Görög katolikus szemle, 1930. január-december (2. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-05 / 1. szám

1930 január 5. GÖRÖG-KATOLIKUS SZEMLE A haragvó Maros jajszava. Tapasztalatok egy Trianon-határmenti községben. Az elmúlt vasárnap részt vettem a Magyar­­csanádon tartott magyarnyelvű szentmisén, szentbeszéden, melyet Torna László dr. görög­katolikus esperes-lelkész végzett. Ezen a napon ünnepelték Szegeden a Csanádi egyházmegye alapításának 900 éves jubiláns évfordulóját. Klebelsberg kultuszminiszter mondotta az ün­nepi beszédet s rámutatott Szeged nagymérvű építkezésére, a püspökség büszkén emelkedő óriási palotáira, intézményekre, hatalmas épüle­tekben, egyetemekben tündöklő kultúrfölényre. Igaz ! De jöjjenek el egyszer az illetékesek, a vezéreink Magyarcsanádra is, amely Szegedtől légvonalban csak 35 kilométerre van, vegyenek részt ilyen szentmisén, hallják meg az itt élő, vergődő magyarok, katolikusok panasszavát, nézzenek jól szerteszét s ők is elmélkedhetnek a prédikáló pap szavai, gondolatai felett s hallani fogják a romboló Maros völgyében, ahol Csanád vezér földvára emelkedett s ahol Szent Gellért sziklaszilárdan tartotta magasra a feszületet s ahol ősi temploma állott, ma, 900 év múlva, nem a miénk Őscsanád — román terület — s nem a miénk Magyarcsanád. Van román, van ■szerb temploma, de nincs magyar, katolikus temploma, még kápolnája sincs. Hiába kér az 5—600 római- és görög-katolikus segélyt, kápol­nát, papot. De van oláh, szerb pap és van 1300— 1400 oláh s 300—400 szerb lakosa a ma is csak nevében magyar Magyarcsanádnak! Halljátok vezérek, magyarok a Maros zúgását? Hol itt, Magyarcsanádon, a magyar kultúrfölény?A szent­misén tömve volt a kis iskolakápolna, ott vol­tak a szerb, román görög-keletiek közül is sokan, szívesen hallgatták a magyar szentmisét, szent­beszédet. Ezért kell magyarnyelvű szentmise, magyar görög-katolikus püspökség s ezért kell az unió! Azért kell, hogy a Maros haragos zúgása elhalkuljon s másutt, mindenütt, Magyar­csanádon is legyen ismét magyar katolikus kul­­túrfölény. A 900 éves jubileum évében reméljük, sőt hisszük, hogy 1930-ban Magyarcsanádon is lesz katolikus templom, mert a Maros a Tiszába ömlik, mert a Maros zúgása, a magyar­ság jajszava elhallatszik Szegedre, Szent Gellért méltó utódjának fülébe is. Naptárunkról. A «Máriapócsi Virágoskert» című folyóirat egyik cikke foglalkozik naptárunkkal. Bár a cikk hangja, a kérdés beállítása eleve lehetetlenné teszik, hogy az nyugodt tárgyalás alapjául szolgáljon, a Naptár szerkesztősége ez egyszer reagál a kifogásokra és pontonként a következő­ket válaszolja : a) Hoztuk az idén a Julián­­naptárt azért, hogy közeledjünk a keletiekhez s hogy így is egyengessük a Unió útját, a mi leg­főbb programmunk megvalósulását. Ha beválik, amit általa reméltünk, bennhagyjuk jövőre is, ha nem, kiirtjuk. Az az állítás, hogy vele népünkben a régi nap­tárhoz való visszatérés hitét keltjük fel, eddigi megfigyelésünk szerint semmi alappal nem bír. A Szemle olvasói közé számítja, Istennek hála, papságunk túlnyomó részét, levélbeli érintke­zést tart fenn falusi népünk javával, kisgazdák­kal, kisiparosokkal, kap is panaszos levelet bőven, de ilyen panasz vagy ilyen feltevés nincs egyikben sem. b) Hogy a pünkösd-harmadnap megjelölésé­ben tévedtünk, nincs kizárva. Hozzáértőnk majd meg fogja állapítani. De hogy ez az egyetlen tárgyi kifogás Naptárunk testes kötetének tar­talma ellen, az fölöttébb örvendetes. c) Szemünkre hányja a cikk, hogy a magyaros János helyett a szláv Ivánt hozzuk. Tagadjuk , Iván és oly magyar, a történelmi geográfia dönt. Szent Iván csak megmaradt Magyarországunk­ban, a Helységnévtár kimutatása szerint tizen­hat falunak neve. És ezek a helységek mind középkori alapítások és magyarok. Ugyancsak a középkorban 1350-ben nyerte nemes levelét a híres nevezetes Szentiványi-család. Ennek sarjai harcoltak törökkel, némettel, harcol a gömöri ága most a csehvel, de soha egyiknek se jutott eszébe Szentjánosira magyarosítani a nevét, ahogy a Virágoskert cikkírója kívánta volna. Igaz, vannak példák, amik az ő felfogása mel­lett szólnak, így például székesfővárosunk Szent­ János-kórháznak keresztelte el legkiválóbb egész­ségügyi intézményét, amelynek egyik jeles osz­tályát, az elmegyógyászati megfigyelőt szíves figyelmébe ajánljuk mindazoknak, akik nekünk szláv hajlandóságokat tulajdonítanak. EGYHÁZMEGYEI ÉLET Első szentmisék. Lélekemelő ünnepély szín­helye volt december 22-én a tolcsvai görög­katolikusok temploma. E napon tartotta ugyanis, mint azt már röviden jeleztük, első szentmiséjét dr. Kiss Andor budapesti görög-katolikus hit­tanár, Kiss Andor tolcsvai gk. esperes-lelkész fia. Az ünnepélyes alkalomra messze falvakból összesereglett hívek sokasága töltötte meg a ha­talmas és gyönyörűen feldíszített templomot, hogy tanúja legyen az újdonszentelt pap első áldozat bemutatásának. Az ünnepélyt emlékeze­tessé teszi az, hogy a misevezetői tisztet Melles Emil budapesti apátparochus, a hajdúdorogi egyházmegye nagynevű őszfőpapja vállalta el, ki ez évben töltötte be áldozópapságának 50-ik esztendejét. Hogy mégis vállalta a hosszú út és a nehéz funkció fáradságát, ez ama szeretetnek tulajdonítható, mellyel unokája, dr. Kiss An­­dorné, az ifjú áldozát hitvese iránt viseltetik. A szentbeszédet Melles Géza őrkanonok mon­dotta. Magas szárnyalású beszédében először a hívekhez szólt azokról a kegyelmekről, melyet a pap közvetít Isten és az emberek között, majd az újmiséshez intézte szavait, aki előtt feltárta azokat a lelki örömöket, amelyek a nehéz és sokszor üldözéseknek kitett lelkipásztor vigasz­talásai nehéz munkája közepett. Majd felhang­zottak a szentmise nagyszerű könyörgései és énekei, melyek befejeztével egyenként részesül­tek az ifjú lelkipásztor első áldásában a nagy­számú rokonság és az egybegyült hívek serege. Az ünnepély után Kiss Andor esperes-lelkész lakában gazdag lakoma következett, melyen Melles Emil apáton és Melles Géza kanonokon kívül Petreczky Jenő királyi tanfelügyelő, Fenczik Nikon esperes, Mayer Géza erdőhorvátii rk. es­peres, valamint a nagy kiterjedtségű rokonság s a hegyaljai gk. papság közül számosan vettek részt és sok-sok jókívánsággal halmozták el be­szédeikben az ifjú áldozárt és a fia örömében osztozó édesapát. — Hajdúböszörményben dec. 15-én mutatta be dr. Simárszky János újdon­szentelt áldozópap, hajdúböszörményi segédlel­kész Sereghy László kanonok kézvezetése mellett első szentmiséjét az egek Urának. A hatalmas templom zsúfolásig megtelt hívekkel, kik a mise végén több ezren vették az újmisés áldását. Az ünnepi szentbeszédet Orosz Bálint debreceni se­gédlelkész mondotta, szívreható s könnyekre fa­kasztó szavakkal ecsetelve a pap gyönyörű, de nehéz hivatását. Szegeden december hó 26-án áldották meg s vették használatba az új harmóniumot, melyet Oriicsák Miklós főgondnok vett elhúnyt fia em­lékére a budapesti Hörl-cégtől. Nagy volt az öröm a zsúfolásig megtelt templomban, hiszen az egyházközség megalakulásának 8-ik évforduló­ján új templomuk majdnem teljesen fel van most már szerelve. A hiányzó harangok beszerzésére is beérkezett az első adomány, Zákány Gyula tanár-karnagy utiátalányát, 16 pengőt ajánlotta fel e nemes célra. Várjuk a nemes példa követőit és tervben van a február elején rendezendő kul­­túrest is. Reméljük, hogy így húsvétra meg­­rendül a Tisza mellett a mi elnémult harangunk is, szent Imre herceg harangja s hívja, hívogatja majd szétszórt, elszakadt hittestvéreinket a ma­gyar feltámadásra. Makón örömünnep lesz a közeli vasárnap, mi­kor Főpásztorunk engedélye folytán Páll Sándor­­nét sz. Mészáros Ilonát három gyermekével együtt megbérmálja Makó parochusa s ünnepé­lyesen átveszi anyaszentegyházunk kebelébe a református vallásról, hogy így férjével együtt egy szájjal, egy lélekkel dicsérjék az Urat. Felsőzsolcán a görög-katolikus hitközség har­móniumot szerzett temploma részére, mely kará­csony első napján szólalt meg a templomban leg­először. A hívek örömmel fogadták, mert hiszen az istentisztelet szépségét emeli, másrészt az ének is biztosabban, simábban hangzik harmonium mellett. Üdvözöljük eme újítás agilis úttörőit! Onnan­túlról. Az őslakos­ pártok szövetkezése egyre való­színűbb lesz odaát. Egyelőre ugyan még csak a magyar és tót pártok valamely formájú össze­fogásáról van szó , de, ha ez meglesz, a ruténság sem vonhatja ki magát majd belőle. A dolog máris megrémítette a cseheket; Benes lapja már rémüldözik, hogy a tótság elcsehesítése meg­hiúsul. Ebben igazat is kell neki adni, de annál érthetetlenebb, hogy az őslakosságnak tíz év kellett, míg erre a magától értetődő politikára rászánta magát. Igaz, hogy ezért legkevésbbé mi magyarok tehetünk nekik szemrehányást, akik még ma is a «nem mehetünk fejjel a falnak» dogmájára esküszünk. Holott minden attól függ, milyen erős az adott esetben a fal s milyen kemény a fej . . . Dr. Bonkáló Sándor nyug. egyet, tanár a «Külügyi Szemle» c. folyóiratban rendkívül érté­kes tanulmányt közöl a ruthén-kérdés fejlődésé­ről az elmúlt tíz év alatt. Különösen érdekesek megállapításai a csehek által követett taktikáról, mellyel eleinte a ruthénség megoszlására, egy­mással szembeállítására törekedtek. Amióta azon­ban kiderült, hogy itt oly néppel van dolguk, melynek nemzeti öntudata nincs, minden álszen­teskedést félretéve, tartózkodás nélkül csehesí­­tenek. Nem kevésbbé érdekesek azok az adatok, melyekkel az újabb ruthén irodalom erőlködését dokumentálja abban az irányban, hogy a magyar­­országi ruthénségnek fényes történeti múltat szerkesszen össze. — Baulovits Zoltán dr. pedig a «Nemzeti Újság» december 29-iki számában száll szembe azzal a beállítással, mintha a rutén nép önszántából szakadt volna el Magyarországtól. Megállapítja, hogy a rutén terület elszakítása egyenesen rablás volt, mert oly területet vitt el, mely a magyar nemzet sajátja volt s amelyet letelepülésre adott a ruténségnek. Nem fölös­leges megállapítás, mikor a magyar sajtóban még mindig akad képviselője annak a felfogás­nak, hogy a ruténok is épúgy maguk idézték elő az elszakadást, mint akár a horvátok, szer­­bek, románok, vagy tótok. Igaz, hogy a tények helyes ismerete és megítélése egyre jobban teret hódít s a rettenetes «autonómia» sem az a mumus mi már, mint tíz év előtt. HÍREK RIGMUS. Adjon Isten az új évben mindent, ami nincsen! Ne fityegjen kócos madzag rozzant fakilincsen, Szekér előtt fickándozó szilaj csikón, — négyen! — Még a patkó szöge is vert sáraranyból légyen. Adjon Isten teli hombárt, arannyal teli zacskót, Szakasztóval szereltessük a sok ezres bankót, Az orvosnak sok beteget — kevés betegséggel, Hogy élhessük az új évet friss jó egészséggel. Adjon Isten bort és búzát, mindeniknek árát, Minden dalt Ábrahámhoz csinos, ügyes Sárát, Lakzit köztük a farsangra, bölcsőt esztendőre, Zálognak új ezerévi magyar jövendőre. Adjon Isten bort és búzát, — de békét ne! Harcot! Hogy letörjük szarvát mindnek, aki minket sarcolt. Adjon Isten összetartást, erőt,­­ bátorságot. Adjon Isten esztendőre Nagymagyarországot! Fűzfa János. * * * Jelen számunkkal lapunk Isten kegyelméből második évfolyamába lép. Fölkérjük ez alkalom­mal­­. előfizetőinket előfizetéseik megújítására, mert a jövő évben kizárólag csak tényleges elő­fizetőinknek küldjük tovább a lapot. Minden címszalagon feltüntettük az előfizetés lejártá­nak idejét, esetleges észrevételezés érdekében. Amerikai előfizetőinket pedig fölkérjük, hogy előfizetéseiket ezentúl Mr. Emery Olexo (Union Trust Co., Kinsman 140 Office, Cleveland, D.) címére újítsák meg, aki lapunk szétküldését onnan fogja eszközölni. Megismételjük itt, hogy lapunk előfizetési ára félévre egész évre a MAGOSz tagjainak ... 2.50 P 5.— P nemtagoknak ........... 4.— P . 8.—­­ Köszönetnyilvánítás. Főtisztelendő Szabó Mik­lós homesteadi lelkész úr 10 dollárt küldött cí­memre oly céllal, hogy abból a hittantanulásban kitűnő növendékeimet jutalmazzam. Midőn neki ezért, a már nem elsőízben megnyilvánult nemes 3

Next