Kárpáti Hiradó, 1943. június (20. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-01 / 123. szám

MA: UGOCSAI HÍRADÓ Kedd, 1943 VI/1 XX. évfolyam, 123. szm ­ Sztojka Sándor munkácsi megyéspüspök­­ hétfőn hajnalban váratlanul elhúnyt Futótűzként terjedt el hétfőn reggel Ungvárott s azután Kárpátaljaszerte a fájdalmas hír: a ruszin nép szeretett Sándor püspöke nincsen többé, az első ruszin ember, a munkácsi püspök szí­ve megszűnt dobogni. A gyász és a néma döbbenet percei ezek s a ma­gyarság őszinte szívvel osztozik az egész ruszin nép és a görögkatolikus egyház gyászában, mert minden ma­gyar tudja, hogy S­z­­­o­­­k­a Sándor­ban őszinte barátját veszítette el. Szomorú és gyászos időkben foglal­ta el Sándor püspök a munkácsi gö­­rög szertartású katolikus egyházmegye püspöki trónját. Kárpátalja népét ál­datlan nyelvharcok apró klikkekre bontották. Csak egyben egyeztek meg ezek az apró csoportok, a magyarság iránti olthatatlan gyűlöletükben. És Sándor püspök magas méltóságában vállalta a küzdelmet, tudta és érezte, hogy a görögkatolikus egyházmegye soha sem kaphatja meg a szabadkő­műves cseh államtól azt az erkölcsi támogatást, amit Magyarország történel­mi hagyományaival jelent. Soha egy pillanatig nem feledkezett meg a ma­gyar és ruszin sorsközösségről a megszállás nehéz napjaiban. Sztojka Sán­dor határozott magatartásának köszönhető például az egyház kategorikus ál­láspontja a nyelvi kérdésben, mert feltétlen népi alapra helyezkedett s min­dig ezt a nyelvet használta, hiába igyekeztek a különböző törekvések min­dent elkövetni, hogy vagy az orosz, vagy az ukrán irányzat mellett exponál­ja magát. Sándor püspök hajthatatlan maradt, mert jól látta ezeknek az út­vesztőknek a veszedelmeit. Megalkuvás­ nélkül vallotta lelke mélyén a szent­­istváni gondolatot, mindig szeretettel és megbecsüléssel közeledett a ma­gyarsághoz s lelke örült, ha magyar oldalon megértéssel és megbecsüléssel találkozott. Mint munkácsi püspök rendkívüli erkölcsi hatalmat képviselt, amit a cse­hek szerettek volna kárpátaljai politikájuk érdekében kihasználni. Az első bécsi döntés idején mindent ígértek neki, csakhogy hagyja el Ungvárt és kövesse a menekülő ukrán kormányt. Habozás nélkül a magyarság mellett döntött. Amikor 1939 januárjában kijelentette, hogy a ruszin nép a belvede­­rei határon innen és túl a húsvétot együtt fogja ünnepelni, az egész ruszin nép érezte, hogy a főpásztorból a Gondviselés intő szava szól. Ekkor már, egy kicsiny terrorcsoportot leszámítva, Kárpátalja népe minden reggel arra várt, mikor jelennek meg a Verhovina falucskáinak utcáin a felvirágozott honvéd­­csapatok. És Sándor püspök szavai nyomán megteltek bíró hittel a kicsiny havasi pásztorkunyhók éppen úgy, mint ahogy a hitet visszhangozták a ki­csiny patakok a zordon fenyvesek, hegyek és völgyek, amelyeket szent­­beszédeiben mindig annyi szeretettel emlegetett a ruszin nép püspöke hívei emlékezetébe idézve, hogy Kárpátalja folyói évezredek óta dél felé folynak , és sohasem fognak másfelé folyni... Sándor püspök az egyetlen lehetséges megoldásnak látta a ruszin nép számára a magyarsággal való együttműködést. Mint egyházi fejedelem a ma­ga részéről mindent elkövetett, hogy ez az együttműködés minél harmoni­kusabb és tökéletesebb legyen. Ahol hívei körében megjelent, mindenütt a szeretet és kölcsönös megbecsülés igéit hirdette. A főpásztor valóban utat mutatott papsága és népe számára egyaránt. Szeme előtt mindig a lelkek konszolidációja lebegett, s mind egyházi ténykedéseiben, mind világi tár­gyalásaiban mindenkor ez volt a vezető szempont, amelyet illetékes felelős magyar tényezők mindig őszinte örömmel és megbecsüléssel regisztráltak. A kormányzat tényezői Sándor püspökre úgy tekintettek, mint az első ruszin emberre s mindig tudták, hogy Sándor püspök véleménye és akaratnyilvání­tása népének vágyait és óhajait fejezi ki. Gazdag és munkás élete volt s most hogy árván hagyta népét, Kárpátalja szegényebb lett a magyar-ruszin sorsközösség gondolatának egy értékes nagy munkájával. Amikor a ruszin nép alázatos szívvel veszi tudomásul a Mindenható aka­ratát, törhetetlenül hiszi, hogy Sándor püspök munkája, életműve és tanítá­sai nem múlnak el nyomtalanul, hanem az elvetett mag szárba szökken, a magyar és ruszin nép a gyász pillanataiban még erősebben fogja meg egy­más kezét és a sok tévedést és félreértést feledve, tekintetét a közös, szebb jövendő felé szegezi, mert hittel hiszi, hogy a két nép együtt támad fel, mint ahogy együtt válna az örök enyészet áldozatává különben. Sándor püspök halála A hétfőre virradó éjszaka, május utolsó napjának hűvös hajnalán, még napkelte előtt megszólaltak az ungvári püspöki székesegyház harangjai. Fél­órán át zúgtak, búgtak a harangok, akkor még kevesek által tudott gyászt hirdetve: meghalt Sztojka Sándor, a munkácsi egyházmegye püspöke. A gyászhír azután a reggeli órákban gyorsan terjedt a városban és tovább egész Kárpátalján, mindenütt megdöb­benést és mély részvétet keltve. A ha­láleset részletei is lassan kibontakoz­tak és köztudomásúvá váltak. A már évek óta szívgyöngeségben szenvedő főpásztort szombaton délben fogta el újabb gyöngeségi roham, ami­kor orvosai utasítására ágyba is fe­küdt. Szombat este látogatóban volt nála Dudás Miklós hajdúdorogi gö­rögkatolikus püspök, aki lelki vigasz­ban is részesítette a szenvedő főpász­tort, meggyóntatta és megáldoztatta. Betegágya mellett állandóan ott vol­tak főpapjai és belső emberei, akikkel végső dolgokról sokat beszélgetett. Utasításokat, rendelkezéseket adott, készült a nagy útra, tiszta lélekkel és megbékélt nyugalommal, világos fejjel intézkedett végakarata felől. Tudta sorsát, amely hétfőn hajnalban 2 óra 32 perckor beteljesedett: Sztojka Sán­dor szíve megszűnt dobogni. A katasztrófa bekövetkezésének pil­lanatában éppen titkára tartózkodott ágya mellett, aki nyomban hívta a püspöki udvar tagjait és az utolsó ke­net szentségében részesítették a fő­pásztort. Reggel 8 órakor ült össze a káptalan, amikoris a temetés részleteire nézve meghozták határozatukat és gondos­kodtak a gyászesettel kapcsolatos hi­vatalos intézkedésekről. Értesítőt küld­tek a kormányzói kabinetirodának, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, értesítették P­a­p­p Antal érseket, D­u­­d­á­s Miklós hajdúdorogi és G­o­l­d­i­s Pál eperjesi püspököket, akik a teme­tésen is hivatalosak lesznek. Távirati értesítést küldtek a halálesetről vitéz Szombathelyi Ferenc vezérkari főnöknek is, akikhez az elhunyt főpász­tort meleg barátság szálai fűzték. A ravatalon Sándor püspök holttestét püspöki or­nátusába öltöztetve, utolsó kívánsága szerint az általa olyan nagy szeretettel és műgonddal renováltatott kápolnában ravatalozták föl. Érckoporsóban, ma­gas katafarkon, gyászpompával övezve nyugszik a nagy halott a kápolna mély csendjében. Az általa nagy műértéssel beállított művészi ablakfestésen keresz­tül, a ravatalra hull a májusi nap bá­gyadt fénye. A papnövelde kispapjai állnak némán imádkozó lélekkel őrt szeretett főpásztoruk földi porhüvelye mellett. Hétfőn délben 12 órakor és azután délután 16 órakor 11­n­i­c­z­k­y Sándor nagyprépost vezetésével már végbe­ment az első beszentelési szertartás, amelyen a papnövendékek énekkara is részt vett. Az egyházi férfiak és a világi hívek zarándoklata is megindult már a rava­talhoz. Néma csöndben, a társadalom minden rétegéből, kicsinyek, nagyok, szegények, gazdagok lehajtott fejjel já­rulnak a néma ravatal elé. A végső tisztelet és búcsúvétel megadására a keddi nap folyamán már vidékről is tö­megeket várnak. A temetés kedden 15.30 óráig tart majd a za­rándoklat Sándor püspök ravatalához, amikor azután megkezdődik a papi te­metés. Körülbelül 17 órakor ér majd véget ez a szertartás, amely után a püspöki templomba szállítják át, ugyancsak egyházi szertartások és kí­séret kapcsán a holttestet. Itt lesz föl­ravatalozva a végső temetésig s idejá­rulnak majd továbbra a búcsút vevő za­rándokok. A végleges temetés szerdán délelőtt 9 órakor tartandó gyászmisével kezdődik. Az elhúnyt főpásztor végakarata sze­rint holttestét nem a szokott püspöki temetkező helyre, a székesegyház ha­jója alatti sírboltban helyezik örök nyu­galomra, hanem a vár alatti temetőben, Firczák püspök kápolnája mellett, azon a helyen, amelyet maga Sándor püspök­­már régebben kiválasztott nyugvóhe­lyéül, fogják eltemetni. A kormányzói Sándor püspök hirtelen elhúnytának gyászhíre T­omcsárnyi Vilmos Pál kormányzói biztoshoz, aki vásárosna­­ményi birtokán tartózkodott, telefonon a koradélelőtti órákban jutott el. A megdöbbentő hírre a kormányzói biz­tos azonnal Ungvárra utazott és első útja a püspöki kápolnába a nagy halott ravatalához vezetett, biztos részvéte­ l Magával hozott, a magyar­­búzame­zők virágaiból kötött csokrot helyezett a ravatalra Tomcsányi Vilmos Pál s megilletődötten, hosszasan állott a ko­porsónál. Néma imával és kegyeletes emlékezéssel így rótta le gyászát az ál­lamférfiús az elhúnyt főpásztor iránt és mint ember így vett búcsút barátjától, a nagy halottól. Á­r­a 12 fillér

Next