Munkás Ujság, 1922 (4. évfolyam, 16. szám)

1922-06-25 / 16. szám

Nincs megállás! — Kizárják a szocializmust. — Szemünk előtt folynak le a meg­jósolt események. A burzsoázia önmagában nem tudna megküz­deni a munkássággal, ezért mun­kásárulókra bízza a saját védelmét. A munkásárulók a kapitalizmus kézcsókoló bérenceivé sülyednek, mert a lejtőn nincs megállás és aki a szocializmus forradalmi tanaival meghasonlott, annak az államhatalom és nagytőke puha ölében harcolni kell a szocializmus megvalósításáért küzdő munkás­sággal, hiszen azért fizetik. Kezdetben volt a szociáldemok­rácia, terve a Marx tanaiból kiáradó forradalmi tűzzel. A tőke úgy bánt akkora szociáldemokratákkal,mint ma a kommunistákkal. Később sikerült az eszme zászlóvivőit megpuhítani, az eszmét hamis vágányra téríteni. És akkor jött a kommunista párt, mely ellen a tőke felsorakoztatta a fehér terrort, csendőrséget,és, a 11 internacionálé párt- és szakszervezeteit. A tőke dörzsölte szőrös kezeit és nyu­godtan letette sorsát az am­ster­­dami sárgák kezébe, tudta, hogy a szakszervezeti központok kiér­demesült uraira nézve élet-halál kérdés a burzsoázia alátámasztása. A szakszervezetek álmos életét azonban a szenvedő munkásság ellenállhatatlan rohama kellemet­lenül felzavarta. A szakszervezeti volt és leendő miniszterek kétség­­beesetten nézték hosszú ideig, hogy egyre több szakma tesz hitvallást a III. internacionálé mel­lett és egyre fogy az engedelmes birkanyáj. A prágai gyászvitézek félénken lapulva nézték egy ideig a vetésüket csapkodó jégesőt, remélve, hogy kegyes pártfogóik nem veszik észre a bajt. A tőkések azonban rájuk reccsentettek, mire a sárga társaság kétségbeesésében utánozta az egyszeri embert, aki jégveréskor cséphadaróval segí­tett a jó istennek és megüzente, hogy a kommunistákat kizárja a szakszervezeti kötelékből. Hát csak rajta! Rövidesen észre­­vehetik,hogy a nyájuk úgy elolvad, mint a tavaszi hó. A ruszinszkói munkásság túl­nyomó részét nem érdekli ez a merénylet, mert a vegyi-, építő- és földmunkás-szövetségek kom­munista kezekben vannak. Vas­munkás elvtársainkban lesz annyi önérzet, hogy megköszönik a ásások sztrájkjának elárulását és­­ most már szervesen egy betör­ött vörös szakszervezetek erejére ámaszkodnak. Néhány lepénzelt árásó talán akad, de a vasmun­kásság zöme kitart meggyőződése mellett és három hónapon belül közgyűlést követel, mely új gerin­­cs vezetőséget fog választani, kizárt famunkások pedig érezni fgják a munkásság meleg szal­­­orítását. Julius másodikán csattanós feleletet kapnak az árulók Ruttkán. Csehországi elvtársaink is fel­készültek teljesen.Tagerle és társai hiába akarják a szocializmus for­radalmi erejét kizárni, lobog az a kizsarolt munkásság vérében és végre-valahára itt is megszü­letik a vörös szakszervezetekben élő, el nem gáncsolható igazi munkás szolidaritás. Hrusován. Ismeretes, hogy Hrusova ru­szin népétől el akarták venni az erdőt, melyet a község régesrég megvett és kifizetett. A nép igazsága tudatában ellenszegült és a csendőrszuronyok nyomán ruszin vér ömlött. A­ hrusovai eset a nemzet­gyűlést is lázba hozta. Minthogy pedig heteken át ostromállapot van Hrusován és senkit oda nem engednek, a tényállás megállapí­tása végett f. hó 15-én Kunst Róbert képviselő elvtárs pártunk parlamenti klubja megbízásából Seidher ruszinszkói kerületi párt­titkár elvtárssal Hrusovára utazott. A kis községben embert alig látni, mert a csendőrség a nagy­­bocskói főszolgabíró parancsára megtiltotta, hogy csak 2­3 em­ber is együtt mutatkozzék az utcán. Ezen tilalom még asszo­nyokra és gyermekekre is kiter­jed. A községben mindenki szo­morú, az asszonyok csendesen zokognak, mert férjeiket, fiaikat vagy börtönbe vetették, vagy az erdőkben bujkálnak az őket ül­döző csendőrség elöl. Még csak a gyermekek sem mernek egy hangos szót szólani. Elvtársaink alig, hogy beléptek a letartóztatásban levő Bodnár Iván elvtárs házába, már­is két csendőr jelent meg és igazolásra szólította fel őket, majd közöl­ték velük a csendőrök, hogy a községben mindennemű gyűlés ,,kihallgatás“ vagy ,,nyomozás“ felső parancsra meg van tiltva és ezért nyomban hagyják el a községet. Miután Kunst elvtárs írásban követelte ezen felsőbb utasítást, a csendőr-őrmester úr szigorú parancsát odamódosította, hogy beszélgetéseket megenged, de csak egy csendőr jelenlétében. Minthogy Kunst elvtárs ezt is írásban kérte, a csendőr urak jobbnak látták elkullogni és elv­társainkat tovább nem zaklatni. Nehezen lehetett csak a véreng­zés szemtanúit és lábbadozó sebesültjeit Bodnár elvtárs házá­hoz összehívni, mert annyira ter­ror alatt áll a lakosság, hogy házaiból sem mer kibújni. Az egybegyűltek, főkép asszonyok, aggastyánok és gyermekek, egy­behangzóan elmondják, hogy múlt hó 31 én reggel 8­­óra kö­rül kb. 24 csendőr jelent meg a községben és a finánclaktanya udvarán helyezkedett el. Ezen finánclaktanya valamikor a ma­gyar erdőkincstár tulajdonát ké­pezte és azt a község határában levő erdővel együtt vásárolták meg a hrusovaik a kincstártól. A csendőrosztag most azért jött, hogy az épületet, mely a hruso­­vaiaktól elvett erdő tartozéka, megszállja és formálisan a kincs­tár birtokába adja. A kérdéses időben a férfiak nagyobbrészt távol a községtől dolgoztak, csak az asszonyok, gyerekek és öre­gek voltak odahaza. Csodálkozva bámulták a több oldalról bevo­­nuló csendőröket, mert azt sem tudták, hogy minek köszönhetik a megtisztelő látogatást. Mintegy 40—50 asszony és gyermek ácsoroghatott bámészkodva az épület körül, mikor 9 óra tájban a nagybocskói főszolgabíró oda­érkezett és nyomban kiadta a parancsot, hogy a „bolsevik ban­dát“ könyörtelenül szét kell verni. Anélkül, hogy valaki szétosztásra szólította volna fel, vagy figyel­meztette volna a tömegét, a csen­dőrség szuronyt szegezve neki­rontott az asszonyoknak és gye­reké­nek; aki nem tudott idejében menekülni, azt szuronnyal meg­szűrték vagy a puskatussal agyba­­főbe verték. A hős csendőrök, miután a csatát így megnyerték, és a „bolsevik bandát“ megfuta­mították, úgy látszik, ki akarták aknázni győzelmüket és végig­­száguldottak a falu utcáin, akit csak találtak, agyba-főbe vertek, sőt még egyesek a házakba is berohantak és megkínozták az elbújt embereket. A szerencsétlenek sorra muto­gatták elvtársainknak a csendőrök brutalitásának nyomait, a most már hegyedő szuronysebeket és kékre vert testüket. Macola Iván hasán hegyedő szuronyseb, or­vosi kezelésben nem részesült. Bodnár Mária egész testét a pus­katusok sötétlila nyomai borítják el, melyeket azért kapott, mert az utcán szuronysebtől vérző Cirik Annát be akarta kötözni. Cirik Anna bottal sántikálva jött el, mert térde alatt­­még ott tátong a szu­ronyseb. Özvegy Cirikné, szül. Spilka Anna 65 éves öregasszonyt lakásán verték a csendőrök pus­katussal, teste tele van kék nyo­mokkal. Az öreg­asszony most éhezik, mert egyetlen kenyérkereső fia az erdőben bujkál. Mesik Mik­­lósné harmadnapja feküdt gyer­mekágyban, mikor a csendőrség hozzájuk behatolt, az elverések láttára idegsokkot kapott és azóta önkívületi állapotban van. Szenen Istvánná 60 éves öreg asszonyt, mikor az utcán hazafelé ment, egy csendőr szuronnyal combon szúrta. Polovka Vaszily, ki az első napokban az erdőben bujkált, később Prágába utazott, hogy képviselő-klubunkat tájékoztassa a hrusovai esetről. Közben 12 éves hasonnevű kis­fiát, miközben a marhát legeltette, két csendőr a helyszínen vallatóra fogta, ösz­szeláncolták két kezét, a láncnál fogva a magasba húzták, ütötték­­verték, mert nem tudta megmon­dani, hogy hol van édesapja. Számtalan ily esetet lehetne fel­sorolni, a faluban úgyszólván minden asszonyt és gyermeket a csendőrök vagy megsebesítet­tek vagy elvertek. A kormányzóság természetesen a szokott módon lefolytatta a vizsgálatot, vagyis kiszállt pár hivatalnok és meghallgatta a ked­vező jelentéseket. Ezek alapján Cerny belügyminiszter úr meg­alapította, hogy Hrusován min­den rendben van, csak néhány csendőrt bántalmazott a lakosság lány­a sagá­t ­- 3. Zі. A CSEHSZLOVÁKORSZÁGI KOMMUNISTA PÁRT RUSZINSZKÓI KERÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE IV. évfolyam. Ujhorod (Ungvár), 1922. junius hó 25. 16. szám. Pro subvertee­­ 400.000. Nem utazunk szenzációkban és bár régóta meg van a magunk véleménye arról a munkáspártról, mely itt Ruszinszkóban a burzso­ázia oltalma alatt, de munkásság nélkül meg akarja bontani az egy­séges proletártábort, lehetőleg kerültük a ruszin vagy független, vagy már nem is ismerjük ki ma­gunkat, miféle szociáldemokrata párttal való mindenféle polémiát. Az egy napos általános sztrájk érdekében megtettük azt is, hogy bevontuk ezt a pártvezetőséget a tárgyalásokba, mert bár nincsenek tömegeik és saját vallomásuk sze­rint csak a bástyaházai 50—60 munkást, esetleg pedig az uzho­­rodi villamostelepet tudják leállí­tani, mégis bebizonyítottuk, hogy az egységes proletárfrontot ko­molyan vesszük. Természetesen illetékes helyen megakadályozták azt, hogy a szoc.­dem­ párt a burzsoáziának kelle­metlenséget szerezzen és termé­szetesen a szoc. dem. párt ezúttal is elárulta a munkásságot. Bizonyos az is, hogy minden ruszinszkói gyár, minden nagyobb ipartelep és a teljes földmunkásság kitart pártunk mellett rendületlenül és a szoc. dem.-eknek sem Szoly­­ván, sem Aknaszlatinán, Bocskón, Perecsenyben, Dolhán, Zábrogyon stb. nincs szervezetük, a városok­ban, néhány nyomdász kivételével nincs hívük, nincs egy szakszer­vezetük sem és nyugodtan állít­hatjuk, hogy nincs annyi párt­adójuk, amennyiből egy központot vagy titkárságot fentarthatnának. Hogy mégis van két nagy és drága újságuk, egy csomó jól kiöltözködött és jól élő agitátoruk és titkárjuk, az — — — termé­szetes. Lehet, hogy kapnak a cseh­szlovák szoc. dem. párttól, — ámbár nincsenek oda sem lecsat­lakozva. Ha kapnak, rendben van, az a szoc. dem. párt ügye, ehhez semmi közünk. Azonban, ami most következik, ahhoz már sok köze van a mun­kásságnak .

Next