Görög katolikus szemle, 1931. január-december (3. évfolyam, 1-24. szám)

1931-01-18 / 1. szám

2 GÖRÖG-KATOLIKUS SZEMLE 1931 január 18. A reflexióit után... Jelige: Ma... jó, Holnap rossz! Gyermek voltam még, amikor az iskolában egy bűvész bácsi szemfényvesztő mutatványai­val bűvölt el minket. Csodával volt határos a mutatvány ... mily nagyot nőtt szemünkben a bűvész úr! De a gyermeki kíváncsiság megfejté a bűvé­szet nyitját... Istenem ! mily nagy volt a csalódásunk. Az idő repül a fejünk felett, szárnyai na­gyokat suhannak, egy-egy suhanás — egy-egy darab történet életünkből. Mennyi csalódás ért minket is... A bűvész urak mutatványai ha­tással vannak reánk, de mihelyt belelátunk a bűvészet titkaiba, szívünk-lelkünk megtelik szo­morúsággal, keserűséggel. Újra csak csalódtunk. * 1920-at írtak akkor ... Téli zimankós időben indult útnak* egy pár lelkes görög-katolikus tanító tarisznyázni Nyíregyházára, hogy ott előkészítse útját annak a munkának, amely később a Görög­katolikus Tanítók Országos Szövetségének megalakulását eredményezte. Ez az egy pár ember volt akkor mindene a görög­katolikus tanítóságnak. Életre hozták a Görög­katolikus Tanítót. Önzetlenül dolgoztunk tanítói s görög-katolikus érdekekért. S nemcsak dolgoz­tunk, hanem sokszor, igen sokszor családunk, gyermekeink szájából vontuk el a filléreket s ál­doztuk a köz oltárán. Minden görög-katolikus megmozdulásnál ott voltunk. Gyűjtöttünk a Tiszavidéki Bankra, a Vasvári Pál-szoborra, toboroztunk tagokat a MAGOSz-nak, előfizetőket a Tudósítónak, naptárakat árultunk, kis lapunk hasábjain és számottevő gyűléseinken iskoláinknak, intézmé­nyeinknek, a görög-katolikus gyermeki léleknek éltünk, ébresztgettük a szíveket-lelkeket, hogy van még, és még a görög-katolikus öntudat. Sok meg-nem-értéssel találkoztunk, s volt ak­kor is gáncsvető kritikus elég. Ott sírtunk együtt a többi nemesen érző grékus lélekkel a Tudósító ravatalánál. S amidőn megszűnt társadalmunk egyetlen szócsöve, fel­ajánlottuk kis lapunkat a köznek. S hosszú időn át e kis lap töltötte be azt az űrt, mely a Tudó­sító halála s a Szemle születése között tátongott. S mi volt a köszönet érte?... a nagy közöny, a lekicsinylés ... Pedig jó nagy uraink közül nem egy hátralékban van még ma is az előfize­tési díjakkal... Budapesten pedig, az országos katolikus nagygyűlésen, amikor sajtónk szük­ségességéről volt szó, rólunk, a kis Görög­katolikus Tanítóról meg sem emlékeztek. Aztán megszületett a várva-várt Messiás, a Görög­katolikus Szemle. Mindenkihez volt egy­­egy nyájas szava, csak minket került. Beszélt sokat jószívű, derék papjainkról, a kúriákról, a magyaros vendégszeretetről, csak a nádfedelű tanítólakásokat hagyta ki, csak a szegényes iskolaépületeket nem vette észre... Fájt ez nekünk nagyon! * Hej pedig! — de jól esett volna egy kis meg­emlékezés azoknak az egyszerű munkások­nak, — hiszen más bért sem kaptak önzetlen munkájukért.* Ma már 1931-et írunk... Jézuska-várás idején kopogtatott be hozzám a Görög-katolikus Szemle. Rég nem látott vendég... örömmel fogadtam. A lap meg — nagy jóakarattal — két példányban jött egyszerre, nekem címezve. A karácsonyi reflexiók szeretetteljes szavai nekem s nekünk szólnak. Komoly elhatározásom volt, hogy tollat nem veszek a kezembe többet. De a cikk kényszerít reá. Hogy nem tudjuk az összes görög-katolikus tankönyveket egyszerre bevezetni, nem mi va­gyunk az okai, de szegény népünk szerencsétlen gazdasági helyzete. Emlékezzünk vissza: csak nemrég adta ki rendeletben Püspök Urunk­­méltósága a Szent István-tankönyvek beveze­tését. Amit mi meg is tettünk. Ezek 3—5 pengős könyvek ; egy V—VI. osztályos gyerek könyvei 26 pengőbe is kerültek. Mikor megszülettek a görög-katolikus­ tankönyvek, egy évre rá újra rendelet jött Öméltóságától, hogy ezeket kell bevezetnünk. Ezt lassan meg lehet valósítani, de egyszerre képtelenség. Ezzel tisztában van Öméltósága is s akkor, amikor kiadta rendeletét, papjaira, tanítóira bízta annak megvalósítását, bölcsen tudva, hogy a tankönyveknek máról­­holnapra való változtatása nagy anyagi meg­rázkódtatással jár s épen ezért erre vonatkozó­lag rendeletét nem is kötötte megállapított határidőhöz. Egyik iskola hamarább, a másik később jut hozzá. A cikk kívánsága a lehetetlenséggel határos. Lassan megyünk messzire! Lám, én is csak ez évben tudtam behozni a görög-katolikus Olvasókönyveket és jövőre, ha Isten segít, be­hozom a többit is, mindenkiét, nem azért, mert X. vagy Y. írta, hanem, mert görög­katolikus (akár jó, akár rossz). * Nézzünk csak szét a bűvészkonyha körül. A tankönyv­kérdéssel kapcsolatban gáncsról, komoly felkészültség hiányáról, esztelenül be­­szuggerált lepipázottságról, az író, a szerkesztő személyének lefumigálásáról van szó. Ezek mind gyönyörűen összeszedett, kenetteljes szavak, de csak arra valók, hogy a valóságot eltakarják. Nálam buzgóbb propagálója nem volt tanköny­veinknek ; aki olvasta a Tudósítót, a Tanítót, nem egyszer, nem is kétszer találkozott velem, beszélgetve tankönyveinkről. Emlékezetébe hozom tanító-testvéreimnek hajdúdorogi nagygyűlésünk határozatát, mely egy héttagú tankönyvszerkesztő bizottságot vá­lasztott ez akció sikeres megoldása érdekében. Megállapodásunk volt, hogy önzetlenül fogunk dolgozni, a munkáért járó minden díjazást s a későbbi hasznot is egyesületünk pénztárába adjuk és szegény, haldokló lapunk, a Görög­katolikus Tanító életrekeltésére fordítjuk. S hogy személyi kérdés ne legyen közöttünk, úgy hatá­roztunk, hogy szerkesztőként a könyveken a Görög­katolikus Tankönyvszerkesztő Bizottság lesz feltüntetve. S mi történt? — Se pénz, se posztó ! A tankönyvszerkesztő bizottság sutba lett dobva s ezzel minket befejezett tények elé állí­tottak. Mindenkivel tárgyaltak, Miskolccal, Bu­dapesttel, — csak épen velünk nem, kik dédel­getői, propagálói voltunk az eszmének, mely immár közel volt a megtestesüléshez. Tessék-lássék, meghívtak engem is, a többi tanítótestvéreket is, de nem vették ezt komo­lyan. Az elnökség egy birtokomban levő s 1928 február 12-ről keltezett levelezőlapon egy olvas­mány megírására kért fel ; ezt én 14-én kaptam kézhez s határidőül 16-a volt kitűzve! Tehát egy nap alatt meg kellett volna írnom az olvas­mányt. Ez képtelenség, persze. S így voltak vele a többiek is. Átláttunk a szitán é­s szerényen félreálltunk. Nem gáncsol­tuk senki munkáját, nem irigykedtünk senkire, nem is bíráljuk a tankönyveket, sőt szívvel­­lélekkel igyekszünk terjeszteni iskoláinkban. A tankönyvírók úttörő munkát végeztek, de még ez a munka sem jogosít fel arra, hogy meg­feledkezzünk a valóságról és igaztalanul tanító­testvérei ellen forduljon akkor, mikor azoknak is a szívük magyaros és lelkük tele van tiszta, szent görög-katolikus érzésekkel. És sok keserűséggel. Grékus. A szerkesztőség megjegyzése: A cikken szerkesztői jogunkkal élve enyhítettünk kifejezéseiben. Az „ügyre” vonatkozó eszmei tartalmat azonban óvtuk legjobb tudá­sunk szerint. Hogy a Szemle elzárkóznék tanítóságunktól, annak ellene mond munkatársaink névsora a mai vezér­cikkben. Kxmmxmmmmmmmmx EGYHÁZMEGYEI ÉLET Enciklika a házasságról. Őszentsége­s Casti Connabili kezdettel enciklikát bocsátott ki a modern házasság legfontosabb kérdéseiről. Állást foglal a «pajtásházasság» és más hasonló jelen­ségek ellen és minden házasságon kívüli viszonyt elvben elítél. A születések korlátozását és a csí­rázó élet megsemmisítését visszautasítja, nem fogadva el mentségül az egészséggel vagy gazdag­sági viszonyokkal összefüggő körülményeket sem. Szembefordul a házasság elvilágiasításával, a vegyesházasságok jogosulatlan és könnyelmű kötésével különösen pedig a válás megkönnyítésé­vel. Végül szól az orvoslás módszereiről, nyoma­tékosan utalva a visszás gazdasági viszonyokra, amelyek nem utolsó sorban okolhatók a házas­élet elfajulásáért és különböző eszközöket java­sol azok megjavítására. Ezek során felhívja a figyelmet arra, hogy milyen nagy mértékben szükséges és jelentőségteljes az egyház és az állam együttműködése abból a célból, hogy a házassági közösség további romlását és teljes pusztulását megakadályozzák. Schirilla Szolon Andor jubileuma. Miskolci egy­házközségünk s a város és a megye közönsége m. év november 30-án ünnepelte szeretett kano­nok-esperesének negyedszázados lelkészi jubileu­mát s egyben ottani egyházközségünk huszonöt­éves fennállását. A társadalom s a hatóságok képviselői, az elsők között Mikszáth Kálmán dr. főispán és Hodobay Sándor polgármester tolmá­csolták a szeretetet, mely az ünnepelt lelkész személyét vallás- és osztálykülönbség nélkül kö­rülveszi. Méltán , mert ismeretes, hogy miskolci egyházközségünk létesülése és felvirágzása körül nem hervadó érdemei vannak Schirilla Szolon Andor kanonok-esperesnek. Csak az ő határta­lan kötelességtudása, minden nemes társadalmi,, jótékonysági és kulturális célkitűzés iránt mély megértéssel viseltető egyénisége szerezhette meg miskolci egyházunknak azt az általános elisme­rést és tiszteletet, melyben ma áll. Ha későn értesülvén, megkésve is, de őszinte szívvel csatla­kozunk a bőségesen kiérdemelt ünnepléshez, melyben bizonyára eggyéforr egész társadalmunk is. Isten tartsa meg soká egyházunk s a görög­katolikus társadalom szolgálatában ! Volosin János nyírbélteki esperest jan. 6-án este, nevenapja alkalmából a görög-katolikus egyházi énekkar lampionos szerenáddal lepte meg. A je­lenlévő vendégek tetszései hallgatták a nép egy­szerű leányai és legényei ajkáról a művésziesen betanult gyönyörű magyar nótákat, melyeket Hriskó István kántortanító, az énekkar vezetője nagy fáradsággal és kiváló művészi érzékkel tanított be. A kedves ünnepséget melegebbé tet­ték Murvai Miklós gk. tanító üdvözlő szavai, melyekre az ünnepelt meghatva mondott köszö­netét a külsőségeiben is impozáns meleg ünnep­lésért. A budapesti görögkeleti görög és macedo­­román egyházközség december 30-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a Görögkeleti Magyar Egyházközség nevet veszi fel. Állást foglalt továbbá a Gergely-naptár bevezetése mellett s elhatározta, hogy addig is, míg appro­­bált magyar szerkönyvek rendelkezésre állaná­nak, a mise nyelve a görög legyen, de a mise egyes részeiben máris alkalmazásba lépjen a magyar nyelv. — Örömmel adunk hírt erről a döntésről, mint amelyhez az elindító lépést épen lapunk tette meg, de nem hisszük, hogy ezzel a kérdés végleges megoldást érhetne el. A nagyobb nehézség, a lelkészhiány és főleg a hívőhiány ezzel még kiküszöbölve nincsen. Mindenesetre örömmel üdvözöljük hozzánk egy lépéssel má­ris közelebb jött magyar testvéreinket. «Máramarosi egyházmegye.» Hírt adtunk an­nak idején a tervről, hogy a román megszállt területen új görög-katolikus püspökség létesítése van tervbe véve. Most már a terv megvalósulá­sáról érkezik hír : az új egyházmegye Nagybánya székhellyel megalakult s a minket közelebbről érdeklő területekről abba kebeleztettek a hajdú­dorogi egyházmegyéből Kökényesd, Nagykároly, Nagypeleske, Nagyváradolaszi, Scsedreg, Sár­­közújlak, Szatmárnémeti, Szárazberek és Túr­­terebes; a munkácsiból Bisztra, Felsőróna, Gyökeres, Hosszúmező, Havasmező, Lonka, Má­­ramarossziget, Oroszkő, Rónaszék, Tiszakará­­csonfalva és Visóoroszi. Primicia. Dec. hó 21-én tartotta első szent­mise-áldozatát szülővárosában Sátoraljaújhely­ben Bodnár Béla kisvárdai hitoktató. A manu­­duktori tisztet Damjanovich Ágoston tb. kano­nok, főesperes lelkész viselte. Primiciai szent beszédet pedig dr. Szász László s. lelkész mon­dotta szívhez ható ékes szólással az öntudatos görög-katolikus papi hivatásról. A szokásos éltetések és a primiciai áldás után az újmisés szülei házánál bankett volt. Tanügyi hirek. Kinevezések. Vallás- és közoktatási miniszter úr őexcellenciája Papp Gyula oki. elemi iskolai tanítót a nyíregyháza—jakusbokori községi, Sza­bados Sándor oki. elemi iskolai tanítót pedig a hajdúböszörmény—dedőháti g.-k. elemi iskolá­hoz rendes tanítókká nevezte ki. Áthelyezés. Katrics Vilmos hittestvérünk a csepeli áll. elemi iskolától a pesterzsébeti hasonló intézethez rendes tanítóvá áthelyeztetett.

Next