Kárpáti Hiradó, 1927. december (4. évfolyam, 193-199. szám)
1927-12-06 / 193. szám
Cillai Správa (2 péld.) Uzshorod Sx*»kitsiség ii kisdohtu fii). Munkáén, PAaPekueca A nebanarkellőség Munkács JPitvaléga, S3. Telefon III.Sh.ftie£teR' ár egy hóra 13. iBeggeleni’e SS f«leor» 3.0. '? '“'ege** eure 100 esi»' ügye* szám ára 70f 111. Healrtokr nem dylünk meg es nem adunk vissza. ^„UáypAtt Híradó" Poáhirp Hm «Ingomatl ótlakouigi■ah jogaiért kiadó, damokralikus, liggetlan politikai, qaaéAségi napitap. góljai Podk. kaa gaadanépi, kolluraila, po- Unkalalan«lásó Megjelenik hétfai páatak kivételénal aladammap, NSIiaiett -BBKEShSXüK MUSST. V. évfolyam, 193 szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Simon Menyhért dr. Kedd, 1927. dec. 6 „A magyar nem tud hazaáruló lenni“ A cseh centralisták végzetes elfogultságukban és rémlátásaik közepette szeretnék önmagukkal és a világgal elhitetni, hogy a magyar (és a ruszin) ellenzék államellenes eszközökkel dolgozik, küzd az őslakosság életjogaiért. Legutóbb Necsas képviselő, akit minden nemzetiségi egyenlőség arculcsapásával segítettek be a soviniszta cseh szoc.dem-ek a prágai parlamentbe, rágalmazta meg az itteni polgári ellenzéket és az ellenzéki sajtót azzal, hogy Horthy rezsimjének ruszinszkói exponensek akik itt rémhírek terjesztésével akadályozzák a konszolidációt. Korláth dr. képviselő nagyon helyesen tette, hogy visszautasította Necsas képviselő alaptalan, elvakult rágalmait s hogy rámutatott arra, hogy a magyar nem tud hazaáruló lenni. Az álellenzéki szoc. dem.-ek meghallhatták Korláth dr. beszédéből azt is, hogy mi ellen kel' lene küzdeniük, ha lenne egy pa-' rányi igazságérzékük! Küzdeniük kellene Podk. Rus autonómiájának a költségvetésben való megsem- misítése ellen s azért, hogy az adózók keserves pénzét ne csendőrre, rendőrre, katonára, börtönépületre stb. fordítsák, hanem a kisebbségek kulturális és gazdasági igényeinek kielégítésére. ■enes a kisállamok egyesüléséért GENF. Benes kijelentette, hogy szerinte el fog jönni az az idő, amikor Középeurópa kisállamai nép- vagy állami közösségbe lépnek, amelyben mindegyikük megtartja szuverenitását, de különösen gazdasági téren szorosan együtt haladnak. Ezt az ügyet szerinte a sikeres leszerelési konferencia meggyorsíthatja s a differenciákat megszüntetheti. Nincs többé Trockij-kérdés MOSZKVA. Rykov a kommunista kongresszus megnyitása után kijelentette, hogy Trockij-kérdés nincs többé. Trockijt és Zinovjevet ki kellett zárni, mert ezek a párton kívül álló elemekre támaszkodtak és összesen csak a párt fél százaléka tartott velük. A párt ezután tevékenységét ismét teljes egészében a szocialista társadalomnak és a nemzetközi forradalmi mozgalomnak szentelheti. Litvánia tagadja a mozgósítást BERLIN. Volderaaras litván elnök kijelentette, hogy a lengyel—litván konfliktus fokozatos megoldása is elviselhető lenne számukra. A kérdést meg kell oldani, mielőtt Litvánia békét kötne Lengyelországgal. Litvánia szerinte egy katonát sem mozgósított. Miért felebbezték meg Munkácson az adókivetéseket? A „Podk. Hlasy“ c. soviniszta cseh lap azzal kapcsolatban, hogy kifogásoltuk 3000 felebbezésnek 4 nap alatt való „elintézését“, azt írja, hogy a „Kárpáti Híradó“-nak inkább azt lehetne közölnie, hogy hányan fizettek Munkácson adót felebbezés benyújtása nélkül. Ebben az ügyben rámutatunk Klein István ipartárs főnök vasárnapi beszédére. Klein István ugyanis megállapította, hogy a régi adókivető bizottság tagjai — kevés kivétellel — nem látták el lelkiismeretesen feladatukat s ha nem fűzte őket valamilyen kötelék az adófizetőhöz, meghagyták a referens által kivetett horribilis adóterheket. Az új adókivető bizottság a felebbezések javaslása során sok adótételt leszállított 50—60.000 ck-ról 2000 ck-ra, mert lelkiismeretesen számot vetett minden adófizető teherbíró képességével. Klein István beszéde is igazolta annak a harcnak jogosságát amelyet a „Kárpáti Híradó“ a régi munkácsi adókivető bizottság felváltása érdekében folytatott. Most már Podkarp, Rus csőd szélén levő adófizetőinek érdekében az eddig kivetett öszszes adók revíziójára s az adótartozások egy összegben való megállapítására van szükség. A munkácsi őslakó-párt impozáns választási gyűlése Vasárnap d. e. fél 12 órai kezdettel tartotta a munkácsi őslakó-párt (magyar nemzeti párt, lista szám 6) választási nagygyűlését a „Csillag“ zsúfolásig megtelt nagytermében, a gyűlést Varga György elnök meleg, buzdító szavakkal nyitotta meg. Nedeczey János tanácsos, listavezető az őslakócsoport fáradozásairól, törekvéseiről, Munkács város nemes tradícióinak megőrzéséről beszélt nagy hatással. Klein Stefi ipartárs főnök az őslakóegység hiányából folyó bajokat vázolta s kijelentette, hogy amennyiben az őslakosság impozánsan nem áll listájuk mellé, leköszön vybortagságáról. A csoport eddigi működését Fried Sándor dr., Érdekes döntés az üldözött „hontalanok** ügyében Podkarp. Rusban és Szlovenszkón számtalan olyan embert kezelnek még most is „idegenek“ gyanánt a hatóságok, akik évtizedek óta laknak a mai Csehszlovákia területén. Ezeket a szánalomraméltó „hontalanok“-at, akiknek feje fölött a kiutasítás veszélye állandóan Damokles kardjaként lebeg, tudvalevőleg arra kötelezték, hogy külföldi útlevelet váltsanak a köztársaság területén való tartózkodás megengedhetése végett. A kétségbeesett emberek ezrei — nagyobbrészt magyarok és zsidók — szaladtak fáhöz-fához s időt, pénzt és fáradságot nem kimélve, minden követ megmozdítottak, hogy beszerezzék a hatóságok által megki- Egry Antal: Pubi nagyfiú lesz. (Folyt, és vége.) — Te kis csacsi... csacsi Pubi . . . Hiszen azért szeretlek... — Azután leszállt és bement a postára. Két rózsaszínű levéllel tért vissza. ...Délután Annácska olyan jó volt, mint egy falat kenyér, titokban cigarettázni is engedte Pubit és olyan szépen, szinte szomorúan nézett rá, mint mikor valakit nagyon sajnál. Uzsonna után megfogta Annácska a kezét: — Ne légy olyan rosszkedvű, Pubika, mert hazaküldtek. —■ Én nem bánom... — felelte a gyerek és hangjából komoly keserűség csillant elő. — Mit? Te nem bánod?—Lovagló ostorával Pubi felé legyintett, de olyan szerencsétlenül, hogy a korbács arcáig ért és a bőrén ujjnyi vastag nyomot hagyott. Pubi beszívott ajakkal tűrte a fájdalmat. Annácska melléje ugrott, átölelte, mellére vonta és sokáig, hoszszasan csókolta az ütés nyomát. — Ne haragudj rám, Pubikám. Rossz voltam, de nem bántlak többé. Na, mond, hogy szeretsz, mond, hogy nem haragszol. Pubi száján nem jött ki szó. Csak jól odasimult Annácskához, olyan furcsa, ismeretlen boldogság, megelégedés szállta meg. Olyan jól esett neki most minden, amint volt, az ütés, a csókok, Annácska melege, párnás, könnyű ölelésű karja, hogy maga sem tudta volna megmondani, mit érez mélyen odabent... Csak nyugodt volt nagyon és úgy szeretett volna maradni sokáig, igen sokáig és jó lett volna hindább — igen, egészen tisztán így képzelte el, — ott meghalni, abban a halk, csodálatos pillanatban, azon a selymes, hullámzó, meleg vállon... Végre megérkezett a főhadnagy. Magas volt, a Lacin jött s monoklit viselt. Halkan beszélt, mélyen nézett és örökkön Annácska nyomában volt. Ebéd után Annácska elcsípte Pubit: — Édes szmvikém... szeretsz engem? Ha szeretsz, hát mond Mariska néninek, hogy engedjen lovagolni minket. Hárman fogunk menni és te is felülsz majd a Lacira... Hiszen te olyan jól tudsz lovagolni. Pubi csakugyan kijárta az engedélyt. Büszke volt és boldog. Hősnek képzelte magát, akinek minden sikerül. Annácskára gondolt, aki szereti őt... Igen, őt, nem azt a „félablakosat“, mert most is őt kérte meg, hogy beszéljen a lovaglás érdekében a mamával. Megindultak. Az erdő felé mentek. Mikor elérték a patakot, leszálltak. — No, hadd lám, milyen legény vagy ? — mondta Annácska, — megütöd-e a Lacit? Pubinak égett az arca az örömtől és a büszkeségtől, hogy ő megmutathatja, hogy ő legény! Fölpattant a Lacira és megindult az erdei ösvényen. A paripa először rendesen poroszkált, de azután ügetni kezdett. Később megijedt egy galytól, fölállt két lábára és... és Pali lecsúszott róla. Olyan könnyen és fürgén, mint odahaza a lépcsőházban a korlátról. A térde tele lett tövissel. Sirni szeretett volna, hogy ilyen ügyetlen. Félt, hogy meglátják, hát bevezette Lacit egy bokor mögé és maga is leült megtisztítani a lábát. Közben arra gondolt, hogy mennyire unhatja magát Annácska amellett a félablakos mellett, meg hogy milyen szép is az a „Béres fia...“ És büszke volt és boldog, hogy Annácska szereti őt, úgy, épúgy, mint a regénybeli kisasszony a béres fiát. Különben nem akarta volna látni őt a Lacin, amely gyönyörű állat, de sajnos, kissé ijedős. Már épen menni készült, amikor hallja, hogy Annácska mondja: — Nem hiszek neked. — Ne légy csacsi, Anna!... Hiszen az régen volt. Kálnoky hazudta, hogy még mindig járok hozzá.. Nem kell nekem senki, csak te! Nem szeretsz, édes kicsi Annám?... Pubi agyára felfutott a vér. Most életében először érezte, hogy van szíve: úgy vert, úgy dobogott, úgy elszorult, hogy azt hitte, itt van a vég. Lázas fejét kidugta, észrevétlenül, a gályák között. És akkor látta, hogy Annát átöleli, magához szorítja, megcsókolja a főhadnagy. A feje ott pihent, ahol a múltkor az övé, ahol ő olyan boldog volt és ahol olyan jó lett volna meghalni... Azután elmentek előre, a lovak patái egyhangún kopogtak utánuk... Végre elhalt minden zaj, csak Laci ropogtatta a füvet vígan, jó étvággyal, éhesen. Pubi mozdulatlanul bámult maga elé a földre. A száraz gályákon valami koppant: a könnyei voltak. Benne most már nem a pubi sirt, hanem a feltámadás, az élet, a keserűség, a csalódás, egyszóval: az ember!... Azután fölkelt, átfonta a ló nyakát, szomorú szívének végtelen jól esett az állat melege. Most már fájt neki, — mert tudta, — hogy nagyfiú... programját Kiss Lipót ismertette, míg R. Vozáry Aladár azt fejtette ki, hogy a választásnak ma, amikor a világ felfigyel az itteni elnyomásra, külpolitikai jelentősége van. A kis pártok legnagyobb részét önérdek hívta létre, végül hangoztatta a zsidóság és a magyarság egymásrautaltságát. Bejelentette azt is, hogy a párt szombat d. u. 3 órakor ugyancsak a Csillag nagytermében politikai nagygyűlést tart, amelyen Szent-Ivány József dr. pártvezér és a párt szlovenszkói képviselői is résztvesznek. ■■■■