Határszéli Ujság, 1910. július-december (3. évfolyam, 28-53. szám)

1910-07-04 / 28. szám

III. évfolyam. Ungvár, 1910. julius 4. 28. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre.............. 8 K Negyedévre............... 2 K Félévre .................... 4 K Egyes szám...............10 f. Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér soronkint 40 fillér. A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR, FELELŐS SZERKESZTŐ , LAPKIADÓTULAJDONOS : ZOMBORY DEZSŐ dr. FÖLDESI GYULA. TELEFON 37. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: TELEKY­ UTCA 2. SZ. TELEFON 37. * Lapunk mai száma 8 oldal. SZILÁNKOK. A TÖBBSÉG. Nyeregbe jutottak az urak ! Hosszú, kinos tülekedések, keserves megalázá­sok után, miután megsuhintotta őket saját lelki­ismeretük ostorcsapása, fejük fölött az igazi nemzet ítéletével, terpeszkednek az új honatyák — a parlament padjain. Nagyon jól érzik magu­kat. Egy-két óra alatt megszokták az új méltó­ságot és főleg azt a gondolatot, hogy ők itt az országgyűlésen a magyar nemzet többségének akaratát képviselik. Hogy ők, a többség jogán, a nemzeti közvélemény szószólói — a nemzet vá­gyainak, lelkiismeretének megtestesítői. De hamar elfelejtették, hogy azok az eszközök és módok, amelyeknek segítségével a közéleti fórumra fel­kapaszkodtak, mindent inkább bizonyítanak, csak azt nem, hogy azok a jó urak most már hivatva is vannak új politikát inaugurálni az országban. Nem és százszor nem! Megkapták a többséget, mert könnyű azt megkapni egy nyomorult és szegény országban, ahol a pénz képezi a leg­főbb istenséget, amelylyel meg lehet vásárolni az emberek önérzetét, tisztességét és lelkiismeretét, ahol az apró és nagy hatalmaktól való félelmek gyáván kivetkőztetik a polgárokat önmagukból is, de ez a többség, akárhogy ujjongjanak is az urak, nem jelent semmit é s főleg és semmiesetre, nem jelentheti a nemzetet. Csak rendezkedjenek és tömörüljenek a munkapárt élősdijei, lökjék ki az ellenzéket a bizottságokból, a képviselőházi hivatalokból, az elnökségből és a jegyzőségek­­ből! Rövid ideig tartó uralom lesz az, akárki meglássa ! Egyszerre csak összeomlanak a papír­­kárpitok, a színfalak leomlanak és a hasadéko­­kon át meg fogják látni a felkelő Napnak igazi fényét! Ez a Nap, amely ott tüzel a becsületes, igaz magyaroknak, a nemzet­ valódi többségének a szívében, a magyar függetlenség felkelő Napja lesz, amely ha az alkonyattal le is bukik, nem hunyhat ki örökre! DRÁMA. Az a szécsényi tragédia, mely a múlt héten az egész ország figyelmét lekötötte, mélyen bevilágít a társadalom életébe és olyan tanulságokkal szolgál, melyek fölött lehetetlen könnyen elsiklani. Az a revolverlövés, mely egy nagyreményű fiatal életet oltott ki és egy szép jövőt semmisített meg, kinő a napi szenzációk keretéből és a gondolkozók előtt egy súlyos problémát vet föl. Olyan problémát, mely véres karmokkal belemarkol az emberek szívébe és otthagyja nyomait a lelkeken. Ez a probléma­ a társadalmi együttélés problémája. Szereplők a férj, akinek életét földúlták, otthonát beszennyez­ték, a feleség, aki könnyelmű vágyban föláldozta a a becsületet, melyre férjének és gyermekeinek élete volt fölépítve és a fiatalember, akinek sorsát a könnyű kalandkeresés halálos drámával pecsételte meg. Nincs mentség számára. Útjait nem a nagy szenvedélyek irányították, melyek föloldozhatták volna bűnének súlya alól, rezgésbe hozva a ro­­konszenv és részvét húrjait. Ez a bűn, melynek megtorlása sem késett soká, nem talál megér­tésre senkinél. A szécsényi tragédia nem a sze­relem tragédiája volt, — ellenkezőleg: a társa­dalom drámája! A társadalomé, mely ilyen élet­nézetekre neveli a fiatalságot és egyebet sem tesz, mint keresi a mentséget tévedéseik szá­mára. Egy jól sikerült kaland bámulattal és cso­dálattal tölti el az embereket és glóriát fon a dicsőséges hódító feje köré. Sőt olyan népsze­rűséggel vonja be, melyet mások egy egész élet becsületes szorgalmával és munkásságával sem tudnak megszerezni. Egy jól sikerült kaland! De ha rosszul sikerül, mint ebben a tragikus eset­ben is ? Talán most sem a fiatal kalandhős a bűnös! Azt a dicsfényt nem lehet letörölni a halott homloka körül. Minden ódium a szeren­csétlen emberre háramlik, aki a családja becsü­letén ejtett foltott megtorolva, kezébe vette a gyilkos fegyvert, hogy kioltsa vele annak a be­tolakodónak életét, aki családi szentélyét be­mocskolta ! A férjé­t a bűn és a halotté a ka­ján és romlott társadalom bocsánata. És ha fog­nak akadni megértő emberek, akik a sötét tra­gédiában meglátják az igazságokat és a felelős­séget el fogják hárítani a férfb­ől, ki egy magasabb­­rendű­ erő kényszere alatt kioltott egy életet . . . a társadalom fél saját bűnét nem fogja látni akkor sem, de -- horribile dictu — követelni fogja az esküdtszéki intézmény el­törlését ! * A SZÍNHÁZ. A miskolci színtársulat egy hónappal megrövidítette működési idejét Ung­­váron. Palágyi Lajos, dacára a közönség lelkes támogatásának, társulatával elutazott Ungvárról és dacára annak, hogy szerződése őt 1911. év szeptemberéig a városhoz köti, talán vissza sem tér többé. Télen-nyáron Miskolcon marad és ősszel Egerbe megy. Ungvárral nem számol, Ungvár nem kell neki. Pedig ha valaha, úgy most napnál fényesebben bizonyosodott be, hogy azok a fővárosi lapokban kolportált hírek, me­lyek arról szólottak, hogy Ungvár nem képes egy elsőrendű társulatnak exisztenciát nyújtani, nem egyebek légből kapott valótlanságoknál. Az a meleg támogatás, melyben a miskolci színtár­sulat, különösen az utolsó hetekben részesült, míg egyrészt ezeknek a híreszteléseknek eleven cáfolatául szolgált, másrészt a város művészet iránti kultúrérzékét bizonyította be. Ez nekünk megfelelő elégtétel, annál is inkább, mivel magát a tényt megszépíti az a körülmény, hogy Ungvár városa művészet iránti szeretetében dacolt azzal az ellenérzéssel, melylyel a színigazgató szemé­lye iránt viseltetett. Ezeket a kicsinyes momen­tumokat mellőzve, mihelyt meggyőződést szerzett a miskolci társulat kiváló voltáról, elfelejtve a sérelmeket és inzultusokat, melyek érték, mellék­gondolat nélkül a társulat mellé szegődött. Ennél fényesebb dokumentumot pedig a város alig állít­hatott volna ki magáról. Művésztelep. A „Határszéli Újság“ számára írta: Nem. Sokszor volt szó e lap hasábjain azon kulturális nemtörődömségről, mely Ungvár város közállapotaiban uralkodik. Azt a né­hány hetet kivéve, amikor színtársulat köl­tözik színházunkba, jóformán egész éven át nyoma sincs semmiféle művészeti ese­ménynek és a ritkaságok közé kell felje­gyeznünk, ha olykor-olykor néhány jó képet, szobrot, láthatunk, vagy egy-egy hangver­senyben gyönyörködhetünk. A város vezetőségének helytelen mű­vészeti politikája okozta, hogy kiestünk az országos művészeti események útjából. A Nemzeti Szalon annak idején Ungvári is felvette vidéki tárlatai sorába, de a város, mely oktalan célokra ezreket pocsékol el, szűkkeblű volt pár száz korona felajánlá­sában és így a Nemzeti Szalon lemondott Ungvárról. Ennek az esetnek azután hire kelt és ennek tulajdonítható, hogy a Mű­­­vészház sem fogja előreláthatólag hosszú időn át Ungvárt gyönyörködtetni fényes tárlataival. Pedig meg van minden kellékünk, hogy a művészeti életben számottevő po­zíciót foglaljunk el. A város intelligensebb családjai szűkebb körükben saját erejükből pótolják a hiányzó külső hatásokat és rég megállapított dolog az, hogy van műértő és műkedvelő közönségünk. Megállapítható azonban, hogy e közönség nem tartozik a leggazdagabb és legvagyonosabb osztály­hoz, tehát anyagi ereje nem engedi meg a művészet odaadó pártfogását. Vannak és voltak ungvári származású művészeink, kik országos hírnévre tettek szert, de pártfogás és művészi levegő híján kénytelenek voltak városunkból elköltözni. Az újabb generáció különösen erős tehetségeket szült és elég, ha csak Vedres Márkot, Rottman Mozartot, Novák Andort, vagy a régi és méltatlanul mellőzött Petridesz Jánost említjük, hogy állításunkat bebizonyítsuk. Mostanában egy új izmos tehetség fa­kadt az ungi talajból, Jaczik Gyula, kinek néhány műve igazán nagyszabású művészi tehetséget és bámulatos rajzoló készséget árult el. Ő is megkísértette, vájjon nyújthat neki a város lehetőséget a továbbfejlődésre és megélhetésre, de vajmi kevés reménye lehet erre és el lehetünk készülve, hogy röviden ő is elhagyja szülővárosát. Rövidlátó városi politikát bizonyít e mostoha állapot. Ungvárnak gyönyörű vi­déke van, mely vetekedhetik azon városok környékével, amelyek művésztelepet és festő iskolát tartanak fel. A Kárpátok szelid haj­lású, erdős oldalai Ungváron törnek meg az alföld síkjában, az Ung medrének völ­gyét szegélyező hegyek bámulatosan pit-

Next