Kárpáti Hiradó, 1943. június (20. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-01 / 123. szám

Kedd, 1943. VII.. BERCSÉNYI-MOZGÓ _____UNGVÁR_____ VI/1-én, kedden 1 ,4, 1 ,6 és 1­­8 órakor Herczeg Ferenc, a magyar írófejedelem ha­talmas regénye: A LÁP VIRÁGA Egy virágáruslány és egy jó társaságbeli fiatalember megrázó szerelmi regénye. Fő­szereplői: Jávor Pál, Fényes Alice, Szondy Biri, Pethes Ferenc, Dajbukát Hona, Baksa Soós László, Vándory Gusztáv. Szerdán és csütörtökön: A NÉMA TANÚ. Olasz bűnügyi film. __KÁRPÁTI HÍRADÓ ---------- HŐSÖK NAPJA Munkács városa a hősök napján fogadta ünnepélyesen a harctérről hazaérkezett gyalogos és tüzéralakulatait Az ungvári hősök napja Méltó fénnyel, pompává­ és kegye­­­lettel ünnepelte meg Ungvár társadal­ma a hősök napját. Az ünnepi han­gulat már szombaton délután észreve­hető volt a városban: az épületeken megjelentek a nemzetiszínű lobogók, hirdetve azt, hogy Ungvár is ünnepre készül és áldozatosan emlékezik meg a magyar hősökről. Az ünnepi hangulat teljességét nem befolyásolta az éjszakai nagy eső és a vasárnapi hűvös szél sem. Az ünnepi köntösbe öltözött város ünneplő kö­zönsége nagy érdeklődéssel és áhítat­tal vette ki részét a programból. A bo­­rongós vasárnap reggel zenésébresztő muzsikája töltötte be a várost és adta tudtára mindenkinek, hogy ünnep van, a legszentebb ünnepek egyike, a ma­gyar hősök ünneplésének napja. A közönség felvonulása az ünnep­ség színhelyére, az Országzászló előtti térre, már koradélelőtt megkezdődött. A színes, tarka tömeg elfoglalta helyét a fellobogózott téren. A különböző testületek, intézmények képviselői 10 óra tájban érkeztek az ünnepség szín­helyére. Néhány perccel 10 óra után kürtszó jelezte, hogy megérkezett az ünnep­ségre Buz­a-K­i­s­s János ezredes, ál­lomásparancsnok, aki ellépett a dísz­század sorfala előtt, miközben a hon­védzenekar a Hiszekegyet intonálta. Ezután Peth­es Ferenc kereskedel­mi iskolai tanár lépett az emelvényre és elmondotta ünnepi beszédét, mél­tatva a nap jelentőségét. Rámutatott arra, hogy immár harmadszor tartanak Ungvárott hősi ünnepet. Hangsúlyozta, hogy nekünk idehaza is meg kell hoz­nunk a magunk áldozatát azokért, akik odakint bennünket védenek és védik ennek a vérrel áztatott országnak ezer­éves rögeit. Minden hős egy-egy betű a nemzet ezeréves történetében. Tom­­csányi Ottó, a Drugeth-gimnázium VII. osztályú tanulója mély átérzéssel köl­teményt szavalt ezután a magyar hő­sökről. Néhány perces szünet következett, mert a kegyeleti staféta befutóit várta izgalmas várakozásban a közönség. A kegyeleti váltó, amelyben a különböző katonai alakulatok, iskolák és leven­ték vettek részt, a Bercsényi­ utcai te­metőből indult el mintegy 3500 méte­res útjára. Nyolc csapat indult a váltó­ban és a staféta tagjai 200—400 mé­tereket abszolváltak. A váltót az egész útvonalon nagy érdeklődéssel kísérte a közönség, az izgalom akkor hágott tetőpontjára, amikor a váltó utolsó emberei hajrát kezdtek az állomáspa­rancsnokság épülete előtt. A célba el­sőnek a leventék finiselője, Soltész ér­kezett be, nyomban mögötte, alig né­hány centiméterrel a Drugeth-gimná­zium diákja, Kova­lcsik futott a célba. Ezután mintegy húsz méterrel. Gárdo­nyi, az ismert labdarúgó, a pilóták hajrázója lépte át a célvonalat, majd egymásután futottak be a tanítóképző csapatai, a csendőrségi és a katonai együttesek képviselői. Ezután Dévé­ny­i József testnevelési tanár kihirdette a kegyeleti staféta eredményét, amely szerint a leventék győztek a verse­nyen, a másodiknak befutó Drugeth­­gimnázium együttese az iskolák közöt­ti küzdelem nyertese lett, egyben bir­tokába vette a Kozma Miklós-vándor­­díjat. Az eredményhirdetés után a külön­böző társadalmi egyesületek, intézmé­nyek, iskolák képviselői helyeztek el koszorút az emlékmű talapzatára. Az ünnepség az Országzászlónál a Himnusz hangjaival ért véget, majd a tisztikar az ungparti sétányon helyez­kedett el, hogy fogadja a honvédség, a csendőrség, a leventék díszszázadának és a kereskedelmi iskolásoknak felvo­nulását; közben a honvédzenekar és a leventezenekar indulókat játszott. Ezután a tisztiküldöttség és a külön­böző intézmények, a város, azután az egyesületek, testületek képviselői fel­keresték a Bercsényi­ utcai, az állomás melletti és a radvánci temetőben levő hősi emlékművet és arra koszorút he­lyeztek el. A temetőkben honvéddísz­­szakasz állott őrséget az ünnepi aktus idején. A vezetők rövid beszéd kíséretében­­ áldották meg.­­ Fehér Géza vezérőrnagy lépett ezután a mikrofon elé­ és többek kö­zött a következőket mondotta: — Üdvözöljük a hozzánk ma haj­nalban visszatért vitéz gyalogos zászlóaljat és a vitéz tüzérezred ala­kulatához tartozó bajtársainkat! (Lelkes taps és éljen.) Nem a fekete gyász napja van ma. — Azok a­ hősök, akik évezrede­ken át vérüket adták a hazáért, nem fekete, szomorú gyásszal, ha­nem visszafojtott örömkönnyel ün­nepelnek, férfias bátorsággal és föl­emelő érzéssel. Először hozzátok szólok harctéri bajtársaim — foly­tatta a vezérőrnagy —, akiket a sors hónapokon át közvetlen köze­lembe rendelt. Üdvözöllek bennete­ket, akik olyan harcokat vívtatok, amilyeneket a magyar nemzet eddig még nem vívott. — Az elmúlt világháború minden pokla sem ért föl azzal, amit ti ott, a mostani harcok színterén átélte­tek. A tavaly nyáron, az ősz folya­mán és télen vívott véres elhárító harcok mind-mind a ti dicsőségtek­­ről beszél. Azokat a baromi tömeg­támadásokat, amelyeket a tőke, az angol-amerikai plutokrácia állati sorsban élő rabszolgákkal fejtetett ki, ti állítottátok meg. Rajtatok az ellen soha erőt nem vett; s ama téli éjszakán, amikor a hőmérő higany­oszlopa 140 fokra esett, nem tite­ket tört át az ellenség; a házatokba került, de ti a jeges Don partján mindaddig álltátok helyeteket, amíg a visszavonulási parancsot meg nem kaptátok. Nevetek a legdicsőbbek közé kerül azokéval a hősökével együtt, akik nyugosznak az orosz harcmezőkön jeltelen sí­rokban. Az ő szellemük lebeg ma fölöttünk és ad erőt, hogy mi, ma­gyar férfiak a súlyos harcokban éppoly vitézül megálljuk helyünket, mint ti eddig. Mi magyar katonák nagyon jól megtanultuk, hogy az élet kizárólag hőseink kezében van és boldog az a magyar katona, aki teljes lelki megnyugvással és haza­­szeretettel tud odakünn helytállani. — Magyar férfiak, asszonyok és ifjak! Hallgassátok meg annak a szavát, aki már két háborút harcolt végig, aki szívvel-lélekkel magyar és katona. Mindnyájan tudjátok, hogy ez a világháború az egyik fél teljes megsemmisítésével végződhet csak. A megsemmisített fél pedig nem mi leszünk (Úgy van! kiáltá­sok, tapsvihar.) De ahhoz, hogy a győztesek életét élhessük, szükség van arra, hogy ti, magyar munká­sok, magyar földművesek, magyar értelmiség itt az anyaországban ugyanolyan fölkészültséggel küzdje­­tek és álljatok készen, mint ami­lyennel mi, harcoló katonák készen álltunk. A ti lelki erőtök hozhatja meg a Dunamedencében újabb ezer évre szabadságunk biztonságát, de a ti összeomlástok a mi összeomlá­sunkat, nemzeti létünk elvesztését is jelentené. A nagyhatású beszéd után dr. Engelbrecht István polgármes­ter beszélt Munkács város hatósá­gai, intézményei és közönsége ne­vében üdvözölve a város falai közé visszatért hős katonákat. Munkács mai ünnepe az egész ország ünnepe - mondotta -, magyar ünnep ab­ban a városban, amely a megszállás húsz évében is mindig megtartotta magyar jellegét.­Végül Muraszombat­hy Pál alezredes, a visszatért zászlóalj pa­rancsnoka mondott beszédet és kö­szünetet a szívélyes és lelkes fogad­tatásért. Egy év múltán léptünk be az ismerős város kapuin — mondotta. — Köszönjük a mosolyt, a virágot. Szívünk örül a magyar szíveknek, a magyar kézfogásnak. Köszönjük az itthoni helytállást, azt a szeretetet és féltő aggódást, amivel Munkács lakossága harcainkat kísérte és ami­vel erőt adtak feladataink teljesíté­sére. A gyalogosok és tüzérek olyan testvériséggel álltak egymás mellett odakünn a harctéren is, mint most, hogy a Legfelsőbb Hadúr paran­csára teljesítsék kötelességüket. A parancsnok ezután megemléke­zett az alakulat elesett hőseiről, akiknek emlékére a jelenvoltak né­ma imát mondottak. Majd így foly­tatta: Honvéd bajtársak! É, akik most visszatértek a polgári életbe, ne feledjétek soha: a magyar nem­zet csak addig élhet, amíg fiai a ha­záért tudnak, akarnak küzdeni és ha kell, meghalni érte! Most pedig hódolattal hajtjuk meg a kegyeleti zászlót azok előtt, akik legdrágább kincsüket, életüket áldozták a ha­záért. Fölharsant a kürtszó­ imához! majd a zászlót a Legfelsőbb Hadúr, a német, olasz és japán hősök tisz­teletére hajtották meg és ép, ami­kor fölharsant a Himnusz, érkezett meg a temetőben levő hősi emlékmű elől elindított kegyeleti diákstaféta és a győztes az Árpád fejedelem­gimnázium csapata — babérkoszo­rút helyezett a hősök emlékművét szimbolizáló országzászló talapzatá­ra, ahova a honvédség és a város helyezett még koszorút és átvette a polgármestertől az értékes ván­dorserleget. A közönség ezután megkapó és bensőséges jeleneteknek volt tanúja. A vezérőrnagy, mint a Legfelsőbb Hazatért hőseit a hősök­ napján fogadta Munkács Munkácsi szerkesztőségünktől. A munkácsi helyőrség harctéri gyalo­gos zászlóalja és a tüzérezred egyik alakulata, amely közel egy évig a Don partján harcolt, vasárnap haj­nalban tért vissza állomáshelyére. Munkácsra, amelynek lakossága e nap — mint mindenütt az ország­ban — a hősök emlékünnepét ren­dezte meg. Csak a beavatottak tudták és a közönség nagy része csak Fehér Géza vezérőrnagy állomásparancs­nok nagyhatású üdvözlő beszédéből értesült arról, hogy a munkácsi hő­sök emlékü­nnepén fölsorakozott ka­tonaregiment: a gyalogosok és a tüzérek élő hősök, akik vasárnap haj­nalban tértek vissza a város falai közé azután, hogy közel teljes esztendőn át a donmenti harcok legsúlyosabb elhárító csatáiban állták meg becsület­tel helyüket, szereztek újabb dicsőséget a ma­gyar katonafegyvereknek. A város lakossága meg-megújuló lelkesedéssel ünnepelte a visszatért hősöket és mélységes kegyelettel adózott azok emlékének, akik életü­ket és egészségüket áldozták a ha­záért. Fehér Géza vezérőrnagy gép­kocsijának érkezését kürtszó jelezte és a közönség, amelynek soraiban dr. Engelbrecht István polgár­­mesterrel az élen a város hatóságá­nak és társadalmának vezetőténye­zői csaknem teljes számban meg­jelentek, érdeklődéssel fordult a ka­tonai aktusok felé. A jelentkezések és a szemle után a dohánygyári ze­nekar a Hiszekegyet intonálta, majd Coffin Sándor ny. őrnagy, a tűz­harcos szövetség helyi szervezeté­nek elnöke felkérte az egyházak ve­zetőit a tűzharcos szövetség vidéki szervezete által adományozott ke­gyeleti zászló megáldására. A dú­san hímzett szép zászlót az egyházi 3 Chlorodont fogpaszta oirító fehér fogakról. Oda 4. tiszte hölgyek tudják, hogy apróbb fájdalmak is öregítenek. Ezért használják fájdalmak, rossz közérzet ellen a

Next