Munkás Ujság, 1935 (17. évfolyam, 10-23. szám)

1935-03-06 / 10. szám

­b­ tepajev az orosz forradalmi hős , ősz bolsevik párt forrradalmi oíialmát a proletariátusnak az »ősi világot megváltó erejébe vetett ■ndfhetetlen hite éltette. Az impe­­alizimus a polgári társadalom végső ratin formája, olyan kátyúba vezet­­■ be az egész emberiséget, amelyből polgári társadalom nem tud kivé­de­dni. Legfeljebb a háborút. Ez mi a vezető út, de mégis elkerülhe­ti en is odavezet minden imperiális­­i uralom. A kivezető utat csakis a proletari­­tás tudja megtalálni, mert az ő ural­ma véget vet minden kizsákmányo­­lsnak, egységes, mindent összefogl­sló terv szerint szervezi meg a ter­elést és a termelt javak elosztását, gy­szer­re véget vet tehát mindenféle áború lehetőségének. A bolsevikiek rendíthetetlenül hit­­ek abban, hogy a proletariátus való­an képes lesz ezt a feladatát teljesü­lni. Hittek abban, hogy a proletari­­tus a szegény parasztság segítségév­­el nemcsak, hogy át tudja venni ármelyik országban az uralmat, hn­em hittek abban is, hogy a proletar rátus és szegény parasztság legönto­­ntosabb elemeiből elegendő embert­udnak állítani az ország kormányzá­­shoz, ügyeinek viteléhez és a fo­rrd­­alom vívmányainak védelmére a kül - és belső ellenségek légiói ellen. A Világ különböző szocdem pártjai­­ól ez a proletariátus felülmúlhatat­­m erejébe vetett hit is hiányzott és ■egrettentek attól a gondolattól, úgy még ott is, ahol a hatalom a vi­lágháború szerencsétlen vége után úgyszólván az ölükbe hullt, a politi­kai hatalmat magukhoz ragadták, in­kább magukra vállalták a polgári tár­sadalom orvosa szerepét, csak hogy lábra segítsék a háborúban elesett burzsoáziát. A történelem azonban a bolseviki­­eknek adott igazat. Az orosz bolsevi­kiek a gazdaságilag és minden egyéb tekintetben legelmaradottabb Orosz­országban küzdötték ki a proletár­­diktatúrát. És ebben a kulturálisan is annyira elmaradt országban is tud­­ák a bolsevikiek a proletariátus és szegény parasztság soraiból az pr­­olitikai, gazdasági és katonai éhez szükséges embereket oda az élre. S ez mit jelentett, csak akkor elképzelni, ha figyelembe is, hogy a világ egyhatodrész- terü­letű és akkor 150 millió né­­■jengű Oroszországban az 1917. évi februári u. n. Kerensky -forradalom idején a bolsevik­ pártnak nem volt 50.000-nél nagyobb taglétszáma és hogy ez a taglétszám az októberi for­radalmat közvetlenül megelőző hó­napokban körülbelül­­200.000 ember­re szökött. Ezzel a 200.000 emberrel vette át a bolsevikiek pártja a rette­netes nagy birodalom kormányzásá­nak irányítását. És még­hozzá a vi­lágháború és a két forradalom által teljesen tönkretett állapotban. Az ösz­szes polgári pártoknak, beleszámítva :­ mensevik szociáldemokratákat és kispolgári szociálforradalmárokat, életre-halálra menő ellenállása, az őlsz intelligenciának legkíméletle­­s zabotázs-akciója folyt. Az ősz­ig­ hivatalnokok, orvosok, mér­­.-, vasúti és póistahivatalnokok, . fr. -osok, gyári s ipari hivatalnokok, banktisztviselők stb. nyílt ellenállása és szabotázsa. Katonaságról, csend­őrségről, rendőrségről stb. nem is kell beszélni, mert magától értetődik, hogy annak úgyszólván minden egyes tisztje nyíltan szembefordult a prole­tárdiktatúrával. És mégis a proletariátusban és szegény parasztságban volt annyi ős­erő, hogy minden fontos helyre tu­dott megfelelő embert állítani a saját soraiból, hogy meg tudta törni az el­lene összefogott összes ellenségei­nek ellenállását, hogy az összes kül­­belső ellenségeivel és a­­külföldi utaimnak intervenciós seregeivel foly­­tott harcok során is egy hatalmas мат gépezetet, egy mindent össze­­fogó gazdasági szervezetet és egy a külső ellenségnek és a belső ellen­­forradalomnak minden támadását si­keresen visszaverő Vörös Hadsereget tudott teremteni. És éppen ebben a Vörös Hadsereg­ben látszott meg legjobban, hogy milyen nagyszerű embereket tud fel­mutatni a felszabadulásáért küzdő proletariátus és szegény parasztság. Embereket, akik nem járták végig a katonai iskolákat, akik a cári Orosz­ország vereséget szenvedett hadsere­gében egészen alárendelt szerepet ját­szottak, talán csak őrmesterségig tud­ták vinni, sőt sokszor még csak nem s­­zolgáltak a katonaságnál, mégis a­­­örös Hadsereg vezetésében a legfe­­elősebb vezető helyeken a legfénye­sebb győzelmeket aratták. Ezek­ közül a vörös katonai pa­­racsnokok közül is egyike a legkivá­lóbbaknak volt az oly tragikus véget ért Csapajev. A szamarai kormány­­z­óságbel­i parasztfiú, aki a cári had­seregben őrmester volt. Amikor a csehszlovák légionáriusok 1918-ban elfoglalták egész Szibériát és az euró­pai Oroszországnak is egy jó részét. Í Az elfoglalt és a további inváziótól legközvetlenebbül fenyegetett vidé­kek parasztsága önként alakított par­tizán csapatokat, amelyek eleinte a saját szakállukra küzdöttek a fehé­rek ellen. Egy ilyen partizán csapat vezére volt Csapajev. Ez a csapat az utolsó száz emberig szamarai kor­mányzóságbeli parasztokból állott, parancsnokok, vörös katonák, komi­szárok egyaránt. És amikor az újon­nan alakított Vörös Hadsereg a fehé­rek elleni támadásba ment át, ez a támadás éppen a szamarai és veli szomszédos száraz­ovi kormányzóság­ban kezdődött, a felszabadított fal­vakban a parasztok tömegesen csat­lakoztak a Csapajev csapatához amely végül két ezredre nőtt fel, később annyira híressé vált Csapajev brigádja. Ez a két ezred az Első Pu­­gacsevi és Második Sztenka Razin ezred volt. A kis partizán csapat élén saját szakállára küzdő Csapajevből bámu­latosan rövid időn belül a legkitű­nőbb dandárparancsnok lett. Nála a személyes bátorság és vitézség első­rangú szervező erővel, határtalan munkaképességgel és igazi veleszüle­tett katonai talentummal párosult. Az ütközetek alatt az előzetesen a legapróbb fészetekig és a legbehatób­ban áttanulmányozott katonai térké­pek és a saját maga által a helyszínen nyert tapasztalatok alapján közvet­lenül maga előtt látta az ütközet te­repét, minden dombot, halmot, pata­kot és minden kiemelkedőbb pontot maga előtt látott, ismerte brigádja minden századának parancsnokát, annak képességeit, tudta, hogy mit lehet reá bízni és mit nem, ismert minden gépfegyverparancsnokot úgy, hogy az ütközet során a telefonnál állva az egyes jelentések vétele után mindjárt maga mondta telefonba, hogy kit hová kell küldeni, hova kell ezt, vagy amazt a gépfegyvert állíta­ni, az egész brigádot az egész ütközet alatt a saját kezében tartotta. Az a hír járt felőle, hogy az ő bri­gádját soha meg nem verték, hogy ez mennyire felel meg a valóságnak, azt nehéz ellenőrizni, annyi bizonyos, hogy a Vörös Hadseregnek a fehérek elleni felszabadító harcában a Csapa­jev brigádot mindig a legveszélyezet­­tebb helyekre küldték. Ott láttuk a Csapajev ezredeket Szamara elfogla­lásánál, Uralszk felmentésénél és az orenbü­rgi és uralszki kozákok elleni elkeseredett és nehéz harcokban 1918 ban és 1919 elején mindenütt a leg­nehezebb k­ü­z­del­m­ekbe­n. 1919-ben azután egy hadosztály ve­zetését bízták Csapajevre. A hadosz­tályhoz tartozott eddigi brigádja, de többi ezredes is azelőtt partizán csa­patokból alakult parasztezredek vol­tak, majdnem kizárólag parasztokból kikerült parancsnokokkal. Ennek a híres u. n. 25-ik hadosztálynak az élén volt egészen tragikusan bekövet­kezett haláláig. A hadosztály vezetésénél azonban époly fényesen érvényesítette hadve­­zéri tehetségeit, mint a brigádnál és ép úgy, mint régebben a Csapajev bri­gádot, úgy most a Csapajev hadosz­tályt küldték a legveszedelmesebb he­lyekre, a legnehezebb ütközetekbe. És a Vörös Hadsereg vezetősége so­hasem csalatkozott Csapajevben és soha se volt oka arra, hogy megbán­ja azt, hogy az egykori őrmesterre egy egész hadosztály vezetését bízta. Az orosz forradalom azonban tö­megesen tud felmutatni ilyen Csapa­jev féle őstehetségeket. Az ország ve­zetésében, a politikai és gazdasági élet szervezésében, a felépítő munká­ban és a katonai védelem terén ren­geteg kiváló erő bukkant fel és fejlő­dött naggyá, akik minden iskolai elő­képzettség nélkül csak velü­k született rátermettségükkel a legnehezebb vi­szonyok között a legjobban állották meg helyüket. A proletariátusnak felszabadulásá­ért folytatott harcában mindenütt fel­bukkannak majd ilyen ősitehetségek, a harc felszínre kergeti majd a pro­­letaritásban szunnyadó erőket, me­lyek világrengető hatalmaknak bi­zonyulnak abban a harcban, amit a proletariátus a dolgozó parasztsággal szövetségben folytat a világ megvál­tásáért. Csapajev emlékét már világhíres szovjetfilm is megörökíti, melyet re­mélhetőleg Kárpátalján is végignéz­hetünk. De a Csapajevek igazi em­lékműve az, amit alkottak a Kom­munista Párt vezetésével, a világ for­radalmi dolgozói támogatásával­ is had­! Idái MUNKÁS ÚJSÁG Fiatal dolgozók itt és ott! Fiatal dolgozó levele az ungvári margaringyárból­ ­5 hónapja dolgozom az ételzsírgyár­ban. Órabérem 2 be, de 6 hónap alatt csak 580 hé-t kerestem. Miért? A kapitalista racionalizáció, a kapita­lista gazdaság krízisének, a munka­nélküliségnek folyománya ez, hogy kihagyásosan dolgozunk. Kellene ételzsír elég a sok éhes gyomornak, lenne is miből csinálni, lenne elég munkáskéz hozzá. Nem is lenne elég annyi ételzsírgyár, amennyi most van. Dehát kapitalista rendszerben élünk és koplalnunk kell. 25 éves va­gyok. Még soha nem voltam olyan helyzetben, hogy rendesen élhessek. Ami a kulturális fejlődésemet illeti, erről is csak a Kommunista Párt gon­doskodik. Én 2 Ke órabért kapok, de az ifjú dolgozó munkástársnőim 1 —1.20 Ke órabérért robotolnak. És jónéhányakra még a család eltartá­sa is hárul. A gyárban fogyasztjuk el ebédün­ket, ami száraz kenyér, néha tea hoz­zá. De az igazgatósági tagok milliós profitot vágnak zsebre. Azt mondják az igazgató urak, hogy hiszen a kü­lönbség nem is olyan nagy. Mindösz­­sze annyi, hogy míg mi száraz kenye­ret eszünk, addig az ő gyermekeik vajaskenyeret esznek. Csakhogy ne­künk a fizetésből jut-e elég száraz kenyér? És az ő gyermekeik bizony nemcsak vajaskenyéren élnek. Csak rájuk kell nézni és akkor már gondol­hatjuk, hogy mivel hizlalják őket. Máshol dolgozó ifjú testvéreim hely­zete szintén keserű. Havi 100 koroná­ért is gürcölnek naponta éhesen, ron­gyosan. Mi a jövőd ifjú dolgozó ebben a ka­pitalista pokolban? a régi szokásokat tartották. Csak 1925-ben tehettem le azt. 1926-ban megtanultam írni és olvasni. Ma együtt dolgozunk a gyárban orosz lá­nyokkal s nem léteznek már nemze­tiségi ellentétek köztünk, mint az a cárizmus alatt volt. Ali kölcsönösen segítünk egymásnak a munkában s közösen tanulunk. Én most havonta 80 Rubelt keresek. Ma férjet is egyedül választhatunk magunknak, ami azelőtt nem lehetett Szüleink vagy eladtak bennünket, vagy olyan emberhez kényszerítet­tek, aki nem tetszett nekünk. Mind­ezeknek ma már befellegzett s mi egyformán, egyenlő jogokkal tanu­lunk és dolgozunk más nemzetiségű munkástársnőinkkel. A mi ifjúmunkás otthonunk (Ifjúmunkás levél a­­Szovjetúnióból.) A »Lenin-rayon« egyik új munkás­telepén Bakuban, a petróleum-város­ban, egy háromemeletes házban van a mi ifjú­ otthonunk. Hetvenhárman lakunk itt együtt, igazi nemzetközi­ségben: török, örmény és középorosz­országi ifjúmunkások. Valamennyien a legjobb egyetértésben élünk itt, mert közös célunk a szocializmus építése. Ezelőtt 50-e­n laktunk együtt egy barakban, most kényelmes két személyes szobáink vannak. A ház az üzem tulajdona s mi ingyen la­kunk benne. Ügyes-bajos dolgainkat egyedül intézzük, havonta házérte­kezletet tartunk, saját újságunk van. Igazi stramm fiúk vannak itt együtt. Mind sportol. Étkezésre napi І.80 Rubelt fizetünk. Hogy kijövünk-e a béreinkből, kérditek? Ez már nálunk annak, aki rendesen dolgozik, nem jelent kérdést. Én ezelőtt egy cirkusz­ban dolgoztam, most tornatanár va­gyok s havonként, télen, amikor több az elfoglaltságom 600, nyáron pedig 300 Rubelt kapok. Mindenesetre leg­kevesebb 100 Rubelt havonta félrete­­­­hetek belőle. Most egy kerékpárra gyűjtök. Nemzeti gyűlölet nélkül (Rhilova török ifjúmunkásnő levele.) Nekünk, mint idegen nemzethez tartozóknak a cárizmus alatt nem szabad volt iskolába járnunk, de le-­­hetőségünk sem volt hozzá, mert csak néhány orosz iskola volt. Még 1921-ben, a forradalom után is fáty­­­­lat kellett hordanunk, mert szüleink II. szám. A marómester 1924-ben 16 éves koromban kezd­tem tanulni. Az első évben havi 45 Rubelem volt, mely később 150-ig emelkedett. Ahogy kitanultam, mint lakatos kaptam munkát s 150 Rubelt kerestem. 1929-ben bevonultam a vö­rös hadseregbe, ahol tűzmester let­tem. Szolgálati időm leteltével a gyá­runk visszakért, mivel hiány volt ma­rókban. Most mint marómester dolgo­zom havi 350 Rubel bérért. A techni­kai vizsgát, melyet üzemünk minden ifjúmunkása le kell tegyen, mint ma­ró, gyaluló, lakatos, stb. letettem. Jó munkámért a fizetésemen kívül ro­­hambrigádos könyvet kaptam, mely­re szabad villamos jegy s egész sor más kedvezmény jár. Jegor Kovalov. ett a tavasz! Mérték után, jutányos árban divatos öltönyöket készíthet Ujhorodon, a Kapos u. 2 szám alatt. Szives pártfogást kér lendor Ifjúmunkások! Tüntessetek velünk május 1-én!­­ II­.

Next