Keleti Ujság, 1943. május (26. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-09 / 104. szám

A magyar Icatona eszmény és a népi satelenaiség jegyében rendezik meg az idei leventenapokat a levente hadiérvek fogadalomtétele Ez évben május 15 és június 20-ika között rendezi meg a leventeifjuság az ország valamennyi helységében a , ,leventenapot“. Az idei „leventenapok“ a magyar katonaeszmény és a hősi életszemlélet szolgálatában állanak és művészi megnyilatkozásaiban a népi szellemiséget sugározzák. A „leventenapot“ maga a leventeifjúság rendezi. Levente-istentiszteletek vezetik be országosan a leventenapokat, amelyeknek középpontja a hősi emlékművek előtt rendezendő rövid, lélekbemarkoló ünnepség, mely a hősi eszmény és a hősi életszemlélet szolgálatában áll. Az ünnepségeket a hősi emlékművek megkoszorúzásával kezdik. A koszorúkat, amellyel az ifjúság a hősi halottak emléke előtt tiszteleg, hadiárva, vagy olyan levente helyezi le a hősi emlékműre, akinek apja a harctéren küzd és ő maga kiválóan teljesíti leventekötelességeit. Az ünnepség keretében avatják fel a folyó kiképzési évben leventesorba került újoncokat. Ugyancsak a hősi emlékmű előtt megrendezett ünnepség keretében adják át a hadiárva leventék részére rendszeresített,Hadiárva leventejelvényt“. Mint ismeretes, a honvédelmi miniszter „rapárnát adtam a Hazáért“ feliratú megkülönböztető és kitüntető hadiárva leventejelvényt rendszeresített a hadiárva leventeifjak részére, akiknek édesapja a jelenlegi világháború alatt a hazájáért hősi halált halt. A jelvénnyel ellátottak a levente és az iskolai életben előjogokat élveznek. A kitüntetett hadiárvák — a levente hít központ jelentése szerint — a jelvény átadásakor közösen egyszerre fogadalmat tesznek: „Apám! Te, aki életedet áldoztad édes hazánkért, minden magyarokért, családodért és miértünk, hallgasd fiad. Fogadom, hogy mindenkor, mindenütt és minden körülmények között életemben és halálomban méltó maradok Hozzád.“ A leventenapokon a leventék legszélesebb tömegeinek bevonásával tömegsportversenyeket és tábortüzeket rendeznek. Leventeküldöttségek keresik fel az ünnepségek előtt mindkét világháború hősi halottainak legközelebbi hozzátartozóits a fronton küzdő honvédek családjait, nagy szeretettel hívják meg őket az országos leventeünnepélyekre. A „DERMATA“-LEVENTECSAPATOK ÁLDOZATKÉSZSÉGE A Dermata-művek leventekötelesei nemcsak mint leventék, hanem mint áldozatkész magyarok is meg akarják tenni kötelességüket. A csapatok parancsnokai megtudták, hogy Szabó Mihály szegénysorsú cipész családjában gyermek született. Erre adakozásra szólították fel a leventeköteleseket- A megmozdulás nagyon szép eredménnyel végződött. A leventelányok 150 pengőt adtak össze s azon keresztelői kelengyét vettek, mig a fiuleventék 312 pengőt gyűjtöttek és gyermekkocsit vásároltak. A boldog cipész reményeljes gyermekét a Dermata-művek fia és leánycsapata május 9-én 11 órakor a Magyar utcai református templomba a keresztelőre is elkíséri. finkler Antal irógépszakiszisztt Dulyai utca 4. szám alá az udvarba hegeztett Telefon: 1493. Kombinált ruhák — Olajos Éva rajzai és tervei — A fenti ízléses és eredeti ruhatervek bizonyára megörvendeztetik lapunk hölgyolvasóit, mert a háborús idők parancsolta, legújabb jelző: a takarékosság jegyében készültek. Ha két régi ruhát, vagy bluet és szoknyát már nem lehet többé viselni, még mindig nagyon csinos ruhát lehet készíteni belőlük. Az anyagokat természetesen ízlésesen kell egymás mellé megválasztani, így például a szövetet nem tanácsos selyemmel kombinálni. Az első ruha gallérja és manzsettája fehér, a ruha zöld moszkitából készül, sötétebb zölddel kombinálva. A második terv: kávébarna ruha, fűzölddel kombinálva. A harmadik vaj- és mogyorószínű anyagok kombinációja, zöld övvel és zöld gombokkal. Utolsó tervünk fehérrel kombinált türkizkék ruha. Szegezése türkizkék selyemmel készül. Az új német irodalomból BUJÓCSKA Írta: Herbert Lestiboudois !— Gyere apa, menjünk ki az erdőbe, — mondta kisfiam, s megragadta kabátom ujját. — Gombát szedünk. Szabadságon vagyok, koratavasz van. De gombát még messze, míg a szem ellát, úgysem találunk sehol sem, pedig milyen boldogan szednek össze, hogy a levest megszesítsük vele. — Gombát szedni megyünk? Te kis kölyök, ahogy te ezt elképzeled. Gyermekész ... A gyermekek máskép gondolkodnak, mint a felnőttek. Határozott céljuk van nekik is, ha kimondják a szót, még akkor is, ha a szándékot az első pillanatban nem fedezzük fel. — Nem baj, apa, olyan érdekes ez a gomba után való keresgélés, meglásd, hogy nem bánod meg. Kis kéz fogta meg a kezemet, óh Istenem, milyen ritkán foghattam meg ezt a drága kis kezet. Háború van, katona vagyok. Milyen ritkán nyúlt durva kezem után ez a szelíd, bársonyos kis kéz. Talán évekkel ezelőtt, legutóbb. Húzott, biztatott Erik keze. Kisiettünk az ajtón, átmentünk az udvaron, bekanyarodtunk az országúta. Asszonyunk utánunk integetett. Határozott, hosszú lépéseim mellett kisfiam tipegő lépései kopogtak, gyorsan, sietősen. Lassabban, lassan is el sem tudtam gondolni, hogyan képes lépést tartani velem, Így nem érünk messzire. Ismét meg kell tanulnom, hogyan kell gyerekkel haladni, no lám, már ezt is elfelejtettem. • Az erdő nem volt messze. Szép napunk volt, aranyos napsugár körülöttünk. A levegő nyirkos és hűvös az árnyékban. Ha megáll a szél rövidke időre, a nap ereje még a szívünket is átmelegíti. A pacsirták boldogan énekelve lódulnak a magasba, a pintyőke a párját hívja, cinegék ugrándoznak a bokrok ágai között és nézzünk csak oda: három, öt, hét szemtelen szarkát is felzargatunk az erdő szélén. A gyerek nagyokat füttyent a meglepetés váratlan örömétől, lábával mélyen belegázol a tavalyi barna avarba. — Apa, — mondta most Erik hirtelen, minden átmenet nélkül. — Mi az, fiam? Egy pillanatig megállt gondolatokba mélyedve, lábát hevesen a fonnyadt falevelek közül kihúzta, kezét ide-oda lóbálta és mintha kereste volna a szavakat, a köntöst, amibe beleburkolhatná mondanivalóit, hogy aztán hirtelen ingerültséggel a hangjában megszólaljon: — Apám, hogy is mondjam csak ... — Mit akarsz mondani, fiam? — Ez a nagy háború ... Mélyen sóhajtva elhallgatott aztán. Elengedte a kezemet, mélyen beszaladt az erdőbe, apró sebes lépteivel eltűnt a fák sűrűjében, onnan kiáltott át hozzám: — Nem felejtettél még el bujócskát játszani, apám? És Itt volt, nehéz ököllel döngette lelkiismeretem és emlékezetem kapuját a súlyos kérdés: Tudok-e még bujócskát játszani. Hogy nem-e felejtettem még el, hogy él-e még tudatom mélyén a csodálatos játékok emléke, amikkel gyermekkoromat töltöttem és amit most át kell, hogy adjak az én gyermekemnek. Tudok-e még leheveredni a mező puhazöld füvére, mesét mondani a fiamnak, érdekes, apró dolgokat feleleveníteni és csodálkozni a kicsik ártatlan, patyolattiszta életén és csodálkozni a magam, a föld, a mező, a virágok, a füvek, a bogarak életén, tudok-e még? Nem akadályozott-e meg mindent, nem tört-e mindent ketté a háború kérlelhetetlensége, kegyetlensége, keménysége? Kis idegenül, szürkén és hidegen állok gyermekeim között, színtelenül, mint a reggeli köd fakó lehelete. A gyermek utánam kiáltott: — Hol maradsz apa, ne keress meg! Indulj el! — biztattam önmagamat. Felejtsd el a háborút, egy pillanatra legalább. Most itthon vagy és itt van a fiad, aki rád vár. — Jövök már Erik, — mondtam dadogva. — Csak azt tudnám, merre bújtál. A kakas csípje meg! A bokrok mögé bújtál volna? Még a dohos falveleket is összeturkáltam, a fák körül szaladgáltam, lestem, figyeltem, a cserjék és az ágak mögé néztem, szaladtam és hangosan nevettem, tanácstalanul ütöttem össze tenyeremet azután. — No de ilyet! Hát ez lehetetlen. Ez a kölyök talán elvarázsolta volna magát? Vagy a fák tetején ül, akár egy kis majom? És kerestem, kutattam fáradhatatlanul, még a fák tetejére is fölnéztem, hogy aztán az egyik farakás mögött megtaláljam, ahol mosolyogva láttam meg szőke haját és ő nevetve mondta: — No de apa, ez bizony sokáig tartott. Aztán ismét egymás mellett mentünk, ő apró tipegő-ropogó, imbolygó lépésekkel, én kissé fáradtan, elgondolkozva. Vigasztaló és meleg volt a hangja, amikor mondta: — Ne nyugtalankodj, majd megtanulod ismét! — Gondolod, fiam? — Egészen biztosan. Régóta nem játszottál. Nem volt szemrehányás a hangjában, egy csepp sem. De így is volt ez igazából. És megmozdult valami bennem, a lelkemben és megsebzett valami, mintha láthatatlan ra szúrná a bensőmet. A gyermek csak beszélt, csacsogott tovább. — A gombaszedést egészen elfelejtettük, — a válaszra nem is várt, úgy folytatta, mosolyra húzva száját. — A gombaszedést is csak úgy mondtam, még nincs is gomba az erdőben, örült, végtelenül boldog volt, hogy félre tudott vezetni. — Hát akkor miért mondtad, ha tudtad. 1934. MÁJUS 9 hogy nincsen még gomba? — akartam tudni. Mélyen hallgatott, gondolataiba elfelejtkezve nézett a lábai elé, a válaszon törte a fejét és segítenem kellett. — Úgy gondoltad, hogy szívesebben veled megyek, mert annyira szeretek gombát szedni? Csak hümmögött, úgy adta tudtomra, hogy igazat ad nekem. — Beszélj! — biztattam. Láttam rajta, hogy tépelődik, hogy nem tudja, hol is kezdje, miképen alakítsa a szavakat, a mondatot — Ha azt mondom... ha mondom, hogy menjünk játszani, nem jöttél volna velem, abban biztos vagyok. Mert soha sincsen időd, mindig csak az Íróasztalnál ülsz, amikor szabadságra jössz és olyan komolyan nézel rám, még anyácska sem mer hozzád szólni, olyan vagy, de a gomba, az erdei gomba... És kereste ismét a szót, amit mondania kellene, ami a legjobban talál, ami a leginkább kifejezi érzéseit, szándékát. — A gomba és az erdő, fiam, ezek a mi barátaink. Az erdőben ismét jól megértjük egymást, úgy, akárcsak régen. És megtaláljuk egymást. Azok a gombák hozták közelebb az apát gyermekéhez, melyek még itt sem voltak. De az emlékezés ereje kiolthatatlanul élt bennünk és magunk előtt láttuk az időket, mikor nem volt háború még és a szenvedés nem vert még elválasztó éket apa és gyermeke közé. Magunk előtt láttuk a tegnapot minden jókedvével, örömével, játékával, a boldog, ezerszínben pompázó, csodálatos, felejthetetlen erdőt, a virágos, napos nyári délutánokat. A kisfiú megáll az erdő tisztásán és látnia kell, hogy az ő édesapja nyugtalanul jár ide-oda, s nyugtalanul néz az erdőre, mintha minden körülötte nagy, hideg idegenség lenne, amiben nem találja meg a helyét. A kisfiú kiált és szól, elhaló, keserű torokkal, hogy a sírás is fojtogatja, aztán hangosan, hogy hallja az ő édesapja a hangját és odafigyeljen, még akkor is, amikor látja, hogy apja messzire kerülte el az ő kicsi életét. A kisfiú nem tudja érzéseit szavakba önteni, úgy elmondani, ahogy azt a szíve, lelke súgná, de az apja látja jól a lelkét és tudja minden gondolatát. Megfogja a fia kezét, magához húzza, s fák rügyeznek az erdőben, az idegen, rég nem látott erdőben, a madarak csicseregve nevetnek az ágak között, messziről valahonnan boldog éneksző hallatszik és az apa az életakaratot látja meg a fiú szemében, nem felejti el a tegnapot és élni akarja a holnapi életet. És ami a tegnap és a holnap között van, az egyedülséget a hosszú éjszakákban, a sok törődést, kint, szenvedést, a rettenetes szenvedést, amelyeket sohasem felejthet el ebben az életben, amelyekről a gyermek nem tud, ezeket a gyermek nem érti, de az apa akarja ezeket is. Mert gombák ismét nőnek az erdőben és a fák ismét kilombosodnak, még ha ezerszer is letépték és széttaposták büszke koronájukat. És a kopár mezők ismét benépesednek nedvdús füvekkel és illatos virágokkal, mert ismét minden meg kell, hogy találja a békét előbb-utóbb: a komoly szigorúságot a nevető jókedv, a sötét éjszakát a világos nappal aranyfénye fogja felváltani és az apák ismét meg fogják találni fiaikat és az emberek ismét megtalálják az embereket, mert máskép nem lehet, a jó Isten sem akarja, hogy máskép legyen ezen a földön, emberek! Este a kapunál várt minket az asszony. Hogy üres kézzel jövünk-e, kérdezte mosolyogva. De telitett szívvel, Így feleltük. Ez mindennél több. Fiamra néztem és értettük egymást, mint régi jóbarátok. moziműsorok! ÁRPÁD Filmszínház: A cigány. Főszerepben: Rózsahegyi Kálmán, Zimonyi Márta, Pataky Jenő, Adorján Éva. Vasárnap d. e.12-kor Matiné. CORVIN: Pofon az éjszakában, Muráti Lilivel. Színjáték minden előadáson! Új kezdési idő: 3, 5, 7 óra 10 perckor. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné. EGYETEM: Legény a gáton. Vasárnap d. e. 11-kor és d. u. fél 2-kor: Legény a gáton. ERDÉLY-mozgóképszínház: Nehéz apának lenni. Főszerepben: Páger Antal, Schner Erzsébet, Háry Mária, Makláry Zoltán, Mály Gerő, Vaszary Piri. Előadások kezdete: 3, 5, 7 órakor. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel matiné. MÁTYÁS KIRÁLY mozgó: Az igazi férfiak. Főszereplők: A svéd filmművészet legjobbjai. Új magyar és Ufa világhiradó. Előadások: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11 órakor. RÁKÓCZI-filmszínház műsora: Egy szív megáll. Fősz.: Karády Katalin, Uray Tivadar, Nagy István. D. e.. 11 órakor Matiné. Közkívánatra: Fala rossza.