Határszéli Ujság, 1916. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)

1916-07-03 / 27. szám

IX. évfolyam, 27. szám Ungvár, 1916. július 3. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR. Felelős szerkesztő: Lapkiadótulajdonos: Dr. TAHY ENDRE FÖLDESI GYULA Szerkesztőség: Szobránczi­ utca 17 sz. — Kiadóhivatal: Teleky-utca 5 sz. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve. Egész évre................8 K Félévre.......................4 K Negyedévre...............2 K Egyes szám................10 I. Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyilttér sainkinl 40 f. A nyílttéri és hirdetési díjak előre fizetendők. TELEFON SZ: 37. A köztisztviselők segélyezésének ügye. Ma már nem kell külön bebizonyítani, hogy a háboru okozta jövedelemeltoló­dások legsúlyosabban a köztisztviselőket érintették. Amíg az ipar, kereskedelem és föld­gazdálkodás terén is vagyonok buktak el, vagy vagyonok keletkeztek, addig a köz­­tisztviselői státus a földi javak e birkózá­sát megkötött kézzel nézni volt kénytelen, mely megkötöttsége eredményezte az is, hogy a vagyonok e tornájában minden önző trükk, minden gáncsvetés a tehetet­lenül kiszolgáltatott tisztviselők zsebének rovására érvényesült egyúttal és elsősorban. És nem kell külön bizonyítani azt sem, hogy ebben a tumultusban, ahol a vagyonszerzés láza gyakran a nagy idők­höz nem méltó visszás, sőt undort keltő alakot is öltött s ahol ez a láz a földi javakkal dolgozó szinte minden réteget megfogott, vagy kikezdett: a tisztviselők ma kettőzött jelentőségű hivatásukhoz va­lóban méltóan nézték le a versengést, mi­közben többet nélkülöztek mint bárki más és mégis zsorgalmasabban dolgoztak, mint bárki más. A napisajtó itt-ott a tisztviselők e ma­gatartását hősiesnek nevezte el. Ahhoz, hogy a guruló aranyak után futók eszeveszett tömege között a saját nyomorúságának egyre fokozódó arányai­val terhelten tiszta kézzel valaki megáll­hasson és hogy e kettős lelki presszió ellenére is a becsületes munkásság terén fokozott szorgalmat kifejteni valaki képes legyen, ahhoz a léleknek bizonyos fokú hősiessége valóban meg is kívántatik talán. Ám mi ezt a szép jelzőt a mai idők stilszerűsége által meghatározottan más, jobban megérdemelt irány felé hárítjuk s a tisztviselők magatartását egyszerűen kö­telességnek nevezzük el. Kötelességnek, amit a nemzet ideáljaiért folyó nagy har­cok közepette minden vezérszerepre, tehát példaadásra is hivatott egyénnek éreznie és végeznie kell. És úgy látjuk, ez a mély kötelesség­érzet nyilvánul meg abban az önmérsék­letben is, amely a kívánságok arányainak beállításában s a kormányhoz fölterjesztett kérelmek tartalmában és hangjában érvé­nyesült. Ennek megfelelőleg kormányunk is, mintha nemcsak a szükséget és a sürgős­séget ismerte volna el, amikor az erről szóló javaslatnak a holnapi ülésre való benyújtását határozta el, hanem, mintha ezt a mély kötelességérzetet és önmérsék­­letet is honorálni kívánta volna azzal, hogy ennek a kérdésnek megoldását az időrend szempontjából a legégetőbb állami szük­ségleteknek is elébe helyezte. Az alanyi biztosítékok meg­vannak tehát arra, hogy az illetékes tényezőket a legmesszebb menő jóindulat és megér­tés mozgatja a kérdésnek minél kedvezőbb megoldása felé. . . . Tudjuk, hogy ez ma mit jelent. Tud­juk, hogy ez az állam teherbírásának ha­tárain kívül azoknak a céloknak figyelem­mel kísérését is jelenti ma, amelyek a nemzet fenmaradása érdekében folyó nagy erőmérkőzéssel azonosak s tudjuk, hogy az ezenkívül eső bármily igények szám­adásainak a célokat hátráltatniuk egy pil­lanatra sem szabad. Tudjuk tehát, hogy a köztisztviselők helyzetének olyan arányokban való meg­javítása, amilyen arányban a beszerzési források, a piac drágulása ezt meghatá­rozná, nem lehet szó. Nem lehet szó pedig annak a minden érdeket átfogó legfőbb célnak, az állami és nemzeti lét­ek biz­tonsága érdekében, amit a tisztviselők eddig is annyi önzetlenséggel szolgáltak, s amelyről tudják, hogy ez az ő létezésük alapjait is képezi. Ellenben szó esik és szó eshetik arról, hogy az utolsó segélyezési alapnak azóta nagyon elégtelennek bizonyult olyan ará­nyú felemelése biztosíttassék, amely a ro­hamosan változó viszonyok közepette is a korlátok közt mozgó, egyszerű életmódot lehetővé tegye. A lényeg ez. S ha ez a részletek kidolgozása tekintetében is olyan meg­oldást nyerhet, hogy a nagyobb szükség arányosan is nagyobb segélyben részesül­het, ha tehát a családot fentartó, vagyon­talan alkalmazott arányosan is többet kap­hat, mint a nőtlen s ha ezzel szemben a hivatalok függelmi viszonyai is megóvat­­nak azáltal, hogy a családos alárendelt ne élvezhessen többet, mint a családdal nem biró magasabb .. .gy, vagy éppen főnök, akkor minden, e kérdéshez fűzhető érdek egyformán biztosítva lesz. A holnap meghozza mindezekre a fe­­leletet és hisszük, hogy kielégítő feleletet. Kormányunk s az ország képviselői meg fogják találni a módját annak, hogy a köztisztviselőknek sok erőpróbát kiállott szorgalma és munkakedve ezzel is meg­­óvassék. Boldizsár Boldizsár. Lapunk mai száma 4 oldal. Az orosz offenziva. Irta: Szigeti Rezső. A kishitű emberek természetrajzához tarto­zik, hogy pillanatok hatása alatt, szubjektív han­gulatok szerint, a lényeget felolvasztva látsza­­tos és felületes formakeretekben, hajtanak végre lélektani és logikai műveleteket, összehasonlíta­nak, következtetnek, konklúziókat vonnak s a végeredményt a maguk módja szerinti összege­zésben szilárd igazságnak vallják. így tesznek egyesek most is, hogy az orosz, aki már régen leszámolt erejével s a mező ga­vallériájával még egyszer összeszedett néhány százezer vágóhídkészletet, faltörő­ kosnak hasz­nálja az eleven húst és nekivadult utoljára — higgye el mindenki, legutoljára — határainknak. Aki azonban a tényeket, mint következte­tésre alkalmas anyagot úgy mérlegeli, hogy nem a libabőrös hatásokat keresi, nem a gyáva és savanyú lelke szerint pillanatnyi szituációt ra­gadja ki a való tények komplexumából, hanem férfiasan és mathematikai ridegséggel oszt és szo­roz , az másként látja a helyzetet s a végered­mény is másnak mutatkozik előtte. A hosszú háború sok mindenre megtanított eddig bennünket s ha valaki ma — két esztendő után — nem látja meg, hogy mi a nagy munkát befejeztük s a nagy tömegoffenzivák, melyek itt­­ott megjelennek, csak egy-egy robbanásai a fron­tokon maradt lőporos hordóknak, melyeket az ellenség úgy puffogtat el, mint a dühös vadász a megmaradt patronjait,­­ az hűtögesse idegeit csillapító priznitzekkel. Nem becsüljük le az orosz offenzívát! Jól tudjuk, hogy az a rettenetes tömegerő, amit a most felhajtott milliók képviselnek, a vasat is megolvasztja azon a helyen, ahol éppen az ener­giát kiizzadja magából. Éppen azért nincs min csodálkoznunk, ha a bukovinai fronton — vére­inket kím­élendő - hadvezetőségünk visszavette derék csapatainkat, biztosabb pozícióba. Ismer­jük már a muszka stratégiát és vele együtt an­nak álhatatosságát és meddőségét. Állottunk mi már ennél keményebb fallangszal is szemben s az okos kivárás, a célszerű megőrlési rendszer, az „auslaufen lassen“ taktika mindig pompásan bevált és eredményeket is hozott. A nagy masina jobban is volt már olajozva, frisebb gőz is hajtotta, a masiniszták is váloga­tottak voltak — s mégis elfogyott az energiájuk és rendetlenül jössze-vissza csapkodó,lendítőkerék­­kel, szétpukkadt rezervoárral vánszorgott a hen­ger vissza nagy Oroszországba. Varsó, Ivángorod, Breszt-Litovszk a megmondható, micsoda leron­gyolt megtépett hadak nyavalyogtak az atyuská­­hoz vissza, emlegetvén a fene hengerelő masinát, mely a legtöbb helyütt a saját embereit henge­relte le, visszafelé gurulván.______________

Next