Határszéli Ujság, 1917. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1917-07-01 / 26. szám

X évfolyam. Ungvár, 1917. Julius 1. 26. szám. POLITIKAI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL 7 ÓRAKOR.­­ Felelős szerkesztő: Társszerkesztő: Dr. TAHY ENDRE MAGYAR BÁLINT. Szerkesztőség: Szobránczi­ utca 17. sz. Kiadóhivatal: Teleky-utca 5 sz. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre................8 K Félévre.......................4 K Negyedévre................2 K Egyes szám................10 f Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér »«,terként 40 f. A nyílttéri és Hirdetési dijak előre fizetendők. TELEFON SZ. 37. Izgató kérdések. (te) A nagy átalakulások, fejlődések, bizony­talanságok emésztő lángja perzseli a végkime­rülésig gyötört emberiséget. Gyötrődő jelszavak, emésztő vágyak, zavaros célok, tovatűnő eszmé­nyek dübörögnek végig az évezredes emberiség lelkén. Sehol megnyugvás, sehol pihenő hely. Az egyik történés kergeti a másikat. Ami ma remény­ség, holnap már szertefoszló ködkép. Hol lesz a megállás? Hol lesz a rév, ahová a gyötrődő emberiség viharverte csónakja kiköt­het? És hová fogja kergetni a vérzivatar a ma­gyarok imbolygó ladikját? Az örvénylő szirtek fölé ? avagy a boldogság és a boldogulás szi­getére ? Quo vadis? Ez örök kérdés meredez az egész emberiség lelke elé. De talán az emberi­ségnek egy fajtája, egy nemzete elé sem tolul e tátongó kérdés meredélye oly emésztő belső tűzzel, mint a magyarság elé. Hisz nekünk a for­rongó emberiség tengerében csöpp nemzetnek, dicsőséges múltúak, küzdelmes jelenünk, remény­­teljesnek ígérkező jövőnk jobban kockára van téve, mint a döntő szavú, hatalmas súlyú nagy nemzeteknek. És nemzeti létünk e megmérhetet­len jelentőségű fordulópontján a külső és belső viharok vad orkánja csapkodja létünk hajóját. A külső vihar hullámcsapásait felfogta nem­zetünk fiainak ércfala. A hősök légiója öntesté­vel és hulló vérével szerzett biztonságot a min­ket megsemmisíteni óhajtó áradat ellen. A külső ellenséggel szemben való viszonylagos biztonság érzete tett talán hagyományosan könnyelművé és merésszé bennünket arra, hogy egymás között is belső emésztő harcot vívjunk meg? Közibénk vetették ármányos ellenségeink a viszálykodás Eris almáját. Ellenségeink szét akartak osz­tani és bontani bennünket. Hős fiaink kemény öklén meghiúsult kísérletük. Az egységes, hatal­mas világbámulatot keltő erőkifejtésünkkel szem­ben kudarcot vallott a kísérlet, hogy nemzetünk testét apró elemeire bontsa. Szent István birodal­mából horvát, oláh, szerb, cseh, német meg ta­lán magyar tartományokat szerettek volna csi­nálni. Fegyvereink ezt megakadályozták.­­ Más utat kellett tehát választani megbontó tervük ke­resztülvitelére. Kitalálták, hogy a béke ára a né­pek önrendelkezési joga, kitalálták, hogy ez a demokrácia. Tehát nem a történeti jogon állala forrasztott nemzet önrendelkezési jogát követeli a minket fegyverrel legyőzni nem tudó entente, ha­nem a népek önrendelkezési jogát. Már­pedig, hogy a „nép“ és a „nemzet“ nem azonos fogal­mak, azt úgy a politika elmélete, mint a politi­kai gyakorlat igazolja. Az elmélet szerint: „nemzet alatt öntudatos akaratú s cselekedni biró oly emberi közületet értünk, melynek az egyetemes emberiről sajátos eszméje, s e sajátságnak az emberiségre értéke van s azt a maga öntudatos erejével valósítja. A népnél is megvan az emberinek valamely sa­játos eszméje, de vagy nincs róla tudata vagy nem bírja azt a maga erejével érvényesíteni vagy az összemberiségrtek nincs semmi érdeke a sa­játság fennállásában.“ (Concha) Vannak oly népösszetételű államok, ahol egy nép más népeket külön szellemének vezetése alá birt hozni. Ily esetben a vezető nép a maga külön népi jellegével is nemzetet, a vezetése alatt álló többi népek, — megmaradván továbbra is a nép elméleti fogalmi körében, — sajátossá­gaik tekintetében csak nemzetiséget és nem nem­zetet alkotnak. Vagyis az elméleti megállapítást átvive a gyakorlatba Magyarországra vonatkoztathatjuk úgy, hogy Magyarország egy oly népösszetételű állam, ahol a nemzetté tömörült magyar nép más népeket külön szellemének vezetése alá bírt hozni. A vezető magyar nemzet szellemét uralja a többi itt élő nép. S ezek együttvéve alkotják a vezető nemzet szellemének uralma alatt álló politikai magyar nemzetet. Amikor tehát fegyveres ellenségeink a né­pek önrendelkezési jogát követelik, nagyon tuda­tosan helyezik el a nemzetiségi összetételű álla­mok ellen azt a robbantó szikrát, mellyel a po­litikai nemzetek felrobbantását akarják elérni. Elérni azt, amit fegyveres erővel kivívni nem tudtak. Elérni azt, hogy a népek, vagyis nemzeti­ségek a vezető nemzettel szemben rendelkezési­­ jogot nyerjenek. Tehát végeredményében a nemz­­zeti állammá fejlődött országnak népi vagyis nem­zetiségi elemeire való felbontását. Már most a népek önrendelkezési jogában összpontosuló cél elérésére minő eszközt aján­lanak, követelnek a béke ára fejében ellensége­ink ? A demokratikus berendezkedést. Ha a de­mokrácia azt jelenti, hogy a társadalom minden egyes tagja képessége, értéke arányában része­sedjen a közhatalom gyakorlásában, irányításá­ban, mindnyájan demokraták vagyunk. Mert sem­mi sem kívánatosabb az államra nézve, mint az, hogy minden energia ható­erejének és képessé­gének megfelelő helyen érvényesüljön születésre, nemre, vallásra, nemzetiségre stb. tekintet nélkül. Érvényesülésének azonban egy szigorú, határo­zott korlátja kell, hogy legyen: a föltétlen s meg­alkuvást nem ismerő nemzeti érdek és érzés .. . Vagyis nálunk Magyarországon csak egy demo­krácia érvényesülhet: a nemzeti demokrácia. És semmi esetre sem a népdemokrácia. Különösen és talán újszerűen hangzik a népdemokrácia és nemzeti demokrácia közötti megkülönböztetés és éles határhúzás, holott az egyet látszik jelenteni. De csak látszik. Mert ha T­ÁRCA. A kérő. — Korkép. — írta: Rácz Pál. I. Hölgy: (Elfüggönyözött szobában ül udvar­lójával). Igazán nagyon hamar nyilatkozik. Férfi: (Egy bordóbársony fotelben). De­hogyis. Két nap előtt, amikor a liget fehér pad­ján elmerengve láttam, azonnal megszerettem. Hölgy: És pajtásom akar lenni ? Férfi: Előbb azt gondoltam, hogy igen, de most látom, hogy szerelmes vagyok . . . Hölgy: Maga ezt éppen nekem mondja ? Hát szabad egy leányt, igy, en-bloc megrohanni holmi szerelmi vallomásokkal? (Nevet). Férfi: Bocsásson meg,de érzelmeim komo­lyak és ünnepélyesen kérem meg a kezét . . . Hölgy: (Kacéran végigdőlve a száfán.) Ne csak ne legyen akkora ünnepiés . . . Mondja csak, hányadik ez magának? Férfi: Hát téved, higyje meg téved. (Föláll.) Hölgy: (Hamiskásan nevetve.) Ne tagadja, hiába is tagad, hiszen ez maguknál divat, a szem­­telenségig hatványozott divat._________ Férfi: (Sértődötten). Sajnálom, de nagyon téves nézetei vannak egyéniségem felől. Hölgy. (Félig komolyan) De nézze uram. Maga két napi ismeretség után beállít hozzám, szerelmet vall, megkéri a kezemet, holott tudja, hogy én szeszélyes, azt mondják, hogy büszke is és ami a legfontosabb nagyon gazdag leány vagyok, amellett szabadon nevelve. Hát nem szemtelenségnek lehet ezt minősíteni ? Férfi: (Hirtelen hangot változtatva, taktiká­val). Istenem! De hát ma már a szív hatalma nullává lett? Az érzelem kifütyülni való? A tisz­tességes közeledés vétek? Hölgy: (Ismét nevetően). Elég! Elég! Ilye­neket már sokat hallottam. Csodálom azonban, hogy más körülmények között önök irtóznak a házasságtól. Férfi: (Ravasz komolysággal a plafont nézi.) Hja kérem, ez a korunk bűne . . . Nem is bűne, de fekélye, ami terjed mindig tovább. A nehéz megélhetési viszonyok, a magasra csigázott igé­nyek, a társadalmi pozíció, meg az utána követ­kező számtalan satöbbi, mind, mind arra kény­szerítik a mai fiatalságot, hogy ne kövesse a termé­szet rendjét és ... de tudom is én, mit akar ezzel, hiszen én nem azért vagyok itt a lábainál . . . Hölgy: Higgye el, sokkal jobban szórakoztat, ha ezeket a dolgokat fejtegeti.________________ Férfi: (Kedvetlenül húzza félre a függönyt és kitekint az ablakon) Igazán mondom, hogy még ilyen helyzetben nem voltam . . . Hölgy: Pedig ugye sokszor állt már egy szerelmes módra mások előtt ? Férfi: (Visszafordul az ablaktól és páthosz­­szal kiállt fel) Esküszöm! Esküszöm, hogy soha­sem szerettem mást. És most is csak az elfojt­hatatlan szerelmem hozott ide (letérdel) — lábai­hoz borulok . . . (kezét szivére teszi) kezemet szivem fölé szorítom és úgy kérem, könyörüljön rajtam . . . Ne, ne rajtam, csak ezen a szivén ... (szemeiben könyek jelennek meg). Hölgy: (Mindig cinikus egykedvűséggel) Miért könyörög? Talán adósságai vannak? Férfi: (Oda sem figyelve a csípős szavakra) Szánja meg ezt a szívet, szánjon meg engem, kinek szerelme oly végtelen . . . Hölgy: (Kissé haragosan) Ugyan ne kol­duljon ! Férfi: És legyen nemmé ... és boldogan élünk majd . . . Hölgy: (Ismét vigadban) Fejezze be uram és álljon fel innen. Hallgasson meg csak egy percre. (A férfi feláll és kelletlenül ül le ismét a fotelbe.) Maga ugyan primitív eszközökkel in­dult el otthonról erre a munkára. Módszere sem valami elsőrendű. Tudja miért? Mert nagyon ro- Lapunk mai száma 4 oldal.

Next