Keleti Ujság, 1933. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1933-07-02 / 27. szám

Jrosfer Porinos ■ [ Fabrikat allerersten Ranges P.T. Uzhorod főváros közkönyvtárának, uzhorod. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Uzhorodi Ungvár Korjatovic tér 19 . Telefon 422 , VASÁRNAP, 1933 JULIUS 2 Kassai szerkesztőség: Szőllős Gyula Kosice, Kinizsi u. 26. — Áradáckorona “ XIII. évfolyam 27 szám ROVÁS NEM SZABAD TÚLOZNI semmiben, a politikában sem. A túlzás sok sok bajt okoztak már s most dr Zsidovszky János, illetve az ő politikai felfogásának az esete juttatja ezt eszünkbe. Dr Zsidovszky otthagyta az állami szolgálatot, melyen fényes karrier várta. A politikai szenvedélyt nem tudta harmóniában tartani a hivatalnoki fegyelemmel. De nyugtalan természete a bankéletben — ahová került — sem bírt lecsillapodni. Orosz nemzeti irányzatú lapot szerkeszt, de senki sem szidja annyit ennek az iránynak a vezetőit, mint ő. Pártja — az orosz nemzeti párt — tulajdonképpen ruszin függvénye a cseh nemzeti demokrata pártnak. Tehát Zsidovszkyék kormánypártiak. De kevés ellenzéki lapban lehet annyi támadást olvasni a kormánypolitika ellen, mint dr Zsidovszky újságjában. Ez az egyébként igen tehetséges ember volt az, aki a ruszin tisztviselőket külön szervezetbe tömörítette, de ugyanakkor ő hirdeti leghangosabban a szláv nemzetek együttműködését. Aki nem tartozik a Zsidovszky pártjához, arról előbb- utóbb kisüti, hogy az illető ideológiája nem szláv, sőt kimondja pozitív formákban is: megfertőzte a hungarizmus. Most aztán nagy sikert könyvelhet el a párt- és lapvezér. Az eperjesi orosz kulttúrnap alkalmából ugyanis a Ceské Slovo megállapítja, hogy Szlovenszkóban csak egy orosz van és ez a Dudinovics- szobor. A többiek, akik orosznak mondják magukat, görög katolikus szlovákok vagy magyarónok. Ezen persze dr Zsidovszky háborodik fel... De meg kell nyugodnia: aki szelet vet, az vihart arat. VÉGE AZ ISKOLAÉVNEK és a gyerekek jól megérdemelt vakációra mennek. A tanárok, tanítók idegtölő munkájuk után szintén pihenéshez jutnak. Milyen szép is ez. Tízhavi erőltetett munka után kijár a szünidő, hogy újult erővel lehessen munkához látni. Abban a rettenetes hajszában, mely az élet iskolájában folyik, kivétel az iskola. Az nem érzi a krízist, ott megpihennek, mialatt mi az élet meggyötört nebulói, sehogy sem bírjuk kiverekedni magunknak az elégséges osztályzatot, pótvizsgára vagyunk utalva és nem jutunk soha pihenéshez. Nem irigyeljük még sem az iskola embereit ezért. De elgondolkodunk, miért vagyunk olyan tehetetlenek az életben, amikor olyan ügyesek voltunk az iskolában? Úgy látszik, hiába a régi latin mondás: »non scolae, sed vitae discimus«, az élet számára mégsem tanultuk meg jól a leckét! Több mint 120 éve a legjobb gyomorkeserű Gyárfiókok: Bécs-Drezda Ott voltak-e a magyarok a kormányzó temetésén? Senkinek nem lehet kifogása az ellen, hogy a P. G. az orosz nemzeti törekvések szolgálatában áll. Meglepő azonban, hogy e törekvések érvényesítése körül mindig megfeledkezik más nemzetek érzékenységéről. A Golos június 27-iki számában például megállapítja, hogy Ungvár szláv lakossága elítélte a magyarok magatartását azért, mert Beszkyd kormányzó temetésén egyetlen magyar szervezet sem képviseltette magát és kegyeletsétésnek tünteti fel a Kárpáti Magyar Hírlap eljárását, amikor a kormányzói szék jelöltjeivel foglalkozik, alig pár órával a temetés után. Állapítsuk meg elsősorban azt, hogy a Kárpáti Magyar Hírlap és a magyarság két különböző fogalom. Ha ennek az újságnak szerkesztői jónak látták azt, hogy már az első alkalommal is a »meghalt a király — éljen a király« szellemében írjanak, úgy ez éppen ezeknek a szerkesztőknek a dolga. De ez nem jogosítja fel a Golos szerkesztőit arra, hogy a magyarság összeségét tegyék felelőssé ezért. Ami viszont a magyar szervezetek hivatalos távolmaradását illeti a temetésről, erre elsősorban a Golos és környezete hivatott válaszolni. A temetést nem a magyarok rendezték és mi feltesszük, hogy egy ilyen magas méltóságot betöltött személyiségnek, mint Beszkyd kormányzó volt, a temetése szigorú program szerint megy végbe s ott nem állhat oda szónokolni, akinek éppen kedve van erre. Csak az beszélhet a sírnál, akit odahívtak. Nos, hívtak-e oda valakit a magyar szervezetek vezetői közül? Mi nyíltan fogunk beszélni: a ruszinság annyira óvakodik és fél a magyalónság vádjától, hogy még akkor sem tartja fenn velük a nexust, amikor ezt minden skrupulus nélkül megteheti. A jelen esetben pedig meg kellett tenni. Vagy azt hiszik a Golosék, hogy Kárpátalján abszorbeálni lehet a magyarságot teljesen? Mi más véleményen vagyünk. Mi a masaryki bölcs demokrácia szellemében élünk s azt hisszük, hogy saját nemzeti kultúránkért folytatott harcunk azzal nyer erkölcsi alapot, ha más nemzetekkel szemben tiszteletet tanúsítunk. Korláth Endre és a magyar fiatalság Már megemlékeztünk róla, hogy Kárpátalja magyar ellenzékének szenátora a közelmúltban beszámolót tartott a nemzeti párt választmánya előtt. Korláth lájdzsurnálja csak részletekben közli a beszédet és így csak most tudhattuk meg, hogy a szenátor úr ebben a felszólalásában a magyar ifjúság helyzetével is foglalkozott. A beszéd idevágó részének a lényege az, hogy az ifjúság tagadja meg a fiatalsággal járó lelkesedést az új utak iránt, és kövesse az ellenzéki vezéreket politikájukban. Korláth azt állítja, hogy a fiatalságnak nem is lehet más helye, mert hiszen ők, t. i. a vezérek csakis azon munkálkodnak, hogy a mai ifjúság jobb jövőjét előkészítsék. Ennél a pontnál azután nagyon homályos értelmű mondatok következnek, de annál érthetőbb az a megállapítás, hogy az ifjúságnak nem szabad állást vállalnia, mert, »ha az uralkodó náció között akarja helyét megtalálni, ez az út végleg elviszi őt tőlünk.« Ez a beállítás méltó Korláth Endre politikai koncepciójához. A mi ifjúsá ■gunk töri magát, a szülők utolsó krajcárukat fordítják neveltetésre, hogy gyermekeik az élet minden terén érvényesülni tudjanak és nagyon természetesen közhivatali pályán is boldogulhassanak. De Korláthnak ez nem kell. Inkább éhezzenek a magyar ifjak, de ne vállaljanak hivatalt a cseheknél, mert félő, hogy elvész Korláthék számára a voks. Felvetjük tehát a kérdést, milyen jövő nevében követeli mégis magának Korláth a magyar ifjúság támogatását? Miféle jobb kenyeret akar adni Korláth az új magyar generációnak Csehszlovákiában, ha egyenesen eltiltja őket a hivatalvállalástól? Tudtunkkal a magyar kisebbségnek az az érdeke és kívánsága, hogy a hivatalok betöltésénél is respektálják számaránya szerinti jogait s Íme, kitűnik, hogy éppen Korláth Endre, aki csak magát tartja a magyar kisebbség hivatott szószólójának, ezt nem akarja. Persze ez részben érthető is. Hiszen a kenyérkérdés körül forog minden és ha Korláthéknak sikerül elhitetni, hogy ezt csak ők biztosíthatják a magyar ifjúságnak, akkor számíthatnak rájuk, mint biztos szavazókra. Ebben a beállításban tehát nem is annyira a magyar jövő miatti aggodalom, mint inkább a mandátumok féltése rejtőzik. És szögezzünk le még egyet. Korláth — ha nem is nyíltan — de »becsedeléssel« vádolja azokat, akik hivatalt vállalnak köztársaságunkban. Immár másfél évtizede lesz, hogy magyarok a cseh-szlovák köztársaságban közhivatalokat töltenek be. Állítjuk és hangoztatjuk, hogy ezek közül egynek sem kellett megtagadnia magyarságát. És jegyezze meg jól a szenátor úr, hogy nemcsak az a magyar és pedig jó magyar, akinek ő erről bizonyítványt állít ki. Szép számmal vagyunk és naponként többen leszünk olyanok, akik össze tudjuk egyeztetni jó magyar érzésünket a köztársaság demokratikus államformájával.