Kárpáti Magyar Gazda, 1938 (14. évfolyam, 6-31. szám)
1938-02-06 / 6. szám
Kultúránk védelme »Mert támadnak hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy tévedésbe ejtsék, ha lehet még a a választottakat is.« (Szent Máté evangéliumából: 24, 15—35.) Kedves Magyar Testvérek! Főbenjáró nagy események bekövetkezése előtt szólunk hozzátok! Lapunk legutóbbi számában már bejelentettük, hogy ez évben a magyar önvédelmi harc legfontosabb feladata a kulturális autonómia kiharcolása lesz. A bejelentésünk egy részében ugyan a sajtócenzúra fehér foltokat hagyott maga után, ami azt jelenti, hogy sokkal fontosabb, sokkal sorsdöntőbb dolgokról van itt szó, mint ahogy azt ti, kedves magyar testvérek az első pillanatban látjátok. Mert miről van itt szó? A kultúránkról! Mi a kultúra? Magyarán mondva: műveltség. Mi hát a magyar kultúra? Magyarán kifejezve: magyar műveltség! Miért van szükség műveltségre? Azért, hogy meg tudjuk állni helyünket a népek és nemzetek versenyében. Miért van szükségünk magyar műveltségre? Azért, mert minden más műveltség, ami nem magyar, amiben nincs benne a magyar szellem, az élvezet, az eltántorít a magyarságunktól, megfoszt a magyar nemzeti érzéstől és elidegenít a saját fajtánktól! Látjátok, magyar testvérek, ezért olyan fontos a kultúra, a magyar műveltség, ezért olyan életbevágóan lényeges a magyar kultúra, a magyar műveltség! Mert nem minden szolgálja a magyar műveltséget, amit szóban, beszédben, írásban, újságban és könyben ebberek hoznak, magyar testvérek! Ezért idézzük e cikk elején Szent Máté evangéliumának egy kis szakaszát, amely arra figyelmeztet benneteket, hogy támadnak hamis próféták, akik elkápráztatnak titeket nagy jelekkel és csodákat tesznek, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, de ugyanez az evangélium figyelmeztet titeket arra is, hogy »ne higyjetek nekik!« Kedves magyar testvérek! Az evangélium e szavai vonatkoznak a mi helyzetünkre is. A magyar műveltség a mi legszentebb lelki kincsünk. Kinek minél több van belőle, annál nagyobb értékű ember és annál boldogabb, mert olyasmikben is tud gyönyörködni, amiknek lelki élvezetétől másokat kevesebb tudása, kisebb műveltsége elzár. Legyetek tehát óvatosak és jól nézzetek a szeme közé annak, aki »nagy jelekkel«, talán nemzeti színű zászlóval, vagy magyar lobogós gatyában áll elétek, hogy nektek kultúrát, műveltséget, talán magyar kultúrát, magyar műveltséget kínáljon föl. Ismételjük: nézetek jól a szeme közé és kérdezzétek meg tőle: ki ija-ja? Mióta lett olyan buzgó prófétája a magyar művelődésnek? Mióta vált olyan nemzeti színűvé? És ha ezt mind megkérdezitek tőle, rögtön látni fogjátok, hogy csakkívülről olyan nemzeti színű, csak kívülről olyan buzgó prófétája a szent magyar ügynek, mert belülről a lelke tőlünk idegen, fekete és álnoksággal teli! Kedves magyar testvérek! Ti már évszázadok óta prédái vagyok különféle idegen érdekeknek. Nemcsak gazdaságilag, nemcsak politikailag akarnak benneteket igába fogni, idegen igába fogni, hogy miként évszázadokon át, most is kátyúba jutott idegen szekereket húzassanak ki veletek a sárból, hanem a műveltségeteknél fogva is! Hogy mindenképpen, testetek és telketek minden kis porcikájával másokat szolgáljatok és sohase magatokat! Ezért »támadnak hamis krisztusok és hamis próféták«, ezért fognak nektek mutogatni lelketeet megtévesztő »nagy jeleket« és ezért fognak tenni »csodákat«, olyan csodákat, amikért minket — ha mi termék — börtönbe csuknának mindnyájunkat! Ez a nagy megtévesztés pedig a csehagrár párt érdekeit fogja szolgálni. A csehagrár párt elérkezettnek látta az időt arra, hogy nemcsak gazdaságilag, és politikailag, de kulturális téren is bekebelezzen minél több magyart, hogy az a kis önállósága is megszűnjék, ami még megvan és amiben eddig még kiélhette nemzeti életét. Ha a cenzúra a lapunk legutóbbi számában közölt vezércikkünkbe nem meszelt volna olyan nagy fehér foltokat, jobban megértettétek volna annak a jelentőségét, hogy mit jelent számunkra, a »kulturális autonómia!« Dehát — sajnos — a kultúra is politikum. Nem mindegy a cseh agrárpártnak, hogy milyen érzésen alapul a ti műveltségetek, hogy mennyi van bennetek a magyar nemzeti érzésből, mert erre a legutóbbira egyáltalán nincs szüksége a cseh agrárpártnak... Kultúránk védelmében tehát új korszakhoz érkeztünk. A harc szívós és hosszú lesz, az önzetlenség, a nemzettestvéri féltés az egyik oldalon; a másik oldalon a furfang, a találékonyság, a lelkiismeretlen merészség és főként a teli pénzeszsák fogja vezérelni az ellenfeleket. Jegyezzétek meg azért, magyar testvérek, kultúránk védelme a legszentebb feladataink közé tartozik, mert a kultúra a legszentebb kincsünk. Elvész az a nemzet, amelynek műveltsége nincs, de sokkal hamarabb elvész, elpusztul az a nemzet, amelyet kiforgattak nemzeti műveltségéből! Kultúránk védelmének harcát mi, igazunk tudatában föltétlenül vállaljuk. Kell azonban sorkatonaság is! Ez a sorkatonaság pedig ti vagytok — főként ti — magyar fiatalok! Ti, akik benne éltek ebben a világáramlatban, melynek iránya a nemzeti élet felé mutat; ti nagyon jól tudjátok, hogy mily nehéz magyarnak lenni! Annál nehezebb művelt magyarnak lenni, amikor a műveltség, (a magyar műveltség) megszerzéséhez anyagi eszközeink úgyszólván nincsenek! A nemes küzdelem azonban nemesíti az embert! Nemesedjetek ti is, magyar testvérek és legyetek ott a küzdelemben, ahol az egyenes jellem, mi magunk igazában való törhetetlen hit fog állani szemben az álnoksággal, mert, amint az evagétium módja: »támadnak hamis krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy* tévedésbe ejtsék, ha lehet, még a választottakat Munkács Hirlapbélyeg engedélyezve posta és távírda igazgatóság Kosice, szám: 75493—IV—30, feladási postahivatal Berehovo. Vasárnap, 1938 február 6l*------— — t-film | ~¥ __ XIV. évfolyam 6. szám. RPAJ/GAZDA Az egyesült párt kárpátaljai kerületének hivatalos lapja Szerkesztő-bizottság: Egry Ferenc, dr. Kerekes István Főszerkesztő: Dr. Polchy István. Egészévi ELŐFIZETÉSI ÁRA: — — 36 Kő. Negyedévi —- 9 Kő. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: Dr. Bodáky István. Félévi — — 18 Kő. Havi-------— 31 Kő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Berehovo—Beregszász, Masaryk tér, 3. szám. Téli esték . Irta: Pósa Lajos, és Munkács határán Borulj le, óh magyar! Minden kis fűszála, Fakadó virága Szent emléket takar. Itt lengette a szél Árpád kacagányát... Föld rengett alatta, Mikor itt zúgatta Nehéz buzogányát. Árpád lába nyomán Vadrózsa mosolyog, A bérezek fugalma Hős nevét sóhajtja, Mindig róla susog. Hirdesse nevét kő Bele vésve mélyen: Árpád vitézsége, Árpád dicsősége Mindörökre éljen! Pusztaszeren Írta: Pósa Lajos. Mikor a nap lemegy, Sötétül a határ: Pusztaszer tájékán Mit dalol a madár? Árpád dicsőségét Énekli, dalolja; Hallgatni hullva hull Csillag a romokra. Mosolygó arcával Mikor a nap feljő: Pusztaszer határán Mit suttog a szellő? Árpád dicsőségét Susogja, suttogja; Árpád lábanyomát Végig csókolgatja. Árpád A munkácsi pihenőhelyen, Álmos eltűnése után, a hét vezér Árpádot emelte pajzsára és ezzel megválasztották fejedelmekül. Nagy nehéz feladat várt az ifjú fejedelemre, visszahódítani azt az országot, amely egykor ősüké, Attiláé volt A Tisza—Duna közepén, a Bodrog, a Sajó mentén Zalán, a bolgárok fejedelme uralkodott. A magyarok vitézségének hite csakhamar eljutott hozzá іб. Ekkor Zalán, hogy Árpád népével békességben élhessen, országának egy részét a maga szántából átengedte a magyaroknak, magának csak a Duna, Tisza között levő földet tartotta meg, Árpád azonban Attila egész örökét akarta visszaszerezni népének. Azért, mikor Zalán fegyverrel állott ellen, Árpád Alpar mezején harcba ereszkedett a bolgárokkal, akiknek vezérét megölte, seregét teljesen széjjelverte. A kozákok fejedelmével, Marattal azután már nem sok baja volt Árpádnak, mert, mikor, az Bihar várát elvesztette, sietett békét kötni Árpáddal. Leányát is eljegyezte Árpád fiával s halála után országa Zoltánra szállott. Amikor Árpád vezér népének egy hazát szerzet szine-javát, hogy osztályt tegyen a nemzetségek zet szine-javát, hogy osztályt tegyen a nemzetségek között. Hírmondók vitték szét az üzenetet a magyar vezéreknek: — Árpád fejedelem osztályt akar tenni, hivatja magához a nemzet színe javát, előbb tanácsba, aztán áldomásra ! Gyűltek, gyülekeztek, napról-napra többen, tarka sátraikkal ellepték a rónát. Harcok kalandjai jártak ottan szájról-szájra. Kiváltkép magasztalták Árpád vezéri nagyságát. Ilyen egységnek láttára az Isten is örvendett az égben. Hat vezértársa közül megszólalt Árpád, szava csengett-zúgott: — Áldassék a neve az Istennek, magyarok! Amit nehéz áron megszerez az ember, köszönje meg főkép Isten kegyelmének. Nála vagyon a szerencse forrása, nála vagyon a dolgok szebbik vége. Országot szereztünk közös akarattal, vérünk omlott érte. Vér-eskü emléke él még lelkünkben, vér-eskü kötése tartott minket össze, tartson ezután is! Örökkön-örökké egy legyen a nemzet, melyet osztályt tenni hívtam ide. Hat vezértársammal testvéri egyezséggel megosztozunk. Szóljatok vezérek, melyik része tetszik az országinak, hol tartja szállását, hol akar maradni? A vezérek sorra, ki milyen idős volt, elmondta mi a kívánsága. Megegyeztek szépen, többet egy sem kívánt, mint amennyi joggal megillette. És ültek áldomást az ünnepi szer után. Oltárnéző papok áldoztak s olvastak jövendőt. Énekmondók lantján zendült a dicső ének Álmosról, Árpádról, a többi vezérről, kalandos időkről. Árpád Csepel szigetét választotta fejedelmi szállásul s onnan kormányozta bölcsességgel népét. Uralkodása alatt nagy becsületet szerzett a magyar vitézségnek. Olyan rettegett hite támadt, hogy a krónikák szerint az idegen népek még imáikba is belefoglalták: »A magyarok nyilaitól, mente meg Uram minket.« Árpád kilencszázhétben halt meg. Népe nagy szomorúsággal temette el, a monda szerint Buda környékén egy patak partján. A beregszászi Katolikus Legényegylet farsangi táncmulatsága február 6-án vasárnap este 8 órakor az Úri Kaszinóban.