Görög katholikus szemle, 1918. július-december (19. évfolyam, 27-51. szám)

1918-10-13 / 41. szám

4. oldal. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1918. október hó 18. * Interpelláció a naptáregyesités ügyében. Az Alkotmány közli: Beszkid Antal országgyűlési kép­viselő, a keresztényszociális néppárt tagja, a ruthén görögkatholikus naptáregyesitése és a ciril betűk eltör­lése tárgyában interpellációt jegyzett be, amelyben sür­geti, hogy a ruthén nép feldúlt vallási békéjét állítsák helyre és a naptáregyesítésre vonatkozólag kibocsátott rendeletet azonnal vonják vissza. * Hirdetmény: Az ungvári Hadigondozó Nép­iroda alkalmat nyújt egy teljesen árvaságra jutott 3—6 év közötti törvényes származású róm. kath. hadiárva leánynak úri háznál leendő elhelyezésére, a hol nem­csak megfelelő gondozása tisztességes felnevelése, ha­nem annak idején önálló keresethez juttatás utján jö­vője is biztosítva lesz. Hám Dénes, népiroda igazgató. * A járványszünet meghosszabbítása. Ung vármegye alispánja tekintettel a városban dúló spanyol nátha járványra, az összes ungvári iskolákat (seminá­­rium, tanító és tanítónőképezde, középiskolák, elemi is­kolák, óvodák stb.) november hó 4-ig bezáratta. Nov. 4-én hétfőn az előadások ismét megkezdődnek, ha a járvány meg fog szűnni. * Új „Hangya“ szövetkezet. Szeptember 29-én alakította meg Fedák István titkár Ignécen az „Ignéczi és Csersenői“ fogyasztási szövetkezetét. A szövetkezet üzletrésze 50 korona, tagja van 432, elnöke Fazekas Ferenc körjegyző. * A felmentések egyszerűsítése. Különösen az orosz fogságból hazajöttekre nagy jelentőségű az az intézkedés, melyről a vármegye főispánját a honvédelmi miniszter értesítette. A leirat szerint jövőben, az orosz fogságból visszatértek is kérhetnek felmentést, s az esetben meg lehet hosszabbítani 8—10 heti szabadsá­­gukat a felmentés elintézéséig. A felmentést, illetve a bevárási meghosszabbítást a felmentési ügyosztály — hatóság — közvetlenül kérheti a honvéd, a hadse­reghez tartozók a budapesti közös felmentési csapa­toktól, kirendeltségétől. A honvédelmi minisztérium a jövőben egyszerűsíteni fogja a felmentések meghossza­­bításánál eddig követett eljárást. Akiknek felmentése november 30-án lejárt, azoknak felmentési lapját­­ a további intézkedésig nem kell beküldenie a törvény­­hatóságnak, hanem meg kell várni, amíg az egyszerű­sített eljárásra vonatkozó új rendelkezés erre nézve intézkedik. * Borrekvirálás. A hivatalos lap közli, hogy a földmivelésügyi miniszter a honvédelmi miniszterrel egyetértőleg elrendelte, hogy mindazok, akik az 1918. évi szüret alkalmával legalább 100 hektoliter mustot állítanak elő, a kiszűrt mustnak seprő nélkül számított 5 százalékát kitevő bort kötelesek a fegyveres erők borral való ellátásának céljára átengedni. De azok, akik igazolni tudják, hogy csakis elsőrangú fajborokat szűrtek ki, saját szüretelésű boraik helyett másoktól beszerzett, de legalább nyolc és fél Malligand fokos, egészséges bort is szolgáltatnak be, vagy pedig hektoliterenként 300 koronával megválthatják az igénybevételt. Az igénybevett borért hektoliterenként 550 korona térítés jár. E térítés mellett bárki, tehát az is felajánlhatja borát, esetleg egész termését is, a fegyveres erő részére való megvételre, aki a jelen rendelet hatálya alá nem esik. Az ajánlatokat az állami közpincék főfelügyelő­ségéhez kell benyújtani Budafokon. Az átvételre, keze­lésre és a hadseregnek való átadásra szükséges további intézkedéseket a földmivelésügyi miniszter teszi meg. * Ki kell függeszteni az élelmicikkek árát. A kereskedelemügyi miniszter rendelete értelmében mindazok, a­kik szükségleti cikkeknek árusításával foglalkoznak, kötelesek az árukat azok eladási árát pontosan feltüntető függő­­jegygyel ellátni, vagy más alkalmas módon szembetűnően megjelölni. Az élelmi cikkek eladási árát az üzlet­helyiségben szembetűnő módon és helyen elhelyezett árjegyzékben kell feltün­tetni. A kirakatokban elhelyezett minden közszükségleti cikknél annak árát fel kell tüntetni. A rendelet ellen vétők kihágást követnek el s szigorúan lesznek büntetve. * Egy nap alatt gyógyítható a spanyolnátha. Miután megtalálták a spanyol­nátha bacillusát, sikerül megtalálni a betegség szérumát is. A felfedezés dicső­sége, — mint olvassuk — egy magyar orvos nevéhez fűződik. Markovics dr. Bártfa fürdő tiszti üdülőjének főorvosa a Wiener Klinische Wochenschrift című orvosi szaklapban közli, hogy sikerült neki a spanyol influen­zát minden esetben huszonnégy óra alatt meggyógyí­tani, amit úgy ért el, hogy a betegnek a láz fellépése után nyomban nagy adag hálómért (0,3—0,6 gramm), négy-öt órával későbben pedig félgramm aszpirint egy decigramm koffeinnel keverve adott. Az így kezelt betegek, — írja dr. Markovics — kivétel nélkül láz­mentesek lettek és minden komplikációtól megszaba­dultak, míg a kálómér nélkül kezelt betegek gyógyítása hat napig is eltartott. A kálómér tulajdonképen higanysó, ami a gyógyszertárban mint erős gyom­ortisztító és béldezinficiáló szer ismeretes. Adagolása nagy elővigyá­­zatot igényel, miért csak orvosi rendelésre és utasítás szerint szabad bevenni, annál is inkább, mert lehetnek esetek, midőn a kálómér használata veszélyes lehet. * Bő áldás — szerencsétlenség. Kőrösmező­ről írják: A Fekete-Tisza telepen Plásztunyek Mihályné sz. Kálenyuk Parászka szeptember 24-én 3 gyermek­nek adott életet. Néhány óra múlva meghalt az anya, kit egyik újszülött leány gyermeke követett. A hátra­maradt egy fiú- és egy leány­gyermek épek és egész­ségesek. * Rabló hadifoglyok. Beregszöllősön két orosz hadifogoly fényes nappal beállított Gónák Péterné há­zába s revolverekkel kényszerítették őt, hogy pénzét és értékes ingóságait,adja át. A megrémült asszony 600 bor. készpénzét, csizmáját, nagymennyiségű és sok más elvihető ingóságát adta át a rablóknak. A csendőrség nyomozza a vakmerő rablókat. * A munkácsi dohánygyár rablói. A munkácsi dohánygyár tisztviselői már régebben észrevették, hogy valaki állandóan dézsmálja a dohánykészletet. A leg­utóbbi napokban végére akartak járni a dolognak s megerősítették az éjjeli őrséget. A szigorított óvóintéz­kedés sikerrel járt, mert Szilágyi és Szopkó dohány­gyári tisztek egy éjféli inspekció alkalmával elfogtak három 15—18 éves suhancot, akik éppen „munkában“ voltak. A hosszabb idő óta ellopott dohánymennyiség 10000 csomag pipadohány volt, melynek ára 2000 ko­rona. Kiváncsiak vagyunk ki állott a suhancok háta mögött e nagyszabású „üzletben*­­ * Borárverés. Munkács város idei bortermésére árverést hirdettek. A legmagasabb ajánlatot egy mun­kácsi kereskedő tette 575 kor. hektoliteres árral. Az ajánlatot elfogadták. * Dohányjegy Munkácson. Október 15-én Mun­kácson dohányjegyet léptet a városi hatóság életbe. A dohányt bevásárlási könyvecskére fogják vásárolni s minden egyes dohányvásárlást sajátkezű aláírással kell igazolni. * A Görög katholikus Magyarok Naptára már elhagyta a nyomdát. Kiállítása, tartalma olyan, mint a tavalyi. Ára 3 korona. Kapható az Unió könyvkeres­kedésében Ungvári, (Széchenyi-tér 10.) és a „Békes­ség“ szerkesztőségénél Nyirgyulajban (Szabolcsin.) SZÍNHÁZ. Minden uj, senkit sem ismerünk még s mivel állandó művészekről van szó az objektiv kritikát ké­sőbbre hagyjuk. Meglepő Kiss direktor ambíciója és törekvése, hogy Shakespeare-vel akarja az ungvári műélvezetet emelni. Igen jó jel és dicsérendő törekvés, amely azt hisszük nagy elismerésre fog találni mindenütt. Maga az előadás jóval felülmúlta a színház tech­nikai elrendezését. Igen sok reménnyel nézünk az új kultur éra elé! Színházi heti műsor. Hétfő: Luxenburg grófja. Kormos Ferenc bemutat­kozása. Kedd: Gólem. Kormos Ferenc bemutatkozása. Szerda: Árva László király (először.) Csütörtök: Árva László király (másodszor.) Péntek: Három a kis­lány. Szombat: Délután Hamlet (ifjúsági előadás.) „ Este Princz (először.) Vasárnap: Délután Gólem. „ Este Stambul rózsája. Nyugtázások. Vasváry Pál alapítvány. Újabban a következő adományok folytak be : Tivadar Elek, fábiánházai esperes-lelkész .... 20 K — f Rácz Viktor, hodászi lelkész ........... 10 K — f Ifj. Damjanovics Ágost gebei lelkész ................... 10 K­­­ f Kiss Gyula, nyírcsászári lelkész ........................ 10 K — f Iváncsó Elek, derzsi lelkész......................... 10 K — f Mihályovszky Gábor nagydobosi lelkész... 10 K — f Csepey Gábor, ópalyi lelkész .............................. 15 K — f Összesen: 85 K — f Legutóbbi gyűjtés: 10315 K 69 f Eddig befolyt: 10400 K 69 f Szerkesztői üzenetek: Mindennemű, a Gör. Kath. Szemlének szánt kéziratot, levelet, értesítést Káptalan­ u. 3 sz. címre kérjük küldeni. K. D. Róm­. kath. leányt nőül vehet, azonban a nőjegyes­nek, a munkácsi püspöki főhatóság 1890. év május 17-én kelt 11. sz. körrendelete szerint, még az egyházi egybekelés előtt át kell térnie a gör. kath. szertartásra. Hogy az eljárás gyorsabb lefolyású legyen, a következőket tessék megtartani. A nő lehe­tőleg sajátkezűleg egy jól megindokolt áttérési kérvényt állítson ki. A címzés a római pápához szóljon. A megszólítás egysze­rűen ez lehet: „Szentséges Atyám !“ Tanácsos a nő kérvényéhez hozzácsatolni a keresztlevelet, mely „kizárólag egyházi célra bé­lyegmentes“ lehet. Ezen iratokat azután a munkácsi megyés püspök ur őméltóságához küldi saját folyamodványa kíséreté­ben, melyben egyrészről, hivatkozva a nő kérvényére, engedélyt kér ezen házasságra, másrészről pedig megígéri, hogy az egy­házmegyei határozatok szerint előirt 200 koronányi házassági óvadékot lehetőleg már a házasság megkötése előtt le fogja fizetni az egyházmegyei alapkezelőség pénztárába. Míg Róma válasza meg nem érkezik, addig türelemmel várni fog és azután a főhatóság intézkedése szerint jár el. Nyomatott az „Unió Részvénytársaság“ könyvnyomdájában Ungvárt, Széchenyi-tér. Pályázat. Betegségem folytán kisegítő kántor-tanitóra, s esetleg tanítónőre volna szükségem az 1918—19. tan­évre az itteni gör. kath. iskolánál. Honorárium megegyezés szerint. Iványi, 1918. okt. 2. Manajló Tivadar, 60. 1—1. gkath. tanító. Főszerkesztő: KAMINSZKY GÉZA. Felelős szerkesztő : DULISKOVICH ELEK. Könyvnyomda- és lapkiadótulajdonos: Az „Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság nevében: KAMINSZKY GÉZA. Un Naptáraink WST már megjelentek.­»­ Ára Miszjacoszlav (typikes) naptár 4 kor. Kalendar (typik nélkül) naptár 2 kor. Tisztelettel kérjük a főt. lelkész és tanító urakat, hogy becses rendelésüket mielőbb : : eszközölni szíveskedjenek. . . Unió Könyvnyomda R.-T. Ungvári, Széchényi­ u. 10. Maga és hozzátartozóinak jövőjéről gondoskodik és hazafiasan cselekszik, ha a VIII. hadikölcsönnel kapcsolatos életbiztosítást köt a m. kir. honvédelmi minisztérium a­­hadsegélyző hivatalának ellenőr­­­­zése alatt álló­­ „Magyar Országos Biztosító Intézet Részvénytársaság” Ung-és Bereg megyei központjánál. Felvilágosítást készséggel nyújt — az intézet vezetősége: — UNGVÁR, Rákóczi­ utca 2. Feltételeink és díjszabásunk minden intézetnél kedvezőbbek. Előnyös gyermekbiztosítások. Újdonság! Újdonság! Magyar és osztrák szabadalom. Pótharang. Az elrekvirált ércharangok helyébe szép csen­gésű harangpatlót sikerült feltalálnom, amely praktikus volta, olcsósága és könnyen sze­relhetősége folytán a leszerelt harangokat nagymértékben pótolja. A pótharanghoz az órakalapács is használható. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál CSÓKA LAJOS pótharangvártó Budapest, VI. ker., Jász­ utca 40. szám, 58. 2—25.

Next