hazafias szellemben és a gyermek hangkörének megfelelő terjedelemben tanítjuk hallás után az I. és II. osztályban, akkor a szükséglendő tanítási segédeszközök felhasználása mellett,­­mint pl. a helyesen "összeállított énekeskönyv, a kisérő hangszer, a látási érzetek kelet­­keztetése által a hangjegy, hangnév és a hang közötti társítás könnyebb megértetésére szükséges sematikus hangtábla, továbbá az olvasó falitáblák mintájára készült éneklő falitáblák és a hangjegy írásra bevonatozott nagy tábla igénybevehetése és általában a minél többoldalú szemléletnyújtásban) igen szép sikert érhetünk el a III. és VI. osztályok oktatásánál, a kotta szerinti tanításban. Ez azonban nemcsak a tanterv és utasításban lelkesítő kívánság kell hogy legyen, hanem a Kárpátok­tól az Adriáig, a keleti határszéltől a nyugatiig kell, hogy minden elemi iskolában végrehajtassák, mert akkor ifjúsági egyletünk énekkarát ezen nemcsak felépíthetjük, de a szerzett alapot összekapcsolhatjuk az újakkal és tovább vihetjük azt az ifjúság szív és lelkivilágába ; innen pedig átvezethetjük azt a hazai dalosügy szolgá­latába, amelynek aztán helyesen vezetett láncolata a legkönnyebben megteremtheti a nemzeti egység legerősebb kapcsát, az édes magyar hazát illető, magyar érzésben csúcsosodó — összetartozandóságot. Ilyen lépcsőkön áthaladva aztán biztosan eljut­hatunk oda mi is, hogy a hazánkban eddig fennálló körülbelül 800 dalegylet is szaporodni fog és a nemzeti népdalirodalom ápolásának fontosságát már mintegy kis­gyermek korban nemzeti erényként véssük szivünkbe és a magyar nemzeti eszmét naggyá fogjuk tenni miként azt a nagy német dalosszövetség közel 5000 tagegylete, 152 ezer dalossal teszi. Révfy Géza soraiban olvasom a következőket: »A falu, a falusi nép, tehát a nemzet túlnyomóan nagy része zenei kultúrájának letéteményese a tanító. Ő ter­jeszti a magyar dalt az iskolában a dalos körök által, ezek utján eljut a magyar dal minden kunyhóba s igy a magyar dal eredményes szolgálatot teljesíthet a nem­zeti művelődés terén. Alulról kell kezdeni az építést, alakítsanak az ország minden zugocskájában dalegyletet, hiszen a meglévő 800 dalegylet karvezetőinek 3/c része is tanító.« Szép és drága eszmét rakott le ezen szavaiban Révfy Géza, melynek teljesítése, fejlesztése és keresztül vitele, legnagyobb részében a tanító feladata. Tagad­hatatlan ! Át is érezzük nemzetünket érintő eme feladatunknak fontosságát, tudjuk és lelkünk egész mele­gével átérezzük eme kedves kötelességünknek hóditó erejét, mely az ének és minden hazafias tanításban a gyermeki lelket az ifjúéval, ezeket a felnőttekével és aggokéval, mindegyiket pedig a tanító az együttérzésben kapcsolja össze. Tudjuk azt is, hogy a tanítói kar minden egyes tagjának van is erre előképzettsége, minden igaz magyar tanítónak hazafias lelke és lángoló szeretete. De ám azt is tudjuk, hogy az énektanítás művé­szetéhez változatos kedélyhangulat is kell, mert más érzelmet kell felkelteni a templomi, mást a temetési és mást a történeti vagy más vonatkozású és lelkesítő énekek betanításánál, amelyekhez föltétlenül kell, hogy az énektanító lelkéből fakadjanak, de arcáról is mintegy lesugározzanak a dalhoz illő lelkesedések. Toronyórákat és villamos­órákat elsőrendű­ modern kivitelben a Villamosóra- és toronyóragyár Budapest, VI. Sziv­ utca 32, gr. Thorotzkai és Társa: ROZGONY­ és LEHOVAY. Több aranyéremmel kitüntetve. ------ Budapest székesfőváros szerződéses toronyórásai. Költségvetés díjtalan. — Előnyös fizetési feltételek.

Next