Görög katholikus szemle, 1915. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1915-01-03 / 1. szám

4. oldal. * A téli háború borzalmai ellen katonáinknak prémre van szükségük, akinek van, küldje e címre: Hadsegélyző hivatal Budapest, Váczi­ utca 38. A posta ingyen szállítja. * A trónörökös Ungváron. Károly Ferenc József főherceg, trónörökösünk személyesen járja be a harctér egy részét, hogy jelenlétével buzdítsa hős katonáinkat s egyúttal őfelsége, a legfelsőbb hadúr megelégedését adja tudtul csapatainknak eddigi hősies és bátor maga­tartásuk felett. Az uzsoki harctérre december hó 30-án ment fel őfelsége. Az ungvári állomásra 30-án reggel 4 óra 35 perckor érkezett meg kíséretével, melynek tag­jai között ott volt René pármai herceg, Pflanzer Baltin tábornok, Báró Gyula ezredes, Lorx alezredes, Redlich őrnagy, Asbóth százados s még több katonai személyi­ség. Elkísérték még Ő fenségét gróf Schönborn-Bucheim Ervin, báró Perényi Zsigmond belügyi és Karátsonyi Lajos honvédelmi miniszteri államtitkárok. Ungváron a trónörökös nem szállt ki a vonatból, csak kísérete töl­tött néhány percet, mialatt megreggeliztek. Gróf Sztáray Gábor főispán is csatlakozott a kísérethez s a vonat el­indult az uzsoki harctér felé. A trónörökös egészen a lövészárkokig ment fel, mindenütt szóba ereszkedett a katonákkal, a kitüntetettek nagy részének maga tűzte mellére az érmeket, lelkesítette, bátorította a katonákat és iparkodott új harci kedvet önteni beléjök. Ebédjét a tisztikarral együtt töltötte el s visszautazott Ungvárra. Itt az állomáson Lőrinczy Jenő alispán fogadta a trón­örököst, ki az alispán beszédére néhány szives szóval válaszolt, fogadta a rendőr- és határszéli kapitányok je­lentéseit, majd a tisztikar ott levő tagjait szólította meg. A város ünnepi díszt öltött, a házak fel voltak lobo­gózva s az ablakok kivilágítva. Mindenütt nagy néptö­meg az utcákon s lelkesen tüntettek az automobilon érkező trónörökös mellett, kinek e meleg ováció és lel­kesedés szemmel láthatólag jól esett. A trónörökös gróf Sztáray Gábor főispánnál szállt meg. Rövid ottlét után a trónörökös a vármegyeháza nagytermébe vonult, a­hol az egybegyült küldöttségek, hatóságok s előkelő közönség élén Lőrinczy alispán fogadta s a törvényha­tóság, a város közönsége, a vármegye és város összes hatóságai nevében üdvözölte. A főherceg szívélyes sza­vakkal megköszönte a fogadtatást s elismerését fejezte ki az alispánnak a fogadtatás rendezéséért. Ezután lak­osztályába vonult s megkezdte a fogadásokat. Elsőnek megyés püspökünket fogadta a káptalan tagjaival. A központi papság pár tagja is részt vett a fogadáson. Azután Tahy főesperes vezette a latin szerz. kath. pa­pok küldöttségét, majd a református, evangélikus és izraelita lelkészek illetve hitfelekezetek járultak Őfen­sége elé. A hitfelekezetek után a vármegye, a város, főerdő­­hivatal, az államépítészet, a pénzügyigazgatóság és a kir. bíróság tisztelgését fogadta. A magyar kisgazdák küldöttségét is fogadta Ő Fensége s hosszasan elbeszél­getett velük. A főherceg előzékenységével s leereszkedő modorával s minden iránt tanúsított érdeklődésével a küldöttségek tagjait teljesen megnyerte. A fogadások után a főispán Őfensége tiszteletére 16 terítékes ebédet adott, melyen a trónörökös és kísé­retén és a házi­gazdán kívül csak Papp Antal püspök és Lőrinczy Jenő alispán vettek részt. Az ebéd a leg­jobb kedélyhangulatban folyt le, a trónörökösön a fá­radság legkisebb nyomai sem látszottak meg, mindenre kiterjedt figyelme s a pályaudvarra való elindulása előtt főispánunknak is kifejezte a szives fogadtatás feletti megelégedését s 1 9 órakor a legjobb benyomásokkal távozott Ungvárról. * Lelkészi kinevezések. Főpásztorunk megbízta Seregélly Sándor dávidvágási lelkészt a gálszécsi kerület esperesi hivatalának vezetésével. Terebess István mun­kácsi II. s. lelkészt Tőketerebesre s. lelkészül és Boksay Emil ujdonszentelt áldozópapot Munkácsra II. s. lelké­szül nevezte ki. * Kántortanitói kinevezések. Főpásztorunk ki­nevezte Rimák István oki. k.-tanitót Bükköspatakra és Czurkó István oki. k.-tanitót pedig Felsősáradra. * Szamovolszky Ödön meghalt. Egy fiatal szob­rászművész kezéből hullott ki a véső, hogy soha föl ne vehesse többé. A kifürkészhetlen Gondviselés a szobrász­­művész gárda egy fiatal, rokonszenves és nagy remé­nyekre jogosító tagját, Szamovolszky Ödönt szólította el a múlt év december 28-án az élők sorából. Fiatalon, harminchat éves korában halt meg. Tehetségével, szor­galmával rövid pályafutása alatt is az elsők közé küz­dötte fel magát. Munkásságát siker koronázta minden alkalommal. Kivívta magának az elismerés babérkoszo­rúját. Igazi, vérbeli művész volt. Tehetségét, a művészi pályára való rátermettségét mindenki elismerte. Éste ta­vaszán halt meg. A­mily kevés ideig élt, művészete oly hosszú emlékezetet biztosított neki. Alkotásai hirdetik az ő nagyságát. Ezek közül az első az ungvári Dayka szobor volt. Ezután Rozsnyónak gróf Andrássy Dénesné szobrát készítette el. Nagyobbszabásu műve a kassai honvéd emlék volt, melyet Horvay Jánossal készített. Neve ekkor kezdett ismertté lenni. Az eddig elért sikerei nem kábították el. Tudta, érezte, hogy haladnia, ta­nulnia kell. Minden idejét felhasználta a továbbképzésre. Elnyerte a budapesti szabadságharc-szoborra hirdetett pályázaton az első díjat. Sok nagynevű művész verse­nyezett e pályázaton a borostyánért és Szamovolszky Ödönnek Gách Istvánnal készített terve került ki győz­tesen. Neve ekkor országoshírűvé lett. Őket bízták meg a kivitellel is. Korán bekövetkezett halála nem engedte elérnie azt, hogy a legelső szakértők által is kidicsért művét teljesen kidolgozhassa. Szamovolszky Ödön vá­rosunk szülötte és hitsorsosunk volt. Atyja Szamovolszky Lőrincz itteni ügyvéd volt, kitől szellemi képességét is örökölte. Fájdalommal veszünk tudomást haláláról s méltán emlékezünk meg róla: igazán megérdemli. Halála nagy veszteség nemcsak reánk nézve, de az egész mű­vész világra, melynek legdédelgetettebb és legtehetsé­gesebb tagja volt, kiről mesterei is elismerték, hogy a tanítvány őket felülmúlta. * Esküvő. Minay István ungvári főszolgabíró múlt évi december 31-én vezette oltárhoz Minay Juliska tanítónőt az ungvári ref. templomban. Falunk alatt folyik az ütközet. A falu végén egy dombon ágyuparkunk okádja a tüzet, szembe vele a magaslaton vezérkarunk helyezkedett el s a két domb között az országúton az automobilos s az ordonánc­­tisztek unatkoznak. Dolguk egyelőre nincsen. A kötöző­helyről az orvosokkal egy kis diskurzusra közéjük me­gyünk és áll a kaszinó. Az egyik autós tiszt csörget egy marék aprópénzt: »Kompár!« No még így sem mulattunk soha. Egy tüzértiszt leghurrogja s azt ajánlja neki, hogy ha már mindenáron hazárdérozni akar, úgy kössön fogadást az orosz srapnelekre, fel­robbannak-e, vagy nem ? Általános helyeslés fogadja az indítványt s engem mindjárt bankadónak neveznek ki. Elhelyezkedünk egy 80 H. p. autón s egy hatost ajánlok fogadásul, hogy a legközelebbi orosz srapnel nem robban fel. Két hatost vetnek ellene. Szinna felől egy tompa : Bum­­ hangzik s 3—4 másodpercre rá szi­szegve, sisteregve jön az orosz „fehér holló“. Néma csend, nem robbant fel, a bank az enyém. Nagy gau­­diumra hol nyerek, hol veszitek. Közbe egy trénkadétot, ki orosz kopejkákat csúsztatott az osztrák-magyar ha­tosok közé, kizavarunk a társaságból. A hatosokból lassan koronák lesznek, a bankban sokszor már tekinté­lyes summák vannak s erős a reményem, hogy az orosz srapnelek jóvoltából mihamar kárpótolva leszek a ko­zákok által elfogyasztott szénáért. Általánosan tetszik a mulatság, már kibicek is akadnak. A bankban tekinté­lyes summa van s megfogadom, hogyha ezt a kasszát is behúzom, úgy laufolok. De hát a pap tervez s az orosz szpnel végez ! Egyszerre csak egy egészen más irányból, mint a­honnan vártuk, erős sziszegéssel egy ,,fehér holló“ húz el előttünk. Nem robbant fel, de meg­lepetésemben elfelejtettem behúzni a kaszát. Rögtön utána egy másik jött, ez azonban már olyan dörrejjel robbant fel éppn az ordonánc lovak felett, hogy riadtan ugráltunk le az autóról. A srapnel tehát felrobbant, fel­robbantotta persze a társaságot is, de ami a legsajnála­­tosabb, felrobbantotta a bankot is. Most már egy sza­­nitéckocsi fedezete alatt nyugodtan mehettem előre a harcvonalig. * Kinevezés. A debreceni kir. tábla elnöke Dr­ Buday István ügyvédjelölt, nagybereznai lakost a debre­ceni kir. ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká ne­vezte ki. * Halálozás. Széchenyi Imréné grófnő, szül. Sztáray-Szirmay Alexandra grófnő december 30-án Bu­dapesten elhunyt. Gróf Sztáray Gábor főispán benne nővérét gyászolja. * tanügyi értesítés. Az ungvári gör. kath. tanitónőképző I—III és a polgári leányiskola I—IV. osztályaiban a tanítás megkezdése január 11-re volt ki­tűzve s a helyi lapokban igy jeleztetett. Mivel azonban a harctéri események a helyzetet ismét bizonytalanná tették, felkérem a t. szülőket, hogy gyermekeiket csak akkor hozzák be, ha erre nézve külön értesítést kapnak. Ungvár, 1915. január 4. Melles Gyula igazgató. * Az e. m. főhatóság ezúton is figyelmezteti azon lelkészeket, akik a hadvezetőség vagy közigazga­tási hatóság felhívása folytán parochiájukat elhagyták, hogy tartózkodási helyüket sürgősen jelentsék be a püs­pöki kormánynak. * „Mária Kongregáció”. A szeplőtelen sz. Szűz és szent Alajos pártfogása alatt az ungvári kir. gör. kath. k.­tanítóképző-intézetben fenálló Mária Kongregációs Egyesület 1914. évi dec. hó 29-én tartotta első választ­mányi ülését, melyen a tisztikar a következőképen ala­kult meg: főfelügyelő: Papp György IV. é. tj., segéd­­felügyelő: Kruj József IV. é. tj., titkár: Kalocsay Sándor IV. é. tj., főjegyző: Dohá­ László IV. é. tj., aljegyző: Medre Endre III. é. tj., főkönyvtáros: Hrács Mihály IV. é. tj., alkönyvtáros: Pau­isinecz Jenő III. é. tj., háznagy: Haszinecz Sándor IV. é. tj., szekres­­tyés: Papp György IV. é. tj., felolvasó: Gólya Elek III. é. tj., pénztárnok: Szudej Viktor IV. é. tj. P. Szkiba Teotán prézes. * Király és cár. Revizornak a Gk. Szemle 51. számában fenti cím alatt megjelent közleményére legyen szabad egy-két észrevételt tennem, a mennyiben a zempléni főesperes úr cikkét a B. H.-ból Revizor csak kivonatban olvasta, nekem pedig szerencsém volt azt eredeti kéziratban látni s a magam részéről úgy a cikk tartalmát mint intenzióját helyeselni. Igen jól jegyzi meg Revizor, hogy a főesperes úr indítványa­ a mai lelkes időknek szülöttje s én hozzá­teszem, hogy ez az indít­vány a főesperes úr hosszú éveken át tartó, a legma­gasabb körök által is elismert és honorált kiválóan hazafias működése által bebizonyított s kipróbált haza­szeretetének s minden — a muszka önkénnyel vagy annak ortodoxiájával csak távolról vagy látszólag is vonatkozásban álló — arra emlékeztető kifejezés iránt is érzett ellenszenvének a szülöttje. Épen azért nem hiba, hogyha tényleg indítványával a főesperes úr nyelv­tani — lingvisztikai szempontból „túl lett volna a cé­lon“, a­mint Revizor állítja, mert még ha hiba lett volna is, — hazafias szempontból ítélve — erénnyé vált volna. Azonban indítványában szó sincs arról, hogy összes egyházi énekeink, imáink fölbolygatásával töröljük ki egyházi nyelvünkből a cár szót, vagy az ebből, mint alapszóból létrejött synonim kifejezéseket, mert célja az indítványnak egyesegyedül az, hogy a mindenkori ural­kodó nevének említésénél hagyjuk el a sokak által fél­remagyarázott cár kifejezést s használjuk ott az épen olyan helyes —­­ha nem is az ó-szláv nyelv szem­pontjából! „koroly“ szót. Tudja azt a főesperes úr épen oly jól, akárcsak Revizor vagy jó­magam is, hogy a „koroly“ szó nem ó-szláv nyelv szülöttje — de hát talán csak nem követünk el égbekiáltó bűnt egyházi nyelvünk ellen, ha kilökjük belőle a cárt s beleplán­táljuk a „károly“-t? Hát kedves Revizor, mit szól ön a galíciai gör. kath.-ok eljárásához, a kik „imperatort“ emlegetnek — pedig ez sem ó-szláv szó; vagy mit mond a Lengyel királyság idejében 1640-ben a pocsajevi zárdában kiadott liturgikonra, a­melyben az uralkodó követke­zetesen „komoly“ kifejezéssel kapcsolatban említtetik ? Talán a pocsajevi barátok nem bírták az ó-szláv nyel­vet? vagy ha igen , a minthogy nagy a valószínű­ség, hát akkor miért kellene nekünk „katholikusabbak­­nak lennünk a pápánál“?! Jól mondta tehát a főespe­res úr, hogy ne grammatizáljunk, ne legyünk szőrszál­hasogatók, hanem egyszerűen hagyjuk el a veresposztó­ként szereplő ominózus cár szót, mert van helyette elég jó hangzású elfogadható kifejezésünk. S hogy a „ko­moly“ szó használata miatt valaki azzal gyanúsítson meg minket, hogy a szerb királyért imádkozunk, hát ennyire őrült valakit a bolondok házainak mai zsúfolt­sága mellett sem képzelek, ha azonban mégis akadna — tudja Revizor is azt a jó régi német közmondást, hogy: gegen die Dammheit kämpfen selbst die Götter umsonst. Különben nem a félelem vezérel minket, kik ezt az indítványt helyeseljük, hanem tisztán csak az az elv: nem adni alkalmat „a nem gondolkozó hazaffyak“­­nak — sem a nem gondolkozásra­­ Ka­por. * Háború idején végzendő és a munkácsegyház­­megyei püspök ur őméltósága által körlevé­­lileg elrendelt szent szertartás és könyörgő imádság tel­jes szövegét tartalmazza az Unió Könyvnyomda R. T. kiadásában megjelent kis Paraklisz füzetbe. A főtiszt, papság és a hívek lelki használatára lett egybeállítva és a püsp. főhatóság által jóváhagyva e füzet, melyet na­gyon ajánlatos tömegesen elterjeszteni híveink között. Fordulópostával küldhetünk belőle a pénz előleges be­küldése vagy utánvét mellett, 20 koronán aluli rende­lésnél 10°/o, 20 koronán felüli rendelésnél 15% és 50 koronán felüli rendelésnél 20% engedmény mellett, utóbbi két esetben portamentesen. 1 Paraklisz cyrill betűkkel fűzve ... 20 fillér. 1 „ magyar „ kötve ... 24 „ 1 „ magyar nyelven fűzve... 20 „ Hazafias tisztelettel: Unió Könyvnyomda R. I. Ungvár. GÖRÖG KATO­LIKUS SZEMLE 1915. január hó 3.

Next