Görög katolikus szemle, 1930. január-december (2. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-05 / 1. szám
1930 január 5. GÖRÖG-KATOLIKUS SZEMLE A haragvó Maros jajszava. Tapasztalatok egy Trianon-határmenti községben. Az elmúlt vasárnap részt vettem a Magyarcsanádon tartott magyarnyelvű szentmisén, szentbeszéden, melyet Torna László dr. görögkatolikus esperes-lelkész végzett. Ezen a napon ünnepelték Szegeden a Csanádi egyházmegye alapításának 900 éves jubiláns évfordulóját. Klebelsberg kultuszminiszter mondotta az ünnepi beszédet s rámutatott Szeged nagymérvű építkezésére, a püspökség büszkén emelkedő óriási palotáira, intézményekre, hatalmas épületekben, egyetemekben tündöklő kultúrfölényre. Igaz ! De jöjjenek el egyszer az illetékesek, a vezéreink Magyarcsanádra is, amely Szegedtől légvonalban csak 35 kilométerre van, vegyenek részt ilyen szentmisén, hallják meg az itt élő, vergődő magyarok, katolikusok panasszavát, nézzenek jól szerteszét s ők is elmélkedhetnek a prédikáló pap szavai, gondolatai felett s hallani fogják a romboló Maros völgyében, ahol Csanád vezér földvára emelkedett s ahol Szent Gellért sziklaszilárdan tartotta magasra a feszületet s ahol ősi temploma állott, ma, 900 év múlva, nem a miénk Őscsanád — román terület — s nem a miénk Magyarcsanád. Van román, van ■szerb temploma, de nincs magyar, katolikus temploma, még kápolnája sincs. Hiába kér az 5—600 római- és görög-katolikus segélyt, kápolnát, papot. De van oláh, szerb pap és van 1300— 1400 oláh s 300—400 szerb lakosa a ma is csak nevében magyar Magyarcsanádnak! Halljátok vezérek, magyarok a Maros zúgását? Hol itt, Magyarcsanádon, a magyar kultúrfölény?A szentmisén tömve volt a kis iskolakápolna, ott voltak a szerb, román görög-keletiek közül is sokan, szívesen hallgatták a magyar szentmisét, szentbeszédet. Ezért kell magyarnyelvű szentmise, magyar görög-katolikus püspökség s ezért kell az unió! Azért kell, hogy a Maros haragos zúgása elhalkuljon s másutt, mindenütt, Magyarcsanádon is legyen ismét magyar katolikus kultúrfölény. A 900 éves jubileum évében reméljük, sőt hisszük, hogy 1930-ban Magyarcsanádon is lesz katolikus templom, mert a Maros a Tiszába ömlik, mert a Maros zúgása, a magyarság jajszava elhallatszik Szegedre, Szent Gellért méltó utódjának fülébe is. Naptárunkról. A «Máriapócsi Virágoskert» című folyóirat egyik cikke foglalkozik naptárunkkal. Bár a cikk hangja, a kérdés beállítása eleve lehetetlenné teszik, hogy az nyugodt tárgyalás alapjául szolgáljon, a Naptár szerkesztősége ez egyszer reagál a kifogásokra és pontonként a következőket válaszolja : a) Hoztuk az idén a Juliánnaptárt azért, hogy közeledjünk a keletiekhez s hogy így is egyengessük a Unió útját, a mi legfőbb programmunk megvalósulását. Ha beválik, amit általa reméltünk, bennhagyjuk jövőre is, ha nem, kiirtjuk. Az az állítás, hogy vele népünkben a régi naptárhoz való visszatérés hitét keltjük fel, eddigi megfigyelésünk szerint semmi alappal nem bír. A Szemle olvasói közé számítja, Istennek hála, papságunk túlnyomó részét, levélbeli érintkezést tart fenn falusi népünk javával, kisgazdákkal, kisiparosokkal, kap is panaszos levelet bőven, de ilyen panasz vagy ilyen feltevés nincs egyikben sem. b) Hogy a pünkösd-harmadnap megjelölésében tévedtünk, nincs kizárva. Hozzáértőnk majd meg fogja állapítani. De hogy ez az egyetlen tárgyi kifogás Naptárunk testes kötetének tartalma ellen, az fölöttébb örvendetes. c) Szemünkre hányja a cikk, hogy a magyaros János helyett a szláv Ivánt hozzuk. Tagadjuk , Iván és oly magyar, a történelmi geográfia dönt. Szent Iván csak megmaradt Magyarországunkban, a Helységnévtár kimutatása szerint tizenhat falunak neve. És ezek a helységek mind középkori alapítások és magyarok. Ugyancsak a középkorban 1350-ben nyerte nemes levelét a híres nevezetes Szentiványi-család. Ennek sarjai harcoltak törökkel, némettel, harcol a gömöri ága most a csehvel, de soha egyiknek se jutott eszébe Szentjánosira magyarosítani a nevét, ahogy a Virágoskert cikkírója kívánta volna. Igaz, vannak példák, amik az ő felfogása mellett szólnak, így például székesfővárosunk Szent János-kórháznak keresztelte el legkiválóbb egészségügyi intézményét, amelynek egyik jeles osztályát, az elmegyógyászati megfigyelőt szíves figyelmébe ajánljuk mindazoknak, akik nekünk szláv hajlandóságokat tulajdonítanak. EGYHÁZMEGYEI ÉLET Első szentmisék. Lélekemelő ünnepély színhelye volt december 22-én a tolcsvai görögkatolikusok temploma. E napon tartotta ugyanis, mint azt már röviden jeleztük, első szentmiséjét dr. Kiss Andor budapesti görög-katolikus hittanár, Kiss Andor tolcsvai gk. esperes-lelkész fia. Az ünnepélyes alkalomra messze falvakból összesereglett hívek sokasága töltötte meg a hatalmas és gyönyörűen feldíszített templomot, hogy tanúja legyen az újdonszentelt pap első áldozat bemutatásának. Az ünnepélyt emlékezetessé teszi az, hogy a misevezetői tisztet Melles Emil budapesti apátparochus, a hajdúdorogi egyházmegye nagynevű őszfőpapja vállalta el, ki ez évben töltötte be áldozópapságának 50-ik esztendejét. Hogy mégis vállalta a hosszú út és a nehéz funkció fáradságát, ez ama szeretetnek tulajdonítható, mellyel unokája, dr. Kiss Andorné, az ifjú áldozát hitvese iránt viseltetik. A szentbeszédet Melles Géza őrkanonok mondotta. Magas szárnyalású beszédében először a hívekhez szólt azokról a kegyelmekről, melyet a pap közvetít Isten és az emberek között, majd az újmiséshez intézte szavait, aki előtt feltárta azokat a lelki örömöket, amelyek a nehéz és sokszor üldözéseknek kitett lelkipásztor vigasztalásai nehéz munkája közepett. Majd felhangzottak a szentmise nagyszerű könyörgései és énekei, melyek befejeztével egyenként részesültek az ifjú lelkipásztor első áldásában a nagyszámú rokonság és az egybegyült hívek serege. Az ünnepély után Kiss Andor esperes-lelkész lakában gazdag lakoma következett, melyen Melles Emil apáton és Melles Géza kanonokon kívül Petreczky Jenő királyi tanfelügyelő, Fenczik Nikon esperes, Mayer Géza erdőhorvátii rk. esperes, valamint a nagy kiterjedtségű rokonság s a hegyaljai gk. papság közül számosan vettek részt és sok-sok jókívánsággal halmozták el beszédeikben az ifjú áldozárt és a fia örömében osztozó édesapát. — Hajdúböszörményben dec. 15-én mutatta be dr. Simárszky János újdonszentelt áldozópap, hajdúböszörményi segédlelkész Sereghy László kanonok kézvezetése mellett első szentmiséjét az egek Urának. A hatalmas templom zsúfolásig megtelt hívekkel, kik a mise végén több ezren vették az újmisés áldását. Az ünnepi szentbeszédet Orosz Bálint debreceni segédlelkész mondotta, szívreható s könnyekre fakasztó szavakkal ecsetelve a pap gyönyörű, de nehéz hivatását. Szegeden december hó 26-án áldották meg s vették használatba az új harmóniumot, melyet Oriicsák Miklós főgondnok vett elhúnyt fia emlékére a budapesti Hörl-cégtől. Nagy volt az öröm a zsúfolásig megtelt templomban, hiszen az egyházközség megalakulásának 8-ik évfordulóján új templomuk majdnem teljesen fel van most már szerelve. A hiányzó harangok beszerzésére is beérkezett az első adomány, Zákány Gyula tanár-karnagy utiátalányát, 16 pengőt ajánlotta fel e nemes célra. Várjuk a nemes példa követőit és tervben van a február elején rendezendő kultúrest is. Reméljük, hogy így húsvétra megrendül a Tisza mellett a mi elnémult harangunk is, szent Imre herceg harangja s hívja, hívogatja majd szétszórt, elszakadt hittestvéreinket a magyar feltámadásra. Makón örömünnep lesz a közeli vasárnap, mikor Főpásztorunk engedélye folytán Páll Sándornét sz. Mészáros Ilonát három gyermekével együtt megbérmálja Makó parochusa s ünnepélyesen átveszi anyaszentegyházunk kebelébe a református vallásról, hogy így férjével együtt egy szájjal, egy lélekkel dicsérjék az Urat. Felsőzsolcán a görög-katolikus hitközség harmóniumot szerzett temploma részére, mely karácsony első napján szólalt meg a templomban legelőször. A hívek örömmel fogadták, mert hiszen az istentisztelet szépségét emeli, másrészt az ének is biztosabban, simábban hangzik harmonium mellett. Üdvözöljük eme újítás agilis úttörőit! Onnantúlról. Az őslakos pártok szövetkezése egyre valószínűbb lesz odaát. Egyelőre ugyan még csak a magyar és tót pártok valamely formájú összefogásáról van szó , de, ha ez meglesz, a ruténság sem vonhatja ki magát majd belőle. A dolog máris megrémítette a cseheket; Benes lapja már rémüldözik, hogy a tótság elcsehesítése meghiúsul. Ebben igazat is kell neki adni, de annál érthetetlenebb, hogy az őslakosságnak tíz év kellett, míg erre a magától értetődő politikára rászánta magát. Igaz, hogy ezért legkevésbbé mi magyarok tehetünk nekik szemrehányást, akik még ma is a «nem mehetünk fejjel a falnak» dogmájára esküszünk. Holott minden attól függ, milyen erős az adott esetben a fal s milyen kemény a fej . . . Dr. Bonkáló Sándor nyug. egyet, tanár a «Külügyi Szemle» c. folyóiratban rendkívül értékes tanulmányt közöl a ruthén-kérdés fejlődéséről az elmúlt tíz év alatt. Különösen érdekesek megállapításai a csehek által követett taktikáról, mellyel eleinte a ruthénség megoszlására, egymással szembeállítására törekedtek. Amióta azonban kiderült, hogy itt oly néppel van dolguk, melynek nemzeti öntudata nincs, minden álszenteskedést félretéve, tartózkodás nélkül csehesítenek. Nem kevésbbé érdekesek azok az adatok, melyekkel az újabb ruthén irodalom erőlködését dokumentálja abban az irányban, hogy a magyarországi ruthénségnek fényes történeti múltat szerkesszen össze. — Baulovits Zoltán dr. pedig a «Nemzeti Újság» december 29-iki számában száll szembe azzal a beállítással, mintha a rutén nép önszántából szakadt volna el Magyarországtól. Megállapítja, hogy a rutén terület elszakítása egyenesen rablás volt, mert oly területet vitt el, mely a magyar nemzet sajátja volt s amelyet letelepülésre adott a ruténségnek. Nem fölösleges megállapítás, mikor a magyar sajtóban még mindig akad képviselője annak a felfogásnak, hogy a ruténok is épúgy maguk idézték elő az elszakadást, mint akár a horvátok, szerbek, románok, vagy tótok. Igaz, hogy a tények helyes ismerete és megítélése egyre jobban teret hódít s a rettenetes «autonómia» sem az a mumus mi már, mint tíz év előtt. HÍREK RIGMUS. Adjon Isten az új évben mindent, ami nincsen! Ne fityegjen kócos madzag rozzant fakilincsen, Szekér előtt fickándozó szilaj csikón, — négyen! — Még a patkó szöge is vert sáraranyból légyen. Adjon Isten teli hombárt, arannyal teli zacskót, Szakasztóval szereltessük a sok ezres bankót, Az orvosnak sok beteget — kevés betegséggel, Hogy élhessük az új évet friss jó egészséggel. Adjon Isten bort és búzát, mindeniknek árát, Minden dalt Ábrahámhoz csinos, ügyes Sárát, Lakzit köztük a farsangra, bölcsőt esztendőre, Zálognak új ezerévi magyar jövendőre. Adjon Isten bort és búzát, — de békét ne! Harcot! Hogy letörjük szarvát mindnek, aki minket sarcolt. Adjon Isten összetartást, erőt, bátorságot. Adjon Isten esztendőre Nagymagyarországot! Fűzfa János. * * * Jelen számunkkal lapunk Isten kegyelméből második évfolyamába lép. Fölkérjük ez alkalommal. előfizetőinket előfizetéseik megújítására, mert a jövő évben kizárólag csak tényleges előfizetőinknek küldjük tovább a lapot. Minden címszalagon feltüntettük az előfizetés lejártának idejét, esetleges észrevételezés érdekében. Amerikai előfizetőinket pedig fölkérjük, hogy előfizetéseiket ezentúl Mr. Emery Olexo (Union Trust Co., Kinsman 140 Office, Cleveland, D.) címére újítsák meg, aki lapunk szétküldését onnan fogja eszközölni. Megismételjük itt, hogy lapunk előfizetési ára félévre egész évre a MAGOSz tagjainak ... 2.50 P 5.— P nemtagoknak ........... 4.— P . 8.— Köszönetnyilvánítás. Főtisztelendő Szabó Miklós homesteadi lelkész úr 10 dollárt küldött címemre oly céllal, hogy abból a hittantanulásban kitűnő növendékeimet jutalmazzam. Midőn neki ezért, a már nem elsőízben megnyilvánult nemes 3