Határszéli Ujság, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-27. szám)
1910-01-03 / 1. szám
111. évfolyam. Ungvár, 1910. január 3. 1. szám. Egész évre.............. 8 K Félévre .................... 4 K ELŐFIZETÉSI ÁR . helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve. Negyedévre.............. 2 K Egyes szám..............10 f. Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér soronkint 40 fillér. A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR. FELELŐS SZERKESZTŐ , LAPKIADÓTULAJDONOS : ZOMBORY DEZSŐ dr. FÖLDESI GYULA. TELEFON 37. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: TELEKY UTCA 2. SZ. telefon 37. SZILÁNKOK. A PÉNZINTÉZETEK JÓTÉKONYSÁGA. Az ungvári pénzintézetek üzletéveik lezárása után a nyeremények felosztása alkalmával, bizonyos összegeket szánnak jótékony célokra is és tagadhatatlan, hogy ezek a jelentékeny adományok mindenesetre elősegítik szép és nemes hivatást teljesítő jótékony intézményeinknek gyarapodását. Csak köszönet és hála illetheti őket ezekért a járulékokért, melyek egy nagy jótékonysági tőke rendes évi kamataiul is beválnak. Ha azonban mélyebben kutatjuk a dolgokat és az eredmények szempontjából is megvizsgáljuk a pénzintézetek ez üdvös támogatásának jelentőségét, okvetlenül arra a fölfedezésre kell jutnunk, hogy a különböző egyesületek és testületek között szétosztott adományok, ha nyújtanak is némi anyagi segélyt, nagy célok elérésére semmi esetre sem alkalmasak, ötven korona egyik egyesületnek, száz korona a másiknak, harminc korona a harmadiknak, tíz koronák, húsz koronák a negyediknek, ötödiknek, ez adományuk, amint látjuk, szétforgácsolódnak anélkül, hogy a momentán segítség eszközlésén kívül használhatók volnának nagyobb szabású jótékonysági intézmények kiépítésére. Egységes cél szolgálatába kell állítani jótékonysági erőinket, ha kézzelfogható eredményeket akarunk fölmutatni, melyek igazán javára váljanak a nagy közérdeknek. Ennek a megvalósítása végett rendkívül üdvös dolog volna, ha az ungi pénzintézetek — a vidékieket is beleértve — összes különböző testületeknek szánt évi adományaikat minden évben közös megegyezéssel egy jótékonysági intézmény fejlesztésére fordítanák, míg az olyan szilárd bázisra tenne szert, hogy önmagában is, minden külső támasz nélkül is be tudná tölteni hivatását. Azután jöhetne a másik testületnek, a harmadiknak támogatása — egyenként. Ez a magasabb szempont szemre talán nem elég tetszetős, de eredményeiben annál hasznosabb és ha a statisztika adataiból megtudjuk, hogy a vidéki pénzintézetek nyereményeikből évenként egymillió kétszázezer koronát fordítanak közcélokra, megítélhetjük, hogy egységes és célszerű tervek szerint, tudatosan felhasznált összegekkel a köznyomor és kulturátlanság átkát inkább tudnók elhárítani városunkról, mint amennyit segítünk különböző testületek között szétosztott kisebb adományok által. * A VÁRAKOZÓK. . . . Mély csend honol az ormokon s a különben száraz lombokon nincs semmi nesz .... mondhatta volna valaki szabadon Goethe után, aki a politikai helyzetnek hirtelen változása után megfigyelte az ungvári kedélyek elcsöndesedését. Azok a politikus csizmadia és nem csizmadia urak, akik a legvéresebb szavakkal agitáltak Justh Gyula és törekvései ellen és bírták hanggal, dühhel, szenvedélylyel, ha a „bankosok" politikájának leintéséről volt szó, egyszerre lecsillapodtak, elhallgattak, mitöbb megnémultak abban a pillanatban, mikor a budapesti szellő a harcos függetlenségiek esetleges kormányrajutásáról kezdett regélni. A jó urak szimatot fogtak és a jól idomított nyelvek, melyek eddig a legfürgébbek voltak a forgásban, egyszerre beállították működésüket. Élvezet volt látni azokat a „szilárd" politikai elveket hangoztató, úgynevezett „hatalompárti“ férfiakat, akik Kossuthot és Apponyit szidták, míg a Tisza napja volt felkelőben s akik később Kossuth kooperációs társaságának győzelmében bizakodva, Kossuth Ferencet rehabilitálva, Justh Gyulára és vele együtt a becsületes, elvhű függetlenségiekre vetették magukat egyesült erővel, mint változtattak megint frontot és fújtak takaródót Lukács-Justh kilátásban lévő megegyezésének hírére. És mikor e kilátások ismét csökkentek, a rajongás hogy indult meg ismét, hogy Justh csütörtöki audenciájának hírére újra elhallgasson. Akik azért szidták a „bankosokat", mert az 1911-es terminushoz ragaszkodnak, és akik most előre megkondították a vészharangot abbeli ijedtségükben, hogy a bankosok nem fognak az 1911-es terminushoz ragaszkodni, a kecsegtető politikai siker napjaiban „bölcs politikusokhoz" méltóan a csöndes várakozók álláspontjára helyezkedtek. Tisza Kálmán egyik mamelukjának azt az elvét vallván, hogy szeret, hán én azt a kormányt látni, mélyít én szavogatommal nem támogatnék. És az emberi gyöngeségek láttára, már haragudni sem érdemes. Ha a toll meg is remeg a kezünkben egy pillanatra a szégyentől és kétségbeeséstől, a másik pillanatban szomorú mosolylyal tesszük magunkat túl a dolgok ez állásán: nem lehet segíteni e sivár állapotokon. Ide új nemzedék kell, lelkesebb, ideálisabb, becsületesebb, ki a haza érdekeit jobban szívén tudja viselni és aki az ország jövendőjéért minden pillanatban kész a ma nyugalmát feláldozni. És a hatalomért várakozók szomorú seregét a szabadságért várakozók új csapata fogja fölváltani. Elmélkedések. A „Határszéli Újság" számára írta: Nagy József dr. Közéleti sikerek. Igazán érdemes erről elmélkedni. Mindenki a sikert hajszolja, kegy, cím, kitüntetés, a bálványok, amelyek elé járul egy élet törekvése. Magasra emelkedni a közélet terén! A magasságnak pedig az a fokmérője, mennyi címet és szallagot ragaszthat öregsége végcéljánál egyszerű nevéhez: Igazi bolondok háza. Kopár sziklafalat mászni verejtékkel, kínnal, énmegtagadással, hogy erői fogytán végre magasról lenézhessen s mást ne lásson maga alatt, csak a kopár, kietlen sivár sziklafalat. Ezek a ma emberei. Az ő pályafutásuk. Egy életet áthazudnak, megtagadják lelkük, szivük legszebb érzéseit, alakoskodnak, sápadoznak, hajlonganak a föld poráig, tűrik a megaláztatásokat, a fenn lévők hideg gyanúját, dölyfét, mosolyognak a felülről jött arculcsapásoknak, mosolyognak a korbácsütések alatt, alázatosak, mosolygók, készségesek, fölfelé mindenkinek. Miért? Mondják meg a ma emberei, miért? Hogy akár „kegyelmes úr“ címet kapjanak szomorú angoltapaszul arra a sok megaláztatásra és folytonosan adott sebekre, melyet egy hazugul eltöltött élet ejtett rajtuk! Vagy egy olcsó rongyért, érdemrend játékszerért, melylyel a nagy műveit Európa felnőttjei, nagy gyerekei játszadoznak. Ugyan nézzenek meg egy sok minden játékszerrel dúsan megrakott férfimellet, nem gerjeszti mosolyra a meglett, komoly férfi e hiúsága a gondolkodót ? Érdemes ezért élni ? /k Érdemes ? No mondjuk meg jön-se magunkba szállva mindannyian. Egy rongyos, vagy kincset érő életet ad nekünk a Mindenható. Mi élhetünk, mint emberek, magas szellemű lények, erkölcsökben, eszményekkel, igazán, becsületesen, hazát szeretve, Istent imádva, tisztelve embertársainkat és általuk is tisztelve, őszinte élet után nyugodt lelkiismereti boldogsággal, öntudattal nézhetünk folttatlan múltúnkon végig és környékezve a hazafiak, az embertársak tisztelete és odaadása által, így élhetünk és az élet folytonos jutalmat, boldogságot nyújt nekünk. Kell ehez méltóságos cím ? Avagy kitüntetés ? ! A mi rövid és egy életünk, ezt nem a szív és vér, a lélek hajlamai szerint kell igazán leélnünk? Ezt a mi rövid és egy életünket érdemes folytonos önmegtagadással, furdaló lelkiismerettel, elhibázottan leélni csak azért, hogy fenn kegymosolyt kapjunk! Lent kell keresni a „kegymosolyt“. Az emberek, a nép között. A tömegek elismerését kell kiérdemelni értük élve és dolgozva, az ő jutalmuk és kitüntetésükh ez ékesítse a férfiúi öntudatot. A különbség. Az egyik hazug nehéz élet, melyre csak a végén jut egy kis hideg fénysugár: az agynak és a lázongó lelkiismeret a kiérdemesültnek, kinek már úgy sem kell más, mint nyugalom. A másik nyugalmas, avagy szépen küzdelmes örömöket hozó élet, melyre állandó derűt és fényt szór az öntudat és elismerés, a végén: a boldog megelégedés. Lapunk mai száma 8 oldal.