Határszéli Ujság, 1917. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)

1917-01-08 / 1. szám

2. oldal. G) A hadrakelt seregnél lévő illeté­kes parancsnokoknak kötelességévé tétetik, hogy a reájuk ruházott kegyelmezési jog­gal az F) pont alatt kifejtett általános alapelvek keretében kiterjedten éljenek. H) Az 1917. évi január hó elseje előtt kiszabott fegyelmi fenyítések végre­hajtása elengedtetik. A király megkoronáztatása örömére a civil egyéneknek is elengedi a kisebb bün­tetéseket és felhatalmazza az igazságügy­minisztert, hogy javaslatot tegyen az am­nesztia dolgában. Az erre vonatkozó rendelkezés a kö­vetkező : — Ő császári és apostoli királyi fel­sége megkoronáztatása alkalmából a ma­gyar igazságügyminiszter előterjesztésére 1916. évi december hó 23-án kelt legfel­sőbb elhatározásával számos elitéltnek a királyi bíróságok által kiszabott kisebb büntetését általános kegyelem útján elen­gedni és egyszersmind az igazságügymi­nisztert felhatalmazni méltóztatott arra, hogy javaslatot tehessen a királyi bíróságok ál­tal az 1917. évi január hó 1-éig jogerősen elítélt oly egyének megkegyelmezése tár­gyában, akik az általános kegyelemben nem részesülnek, azonban kegyelemre mél­tóknak látszanak. Az amnesztia tehát kétféle : általános és egyénenkénti. Az általános kegyelemben azok ré­szesülnek, akiknek büntetése a három he­tet, vagy a kettőszáz koronát meg nem haladja. A hadbavonultak feleségeire és özvegyeire kirótt büntetés a fentiek két­szeresére van megállapítva, ha a bűncse­lekményt férjeik katonai szolgálati ideje alatt követték el. Az általános kegyelemből azonban ki vannak zárva az árdrágító visszaélések és uzsora miatt elítéltek, valamint azok, akik már előzőleg is büntetve voltak. Az általános amnesztián kívül az igaz­ságügyminiszter az egyénenkénti kegye­lemre is tesz előterjesztést. Ennek alapján azok, akik a kegyelemre méltóknak talál­tatnak — különösen kiket a háború csa­ládi, vagy anyagi viszonyaikban súlyosan érintett — a bíróságok előterjesztésére a királytól amnesztiában részesülhetnek. Megjegyzendő, hogy a király most megjelent kegyelmi elhatározása nem érinti azokat a kegyelmeket, amelyeket I. Ferenc József annak idején engedélyezett. T­ÁRCA. öreg harangok legendája. — Egy érdekes hiteles följegyzés nyomán. — Amikor a múlt hetekben leszedték az ung­vári tornyok bugó-csengő harangjait, egy érde­kes följegyzés került szóba, mely szerint a hely­beli gör. kath. székesegyház öreg harangjainak igen érdekes legendája volna. Utána járván a dolognak, előkerült a püspöki könyvtárból egy 133 éves kódex, amelynek teljes címe: „Historia Gimnasii Unghvarinensis a primis eiusdem fun­­dationis annis ad praesens usque tempus ab A. R. D. Joanne Balogh e Suppressa Societate Jesu preesbytero Dioecesis Agriensis in Archigymna­­sio Regio Unghvariensi utriusque humanitatis professore concinnata 1783. et sequentibus.“ A mű tehát egy Jézustársasági tanárnak, nagyon tisztelendő Balogh János páternek a műve, amelyben különösen az ungvári gimnázium tör­ténetét irta meg, hanem egyúttal az ungvári je­­zsuita­ rendház történetéből is igen érdekes ada­tokat örökített meg. A könyvnek 15. oldalán a következő felírás olvasható: „Postquam vere bello Rakocziano anno 1711. sub finem Aprilis finis impositus fuisset­­Franciscus Rákóczi Prin­­ceps Catholicus, rebus belli desperatis antequam in Poloniam in spontaneum exilium, ac inde in Turciam abivisset, multos libros propria manu descriptos Collegio Unghvariensi, qui hodie in Bibliotheca D. Eppiscopi Munkácsiensis repe­­ riuntur, et duó tormenta cum Liliis Regni Galliae pro Campanis reliquit) . . . Cum verő Campana Maiore Collegium ca­­reret, posierioribus annis ex tormentis a principe Francisco Rákóczi relictis, Collegium Campanam maiorem curare voluit; Séd quia ad eandem Cam­panam fundendam non suffecit materia e duobus termentis, hinc Excellmus ac Illmus D. Comes Emericus Sztáray I. Cottus1) de Ungh. Supremus Comes desideratam matériám de sua Collegio donavit. Fusa Campana Eperiessini dum Ungh­­varinum defertur, post mortem Excellmi ac 111. D. Comitis Emerici Sztáray, Tibae a Paroho j intercipitur. Quare Patres recurrerunt ad D. Episcopuin Agriensem de iniuria et violentia con­­questi. Qui eorum iustis deferens quaerelis, Cam­panam restituit ea adiecta conditione, ut R. D. Parochus Tibaensis cum Vice-Archidiacono et unó ex Parochis adeat Rectorem Collegii et de­­precetur. Quae Campana hodiedum exstat in turri D. Episcopi Munkácsiensis Residentis Unghvarini, cui Collegium cum templo designatum est.“ Ez két ungvári harangnak kedves története, amely egyéb adatok hozzáadásával a többi ha­rang történetével együtt most már egész világo­san, tisztán áll előttünk. Rákóczy Ferencznek a nagy fejedelemnek szabadságharca 1711. áprilisában végére jutván, a nagy fejedelem előbb Lengyelországba, majd Törökországba menekült. Mielőtt Lengyelországba ment volna, a följegyzés szerint igen sok sajátkezű bejegyzéssel ellátott könyvén kívül — *) Illustris Comitatus. két ágyút hagyott az ungvári jezsuita kollégium­nak harangnak, amely ágyuk francia eredetét a fran­cia királyok címere, a liliom bizonyította. Az ágyuk több mint 50 évig állhattak valahol a kollégium udvarán, amikor is a jezsuitáknak eszükbe jutott, hogy nagyharang úgy sincs a toronyban, ezt a két ágyút pedig úgy sem használhatnák jobbra, hát harangot öntenek belőle. A tervet még azzal módosították, hogy az akkori ungi főispántól, Gróf Sztáray Imre úrtól még több harangnak való anyagot kérnek, hogy a harang egészen nagy legyen. A gróf szívesen tett eleget kérésüknek, bőven ellátta harangnak való anyaggal a jámbor atyákat, akik aztán nem is egy, hanem két ha­rangot öntettek. Egy nagyobbat a kuruc ágyuk­ból és a gróf által adott anyagból, és egy ki­sebbet a Kállai família ajándékából. A nagy ha­rang kétségtelenül a most nem rég ágyúnak requirált Urbán, e kisebb harang pedig a most még megmaradt u. n. kis­ harang. A harangok azonossága kétségtelen. A latin szöveg szerint a harangokat Eperjesen öntötték. Kétségtelenül az 1750-es 60-as években, a Rákóczi-háboru után, de még a Jézus társasági atyák rendházának a munkácsi gör. kath. püspöknak való átadása előtt. A harangok felírása igazolja ezt. Az Urbán fel­írása ez: „Jesu Christi Cruci honori­s Collegi­­um Soc. Jesu Ungváriense 1765.“ A kis harang felírása: „Templo Soc. Jesu Ungváriensi ex dono illustris. faniiliae Kállai. Fusa sum Eperjesini per Sebastianum Lehe­­ner 1765.“ HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. Apróságok­ az árfelhajtásban. Egy kis darab szappan, amely 2 dkgr.-ot képviselhet súlyban, amely minden illatszert nél­külözvén, tehát piperének sem nevezhető s amely végül tzinével, szagával a becsületes házi szap­panra emlékeztet mindenben, csak azért, mert darabkára van vágva s kézmosó szappannak ne­veztetik : 1 K 50 fillér árt követel magáért. Egy kis doboz gyufa, mit az árus nagyban úgy vesz meg, hogy 1000 drbjáért 25 K-át fizet, egymagában csak 6 fillérért engedi át magát. Egy kis drb gyertya, melynek stearin v. zsírtartalma a 4 dkgr-ot nem haladja meg s a melynek nyersanyaga a legfinomabb maximális ára mellett is 36 fillért képvisel csupán, 70 fil­lérnél alább a boltból ki nem hozható. Egy darabka szalonna, amelyet a boldog béke idején favágónk is csak sok megforgatás után fogyasztott volna el, — a csemege-szalonna nevet vette fel s olybá értékeli magát, hogy kilo­grammokra átszámítva a 20 %-át is meghalad­ja . . . stb. stb. Ezer és ezer ilyen apróság van, amiknek mindennapi szükségleteink között helyet kell szo­rítanunk, de amiken rettenetesen felhajtott árát zsebünkből kiszorítani nem vagyunk képesek. Két deka háziszappannak miért kell 1 K 50 fillérnek lennie, amikor ennek az árucikknek kilogrammonkénti becsületes ára a 7 K-át ma sehol az országban nem haladja meg. Mért kell ezen 1000%-ot, a doboz gyufán, kis gyertyán és szalonnán 100%-kokat nyerni azoknak, akiket a gondviselés véletlene ma az elárusítók kiváltsá­gos osztályában megtartott? Megengedjük, hogy mindezeknek előállítási költsége nagyobb, mint békében volt, de ezzel az eladónak mért kell annyira törődnie, hogy a többletet a vevővel kétszeresen vagy tízszeresen fizetteti meg. És megengedjük, hogy az árusnak rezsije is nagyobb ma, mit a vevőn kénytelen megvenni. De ez az 5 G''/s emelkedés még nem indokolja, hogy a becsületes 15—20%-os nyere­séget 100 —1000%-ra emeljék ? Sőt megengedjük még azt is, hogy a pénz kisebb vásárlóképessé­gével is duplán számol az eladó s hogy elkapta őt az általánosan érvelt vagyonszerzési vágy is, de minden együttvéve nem lehet elég ok arra, hogy a pénzt a mi kezünkben teljesen értéktelen­nek lássa s hogy ezzel ellentétben pénzgyűjtő mániája viszont olyan arcátlan legyen, hogy az csak 1000%-ben legyen kifejezhető. Ám még ebbe is bele kellene törődnünk, ha az árak ilyen veszélyes megállapítása szinte óránként további emelkedéseket nem mutatna. Mert a siker — mit a nem maximálható apró­ságok üzleteiben eddig elértek, — egyeseket szinte őrületes versengésre késztetett abban az irányban, hogy a rekordban túllicitálják egy­mást ! . . . Ma már hihetetlen összeget követel­nek olyan csekélységekért, amik békében 1 — 2 fillért képviseltek csupán ! Álljunk meg. Álljunk meg ebben a hajszában, mert en­nek messzeható következményei vannak, amíg végeredményükben az ez után meggazdagodni vá­gyót is sújtani fogják. , Az általános árak kialakulására tudvalevő­leg befolyással vannak mindazok a cikkek, amikre naponként szükségünk van. A falusi paraszt — ha a gyufát majd 4—6-szorosen kell megfizetnie, a saját terményét is 4—5-szörös árra fogja tar­tani — és teljesen indokoltan. S amennyiben itt-ott újabb­ áremelkedést tapasztal, arra a saját zsebe érdekében szintén újabb árfelhajtással fog felelni. És mert ez viszont éreztetni fogja hatá­sát ott, ahonnan e nyerstermelő az áremelésre az impulzust vette, az árfelhajtás — úgy mint eddig — nem lesz más mint folytonos ugrások­ban való egymásra feleselés a végtelenségig . . . Beleuntunk már abba, hogy a termelésen kívül álló fogyasztók érdekeire apelláljunk. Ahol az önérdek olyan erővel dolgozik, mint itt, ott sem ennek, sem pedig a hazafias szempontok­nak emlegetése nem használ. De talán használni fog az, ha arról a köz­­gazdasági igazságról szólunk, hogy az ilyen in­dokolatlan áremelés természetes ellenhatása a pénz vásárló képességének ugyanolyan arányú csökkenése, amilyen arányban az árfelhajtás tör­tént. S hogy azok, akik ma 100—500 70-es ha­szonra dolgoznak abban a reményben, hogy ez a haszon, mint állandó érték kamrájukban ma­rad, nagyon tévednek, mert az üzelmeik ellene­ 1917. január 8.

Next