Határszéli Ujság, 1917. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1917-07-01 / 26. szám
X évfolyam. Ungvár, 1917. Julius 1. 26. szám. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL 7 ÓRAKOR. Felelős szerkesztő: Társszerkesztő: Dr. TAHY ENDRE MAGYAR BÁLINT. Szerkesztőség: Szobránczi utca 17. sz. Kiadóhivatal: Teleky-utca 5 sz. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre................8 K Félévre.......................4 K Negyedévre................2 K Egyes szám................10 f Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér »«,terként 40 f. A nyílttéri és Hirdetési dijak előre fizetendők. TELEFON SZ. 37. Izgató kérdések. (te) A nagy átalakulások, fejlődések, bizonytalanságok emésztő lángja perzseli a végkimerülésig gyötört emberiséget. Gyötrődő jelszavak, emésztő vágyak, zavaros célok, tovatűnő eszmények dübörögnek végig az évezredes emberiség lelkén. Sehol megnyugvás, sehol pihenő hely. Az egyik történés kergeti a másikat. Ami ma reménység, holnap már szertefoszló ködkép. Hol lesz a megállás? Hol lesz a rév, ahová a gyötrődő emberiség viharverte csónakja kiköthet? És hová fogja kergetni a vérzivatar a magyarok imbolygó ladikját? Az örvénylő szirtek fölé ? avagy a boldogság és a boldogulás szigetére ? Quo vadis? Ez örök kérdés meredez az egész emberiség lelke elé. De talán az emberiségnek egy fajtája, egy nemzete elé sem tolul e tátongó kérdés meredélye oly emésztő belső tűzzel, mint a magyarság elé. Hisz nekünk a forrongó emberiség tengerében csöpp nemzetnek, dicsőséges múltúak, küzdelmes jelenünk, reményteljesnek ígérkező jövőnk jobban kockára van téve, mint a döntő szavú, hatalmas súlyú nagy nemzeteknek. És nemzeti létünk e megmérhetetlen jelentőségű fordulópontján a külső és belső viharok vad orkánja csapkodja létünk hajóját. A külső vihar hullámcsapásait felfogta nemzetünk fiainak ércfala. A hősök légiója öntestével és hulló vérével szerzett biztonságot a minket megsemmisíteni óhajtó áradat ellen. A külső ellenséggel szemben való viszonylagos biztonság érzete tett talán hagyományosan könnyelművé és merésszé bennünket arra, hogy egymás között is belső emésztő harcot vívjunk meg? Közibénk vetették ármányos ellenségeink a viszálykodás Eris almáját. Ellenségeink szét akartak osztani és bontani bennünket. Hős fiaink kemény öklén meghiúsult kísérletük. Az egységes, hatalmas világbámulatot keltő erőkifejtésünkkel szemben kudarcot vallott a kísérlet, hogy nemzetünk testét apró elemeire bontsa. Szent István birodalmából horvát, oláh, szerb, cseh, német meg talán magyar tartományokat szerettek volna csinálni. Fegyvereink ezt megakadályozták. Más utat kellett tehát választani megbontó tervük keresztülvitelére. Kitalálták, hogy a béke ára a népek önrendelkezési joga, kitalálták, hogy ez a demokrácia. Tehát nem a történeti jogon állala forrasztott nemzet önrendelkezési jogát követeli a minket fegyverrel legyőzni nem tudó entente, hanem a népek önrendelkezési jogát. Márpedig, hogy a „nép“ és a „nemzet“ nem azonos fogalmak, azt úgy a politika elmélete, mint a politikai gyakorlat igazolja. Az elmélet szerint: „nemzet alatt öntudatos akaratú s cselekedni biró oly emberi közületet értünk, melynek az egyetemes emberiről sajátos eszméje, s e sajátságnak az emberiségre értéke van s azt a maga öntudatos erejével valósítja. A népnél is megvan az emberinek valamely sajátos eszméje, de vagy nincs róla tudata vagy nem bírja azt a maga erejével érvényesíteni vagy az összemberiségrtek nincs semmi érdeke a sajátság fennállásában.“ (Concha) Vannak oly népösszetételű államok, ahol egy nép más népeket külön szellemének vezetése alá birt hozni. Ily esetben a vezető nép a maga külön népi jellegével is nemzetet, a vezetése alatt álló többi népek, — megmaradván továbbra is a nép elméleti fogalmi körében, — sajátosságaik tekintetében csak nemzetiséget és nem nemzetet alkotnak. Vagyis az elméleti megállapítást átvive a gyakorlatba Magyarországra vonatkoztathatjuk úgy, hogy Magyarország egy oly népösszetételű állam, ahol a nemzetté tömörült magyar nép más népeket külön szellemének vezetése alá bírt hozni. A vezető magyar nemzet szellemét uralja a többi itt élő nép. S ezek együttvéve alkotják a vezető nemzet szellemének uralma alatt álló politikai magyar nemzetet. Amikor tehát fegyveres ellenségeink a népek önrendelkezési jogát követelik, nagyon tudatosan helyezik el a nemzetiségi összetételű államok ellen azt a robbantó szikrát, mellyel a politikai nemzetek felrobbantását akarják elérni. Elérni azt, amit fegyveres erővel kivívni nem tudtak. Elérni azt, hogy a népek, vagyis nemzetiségek a vezető nemzettel szemben rendelkezési jogot nyerjenek. Tehát végeredményében a nemzzeti állammá fejlődött országnak népi vagyis nemzetiségi elemeire való felbontását. Már most a népek önrendelkezési jogában összpontosuló cél elérésére minő eszközt ajánlanak, követelnek a béke ára fejében ellenségeink ? A demokratikus berendezkedést. Ha a demokrácia azt jelenti, hogy a társadalom minden egyes tagja képessége, értéke arányában részesedjen a közhatalom gyakorlásában, irányításában, mindnyájan demokraták vagyunk. Mert semmi sem kívánatosabb az államra nézve, mint az, hogy minden energia hatóerejének és képességének megfelelő helyen érvényesüljön születésre, nemre, vallásra, nemzetiségre stb. tekintet nélkül. Érvényesülésének azonban egy szigorú, határozott korlátja kell, hogy legyen: a föltétlen s megalkuvást nem ismerő nemzeti érdek és érzés .. . Vagyis nálunk Magyarországon csak egy demokrácia érvényesülhet: a nemzeti demokrácia. És semmi esetre sem a népdemokrácia. Különösen és talán újszerűen hangzik a népdemokrácia és nemzeti demokrácia közötti megkülönböztetés és éles határhúzás, holott az egyet látszik jelenteni. De csak látszik. Mert ha TÁRCA. A kérő. — Korkép. — írta: Rácz Pál. I. Hölgy: (Elfüggönyözött szobában ül udvarlójával). Igazán nagyon hamar nyilatkozik. Férfi: (Egy bordóbársony fotelben). Dehogyis. Két nap előtt, amikor a liget fehér padján elmerengve láttam, azonnal megszerettem. Hölgy: És pajtásom akar lenni ? Férfi: Előbb azt gondoltam, hogy igen, de most látom, hogy szerelmes vagyok . . . Hölgy: Maga ezt éppen nekem mondja ? Hát szabad egy leányt, igy, en-bloc megrohanni holmi szerelmi vallomásokkal? (Nevet). Férfi: Bocsásson meg,de érzelmeim komolyak és ünnepélyesen kérem meg a kezét . . . Hölgy: (Kacéran végigdőlve a száfán.) Ne csak ne legyen akkora ünnepiés . . . Mondja csak, hányadik ez magának? Férfi: Hát téved, higyje meg téved. (Föláll.) Hölgy: (Hamiskásan nevetve.) Ne tagadja, hiába is tagad, hiszen ez maguknál divat, a szemtelenségig hatványozott divat._________ Férfi: (Sértődötten). Sajnálom, de nagyon téves nézetei vannak egyéniségem felől. Hölgy. (Félig komolyan) De nézze uram. Maga két napi ismeretség után beállít hozzám, szerelmet vall, megkéri a kezemet, holott tudja, hogy én szeszélyes, azt mondják, hogy büszke is és ami a legfontosabb nagyon gazdag leány vagyok, amellett szabadon nevelve. Hát nem szemtelenségnek lehet ezt minősíteni ? Férfi: (Hirtelen hangot változtatva, taktikával). Istenem! De hát ma már a szív hatalma nullává lett? Az érzelem kifütyülni való? A tisztességes közeledés vétek? Hölgy: (Ismét nevetően). Elég! Elég! Ilyeneket már sokat hallottam. Csodálom azonban, hogy más körülmények között önök irtóznak a házasságtól. Férfi: (Ravasz komolysággal a plafont nézi.) Hja kérem, ez a korunk bűne . . . Nem is bűne, de fekélye, ami terjed mindig tovább. A nehéz megélhetési viszonyok, a magasra csigázott igények, a társadalmi pozíció, meg az utána következő számtalan satöbbi, mind, mind arra kényszerítik a mai fiatalságot, hogy ne kövesse a természet rendjét és ... de tudom is én, mit akar ezzel, hiszen én nem azért vagyok itt a lábainál . . . Hölgy: Higgye el, sokkal jobban szórakoztat, ha ezeket a dolgokat fejtegeti.________________ Férfi: (Kedvetlenül húzza félre a függönyt és kitekint az ablakon) Igazán mondom, hogy még ilyen helyzetben nem voltam . . . Hölgy: Pedig ugye sokszor állt már egy szerelmes módra mások előtt ? Férfi: (Visszafordul az ablaktól és páthoszszal kiállt fel) Esküszöm! Esküszöm, hogy sohasem szerettem mást. És most is csak az elfojthatatlan szerelmem hozott ide (letérdel) — lábaihoz borulok . . . (kezét szivére teszi) kezemet szivem fölé szorítom és úgy kérem, könyörüljön rajtam . . . Ne, ne rajtam, csak ezen a szivén ... (szemeiben könyek jelennek meg). Hölgy: (Mindig cinikus egykedvűséggel) Miért könyörög? Talán adósságai vannak? Férfi: (Oda sem figyelve a csípős szavakra) Szánja meg ezt a szívet, szánjon meg engem, kinek szerelme oly végtelen . . . Hölgy: (Kissé haragosan) Ugyan ne kolduljon ! Férfi: És legyen nemmé ... és boldogan élünk majd . . . Hölgy: (Ismét vigadban) Fejezze be uram és álljon fel innen. Hallgasson meg csak egy percre. (A férfi feláll és kelletlenül ül le ismét a fotelbe.) Maga ugyan primitív eszközökkel indult el otthonról erre a munkára. Módszere sem valami elsőrendű. Tudja miért? Mert nagyon ro- Lapunk mai száma 4 oldal.