Kárpáti Magyar Gazda, 1937 (13. évfolyam, 12-46. szám)

1937-03-21 / 12. szám

2. oldal. KÁRPÁTI MAGYAR GAZDA Gyönyörű sikere volt az ungvári dalosversenynek Dalosünnepély, dalosok kitüntetése Nagyberegen írtunk róla, hogy az Ungvári Aranyérmes Da­lárda március 14-én, vasárnap este dalosversenyt rendezett, melyre versenytársakul a munkácsi Ma­gyar Dalegyletet és a derceni ref. énekkart hívta meg. A Munkács felől érkező dalosokat délután fél­négy órakor fogadta az ungvári dalárda a főváros határában s melegen üdvözölte a daltestvéreket, akik hármas sorokba állva szép rendben vonultak be az Ungvári Dalárda zászlaja alatt a városba, az érdeklődő közönség sorfala között. A három dalárda még a hangverseny előtt sze­renádot adott dr. Eperjessy Józsefnek, az Ungvári Dalárda elnökének, közeledő nevenapja alkalmából. A dalosverseny az ungvári »Rádió Bió«-moz­­góképszínház színpadán folyt le. Elsőnek a derceni dalosok vonultak a lámpák elé, nemzeti viseletük­ben és a Füsti László karnagy vezetése mellett igen szép magyar nótákat és nagy tudást igénylő műdalokat adtak elő, a közönség legnagyobb tet­szésére. Óriási tapssal köszönte meg a hallgatóság a művészi élvezetet, amely igazán dicséretére vá­lik a derceni magyar testvéreknek. Utána a munkácsi dalosok állottak fel a szín­padon és Knapp István karnagy vezetése mel­lett művészi dalokat adtak elő. Különösen nagy hatást értek el az I­g­n­á­t János tenor és a Wald Leo Árpád bariton szólói. Művészi sikerük kima­­gaslló volt, melyért a közönség meleg elismeréssel adózott. Szünet után az ungvári Dalárda következett Z­á­d­o­r Jenő karnagy vezetése mellett, amely ugyancsak igen szép, nehéz és művészi dalszámo­kat adott elő. Szereplését lelkes tapsvihar követte. A dalosokat I­j­j­á­s­z Gyula, az ungvári Da­lárda alelnöke üdvözölte, majd utána e három da­lárda együttes kara áll­t föl és Knapp István or­szágos alkarnagy vezetése mellett igen szép, fülbe­mászó dalegyveleggel gyönyörködtette a közönsé­get. A dalosverseny után 130 terítékes bankett volt a Bercsényi étteremben, melyen több lelkes pohár­köszöntő hangzott el, így elsőnek I­­­jász Gyula alelnök, majd Füsti László karnagy, Köszörű Károly főtitkár, R­á­c­z Pál díszkarnagy, Wald Leo Árpád elnök, F­ö­l­d­e­s­z Gyula ruszin szenátor és mások mondottak lelkesítő, baráti szavakat és ünnepelték a vendégdalosokat. A nagyberegi református egyházi énekkar március 14-én este kedves házi ünnepet rendezett. Dalosünnepély volt, bemutatása a dalárda eszten­dei munkájának. Ez alkalommal a kárpátaljai da­losszövetség választmánya határozatának megfele­lően kitüntetésben részesítette azokat a dalosokat, akik 10, 15 és 20 évet meghaladó idő óta megsza­kítás nélkül tagjai e dalárdának. Az ünnepélyt Вагу Gyula a kárpátaljai Ma­gyar Dalosszövetség ügyvezető és a helyi énekkar elnöke nyitotta meg meleg szavakkal. A nagybere­gi református énekkar elénekelte jeligéjét, majd szebbnél szebb magyar nótákkal gyönyörködtette a közönséget. A műsort változatossá tette F­ó­r­i József ref. ig. tanítónak a szavalata, aki Kovács László »Magyar ember és a nóta« című költemé­nyét szavalta el szép sikert aratva, majd Balog Sándor szönnyei ref. ig. tanítónak az ezen alkalom­ra írt »A magyar nóta« című verses játékát mutat­ta be az apa szerepében Szegedi Sándor, a fiú alakításában ifj. Bodnár János, míg az anyát Füzesi Veron alakította minden elismerést meg­érdemlően. Ezután ismét a dalárda énekelt, majd a dalos­­szövetség elnökségének megbízásából Takács Gyula országos karnagy huszti refr­ig. tanító lépett az emelvényre és a 10 évet meghaladó megszakí­tás nélküli szorgalmas énekkari szolgálat jutalma­zásául Füzesi Andor, Nagy Endre, Kovács Bertalan, F­a­n­c­s­i­k Tihamér és Bálint Albert dalosok mellére bronz­érmet tűzött, míg a 15 évet meghaladó szorgos énekkari szolgálat jutalmazásá­ra Füzesi Károly, Nagy Bálint, Füzesi Kál­mán, Kovács Balázs, Kovács Tivadar, F­ü­­zesi Béla, Kovács János, Nagy Gedeon, Biró Gusztáv, Kovács Tihamér, Kovács Bálint, K­o­p­o­r János, F­a­n­c­s­i­k Elemér, Mes­ter József, Kovács András, Fan­csik Gyula, C­s­e­­r­e Géza és Fancsik Bertalan nagyberegi dalosokat ezüst éremmel tüntette ki s végül a 20 évet meghaladó dalos szolgálat jutalmazásául Fóry József és Huszti József nagyberegi refor­mátus tanító karnagyok mellét aranyéremmel díszí­tette, fenkölt meleg szavakat intézve a dalosokhoz és a közönséghez egyaránt. Majd ismét Balog Sándor költeményét szaval­ta Mester József az apa és Kovács Gábor a fia szerepében. Ez a szavalat fénypontja volt az estének. (A költeményt külön is lehozzuk.) Ezután ismét a dalárdáé volt a szó és a községháza nagy­termét zsúfolásig megtöltő közönséget valósággal a történelmi időkbe ringatta, megsirattatta, majd vi­dámmá tette a nagyberegi dalárda szebbnél szebb éneke. Fáry József ig. tanító karnagy berekesztő szavaival ért véget a kedves magyar dalosünne­pély, maradandó nyomot hagyva a szépszámú hall­gatóság és dalosok lelkében. Vasárnap délután... A birtok őre A nagyberegi dalosüenapélyen szavalta Mester József és Kovács Gábor Г UTSs Édesapám kend miért oly furcsa Mért nem beszél, hogy az időt nyújtsa? Ezelőtt régen — mig aprók voltunk — Mennyit mesélt kend, mennyit daloltunk! Most olyan csendes, nem kell a nóta, Szava sem hallik egy idő óta. Apa: Tudd, ha kívánod, oka van annak, Felettünk gyászos fellegek vannak, Borús az égbolt nappal és éjjel, Az ember nem lát a ködtől széjjel, Csillag világa nem gyűl az égen, A nap se fénylik már úgy mint régen. Pusztul a birtok, az ember gondja Tömérdek, jobb tán ha nem is mondja! Szeri, se száma veszélynek, kárnak, A fás ligetben farkasok járnak, Száraz avarban széled a nyájunk, Hogy nyílna dalra, mosolyra szájunk? Hamis a szomszéd, sok a szó alja, Panaszunk sincsen, aki meghallja. Gaz nőtt a portán. Az ősi kertben Férges a körte, madár se rebben. Fordult a sorsunk, törött a rudja, Lesz e még jobban, az Isten tudja?! Fiu: Miért nem támad csillag az égen? Miért nem fénylik a nap, mint régen? Meg a sok minden, amit elmondott. Miért veszít a kend arcán gondot? Ezelőtt régen miért volt jobban? Valami mégis van a dologban!? Apa: Mondanám is, meg nem is jó lélek, Tán meg sem érted, attól is félek, De ha már így van, tudd meg egészen, Valaha még tán hasznodra lészen. Az Isten jobban már csak nem verhet? Vallatnia már csak nem rak több terhet?! Anyáddal olyan boldogok voltunk, Ragyogó, kéklő volt az égboltunk, Pacsirta szólott a levegőben, Ralolva jártunk a zöld mezőben, Az ősi földünk gyönyörűn termett, Megtöltött mindig magtárt és vermet. Egyszer csak szörnyű nagy vihar támadt, Az erdő zúgott, a termő fámat Kitépte tőből, szerte söpörte A boldogságunk is összetörte. Pusztává tette az ősi házat, Azóta — tudd meg — bánt a gyalázat! і Szántó-vetőből haza se jöttem, Már álnok szomszéd ágált mögöttem, Zsilipet rántott, elnyelt az örvény És az anyádtól elvett a törvény, így különválva, bánatban élünk, Száraz a nyárunk, hideg a télünk. — Kifizetik-e végre a magyar postatakarék pénztári betéteket (Interpelláció az összkormányhoz a volt ma­gyar postatakarék pénztári betétek kifizetése tár­gyában. Beadják: Holtky Károly szenátor és társai.) Köztudomású, hogy a postatakarékpénztárak­ban azok az egészen kis emberek szokták elhelyez­ni pénzeiket, akik legkeservesebben, legnehezeb­ben keresik kenyerüket. Legkisebb pénzű emberek is, akik bár tudják, hogy a postatakarékpénztárak adnak legkisebb kamatot, de ott látják legbizto­sabb helyen sok fáradsággal s verítékkel szerzett pénzüket. A volt magyar postatakarékbetétek kifizetése csaknem a köztársaság fennállása óta húzódik. Már 1922 november 7-én létrejött az egyezmény (147/9 Tgy. sz.) Magyarország-Csehszlovákia és a többi utódállamok között. Ekkor megállapították az e címen a csehszlovák köztársaságnak járó összeget, amely a kamatok beszámításával 134.445.303 régi koronát tett ki. A prahai postatakarékpénztár a budapesti postatakarékpénztártól már réges-régen megkapott 64.470.000 K névértékű 4 százalékos kamatozású koronajáradék kötvényt.Ez képezte a csehszlovák fedezet fő részét. A többi államokkal is régen meg­van a meg­egyezés. A lebélyegzéskor illetékeket kellett fizetni. Vagyondézsmát vetett ki a pénzügyi hatóság a postatakarékbetétekre — mint a magyar közmon­dás mondja: »Holtra tették az elevent.« De még No mi lett? — Ejnye!? — Ne légy hát gyermek!? Nem való sírni, csak lágy embernek. Fel a fő! — bátran! — T­ekints előre! — Szánts-vess és dolgozz! — Légy a juss őre! S miért mi vének meglakoltunk, Fiam, — tedd jóvá, — könnyitsd meg holtunk! Zengjen a dal 1. Zengjen a dal, a magyar dal, Egész világ hadd hallja, Milyen bátor, milyen merész, Minden veszéllyel szembe néz, Habár bús minden napja. 2. Zengjen a dal a magyar dal, Olyan erővel zengjen, Kinek szive még a régi, De sok keserv, bánat tépi, Új életre ébredjen. 3. Zengjen a dal a magyar dal, Zengjen merészen, bátran, Bátorítsa új életre, Kedvet hintsen a szívekbe, Ahol szomorúság van. 4. Zengjen a dal a magyar dal, És szépsége hallatán, Felzendül újra vidáman, Szerelmesen, vígan, lágyan, Minden magyar ajkán, Kopor Géza. »Tóháti.«

Next