Kárpáti Hiradó, 1943. április (20. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-01 / 73. szám

Az elsötétítés időpontja: 21 óra Csütörtök, 1943 IV/1. XX. évfolyam, 73. szám EDEN WASHINGTONBAN (wv) A brit külügyminiszter 16 na­pos washingtoni tárgyalásait érthető­­leg igen nagy figyelemmel kísérte a nemzetközi közvélemény. Nyilvánva­lóan Edennek arról kellett meggyőznie a Fehér Házat és elsősorban az ame­rikai szenátust, hogy Moszkvának egyáltalán nincsenek világhódító ter­vei s együtt kíván működni a szövet­séges nemzetekkel. Ennek az „együtt­működésnek“ gyakorlati értékeit iga­zolja, hogy Nagybritannia az Atlantic Charta megtagadására kényszerült s egyes washingtoni köröknek is az okoz gondot, hogyan tehetnék magu­kat „méltósággal“ túl az Atlantic Chartában a kis nemzetek irányában vállalt angolszász kötelezettségeken. Ugyanekkor azonban az amerikai sze­nátus jól tudja Moszkva igazi céljait s Amerika mindezideig nem tartotta szem előtt oly kizárólagossággal Sztá­lin érzékenységét, mint a Moszkvára pillanatnyilag sokkal inkább ráutalt London. Az angolszászok célja, hogy Moszkva végsőkig harcoljon. Nagy­britannia ezalatt egy Európa elleni in­vázióra kíván felkészülni, az USA pe­dig az American Century elvei szerint minden rendelkezésre álló eszközzel a brit világbirodalom örökébe kíván lép­ni. Éppen a napokban hangsúlyozták Washingtonban, hogy az USA akkor is tovább folytatná a háborút, ha Anglia és a Szovjet­ Unió különbékét kötnének. London viszont szeretné megakadályozni, hogy ne fordulhas­son még egyszer elő az északafrikai eset, amikor az amerikai politika egé­szen ellentétes irányban haladt, mint ahogyan a Downing Street látni sze­rette volna. Edennek tehát azokat a kérdéseket kellett tisztáznia Washingtonban, amelyek a casablancai értekezleten rendezetlenül maradtak. Ez pedig a Szovjet­ Unióval összefüggő kérdések tömkelege, így Eden tárgyalásai, mint a washingtoni jelentésekből kitetszik, elsősorban a keleteurópai határok kér­dése körül forogtak. Moszkva tovább­ra is ragaszkodik Keletlengyelország bekebelezéséhez. Ennek az irányzat­nak a megerősödését jelzi az a körül­mény is, hogy Sztálin éppen most látta szükségesnek Kornej­csuk ukrán költőnek helyettes külügyi népbiztossá való kinevezését. Kornejcsuk tudvale­vőleg annak az ukrán irányzatnak a képviselője, amely minden feltétel nél­kül Moszkva égisze alatt kívánja egyesíteni a keletlengyelországi uk­­ránságot a nyugatukrajnaival. A Kreml ezeken túl a balti államokra, Bessza­­rábiára és Finnország egy részére is igényt tart. Eden feladata tehát arról meggyőzni Washingtont, hogy e szov­jet követelések mellett az angolszá­szok nem ellenezhetik, ha Moszkva Közép- és Délkeleteurópában olyan befolyási övezeteket létesít, amelynek népei a Szovjet szocialista köztársa­ságokba való felvételüket kérnék. Más szóval ez annyit jelent, hogy Sztálin állítólag nem akarván fegyverrel rá­törni Európára, hanem szabadkezet kí­ván befolyási körzetében politikája ré­szére, hogy az így bolsevizált államok érett gyümölcsként hulljanak Moszkva ölébe. Amerikát arról kell meggyőzni, hogy az ilyen „békés“ terjeszkedés a meleg tengerek felé­­egyáltalán nem veszélyezteti Washington érdekeit. Litvinov washingtoni szovjet­­nagykövet egyébként hatalmas sajtó­propagandát folytat ennek a célnak az érdekében az amerikai közvélemény bizalmatlanságának leszerelésére. A nehézségekre a londoni Times is utal egyik legutóbbi számában. A lap nyil­ván az amerikai szenátusra gondol, amelynek bizalmatlanságát a Szovjet­ Unió iránt mind a mai napig nem si­került eltüntetni. Londonnak és Washingtonnak az Atlantic Chartával szakító politikai irányzatuk miatt azonban számolniuk kell azzal az ellenérzéssel, amely emiatt Ankarában nyilvánvalóan je­lentkezik. Egyre több jel vall arra, hogy Törökország nem nézné közöm­bösen, ha Moszkvának alkalma nyílna a török érdekszférába, vagyis a Bal­kánra való behatolásra s így természe­tesen számonkérik Londontól, mennyi­re szereztek érvényt Moszkvában az Atlantic Chartának a kis nemzetek életérdekeit szem előtt tartó határoz­­mányaival. A Pravda közelmúltban megjelent, az Atlantic Charta ellen éles támadást intéző cikke elemi erővel robbantotta ki azokat a politikai és diplomáciai el­lentéteket, amelyeket mindig csak át­menetileg sikerül elfolytani. London természetesen szeretne a Sztálinékkal folytatott viták elöl kibúvót keresni, viszont Wallace, az USA helyettes­elnöke nagy feltűnést keltett beszédé­ben leszögezte, hogy ha a Szovjet­ Unió nem mond le világforradalmi ter­veiről, elkövetkezik a harmadik világ­háború is. A másik nehézsége Londonnak, hogy ugyanakkor, amikor a Kremlnek az Atlantic Charta elvetésével engedmé­nyeket volt kénytelen tenni, a világ va­lamennyi kisnemzete és a semleges államok is erős kijózanodáson mentek keresztül a londoni újabb tervek ha­tása alatt. Edennek tehát azt a közös angol­szász érdeket kell biztosítani, hogy a Szovjet tovább harcoljon s ne keres­sen új utakat, vagy ne tartogasson olyan meglepetéseket, amelyek az an­golszász terveket halomra döntenék. Az angolszász nagykapitalizmus és a tőkeellenes bolsevizmus összefogásá­ban ugyanis mind a két fél arra gon­dol, hogy a végső győzelem az övé lesz. Az angolszászok remélik, hogy a Szovjet elvérzik a harcokban s ugyan­akkor pihent erőikkel megvalósíthat­ják az inváziót s egyszerre letörik a kifáradt Németországot és elejét ve­szik az esetleges bolsevista terjeszke­désnek. Moszkva viszont arra számít, hogy a háború tovább folytatása ré­vén annyira megerősödik a bolseviz­mus befolyása az angolszász munkás­ságra, hogy Anglia és az USA előbb­­utóbb moszkvai irányítás alá kerül. Ez a körülmény adja az angolszászok és Moszkva közötti bizalmatlanságnak azt a légkörét, amelyből kitűnik, hogy mind a három hadviselő fél egészen más célokért küzd s mindegyik a má­sik bőrére spekulál. Hiszen mindezek mellett Amerika meglehetős nyíltan folytatja angolellenes politikáját is. Adenben például 40.000 amerikai szakember szállott parta, hogy „Anglia gondjain enyhítsen“. Valójában a Wall Street nagytőkései úgy gondolkoznak, hogy az USA-nak a Londonnak nyúj­tott kölcsönökért zálogba kell vennie a brit gyarmati területeket. Gyakorlati­lag pedig ez Washington jogutódlását jelenti a brit világbirodalom romjain. A brit külügyminiszternek tehát ép­pen elég tisztázni való kérdése volt Washingtonban, mert az egész világ számára nyilvánvalóvá lett, hogy ab­ban a pillanatban, ha a szövetségesek eredményeket és sikereket könyvelhet­nek el, elemi erővel tör fel a közöttük levő érdekellentét. Mindenesetre Washington állásfog­lalását nagy mértékben befolyásolja az 1944-es elnökválasztás s az a körül­mény, hogy Rooseveltnek nincsenek a háború utáni időkre szóló felhatalma­ Tunéziában megakadt minden támadás • Az angol, amerikai és francia erők súlyos veszte­ségeket szenvedtek a heves harcok során A keleti arcvonalon a kubáni hídfőnél és Vjazmától délnyugatra meghiúsult a szovjet­előnyomulás . A Ladoga-tótól délre kemény és eredményes védekezőharcok folynak KÜLÖNJELENTÉS ÚJABB NAGY tengeralattjáró-sikerről 17 ellenséges szállítóhajót 103.500 tonna tartalommal elsüllyesztettek a német búvárnaszádok Berlinből jelentik (DNB). A vezéri főhadiszállásról a következő külön­­jelentést közük a Német Távirati Irodával, a véderőfőparancsnokság jelenti. Tengeralattjáróink a különböző utánpótlási útvonalakon ismét súlyos csa­pást mértek az ellenségre. Az Atlanti-óceán északi részén, sokszor viharos időjárás közepette, az Atlanti-óceán középső részén és a Földközi-tengeren, legnagyobbrészt hajókaravánokból, 17 súlyosan megterhelt, összesen 103.500 űrtartalmú ellenséges kereskedelmi hajót süllyesztettek el. A Biscaya-öbölben ellenséges bombázók támadást intéztek német tenger­alattjárók ellen. A tengeralattjárók légvédelmi fegyverekkel öt nehézbombá­zót lőttek le. (MTI) A német hivatalos hadijelentés Berlinből jelentik (DNB). A vezéri főhadiszállásról jelentik, a német véd­­erőfőparancsnokság közli: A keleti arcvonal déli és középső szakaszán a nap általában nyugodtan telt el. A kubáni hídfőnél és Vjazmától dél­nyugatra indított ellenséges előrenyo­mulásokat tüzérségünk hatásos tüze és zuhanóharci­ repülőgépkötelékeink len­dületes támadásai meghiúsították. Az Ilmen-tótól délre az arcvonal megrövidítésére irányuló támadóvállal­kozásunk, a nagy terepnehézségek elle­nére is, elérte kitűzött céljait. A Ladoga-tótól délre elterülő harc­területen a kemény, de eredményes vé­dekezőharcok tovább tartottak. Két el­lenséges zászlóaljat bekerítettünk és megsemmisítettünk, sok páncélost ki­lőttünk. * A tunéziai elhárítócsata tart. Néhány szakaszon az ellenséges tá­madótevékenység a német—olasz csa­patok eredményes ellenállásának hatá­sa alatt alábbhagyott. Más arcvonal­szakaszokon az ellenség folytatta sú­lyos támadásait. Csapataink szilárd el­hárításán kedden is összeomlottak az összes támadások. A légierő éjjel-nap­pal újból és újból beavatkozott repülő­gépkötelékeivel a földi harcokba. A Földközi-tengeren egy német har­cirepülőgép elsüllyesztett egy angol tengeralattjárót. A légierő a keddi napon meglepő tá­madást intézett Anglia déli partvidékén katonai célok ellen. A támadás ered­ményes volt. (MTI) A hivatalos olasz hadijelentés Rómából jelentik (Stefani-iroda). Az olasz főhadiszállás 1040-ik hadijelen­­tése. Az ellenség kedden is erős nyomást fejtett ki a tuniszi arcvonalon és újabb heves támadásokat indított, amelyekkel szemben a tengelycsapatok a légierővel szoros együttműködésben szívós ellen­állást tanúsítottak. Egy olasz vadászkötelék erős ellen­séges vadászrepülőgépcsoporttal szállt szemben és négy gépet lelőtt, további hat ellenséges repülőgépet a légvédel­mi ütegek és egyéb olasz—német va­dászgépek pusztítottak el. Amerikai repülőgépek néhány bom­bát dobtak le és géppuskával tüzeltek Crotone községre. Az áldozatok szá­ma: egy halott és öt sebesült. (MTI) Angol beismerés nagy tengeralattjáró veszteségekről Amszterdamból jelentik (DNB). Az angol hírszolgálat szerint Alexander, a brit tengernagyi hivatal első lordja kijelentette, hogy a brit tengeralattjá­ró-fegyvernem veszteségei elszomorí­­tóan súlyosak. (MTI) zásai. A három nagy szövetségest e pillanatban csak Németország legyő­zésének vágya fűzi egybe, de nemcsak a kormányok politikájában, de az an­golszász közvéleményben olyan hatal­mas érdekellentétek és véleménykü­lönbségek tátonganak, amelyek nem le­hetnek kihatás nélkül a tengelyhatal­mak politikájára sem. A tengely mind­inkább hangsúlyozza a kis nemzetek életjogait szemben a brit tervekkel, amelyeket legutóbb van Ki­e­ffen­s, az emigráns holland miniszterelnök bírált a Timeshez írott nyílt levelében. London teljes mértékben akceptálni kénytelen Moszkva kívánságait, míg Washington külön utakon halad. Emiatt kellett Edennek Amerikában hangulatot teremtenie a Szovjet­ Unió­val való szorosabb együttműködés mellett. Hogy mindez mennyire sike­rült és mennyire nem, a közeljövő mutatja meg, de hogy a brit külpoliti­ka számára erkölcsileg siralmas mér­leggel zárult London mostani rendkí­vüli diplomáciai aktivitása, ahhoz semmi kétség sem férhet. Á­r­a 12 fillér

Next