Határszéli Ujság, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-27. szám)

1911-01-02 / 1. szám

IV. évfolyam. Ungvár, 1911. január 2.­1. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre............... 8 K | Negyedévre............... 2 K Félévre ..................... 4 K | Egyes szám...............10 f. Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR. FELELŐS SZERKESZTŐ , LAPKIADÓTULAJDONOS : ZOMBORY DEZSŐ dr. FÖLDESI GYULA. TELEFON 37. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. TELEKY­ UTCA 2. SZ. telefon 37. SZILÁNKOK. MILLIÓK A VÍZBEN. Háromszázötven millió haditengerészeti célokra! Két háromszáz millió egyéb katonai reformokra! Izgalmas Isten, ha ez a megmérhetetlen vagyon felerészben az elmaradt magyar kultúra céljaira, felerészben pedig, a keresetforrás híján nyomorgó, szegény éhező nép felsegélésére fordíttatnék! Micsoda felséges pers­pektíva tárulna elénk! De ki gondol a néppel, a kultúrával, a nemzet jólétével Magyarországon? Van-e a mostani kormány hatalmasai között csak egy ember is, aki szíve szerint törődnék azokkal az érdekekkel, melyeknek kielégítéséhez az ország jövendője fűződik. Eddig bizony csak annak adták kétségbevonhatatlan tanújelét, hogy a hata­lom az, melyhez görcsösen ragaszkodnak, ügyet sem vetve arra, váljon ebből az uralkodásból háramlik e némi közjogi vagy közgazdasági vagy kultúrai haszon az országra ! Köd előttem, köd utánam! Mi lesz később, kinek mi gondja arra ? 350 millió kell! Tessék! Még 200 millió? Paran­csoljanak! Fölveszik a Tiller Mór úr által készí­tett diszköntösöket, selyemmel bélelt, aranysuj­­tásos attilákat, szépen kicifrázzák magukat, annak rendje-módja szerint megborotválkoznak, egy kis kölni vízzel megillatosítják magukat, aztán usdi! Föl a királyi palotába! Hódolni a jövendő csillag előtt! A felkelő nap fénye bevonja őket sugará­val, egy kegyes mosoly, egy leereszkedő kézszo­­rítás és minden rendben van! A delegációban megy minden, mint a karikacsapás. A nyomor, a kétségbeesés ott settenkedik a kunyhókban, szürke házak falai között, hova a ragyogás nem tud el­hatolni és ahol a sötét tömeg arcának verejtéké­vel és szivének vérével izzadja ki azokat a millió­kat, miket ők a pezsgős lakomák hangulatában két kézzel szórnak az örökké éhes moloch elé. Csakhogy rend és nyugalom uralkodjék az ország­ban ! 350 millió ? Tessék ! Még 200 millió ? Paran­csoljanak !* UJ SZINIKERÜLET. A mostani sziniidény, melynek folyamán az ungvári közönség őszinte, meleg pártfogásban részesítette Farkas Ferenc dr. igazgatót és társulatát, kétségbevonhatatlan bizonysága annak, hogy ez a város megérett arra, hogy a téli hónapok alatt állandó hajlékot nyújt­son a magyar színészetnek. Meggyőződést szerez­tünk arról, hogy valódi alappal bírnak és nem csupán üresen puffogó frázisok, melyeket sokan lokálpat­­riotizmusból szeretnek hangoztatni, hogy elfogult­ságukban kiemeljék azt a várost, ahol laknak, a többi vidéki városok sorából. Nem! Tény, hogy Ungvár városa az utóbbi években kultúrái és gazdasági téren mérföldes csizmákkal haladt előre és ebbeli fejlődésének fontos bizonyítéka az hogy a magyar közművelődés egyik előharcosát, a színházat, meleg szeretettel öleli magához. Új fordulóhoz értünk és eszerint kell berendezked­nünk is. Ami a színügyeket illeti, itt az ideje, hogy Ungvár városát kikapcsoljuk a nyári állo­mások sorából és utat-módot keressünk a téli színészet állandósítására. A „Határszéli Újság“ addig, míg meg nem győződött e terv lehetősége felől, elvből ellenzett minden ihonirimiu­mrá­galmat, abban a meggyőződésben élve, hogy a közönség szívesebben lát a nyári hónapok folya­mán elsőrendű társulatokat, semhogy télen valami harmad-negyedrangú truppal megelégedhessék. A jelenlegi szezon azonban bizonyságát szolgál­tatta annak, hogy egy kisebb társulat szervezete is elérheti az igényeinknek és ízlésünknek meg­felelő színvonalat, ha hivatott és rátermett vezető igazgatása alatt áll. Csak egy kis elnézésre volt szükségünk, anélkül, hogy igényeinket túlságosan le kellett volna fokoznunk, de nem volt szükség arra, hogy művészi aspirációinkból valamit is fel­adjunk. Ez megnyugtató és biztató momentum. Nagy Sándor ügyvezető igazgató, most Ungvár közrevonásával egy téli kerület megalakítását vette tervbe. Ezt a szándékát őszinte örömmel vesszük tudomásul és annak idején készségesen fogunk belemenni a részletek megvitatásába. Mert látjuk, hogy a téli színtársulat a város kulturér­­deke, melyért szívesen hajlandó áldozatokat is hozni. Látogatás a 48-as honvédek menházában. Irta: Bognár Oszkár dr. A pesti Soroksári-út 114. számú telkén, hatalmas kert mögött impozáns, kétemele­tes palota emelkedik. Homlokzatára nagy betűkkel van felirva : „Az 1848/49. honvédeknek hálás elismerésül a nemzet egyesei.“ Vájjon melyik magyar embert nem érde­kelné, hogy az agg honvédek hogyan élnek és miként becsüli meg a nemzet azokat, a­kik ifjan, nagyrészt önként álltak Kossuth Lajos zászlaja alá? A napokban megjelentem a menház parancsnoki irodájában és közöltem, hogy az agg honvédekről óhajtok írni, a­mire dr. Véghely Aladár úr, tényleges állományú honvéd ezredorvos, a menház főorvosa, a legnagyobb készséggel megadta az enge­délyt a menház megtekintésére. A legelső ami a szemembe ötlött: a parancsnoki iroda falán Kossuth Lajos élet­­nagyságú arcképe. íme: Kossuth Lajos arcképe a katonaorvos hivatalos szobájá­ban és mégsem dűl össze a Burg és nem robban fel az arzenál! Mikor erre észre­vételt tettem, dr. Véghely úr megjegyezte, hogy a menház minden nemzeti ünnepet megül, sőt október 6-án is kitűzik a fekete zászlót. Éppen szomorú aktusra érkeztem. Akkor jelentették, hogy Soltész Miksa, a menház legrégebbi ápoltja, ki 28 éven ke­resztül volt a menház lakója, kiszenvedett. Dr. Véghely ezredorvos úr szives ka­lauzolásával sorra jártuk a legénységi szo­bákat. Az orvos úr akkor végezte szokásos reggeli vizitjét. Minden reggel sorra járja az öregek szobáit, mögötte az ápoló a kézi gyógytárral, és mindegyiket gondosan ki­kérdezi hogylétéről. Egy-egy szobában, — melyből jobbra-balra nyílnak a folyosók — 5—7 honvéd lakik. Tágas, kényelmes, jól fűtött, barátságos, otthoniasan berendezett szobák. Amint egy-egy szobába belépünk, az öreg katonák, — már amennyire 80 né­hány éves emberektől telik, a feszes „vi­­gyázz-állás“-ba helyezkednek. Az orvosnak mindegyikhez van egy pár szíves, barát­ságos szava. A kérdésekre az öregek vi­dáman, kissé öreges bőbeszédűséggel felel­­getnek. Igazán kedves jelenet, amint a fiatal ezredorvos szinte atyáskodó hangon beszélget az öreg honvédekkel. Az érint­kezés minden hivatalos ridegségtől ment, családiasan közvetlen és bizalmas. Meg­lepetve és örömmel tapasztaltam, hogy a menház orvosa ellentéte a nyers katona­orvos típusnak. Dr. Véghely úr első­sorban ember, azután orvos és csak végül katona. A szeretetteljes bánásmód hatása meg is látszik. A katonás szigorra nem is igen van szükség. Fegyelmi eszközök alkalmazása a legnagyobb ritkaság. Bár ez is előfordul. Mindjárt az első teremben felfedezett az orvos egy kis „házirend elleni kihágást.“ Az egyik agg harcosról nyomban, amint elébe lépett, konstatálta az orvos, hogy a málnási víz helyett valami szeszfélét ivott, holott attól szigorúan el volt tiltva. Az öreg vitéz szinte gyerekesen és váltig tagadta, de közben helyeslőleg bólintgatott az orvos szelíd korholására. Végül megígérte, hogy ez volt az utolsó korty pálinka életében. Némelyik öreg honvéddel nehezen megy a beszélgetés vagy egyáltalán nem, így pl. Nyúl Pál barátunk már nem tudja elmondani viselt dolgait, pedig az orvos megjegyezte róla, hogy vitéz katona, huszár volt. Mellette a 83 éves Kovács Lajos ellenben oly feszes „hapták„-ban áll, akár egy 23 éves baka. A szobák látogatását hamar abba­hagytuk, mert jelentették, hogy megkezdő­dött a zsold-kifizetés. Ez pedig igen érdekes aktus, mert itt az öregek együtt vannak. Lementünk tehát a souterrain-en levő ha­talmas ebédlőbe. Mikor beléptem a decem­beri ködtől kissé homályos terembe és megpillantottam a 150 honvédet a régi kávébarna, piros zsinóros attilákban, — egy percre valami megkapó, harcias kép tárult a szemeim elé. — Különös érzés fogott el, amint ott áltam Kossuth Lajos katonái kö- Lapunk mai száma 10 oldal.

Next