Kárpáti Hiradó, 1943. március (20. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-02 / 49. szám

Kedd, 1943 111/2 KÁRPÁTI HÍRADÓ Karambol a máramarosszigeti pályaudvaron Két halott és egy sebesült a vasúti szerencsétlenség áldozata Vasárnap este a máramarosszigeti vasúti pályaudvaron súlyos forgalmi szerencsétlenség történt. Az egyik szerelvényt akkor indították el, amikor a következő sínpáron a váltó előtt egy hosszabb kocsisort toltak meg. A sze­relvény szerkocsiját és a postakocsit a váltónál derékba kapta el a megtolt kocsisor s az összeütközés következtében több kocsi romhalmazzá vált. A roncsok közül C­s­é­p­e­s Mihály és Sebestyén Lajos királyházai va­sutasokat holtan húzták ki, míg B­r­ó­d­i László vasutas karját törte. A súlyos szerencsétlenség ügyében folyik a vizsgálat. RÓNASZÉK-FÜRDŐ FEJLESZTÉSÉRŐL tárgyalások indulnak márciusban A budapesti küldöttségjárás örvendetes eredményei Máramarosszigetről jelentik. A MÉP körzeti választmányi ülésén nagyjelentőségű bejelentéseket tett Teremy Gyula községi főjegyző, aki mint a rónaszéki küldöttség ve­zetője, a község fürdőjének és szál­lodájának fejlesztése érdekében el­járt Budapesten. A főjegyző közölte, hogy a há­borús állapotok miatt nincsen ki­látás a sóbánya megnyitására, ez­zel szemben a bányaomlással fel­merült bontási és építési költsége­ket a pénzügyi és a belügyi tárca fogja viselni. Bejelentette, hogy a bányanyugbéreket júniusban át­teszik a társpénztári nyugdíjalap­hoz és ezáltal 30%-os nyugdíjemelés lehetséges. Amíg erre sor kerül, a szegényebb sorsú bányanyugbé­resek részére 30 pengő gyorssegélyt esz­közölt ki a küldöttség. Nagy meg­nyugvással vették­ tudomásul a fő­jegyzőnek azt a bejelentését, hogy a felsőrónai és alsórónai­­ zsidó­ingatlanokból Rónaszék lakossága fog részesülni. A rónaszéki fürdőre vonatkozólag Budapesten az az álláspont alakult ki, hogy március első felében az illetékesek fölkeresik a községet, hogy a fejlesztés ügyét a helyszí­nen tárgyalják meg és megbeszéljék egy kisebb szálloda építésének a le­hetőségét is. i­óJÁVAL nEKÉNyLET egy munkátesi zsidó fiú ellen Arcát és szemét összeroncsolta a maró folyadék Munkácsi szerkesztőségünktől. Kü­lönös merénylet történt szombaton este Munkácson. Hat óra tájban a zsidó nagytemplom melletti melegedőből az­zal hívták ki Gutmann Mór 19 éves fiatalembert, hogy egy rendőr keresi. Gutmann kisietett s a sötétben egy alak ugrott eléje, aki közelről sósavval szemközt öntötte. Segélykiáltásaira pillanatok alatt hatalmas tömeg verő­dött egybe, de a merénylő ekkorra már eltűnt. Kihívták a mentőket, akik az áldozatot beszállították a kórházba, ahol ápolás alá vették. A sósav egész arcát és mindkét sze­mét összeroncsolta, de remélik, hogy egyik szemevilágát sikerülni fog meg­menteni. Szakszerű kezelés miatt va­sárnap a beregszászi kórház szemosz­tályára vitték. Gutmannak hitsorsosai között több haragosa volt, mert feljelentéssel fe­nyegette őket. A rendőrség több gya­núsítottat elővezetett, a vizsgálat eré­lyesen folyik. ­ Hathónapi börtönre ítélték a „csodadoktort44, aki magát se tudja meggyógyítani Az aranygyűrű és a száraz rák csodálatos összefüggése Megírtuk, hogy az ungvári királyi ügyészség csalás bűntettének elköve­tésével vádolja Hojer-Kovalkovics Já­nos 43 éves ungvári lakost, a­ki a vád szerint még 1936-ban követte el tettét, amikor csodaorvosnak adta ki magát és emiatt sokszor gyűlt meg a baja a bűnügyi hatóságokkal. Többi között följelentést tett ellene Kotusné Hajdúk Júlia szilvási gazdál­kodónő is, akinek 17 éves lánya sú­lyos betegen feküdt 1936-ban , mert a „csodatevő“ orvos híre Szilvás köz­ségbe is eljutott, fölkereste az akkor Királyhelmecen tartózkodó Hojer-Ko­­valkovicsot. Hojer-Kovalkovics anél­kül, hogy a beteget látta volna, vállal­kozott egészsége helyreállítására. 200 cseh korona előleget vett föl és azután ment el a beteg lány lakására. „Szá­raz rákot“ állapított meg a leány be­tegségeként és újabb 250 cseh koronát kért az útiköltségen kívül. Amikor észrevette, hogy a házban aranygyűrű van, kijelentette: a gyűrű szerencsétlenséget hozott a házba, csak úgy gyógyulhat meg a lány, ha a gyűrűt elviszi egy szegénysorsú családba, ahol 12 gyermek van. A gyűrűt természetesen csak ő egye­dül „ajándékozhatta el.“ Bort is ren­delt a betegnek, de csak annak a bor­nak van hatása, amelyet ő szállít. Kotusné szerint Hojer-Kolvalkovics az útiszámlákon kívül összesen 1080 cseh koronát sze­dett ki tőle, persze a kuruzslástól a beteg állapota csak rosszabbo­dott. ­ ADió-nozeO­rsevÁR M/2, kedd V,4, V16 és 11,8 órakor Budapestet megelőzve a legújabb magyar vígjáték, mely elejétől végig két órás nevető orkán: ÁLOMKERINGŐ Páratlanul mulatságos énekes, zenés magyar vígjáték. Főszereplői: Sárdy János, Zsilley Margit, Csortos Gyula, Latabár Kálmán, Kiss Manyi, Makláry, Pethes. Pompás dalok, tán­cok, szerelem és féltékenység. úgyhogy végül is kórházba kellett szállítani. Az ungvári törvényszéken Milesz Lajos egyesbíró vonta most felelős­ségre Hojer­ Kovalkovicsot, aki tagad­ta bűnösségét s a­ki az első tárgyalás­son ittas állapotban jelent meg, ezért ügyét akkor el kellett napolni. Az ér­demleges tárgyaláson tagadta, hogy ő csodaorvosnak nevezte magát, ő csak mint hivatásos masszírozó foglalko­zott beteg emberekkel. Különben ő maga is beteg ember, reumás és gyomorbajos, saját magát sem tudja meggyógyítani. Elmondotta azt is, hogy 1938-ban az ukránok elleni tüntetés során fején sú­lyos sérüléseket szenvedett s azóta emlékezőtehetsége is megromlott. A bíróság ezért elmeszakértőként kihall­gatta dr. Hackel Sándor egészség­­ügyi főtanácsost, aki azonban beszá­­míthatónak találta Hofert. Az egyes­bíró beigazolva látva a vádlott bű­nösségét dr. G­a­z­d­y László királyi ügyész vádbeszéde után hathavi börtönbüntetéssel sújtotta csalás bűntette miatt. Az 1938. évi közkegyelmi rendelet alapján a bíró 2 hónapot elengedett a büntetésből, tehát még négy hónapot kell kitöltenie. Az elítélt a bűnösség megállapítása miatt fellebbezett. Bútort bizalommal a készítőnél vásároljon. „Kárpáti Bútorház“ bútorgyár Huszt, Rákóczi­ u. 76. szám. Cégtulajdonos: MOLNÁR SÁNDOR. Szovjettisztek a közelkeleti államokban Ankarából jelentik (Stefani-iroda). Több magasrangú szovjettiszt érke­zett — kairói jelentés szerint — Palesztinába, Szíriába és a Közel­­kelet egyéb országaiba, akik mint haditudósítók szerepelnek, tulajdon­képpen azonban katonai attasé fel­adatát végzik. (MTI) 500 pengőt csalt ki Debrecenben egy állítólagos ungvári pincér Debrecenből jelentik. Különös csa­lás miatt tett feljelentést a debreceni rendőrségen Székely István éttermi segéd. Előadta, hogy még januárban lakásán felkereste egy általa ismeret­len férfi, aki K­o­s­z­t­r­i­k János ung­vári pincérként mutatkozott be. Koszt­oknak remek értesülései voltak Szé­kely István vagyoni és családi állapo­tával kapcsolatban. Meg is magyaráz­ta honnan. Állítólag egyik ungvári jó­ismerőse küldte egyenesen hozzá, miint akinek van egy kis megtakarított pén­ze. Az állítólagos Kosztrik bejelentette, hogy tudomása van arról, hogy Deb­recenben kevés a tüzelőanyag. Ungvárott azonban remek össze­köttetései vannak erdészeti kö­rökben s igy tudna Debrecenbe szállítani fát a megengedett áron. Ezzel nemcsak maguknak keresnének egy kis mellék­­jövedelmet, de a városnak is hasznára lenne tevékenységük. A mesét Székely István elhitte és kísérletként 500 pengőt átadott Kosztoknak. Várt, várt türelmesen. Mikor azonban már elszaladt az idő és a fa még mindig nem érkezett, érdeklődni kezdett Kosztrik felől. Innen azt az értesítést kapta, hogy nem ismernek ilyen nevű pincért. Miután nyilvánvaló lett, hogy Székely István furfangos szélhámos áldozata volt, feljelentést tett a rendőrségen az állítólagos ál-Kosztrik János ellen. Qiiiiiiiiiiiiiiinniiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii HiiUliiiiiiiiiiiiiiiiQiF Csomagot nem vesznek fel a hadműveleti területre Budapestről jelentik. A magyar királyi honvédvezérkar főnökének rendelkezése folytán a postahiva­talok a hadműveleti területre szóló tábori postacsomagokat nem vesz­nek föl. A hadműveleti területre le­vélpostai küldemények, levelek, le­velezőlapok továbbra is küldhetők. (MTI) 23 esztendővel ezelőtt választotta meg az 1920. évi I. tör­vénycikkel Magyarország kormány­­zójává a nemzetgyűlés vitéz nagy­bányai Horthy Miklóst, a nem­zeti hadsereg fővezérét, az ország megmentőjét. Csaknem egy nemze­­déknyi idő telt el azóta és Horthy Miklós neve nemcsak a magyar új­jászületéssel fonódott örökre össze, hanem az egész világ számára be­bizonyította, hogy a magyar élet­erőt és a magyar államszervező ké­pességet nem lehet eltiporni. Horthy Miklós neve azóta szilárd pont min­den magyar számára, személyében a magyar küldetés és a magyar életakarat nyert sorsszerű bizonyí­tékot. A káoszban és zűrzavarban, amikor egyszerre minden megingott, amikor úgy látszott hogy a mo­narchia romjai maguk alá temetik a magyar államiságot és örökre elte­metik a magyar népet is, Horthy tengernagy vállalta az országmentő feladatot, vállalta, mert az össze­omlás tépelődéseiben a magyar sors kilátástalanságában, meglátta a ki­vezető utat. Odaállt a magyar nem­zet kormánykereke mellé és egy nép hitét adta vissza. Kimondhatat­lan öröm minden magyar számára, hogy ma is rendíthetetlen kőszikla­ként itt áll köztünk, az elemek tom­­bolása közepette biztos kézzel ve­zeti az országot. A legmélyebb hó­dolattal, gyermeki ragaszkodással és bizalommal tekint rá minden ma­gyar, mert tudja, hogy Horthy Mik­lós személyében a Gondviselés adott a magyarságnak hivatott vezért. Benne, az első magyar emberben látja az egész mai magyar nemze­dék a magyar célok és magyar tö­rekvések legtisztább, legnagyobb megtestesítőjét, aki rendíthetetlen hittel és bölcsességgel mutat irányt a nemzetnek. Az évforduló alkalmá­ból az egész nemzet még bensősé­gesebb ragaszkodással és szeretet­teljes hódolattal tekint Buda vára felé, mert benne látja minden ma­gyar életcél, törekvés legeszményibb iránymutatóját és valóraváltóját. Életműve ma már történelem, amely­ben benne van az elkövetkező küz­delmes, de dicsőséges évszázadok elkövetkező magyar nagysága.. .3 2-szer naponta reggel és különösen este lefekvés előtt Chlorodoni fogpaszta

Next