Munkácsi Közlöny, 1936. január-június (3. évfolyam, 1-147. szám)

1936-06-06 / 129. szám

A vízbefúlt iskolásgyerek miatt a bíróság elé állítot­­tak 2 tanítónőt és egy tanítót 1952 június 22-én a nagydobro­­nyi pedagógiai kör kirándulást ren­dezett, amelyen 16 tanító és tanító­nő, 70 szülő és több mint 400 gyerek vett részt. A kir­­dulás alatt az egyik tanuló a 8 éves Székely Lász­­­ló a Tisza folyóhoz ment, ahol ha­lászni akart, de a hullámok elkap­ták és a folyóba sodorták, elmerült és csak egy hét múlva került elő a holtteste. Az ungvári államügyész­ség vád alá helyezte Doktor Irén tápszonyi, Báthory Irén eszenyi ta­nítónőket és Speck Gyula kisegítő tanítót, mert a vád szerint köteles­ségük lett volna felügyelni a gyere­kekre. A tárgyaláson a vádlottak azzal védekeztek, hogy az ilyen ki­rándulás alkalmával az összes taní­tók kötelesek felügyelni a gyerekek­re, de nem lehetett megakadályozni azt, hogy valamelyik gyerek el ne csatangoljon. A védők újabb tanuk be­idézését kérték, ezért a tárgyalást elriasztották. Több ezer főnyi közönség lesz a vasárnapi Rusj- Füleki TC döntőn A kárpátaljai sport történetében példa nélkül álló nagy érdeklődés előzi meg a holnap délután Légvá­ron, az SK Rusj domonyai úti sport­telepén lejátszásra kerülő SK Rusj ! —Füleki TC döntő mérkőzést, mely­nek győztese elnyeri a szlovenszkói bajnoki címét és mint ilyen résztvesz az államligába való bejutás selejtező mérkőzésein. Az első találkozás mint ismeretes az SK Rusj-ra nézve győ­zelemmel felérő döntetlen ered­ményt hozott, annak ellenére, hogy­­ a Rusj Füleken is megnyerhette vol­na a mérkőzést. A második találko­­­­zásra az SK Rusj erősen készült és­­ amennyiben Radik állapotában javu­­­lás állana be, úgy ugyanazzal a csa­pattal indulnak a második mérkőz­­zésre mely már az első mérkőzésen is megmutatta, hogy van szive küz­deni. A mérkőzést a prágai neves li­­gabiró, K­lesek vezeti, úgyhogy a mérkőzés zavartalan levezetése ga­rantálva van. A nagy mérkőzés előtt érdekes elsőmérkőzés is lesz, ugyanis az SK Rusj tartalékjai szem­bekerülnek a kárpátaljai szláv­ baj­nok SK Rusj Chust nagy formában levő csapatával, melyet sportkörök­ben a divíziós selejtező mérkőzések egyik legnagyobb favorijának te­kintenek. A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos jegyekről elő­vételben gondoskodni. Jegyelővétel a Palasnál. — Ma délután UAC—Csapi SE mérkőzés a CsSK sporttelepén. Ma délután negyed 6 órai kezdettel igen érdekes bajnoki mérkőzés lesz Ung­váron a CsSK flutter і sporttele­pén, amikoris a nagyformában levő НАС' a Csaipi SE átszervezett csapa­tával játsza le utolsó bajnoki mérkő­zését, melyet ha megnyer, a bajnok­ság második helyére kerül. A mér­kőzés előtt az UTE és az UKM3C ifjúsági csapatai játszanak. Olcsó helyárak. — Az uzshorodi Kereskedelmi gré­mium hivatalos közleményei: A Ke­reskedelmi grémium felhívja tagjait hogy multévi hátralékaikat, továb­bá az 1936 évi tagsági dijaikat pénz­­beszedőjének haladéktalanul kifi­zessék, minthogy a grémium már megkezdte működését és az Ipartör­vény értelmében az 1956 évre a fél évi tagsági dijak már esedékesek. Dr Szilágyi s. k. főnök.­­ A 82 éves Rosenberg Dávid fia cég Uzshorod jelenlegi helyiségéből átköltözik és ez alkalomból férfi- és női szövet, vászon és divatáruraktá­rát mélyen leszállított áron árusítja. Uzshorod, Rasin ucca 4. — Nagysikerű szinielőadás Csa­pon. A Csapi Sport Egylet agilis ve­zetősége Klein Sándor ügyvezető elnökkel az élen igen jól sikerült előadásban mutatta be a ,,Csere­gyerek“ című darabot, melyet a nagy sikerre való tekintettel ma es­te megismételnek. A darabban sze­replők közül kitűntek és dicséretet érdemelnek Szanyi Annuska, Bello­­vits Manci, Révész Eszti, ifj. Varga Gusztávné, Bellovits Margit, Molnár Margit, Седрак, Irén, Kun Lajos, Klein Sándor, Friedmann Miklós, Magyar Lajos, és Koji Sándor. Az előadást Klein Sándor rendezte, míg a zongoraikíséretet Klein Sán­­dorné látta el kitűnően. Az előadás szép anyagi és erkölcsi sikert jelen­tett a rendező egyesület részére. $/msj A vasárnapi záróra Ugye az uzshorodi kereske­delmi grémium vezető­sége előtt niszter kijelentette, hogy ő a vasár­napi teljes zárórát feleslegesnek tart­ja. Klein képviselő pedig megígérte, hogy a kereskedők és iparosok spe­ciális kívánságát a tervezet szer­kesztői respektálni fogják. Stern­­schusz Márkusz azt a kívánságát fe­jezte ki, hogy a grémium az akció­ban komolyan vegyen részt. A vá­lasztmány elhatározta, hogy az ak­cióban részt vesz és a deputációba egy tagot delegál. Az ipartársulattal történő tárgyalások lefolytatására K­lausman Andor, Rottman Jenő. R-0 legto­itikusabb veszélypillanatokban is váci Aladár és Ba­lázs Somát küld-megállják a helyüket, mert a lemezek ték ki, sima felületükkel olyan szorosan feküd­nek egymás felett, hogy szikrák, vagy A költségvetési bizottságba a rá- felcsapó lángok a tetőnek nem árthatnak, lasztmány Székely Pál, Kovács Alá- Az „ETERNIT“ nem ég. bár, Rosenbaum Sándor Havas Emil FEDDJE EZÉRT TETŐIT ASZBESZT­­Weisz Henrik, Mayer Dávid, Í­ód­, CEMENT „ETERNIT-FEDŐTABUKKAL. T­ , , ТГ ,1 1 . Információk, vételkényszer nélkül, bármely Hugo és Hausman Andor tagokat tetőfedőnél, továbbá „Eternit“ képviseletnél, delegálja, vagy közvelenül:­­ „ETERNIT“ ------ Praha II, Vodickova 20, vagy Sumperk. Az uzshorodi kereskedelmi grémi­um választmánya csütörtökön tar­totta meg első ülését Szilágyi Gyula dr elnöklete alatt. Az elnöki jelentés során dr Szi­lágyi felolvasta a jegyzői hivatal is­mert határozatát, amellyel a válasz­tás elleni fellebbezéseket elutasí­totta. A napirend első pontja a vasár­napi záróra ügyében való állásfogla­lás volt- Székely Pál ismertette az eddigi­­lépéseket, amelyeket az ipar­társulatok és Grémiumok Szövetsé­ge megtett. A veszély akut és, ko­moly. A vasárnap megtartandó tilta­kozó gyűlés mindent el fog követni, hogy a veszélyt elhárítsa. Eddig csak az agrár és iparospárt vétózta meg a szocialisták akcióját. A keres­kedelmi grémium feltéten csatlako­zása szükséges. Horák választmáyi tag ismerteti az iparospárt átiratát, amely a kö­vetkező : „Átiratunk azonnali elintézésében érdeklődtünk a kereskedelemügyi minisztériumban, annak hivatalos álláspontja iránt, a vasárnapi záróra kérdésében. Ott közölték velünk,­­hogy a minisztérium elvileg­ ellenzi e kérdés sablonos elintézését és az az álláspontja, hogy a vasár­napi munkaszünet kérdése, szi­gorúan a helyi viszonyoknak megfelelően, szabályoztassék. Ugyanott közölték velünk azt is, hogy tudomásuk szerint van ugyan a népjóléti minisztériumban egy tör­vényjavaslattervezet a teljes vasár­napi munkaszünet bevezetésére vo­natkozólag, azonban e törvényjavas­lattervezet mindezideig nem külde­tett át a kereskedelemügyi miniszté­­riumhoz véleménynyilvánítás, illet­ve állásfoglalás végett. Ez gyakor­latilag azt jelenti, hogy e kérdésben közvetlen veszély egyelőre nem fenyeget, mert egy ily­­en­legű törvényjavaslat tervezetnek, annak letárgyalása előtt különböző formalitásokon kell átmen­nie, ami meglehetősen hosszadalmas. A minisztériumhoz egyébként na­gyon sok tiltakozás futott be már ed­dig is e törvényjavaslat ellen, külö­nösen Szlovenszkó és P. Rusból, a­melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem igaz az, hogy a kereskede­lemügyi miniszter úr a teljes va­sárnapi munkaszünet bevezetése mellett lenne. Ily rágalmak min­den komoly alapot nélkülöznek. A kereskedelemügyi minisztérium keresztül fogja vinni azt az álláspont­ját ,hogy a különleges keletszloven­­szkói és podik­­rusi viszonyok respek­táltassanak, hisz nem lehet azt józanul kivárni, hogy az üzletek hetenként 2 napon át zárva legyenek.“ Az átirat felolvasása után Kovács Aladár szólalt fel, majd Havas fő­­szerkesztő Naijman miniszter és Klein Róbert képviselővel folytatott be­szélgetését ismertette. Najman mir t$*yі f Nem véletlen 3. oldal. Várni Melá UXIHOROV io m I O Ma és a következő napokon: Alpár Gitta a dal és ének királynője abban a szerepében, Ma és a következő napokon, amiben a világszínpadokon több, mint 500 forró este világ diadalát aratta: D U­­ A­R R Y STAN ÉS PAN -Fra diavolo Fenomenális megrendezést megjátszása és kiállítású film című rendkívül jóízű, őshumorral telített komédiája. . Premier ma.

Next