Görög katolikus szemle, 1942. január-június (1. (14.) évfolyam, 1-21. szám)

1942-01-01 / 1-2. szám

1942. január Kalola értekezle­t A szentmise végeztével a főes­peres úrnál találkozunk az esperesi kerület papságával és tanítóságával és egy kupa lélekerősítő után át­vonulunk a görögkatolikus iskola tanácstermébe, ahol kezdetét veszi az espereskerületi Kálóz-értekezlet, amelyen megjelenik az egyházme­gyei igazgató-kanonok is. Figyelmesen hallgatom a magas­­szárnyalású beszédeket, a felszóla­lásokat és az a megfigyelésem, hogy az esperesi kerület annyi gyakor­lati hozzáértéssel folytatja a le­gényegyletek szervezését és veze­tését, hogy rövidesen igen nagy eredményekről fogunk hallani a hajdúdorogi esperesi kerületben működő legényegyletekről még gazdasági téren is. Hiszen a meg­beszélés egyik fő témája az „élet­erős nép" célkitűzése s ennek el­érése a legsű­rősebben a szegény görögkatolikus népnél hasznot hajtó téli háziipari tevékenység megszer­vezése és bevezetése. A tanácsko­zás d. u. 1 órakor a görögkatoli­kusok gyönyörű imaénekével zárul be. Utána közebéden vagyunk a nagyvendéglőben. A bojtos ebéd nagyon ízlik mindenkinek, meg is állapítjuk, hogy a vendéglős nem sajnálta az ebédtől „a belevalót." a felismerés, hogy az értelmiségi embereknél, akár papnál, akár ta­nítónál, akár ügyvédnél vagyunk, mindenütt a nép érdekeivel telje­sen összhangban lévő felfogásra ta­lálunk és nem nehéz kitalálnom ennek a magyarázatát sem, mert mindnyájan a földművelő népből származnak, akik saját boldogulá­sukat csak fajtájuk boldogulásán keresztül kívánják. A közgyűlés előtt még látogatást teszünk a község vármegyeszerte elismert vezető jegyzőjénél s tőle is azt a megnyugtatást kapjuk, hogy a hajdudorogi népfőiskola ügye jó úton halad, a hivatalos vezetőség is feltétlenül meg akarja valósítani a nép kulturális és gazdasági fel­­emelkedésének célját szolgáló eme nemes intézményt, sőt szükség ese­tén a hivatalos vezetőség további jóindulatát is biztosítja az érde­kelteknek. Dése után a képviselőtestület egyik tanító tagja szól a tárgyhoz meg­kapó rövidséggel és javasolja, hogy adjon a Népfőiskola céljára a köz­ség örökhaszonélvezetként 24 hold földet és a Népfőiskola épületének megszerzésére vagy megépítésére adja oda a község a hősi alap majdnem 25 ezer pengős pénzét, azzal a kötelezettséggel, hogy az épületben Hajdúdorog hősi halált halt világháborús halottainak neve márványtáblán megörökítendő. A főesperes mint képviselőtestületi tag azzal tu­dja meg a javaslatot, hogy a képviselőtestület helyezze kilá­tásba további jóakaratát is a nép­főiskola javára. A község hivatalos vezetősége is örömmel teszi ma­gáévá az elhangzott jav­slatokat és megindul a név szerinti szavazás. A megjelent határozatképes közgyűlés minden egyes tagja igennel szavaz és így Hajdúdorog minden felelős vezetője és képviselője egybehang­zóan egyet akar: a fiatalságot vi­lágnézetben, kultúrában és szaktu­dásban minél magasabbra emelni és ezért hajlandó minden áldozatot meghozni. Lesz népi i­skola, tünedeznek Budapest lámpái, ön­kénytelenül is visszagondolok Haj­­dúdorogra, mert ott már ég a ma­gyar nép hivatásrendi lámpája, maga gyújtotta meg az a nép, amelyik arra vágyik, hogy minél előbb meg­érhesse a Kálóz négyes célkitűzésé­nek bekövetkeztét és ez­által sa­ját boldogulását. Bárcsak minél több Hajdudorog len­ne ebben az országban! Dr. B. I. Ebéd után látogatást teszünk a­­falu egyes szellemi vezetőinél, mert délutánra v­n kitűzve a politikai község közgyűlése, ahol dönteni fognak a felállítandó görögkato­lkus népfőiskola felállításáról és az e célra megszavazandó adományok­ról. Le sem lehet írni, hogy milyen boldogsággal tölt el bennünket az terült el. — Mi jót hozott nekem? — Hogy mit hoztam? Hát ugyan mit is hozhattam volna — kiván­­kozott a szó ajkára — de aztán fordított egyet mondanivalóján: Ezt az almácskát hoztam ki, hátha jót tenne a főtisztelendő atyának. A beteg szemében felcsillant az öröm sugara és szinte gyermeke­sen mondotta: — Jaj de szép alma! Honnan szerezte? — Hát csak úgy kaptam. De, tetszik tudni, nem ilyen öreg em­bernek va­n m­ár ez a csemege; gondoltam, inkább odaadnám, ha nem sérteném meg vele . .. Method atya sápadt, vértelen kezekkel s nagy-nagy lelki meg­illetődéssel vette át az ajándékot. Nemrég még az örökkévalóság tornácán érezte magát. S igazán nem fájdí­otta meg szívét a búcsú­zás a földiektől. De­ most, hogy a Gond­viselés visszaadta az életnek, mégis jóleső érzéssel állapította meg: -Szép az élet, jók az embe­rek. Pedig nemrég is még — be­tegségében — türelmetlen volt mindenkivel szemben. Az öreg p­irtás pedig zavart kö­­hécseléssel köszönt s ment az ártó fele Lelkében két érzés versen­gett egymással. Az öröm, hogy Theodosios atya ajándékával tisz­telte meg őt, aki pedig már hasz­navehetetlen öreg­embernek, a má­sok nyakán elő nyűgnek érezte magát, é­s a boldogság, hogy örö­met okozhatott annak, aki csepp híja, hogy nem az üdvözültek bol­dogságát élvezi. Csakhamar megkezdődik a kép­viselőtestületi közgyűlés is, ame­lyen meghívott vendégként én is részt veszek. A szavazás név szerint történik, mert a képviselőtestület előtt fekvő kérdésben ajándékozás­ról van szó. Amikor a névsort ol­vassák, gyönyörűséggel hallgatom az ősmagyar neveket és még nagyobb gyönyörűséggel szemlélem az öntu­datos magyar arcokat; elképzelem magamban, hogy ha ezek az öntu­datos magyarok fiaikat még öntu­­datosabbá akarják tenni, akkor bi­zonyosan megtalálják a módját an­nak, hogy a Kálói Népfőiskola meg­kapja a politikai községtől is azt a támogatást, ami felállításához szük­séges. A kérvény és a meleg pártfogást tartalmazó püspöki átirat ismerte-Halkan nyitottt az ajtó s Péter lépett be rajta. — Nincs szüksége valamire, Me­thod atya? — Köszönöm fiam, semmire sincs szükségem. — Akkor megyek, de félóra múlva ismét itt leszek. — A­djon meg az Isten érte, kedves fiam, hogy gondját viseled a betegnek. — Ugyan, főtisztelendő atyám, szót sem érdemel az egész. Péter még csak jelölt volt, fi­nom lelkű ifjú. Bár sok dolga volt és sokat kellett tanulnia is, gyakran felkereste a beteget. Ho­zott mindent, amire szüksége volt s ágya szélére ülve felolvasgatott neki kedves könyveiből. Már az ajtóban volt, amikor a beteg erőtlen hangja szólt hozzá: — Péter fiam, jöjj csak egy percre! Péter az ágyhoz lépett­ . — Parancsoljon, főtisztelendő atyám. — Nézd csak ezt az almácskát. Egy jó embertől kaptam. De nem az ilyen beteg embernek való az. Fogyaszd el jó étvággyal. Péter ugyan úgy gondolta, hogy nem volna szabad elfogadni azt az almát, de nem akarta megszomo­rítani a beteget. Zsebrevágta. S nemcsak a szája, a szeme is mondta, hogy „köszönöm". A be­teg arcára pedig kiült az öröm: — Nemcsak élek, hanem már örömet is okoztam másnak. Kint a folyosón már majdnem A határozat meghozatala után a közelgő vonatindulás miatt megil­­letődve búcsúzom és a ritka össze­­tartású képviselőtestülethez csak annyit mondok: „nagyon köszönöm ezt a nemes elhatározást a Kálóz nevében is." Valóban nagy köszönet illeti Hajdúdorog nemes népét annak a mozgalomnak a részéről is, amelyik elsősorban tűzte zászlajára ebben az országban, hogy „Krisztusibb em­bert, műveltebb falut, életerős né­pet, önérzetes magyart". S amikor késő éjjel zakatolva rohan velem a gyorsvonat és fel­beleharapott Péter az almába, ami­kor megütötte orrát a finom alma­illat. — Kár volna most rögtön meg­enni — gondolta. Inkább odate­szem az asztalomra, hadd élvez­zem még kissé az illatot. S az alma az egyik nyitott könyvre került. Annak a könyv­nek lapjaira, mely olyan sok gyöt­rődést okozott Péternek. Hiszen akármilyen nagy is benne a tudo­­mányszomj, mégis csak nehéz az a tanulás. Ha András nem segí­tene néhanapján ... Péter szinte felugrott a szék­ről: — András! Hát persze, hogy persze! Olyan sokszor vette már igénybe segítségét és még soha sem viszonozta semmivel. Most rögtön odaadja neki azt a gyö­nyörű álmát. Jelentéktelen aján­dék ugyan, de hiszen András úgy­sem azt fogja nézni, hanem a szándékot. A következő pillanatban már át is nyújtotta az almát. András kissé szabódva fogadta el: — Talán inkább felezzük meg. Péter tiltakozott: — Szó se lehet róla. Én már jól­laktam almával. (Tavaly nyáron — gondolta magában — nem is egy­szer !) — Hát jó — válaszolta András — köszönöm kedves figyelmedet. S még örült is, hogy azt a pom­pás csemegét nem kell felvágni. Mert így, egészben, odajándékoz­hatja Nikephor atyának, kedves tanárának, aki órákhosszat fog­hat.* A pici piros alma pedig foly­tatta útját. Nikephor atya jutalmul adta egyik tanítványának, ki dél­előtt olyan meglepően jól felelt, pedig még nem is lett volna kö­teles tudni azt, amit kérdezett tőle. A tanítvány odaadta a könyvtá­rosnak, aki egy nagyszerű könyv soron kívül való kiadásával lehe­tővé tette, hogy ilyen jól feleljen. A könyvtárostól ahhoz az atyá­hoz vándorolt, aki segített összeál­lítani a katalógust. És így vándo­rolt egyik embertől a másikhoz, míg végül az egyik atyához ke­rült, akinek holnap kel­l­­ volna prédikálnia, de mert rosszul érezte magát, Theodosios atyát kérte fel a helyettesítésre. Amint meglátta a gyönyörű almát, rögtön erre a szívességre gondolt s a következő pillanatban már kopogtatott is Theodosios atya ajtaján s incsel­kedve kérdezne: — Nem bántad meg a szíves­séget? — Nem! Sőt nagyon örülök, hogy elvállaltam. — Aztán jönnek-e azok a nagy­szerű gondolatok? — Soha életemben ilyen nagy­szerűen nem rajzottak körülöttem a szebbnél szebb gondolatok.­­ Nahát annak igazán örülök. Hanem hoztam is neked valamit. Egy almácskát. Az imént kaptam. Görögkatoliku­s Szemle Igennel szava­zunk Köszönjük! 3 Látogatás a falu vezetőinél A budapesti görögkatolikus egyházközség tea-délutánja Dec. 7-én a Központi Katolikus Körben rendezte a budapesti gör. kat. egyházközség A. C. Hölgybi­zottságának közreműködésével mű­soros tea-délutánját az országgyara­podás örömére. A tea délutánon valóban testvéri találkozót adott egymásnak Budapest egész görög­katolikus társadalma, mely ez al­kalommal zsúfo­ásig megtöltötte a Kör fehértermet. A pompás rende­zésért köszönet és elismerés az A. C. Hölgybizottság lelkes tagjait il­leti. A tartalmas műsor felerésze egyházi, másik fele hazafias szá­mokból állott és a következő pon­tok szerepel­ek rajta: Magyar Him­nusz, énekelte a közönség, Dr. Kraj­­nyák Gábor tb. kanonok, parochus megnyitó beszédjében a gör. kát. magyarság kettős szerepére muta­tott rá. Ez a kettős szerep, vagyis a magyar nemzeti és az aranyhid a kát. egyház és elszakadt kelet között, végigvonul magyar ország történetében évszázadokon keresz­tül és mélyre eresztette gyökereit a magyar haza talajába. A Köz­ponti Papnevelő Intézet gör. kát. növendékeinek ének és zenekara Bubnó László vezénylésével kita­lálkozik vele külön s mindent megmagyaráz neki, amit tudni sze­retne. Péter szemében csillog az öröm, hogy adott, — András lel­kében mosolyog a derű, hogy ad­

Next