Munkás Ujság, 1920 (2. évfolyam, 18-23. szám)

1920-11-12 / 18. szám

A PRIKARPATSKA-RUSI NEMZETKÖZI SZÖGI HIVATALOS LAPJA. II. évfolyam. Uzhorod (Ungvár), 1020. november hó 12. 18. szám Előfizetési árak: Egész évre 3 К 40 f. I Negyedévre . 9 К 60 f. Félévre . 1 К­­ 20 і­­ Egy hónapra . З К 20 f. Égés szám ára 80 fillér. Kiadótulajdonos : Ij RUSINSKOI NEMZETKÖZI SZOCIALISTA párt Megjelenik hetenként pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Uzhorov (Ungvár), Széchenyi-tér 39. szám. Kéziratokat nem adunk vissza.­ ­ sz Évforduló. November hetedikén volt hároméves évfordulója az orosz tanácsköztársaság ki­kiáltásának. Három eszten­deje annak, hogy az orosz munkásság harcban áll az egész világ kapitalista érdek­­szövetségével. Letörhetetlenül vívja azt a gigászi harcot, amelynek célja: lerakni a dolgozók társadalmának a létalapjait. A képzeletünkben egy hatal­mas munkás alakjának a kör­vonalai bontakoznak ki. Az egyik kezében fegyvert szo­rongat, a másikban az alkotó szerszámot tartja. Egyszerre verekszik és egyszerre dol­gozik. És nincs vége sem a harcnak, sem a munkának. A mesebeli sárkányfejek újra és újra kinőnek. Nincs nyugalom és nincs megállás. És a munkás áll rendületlenül. Meg-meginog a csapások alatt, de újult erőre kap. A hosszú elnyomatás és a kancsuka alatt megedződött forradalmi akarattal szemben nincsen eredmény. Oroszország még néhány esztendővel ezelőtt mint az elnyomatás rendszerének eu­rópai védője élt a köztudat­ban. A cári hatalom félelme­tes mumusa terpeszkedett rá, mint gátló momentum min­den fejlődniakarásra. És bent Oroszországban a feltörekvő proletárenergiák levezetésére a szibériai ólombányák és a legborzalmasabb börtönök szolgáltak. És ma, mennyivel mást jelent ez a szó: Oroszország. Az elnyomott, ezerszer letiport és véresre korbácsolt muzsik öntudatos emberré nemesült a szenvedések alatt. Harcol, dolgozik és szenved aша is, hogy megalkossa a dolgozók világát, hogy reális valósággá érlelje a marxi gondolatok megváltó igazságait. Három esztendeje folyik ez a küzdelem. A világháború, a kapitalista világrendnek ez a grandiózus öngyilkossága hozta létre az első szocialista államot, az orosz tanácsköz­társaságot. A győztes államok nagy osztozkodásánál Orosz­ország nem kért semmit. Nem is zavarta senki cirku­­lusait. Akármilyen nehezen, de mégis kezdenek kibékülni egymással, amíg újabb kapi­talista érdek-összeütközések ismét össze nem veszítik őket. Van egy ország azonban, amelyikkel semmiképen sem akarnak kibékülni. Van egy ország, amely ellen ma is háborút viselnek. Nyíltan, fegyveresen is, ha kell.A gaz­dasági háborút is, ha lehet. Ezzel nem akarnak békülni. Ezt, csak ezt szeretnék el­tiporni. Csak ez zavarja m­eg a győzelem habzsoló örömeit. Nem hagyják élni. Hol innen, hol on­nan küldenek rá csapatokat Hát, miért? Azért, mert ennek az ország­nak nyugodt fejlődése na­gyobb veszedelmet rejt magá­ban, mint bármelyik más ország háborús készülődése. Nem szabad tűrni, hogy a proletariátus országa meg­épüljön. Nem szabad, hogy élő bizonyítéka keletkezzék annak, hogy a szocialista államrend nemcsak lehetsé­ges, hanem egyetlen lehető­sége a békés és boldog fej­lődésnek, a tömegek emberi életének. Nem szabad meg­engedni, hogy a világ prole­tariátusa ebből a példából tanuljon, mert ez mindenütt a kapitalisták kizsákmányoló, here uralmának a végét jelentené. Akármilyen nehézségek árán is, de az orosz testvérek alkotó munkája folyik. Min­den hazugsággal és rágalom­mal szemben itt a tény: háromesztendős az orosz szovjet. Egyszer végre mégis csak meg fogja unni a világ proletariátusa, hogy a mai közönnyel nézze az oroszok harcát. Egyszer végre mégis csak tettekben nyilvánuló tevékenységre fog átváltódni a mai érzelmi szolidaritás. Ez a segítség bármikor jön is, úgyis későn jön, de el kell jönnie. November hetedikét a világ proletariátusának csak tettek­kel van joga ünnepelni. — jednota vagy Unió? A vasutas elvtársak két szervezete ez. Az előbbi a mérsékelt, jó fiuk egyesülete, az utóbbiban pedig a gerinces, harcos vasutas elvtársak tömörülnek. A még le nem csatlakozottak között­ most folyik az agitáció. Csakhogy nagyon furcsa eszközökkel. A­­magasrangú főtisztviselők min­den eszközzel a Jednota érdeké­ben dolgoznak. A hozzájuk csat­lakozni nem akaró vasutas elv­­társakat csendőrökkel zaklatják, feljelentésekkel molesztálják.­­ Ha a Jednota érdekében csend­őrökkel kell dolgozni, ez a leg­jobb agitáció az Unió javára. * Gondo­kozzunk! Mennyi hazugság hangzott már el a polgári sajtóban arról, hogy vége van az orosz proletár­uralomnak ! hányszor ölték már meg Lenint és Trockijt! Hány­szor győztek már az ellenforra­dalmi csapatok­ A redakciókban és más hazugsággyárakban ké­szült győzelmet és merényletek helyett az igazság az, hogy az oroszok jubiláltak. A tényállás az, hogy az egész világ proleta­riátusa ünnepnappá avatja a há­rom éves évforduót. Persze, nehéz megérteni, hogy­ miért nem bukik meg az orosz tanácsköztársaság. A világháború után „békés vi­­s­­z­onylatra“ áttért államok, ш,­ milyen nehezen konszolidálódnak. Háborút sem visenek és, mégsem bírnak magukhoz térni. És itt van egy ország, magára van utalva, a maga gazdasági erejéből győzel­mes haverukat visel, fejleszti az iparát, javítja a közlekedését, ha­talmas kultúrprogrammot valósít meg. Hát ez érthetetlen. De csak annak, aki nincs tisztában a kapi­talizmus és szocializmus közti különbséggel. Amott a kapitalista termelési anarchia, itt az egységes rend és irányítás, amott a kapi­talizmus rabláncaiba fogott bér­munkások, itt az öntudatos szo­cialista dolgozói és építői az új világrendnek. Itt a magyarázat és ezért felesleges minden hazudo­­zás. A halódó kapitalizmus csak hazugság-csatát vívhat eredmé­nyesen az életrekelő szocializ­mussal szemben. Bomladozik a magyar betyár-­­ uralom. Minden jel arra mutat, hogy rövidesen felszámol Horthy társasága, mint bűnszövetkezet. Ez lesz a légi­salárdabb bukás. Az akit a néhány összerablott millió, avpassz.­va sok ezer ártat­lanul halálra kíntott munkás irtó­zatos halála. A béke ratifikálása azt jelenti, hogy le kell szerelni a tiszti betyárhadat, a leszereléssel pedig megszűnik a rémuralom fenntartásának minden lehetősége. A fehér terrorral szemben a vörös terrort szokták felhozni mint er­kölcsi indokolást. Csakhogy míg az első azt­ a célt szolgálja, hogy néhány élősdinek munkanélküli megélhetését biztosítsa, az utóbbi a dolgozók társadalmának kiépí­tési eszköze. Az előbbi egyes ki­váltságos egyének uralmának biz­tosítására irányuló törekvés, az utóbbi az osztályuralom megszün­tetésének elkerülhetetlen mód­szere. Az előbbinél elkerülhetetlen az örök lázadás és alkalmazásának állandó fokozásával lehet csak ideig-óráig boldogulni. Az utób­binak foka és mértéke az ellen­­érzésű tömegek belátásának és felvilágosodásának növekedésével állandóan csökkenő irányzatot mutat. Az előbbi erkölcstelen is, mert egyéni célokat szolgál, tehát pusztulnia kell. Horthyékon is be­telik a sors, ha nem is abban az értelemben, ahogy mi szeretnénk. Egyelőre csak azért örülünk, hogy az ártatlanul bebörtönzöttek talán nemsokára szabad levegőt szívnak. A pécsi ellenkormányt is csak ebből a nézőpontból látjuk Poigán kormányzat ez is, ez egé­szen bizonyos, hogy becsülete­sebb, mint a mai. Ha jövetele csak annyi eredményt jelent is, hogy megszűnik a heréső­kés uralma, ám jöjjön. A végső, a­z igaz meg­oldást úgysem ez hozza. Az igazi börtönajtók kulcsai nem az ő kezükben zörögnek. #vv3 Lapunk m­a, száma 4 oldal.

Next