Görög katolikus szemle, 1929. március-december (1. évfolyam, 1-19. szám)

1929-03-31 / 1. szám

2 A Görög­ Katolikus Szemle keletkezése. Huszadik százada annak, hogy a távol kele­ten egy sorsüldözött családnak gyermeke szüle­tett, akinek életéhez a csodák egész láncolata fűződik s akinek azért, mert megváltani jött az emberiséget, mert Isten volt, a legborzasz­tóbb halált, a kereszthalált kellett elszenvedni. A ma feltámadt Krisztus Golgota-útjának első stációja annál a betlehemi jászolnál kezdő­dik, ahol született s utolsó állomása azon a Kál­vária-hegyen végződik, ahol meghal. A halálba induló Krisztust megcsúfolják, meg­­köpdösik, véresre korbácsolják, keresztre feszítik s amikor már kiszenvedett, lándzsát döfnek oldalába. S hogy az írások szerint fel ne támad­jon, vele együtt eszméi is sírba szánjanak, holt­testét sziklasírba zárják, a sírt lepecsételik és őröket állítanak mellé. De harmadnapra a pecsét kettétörik, a sziklasír megnyilik s vele feltámadnak az eszmék is, melyeket hirdetett. S íme ! A meggyalázott Krisztusnak bitója alatt ma az emberiség milliói térdelnek, fájdalmaikra s szenvedéseikre írt keresve és a vértanuknak vérével megpecsételt krisztusi eszmék élnek s élni fognak örökké. A krisztusi sorsban, a krisztusi nagy tragédiá­ban mi sorsüldözött, meggyalázott bús magya­rok saját sorsunkat látjuk. A mi Golgota-útunk első stációja is már születésünknél kezdődik és Sajó, Mohács, Nagymajtény, Világos állomásain keresztül Trianonban végződik, ahol keresztre feszítenek s ezeréves hazánkat, mint Krisztus palástját, felosztják. Meggyaláztak, megöltek minket, mert azok­hoz az eszmékhez, melyekhez több mint ezer év fűződik, hűek maradtunk. Mikor mi magyar görög­katolikusok a trianoni gyászos temetésnél szívünkben mélységes fáj­dalmunkkal álltunk s véres könnyeinket rá­­sirtuk a trianoni sírkeresztre, elsírtuk külön könnyeinket azokért a hittestvérekért is, akik tőlünk elszakítva a szomorú rabságba indultak csak azért, mert az ezeréves magyar nemzeti szent eszmékhez, melyekért Vasvári Pál, Jacz­kovits Mihály, Slepkovszky János, Csath Sándor s annyi névtelen hittestvérünk vértanúhalált szenvedett, hűek maradtak. A szomorú trianoni temetés után elszakított hittestvéreink megkezdték a rabság szenvedé­seit, mi pedig árván maradt s megfogyatkozott, de szabad magyarok sirva tallóztunk e meg­csonkított hazában. Társadalmi életünk nem volt s azt sem tudtuk, hányan vagyunk s kik vagyunk? Hogy seregszemlét tartsunk, egymást megismerjük s összeköttetést és görög-katolikus társadalmi életet teremtsünk, szinte lehetetlen volt, mert a nagy világégés s az azt követő for­radalmak nem engedték meg a szervezkedést s a görög-katolikus sajtót. Amikor az emberek felocsúdtak a letargiából, 1919—20-ban megindultak a társadalmi szer­vezkedések, hogy a romokat eltakarítsák s hozzá­fogjanak az újraépítés nagy munkájához. Eme mozgalmak és szervezkedések hatása alatt mi is hozzáfogtunk egy egységes és erős görög­katolikus társadalmi élet megteremtéshez, így alakult meg a Magyar Görög-katolikusok Orszá­gos Szövetsége. A görög-katolikusok felismerve annak szükségességét, tömegesen léptek be a szövetségbe. A MAGOSz, látván a nagy fel­buzdulást, hogy a kapocs a hittestvérek között szorosabbra fűződjék, lapot indított Görög- Katolikus Tudósító címmel és egyben meg­vetette alapját a Görög-katolikus Sajtóválla­latnak is. A sajtóvállalat arról is gondoskodott, hogy a hittestvérek évi naptárhoz jussanak. A görög­katolikus társadalom felbuzdulása azonban csak szalmaláng volt, mert a MAGOSz.-nak minden fáradozása dacára, az eredményesen induló mozgalom néhány év múlva nem annyira erkölcsi, mint inkább anyagi támogatás híján ellanyhul, a MAGOSz. működése szünetel és sajtóterméke, a Görög-katolikus Tudósító is megszűnik. A lap megszűntével természetesen a görög-katolikus társadalmi élet is pangásnak indul. Most már csak néhány lelkes hittestvér áldo­zatkészsége és buzgalma tudta úgy, ahogy biz­tosítani társadalmi életünket. Különösen a budapesti Szent Miklós­ Társaság tagjai foglal­­tak az alapékon azzal a gondolattal és kér­­del, mikép lehetne a MAGOSz-t új életre leni, görög-katolikus sajtóalapot teremteni n ennél sürgősebben lapot indítani? Először szóval, majd írásbeli felhívásokkal csináltak f elvetett eszmének propagandát s felhívták a városban és vidéken élő hittestvéreket, hogy svezkedjenek. szóbeli, de különösen írásbeli agitálásoknak és hamar nem remélt eredménye mutatkozott. J­ndult a társadalmi tömörülés s amikor már­­ együtt voltunk, 1928. év május 3-án a lgyminisztérium által jóváhagyott új alap­­stálvek szerint a MAGOSz újra megkezdi m­áját. A tagok 1929. évben 2 pengő évi táj ellenében megkapják a MAGOSz szer­kezében megjelent évi naptárt. Annak tásban azonban, hogy az újjászületett görög­­kaikus társadalmi élet csak akként biztosít­­ha­ta sajtóorgánumot teremtünk, most már mi­n erővel arra törekedtünk, hogy sajtó­­alat teremtsünk s rövidesen lapot adjunk ki. A beli agitálásnak, de különösen az írásbeli felrásoknak meglett az eredménye, mert sok siettek filléreikkel a sajtóalaphoz hozzá­járt, hogy a lap mennél előbb megjelenhessék. Fiívást intézünk amerikai testvéreinkhez is, ők — megértve nemes ambíciónkat — any képességeikhez mérten 530 pengővel járult a sajtóalaphoz. Hálás köszönet illeti Korczky Viktor kanonok urat, aki odaadó hurommal és szeretettel karolta fel ügyünket s ha mily eredményes munkát végzett, bizo­­nyít az is, hogy ez évi naptárunkból 1000 dara­bot idett amerikai hívei részére. Hogy tanu­­bizótágot tegyek az újvilágba kivándorolt hitteréreink áldozatkészségéről, ime közbe­­szúre egy amerikai hittestvérünk megható s könnkre fakasztó sorait: «A örög-katolikus Sajtó-Előkészítő Bizott­­ság­a Budapest. A görög-katolikus magyar sajtó megteremtése érdekében kiküldött fel­hívási egyikét én is megkaptam. Mondhatom, nagy ímömre volt az a tudat, hogy immár a görögitolikus magyar társadalom is meg­­indul azért, hogy szavának hangot s azáltal _ TÁRCA Föltámadt! Diadalmas jön az igazság, az élet, A bűnnek hatalma rommá, semmivé lett! Nem volt vészüvöltés, tomboló harci zaj, A béke Urához szegült a diadal. Szent vidámság hangja árad szerteszéjjel Enyhe napsugárral, suttogó szellővel. Fásult szív mélyéről elröppen az álom, Kedv danája hangzik az epetongicum. Félre most sötétség! félre komor bána A világosság, az udv Ura föltámadt!­­ Tűnj örökre sóhaj! örök csapást mére Az élet bajnoka a halál fejére. Földre szállt az Ige, testet vett magára, Új derűt hozott le mennyei sugár a Merre jár-kel, mindütt üdv és boldogság van, Ezer áldás hangzik isteni nyomában. A bűnös telkekhez olyan szelíd, oly jól Irgalma végtelen, szeretete forró. Szent szeretetének teljessége végett Vérével várta meg az emberiséget. Patakként hullt a vér keresztje tövéhez: Bűnök gyermekének, ó, mily gyászos kép ez! Majd szentélyét hagyja az isteni lélek, S a szent test átadva sírja éjjelének. Mindenható erő, mely így tovaszállott, Önmagára hagyván a bűnös világot. .. S amely, ah! felettünk soká el volt zárva: Megnyitá az eget mindenhatósága. Csend honol a sírban .. nyugalmas helyére A lélek harmadnap újra visszatére; A dermedt tagokon életerő támad... Nincs halál, nincs többé! 6 csoda, csodálat! S nem is pirkadott föl még a piros hajnal, Lepecsételt sírhoz jő egy égi angyal; Őrség rémül, ámul, sírüreg kitárul, Élet hőse lép ki a halál honából. Megsemmisült hát az irigy gőg hatalma, Győzedelmes Égnek lángtűzébe fúlva ! Ragyogó fény hatol a sötét elmékbe, Forrása Jézusnak szép, isteni képe. Cherubok, szeráfok örömdalra kelnek Gyönyörűségére a hívő kebelnek; Karuk zengedezve az Úr elé térdel A megdicsőültek fényes seregével. I X F()?panton a mélye '■ I i cJt¥°ztest’ ünnepeljen Véle ! I .az ajkon szent diadalének, zengjj'gy­őzedelmét ég, föld Istenének !­ ­ GÖRÖG-KATOLIKUS SZEMLE 1929 március 31. Petrisovszky Leó: Múlt és jelen. Még ott lógnak, ha hervadtan is, a március tizenötödiki koszorúk Vasvári Pál bronzképén, a Nemzeti Múzeum lépcsőfalán. Várjon tudják-e az arra járók, hogy ez az ember görög-katolikus pap fia volt? Hárman szóltak onnan: Petőfi, aki csodálatos versekkel tette dúsgazdaggá a magyar literaturát mielőtt elesett; Jókai, aki egy könyv­tárra való meseremeket irt meg és Vasvári Pál, a legszerényebb. Ez csak az életét adta hazájáért. És elgyászolták a kis nyíri parókián, siratták, amíg a könnyből tellett. Kicsiny zug jutott nevé­nek a magyar históriában s talán el is felejtették volna azok utódai, akikhez szólott, ha a főváros áldozatkészsége a reliefhez nem juttatja. Főváro­sunk emléket állít múltúnknak és parókiát épít nekünk. Az Isten jutalmazza meg érette. * Egy kis veszprémi gótikus templom omladékai fölött folyik a vita, amely (vagy az ez előtt való) a hagyomány szerint azoké a görög apácáké volt, akik Gizella királynővel Szent István palástját hímezte. Engem — e sorok íróját — a sors abban kegyelemben részesített, hogy láthassam és tapihassam ezt a palástot. III. Béla király könyvszámára festettem le a szent ereklyét, hátam m­gött Szlávy koronaőr és Romy minisz­­terelnök­i tanácsos állott, ahogy a korona őrzé­séről szó törvény rendeli, meg Czobor Béla, az archeoló is. Elköltöztek már mind a hárman. Hanem ,­ a napot éhen töltötték volna —­ nem lévén keghatűr meg ételféle az egész királyi palotába —, ha Ybl várkapitány nem hozat valami s­apnivalót egy budai kiskocsmából. Én meg olgoztam, siettettek is, és megfestettem Imre heng meg Gizella (a hímzett írás szerint Gisla) képét. Bizony rom most mind a két arc­kép, de ha kilenc esztendő múlt el készítésük óta. Azokna az iparművész apácáknak, akik a magyarságiak legdrágább, legszentebb kézi­munkáján dolgoztak, kutatta a kolostorát és templomát Krajnyák Gábor tudós papunk és meg­állapította, hogy a most is álló gótikus templom­romok hevén emelkedett. Nekünk, grékusoknak kétszeresen kedvesek e romok, hogyne kívánnak, szívből, bár konzerváltatnának és mentetnének meg az enyészettől.* Odaát a trianoni határon túl két veszedelem­mel küzködnek testvéreink, egyik a schizma, másik a kommunizmus. Moszkva szabadította rájuk mind a kettőt. A schizma, amely el akarja őket szakítani a katolicizmustól, cseh protekció­val indult lenyűgözésükre, a kommunizmust egyenesen Moszkva küldte rájuk. Az Úristen ellen való harcba tüzeli őket és hogy ez is kedves a cseh kormánynak, amely egyik ellenszerét látja benne a magyar nemzeti eszmének, az természetes. Vigyázzatok, testvérek! Tíz év épen század­része annak az ezer esztendőnek, amit velünk töltöttetek. A ti orcátok könnyes fenségben él a mi emlékezetünkben a válás órája óta. Nehogy elváltozzék orcátok. Az ezer esztendő ereje el fogja fújni ezt a néhány évet s mi tiszta, szűzi képpel akarunk viszontlátni benneteket újra. Gróh István.

Next