Ugocsa, 1888 (4. évfolyam, 47-51. szám)
1888-11-18 / 47. szám
[V. évfolyam. Nagy-Szőllős, 1888. november 18. 47. szám. UGOCSA. HELYI ÉRDEKŰ LAP. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRA: egész évre 4 frt. — Félévre 2 frt. — Negyedévre 1 frt. Néptanítók, községek és körjegyzőknek egész évre 3 frt. Egy szám ára 10 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Fő utcza 685. sz. Midennemű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés melett a legjutányosabb árban közöltetnek. Nyilttér sora 30 kr. BÉLYEGDÍJ MINDEN HIRDETÉS UTÁN 30 KR. Az ismétlő iskolák felállítása. Múlt számunk hir rovatában említettük, hogy a kir. tanfelügyelőség az ismétlő iskolák felállítását rendelte el; sokkal fontosabbnak tartjuk e tényt, hogy sem annak egyszerű felemlítésével napirendre térnénk fölötte. Az 1886. évi XXXVIII. népoktatásügyi törvényczikk 107., úgyszintén 53. szakaszai az általános tankötelezettséget 9 évre állapították meg, eszerint a gyermek 6-tól 12-ik évéig rendes, azután pedig, ha iskoláit különben nem folytatná, 15-ik évéig valamely póttanfolyam látogatására köteles.Ezek röviden a törvény intézkedései, melyekhez aztán egy csomó miniszteri rendelet is járul, melyek a törvény végrehajtását szabályozzák. De bármily részletesen gondoskodik is a törvény, azok rendesen holt betűk maradnak. Népoktatásügyi intézményeink épen a nép nagyon lassú fejlődésénél s kezdetileges művelődési, viszonyainál fogva neiívmeher,tett nyjgat a népéletbe s mint minden kevésbé müvelt nép, úgy ez is idegenkedéssel fogadja azokat. Kezdetben bizonyos kényszereszközöket kell használni s a végrehajtó hatalomnak összhangzó működésével és kettős szigorral kell megkezdeni. E törvények már két évtized óta vannak életbe léptetve, sőt már ennek előtte is intézkededett a törvény az úgynevezett vasárnapi iskolák felállításával. Nézzünk körül, nem vagyunk-e még ma is e póttanfolyamokat illetőleg a kezdet stádiumában ? Igaz, nekünk a rendes iskoláztatás hiányait kellett elsősorban pótolni s tudjuk, hogy ez is csak az utolsó évtized óta kezdett örvendetes lendületet venni. A rendes iskoláztatás behozatala és általánosítása teljesen elfoglalta a népoktatásügy faktorainak erejét. S ha az írni és olvasni nem tudó tankötelesek száma csökkent is, sokan vannak, kik 15-ik életévöket elérték, felnőttek, mint a gyom és vagy szűkén vették ki az okta- t tás malasztját vagy épen nem is részesültek oktatásban. De ennek nem a népnevelés férfiai, hanem a községek közegei az okai, mert a népet nem szorították kellő szigorral sőt, úgy tetszik nekem, mintha a tankötelezettséget az említet hatóságok, a városok és helységek magisztrátusaival egyetemben csak bagatell ügynek tekintik, pedig meg lehetne végre érteniök, hogy az ide vonatkozó rendeletek is ép oly szigorú és lelkiismeretes végrehajtást követelnek, mint akár a katonailliítás, adószedés cs. altó/.munka behajtása.Sőt talán ezeknél* fontosabb ügynek" is teekinthető s ha a tiszta hazafias érzületre le- J hetne apellálni, nem volna talán nehéz eldönteni, hogy a közművelődési ügyek képezik elsősorban nemzeti létünk és a magyar állam eszme alapját. A kir. tanfelügyelőség a helyb. állami elemi iskolákhoz felállította az ismétlő tanfolyamot s igen helyesen a fiuk és leányok számára külön-külön két-két osztályt. Ezek közül az elsőbe a kezdők, a másodikba a haladók járnak, így azon tankötelesek, kik 12—15. életévökben vannak s csak a négy elemi osztályt vagy azt sem végezték el vagy csak hiányosan, felvétetnek e tanfolyamra. Természetesen azokat, kik még a tankötelezettség idejében vannak, de a hat elemi, vagy a két polgári osztálynak megfelelő iskoláztatással bírnak, már csak az egyöntetűség kikerülése végett is, mi a tanításnál nagy szerepet játszik, egyelőre nem kellene figyelembe venni. A tanfolyam, mint már jeleztük még csak most kezdődött, de mondhatom nem nagy kilátással kecsegtet, meglehet, hogy még nem ismerik eléggé s a hatóság még nem teljesítette a reá váró kötelességeit, így hát most még nem illetékes ítéletünk. Azt hiszem, hogy azt az elemet, mely városunkban az ismétlő iskola anyagát nyújtaná, csak nehezen lehet összegyűjtetni (ez ugyan még nem bizonyít életrevalósága ellen, s tanácsos volna különös sulylyal a vidéki iskoláknál is behozni) s bizonyára nagyobb számot tenne ki s intenzivebb eredményt lehetne elérni, ha az iparos tanulók iskoláját állítanák dek mint ahogy az T.-Uj- ШЙ m. Igan' sok tekintetben kedvezőbbek a körülmények, de ha latba vetjük a mi viszonyainkat s különösen azt a mellékezést, mit ezáltal polg.iskolai tanműhelyünk előnyére elérhetnénk, nem kellene kímélni az áldozatokat az alsó fokú ipariskola felállítása érdekében. Nekem nagy reményem van, s alapos reményem, hogy ezáltal a polgári iskola s különösen az iparszak-tanfolyam sokat nyerne. — Más alkalommal részletesebben kifejtem e tekintetben nézeteimet. Aztán az iparos tanoncziskola (belele- Mikor én újságíró voltam Régen volt, de azért igaz volt, hogy egyik vidéki lap szerkesztője „bokros teendői miatt“ — a rosz világ azt susogta, hogy parthit nézni ment, pedig amint utóbb ki is derült, csak nősülni járt — reám ruházta egy hónapra a szerkesztői tisztet gondjaival együtt. Megvallom, habozva fogadtam el, és csakis azon előre jelzett körülmény bírt rá, hogy azon egy hónap a jubileumok szezonjának ígérkezett, з így számíthattam arra, hogy lesz czikk elég. Nem is csalatkoztam, mert még a „hirdetésieket is kiszorítottam a jubileumokon elhangzott „velős“ toasztokkal, amiért a kiadó meg is haragudott. De nála is beteljesült azon közmondás, hogy aki megszomorított, meg is vigasztal az, mert szerkesztői működésem rövid ideje alatt, a mi lapunk volt a legérdekesebb s igy a legelterjedtebb. Meg is volt az ám töltve „érdekes“ dolgokkal; a rövid egy hó alatt írtam : nyolcz gyilkosságot, csináltam 18 öngyilkosságot, regisztráltam huszonnyolez szerelmi drámát, referáltam harmincznyolez betörést, eljegyeztettem negyvennyolez párt s elválasztottam ugyan annyit, — még — ha jól emlékszem — a muszkáról is írtam valamit, már mintha az hozzánk készülne uborkázni, hogy hát csak jöjjön, majd öszszevagdaljuk mi neki, de nem az uborkát. Mindezekből aztán az következett, hogy a hátralékos előfizetési díjak a utolsó garasig befolytak, ennek aztán már a kiadó is örvendett. De amit elhallgattam akkor, azt most meg kell vallanom, nem bírom tovább lelkemen viselni azon szörnyű titkot, hogy a közölt gyilkosságoknak paprikásan készült majorságok voltak áldozatai. Öngyilkosaim nem szívén vagy fejen — mint ahogy írva volt — hanem szájon lőtték magukat, s nem is kis- vagy nagy caliberű revolverből kilőtt golyóval, hanem töpörtős gombóczczal, ami kedves egészségekre is vált; a betöréseket — az „Ugocsából“ már jól ismert — h . . . . kongós kopó követte el; a szerelmi drámákat a galamb duez alatt hallottam; az eljegyzéseket oly párok között létesítettem, kiknek még — talán — ezután lesz a keresztelőjük; az elválások no, ezek — fájdalom — igazak voltak, mert éppen »Woher ,volt s az ujoncz hadfiak falunkból szám szenet negyvennyotczan rukkoltak be s ide haza ugyan annyi Böske pityergett. Tantalus kínjai nem voltak égetőbbek mint ezen szörnyű titkok lelkemen; de most már megkönnyebbülve írhatom tovább, hogy egy darabig minden jól ment az újságírás körül: volt jubiláns czikk elég, terjedt a lap, küldték a pénzt, de az utolsó héten már teljesen kifogytam a töltelékből, s a szedő gyerek már szörnyen szorongatott. Előttem egy halmaz cselepéldány, meg egy olló , — könynyen ki lehet találni, hogy mit forgattam a Éjemben, s már éppen az olló után nyúltam, hogy kiszabjak egy czikket, midőn a levélhordó két levelet hoz; mohón bontom fel az egyiket, melyben Sz . . . .-en lakó barátom hiv meg az ő „Náncsi“jának 25 éves jubileumára. — Elmegyek — mondom — magamban — s leirom a Náncsi ő nagysága életrajzát tárczának ; leülök azonnal s valódi kebel hangokból összeállitok egy toasztot, mit barátom „Náncsi“-jának leszek elmondandó, s mig ezek mókjaimat össze csomagolták az útra, felbontom a másik levelet, mely szurokkal volt lespanyolviaszkolva. — „Tekintetes téns ur, — szólit meg a levél — „a társadalom egyik érdemekben fénylő honfiának, Bikics Mihálynak, a csizmadia ezek fő atyamesterének, azon alkalmatosságból, hogy szent házasságának — élete párjával egyetemben megérhette vala boldogságos együtt lételekben 25 esztendejét, ama a remek és borzasztó szép társadalmi ásásnak hódolva — dicső kebellel ültük meg jubileumát, azért kérve kérjük az ujságiró urat, írja ki azt az újságba, a társadalom számára. Azon cselekedetek, melyek ott történyezvényeztek vala, imigyen szólanak : Bikics Mihály atyamester lenyelvén a töltött káposzta utolsó falatját] igy kezde szónokolni: sámfa, kapta, bikics .... — Soha többet májszter uram — kiált közbe Peti gyerek, ki megijedt, hogy az elszámlált műszerek után a lábszij fog következni, amitől már rettentően félt, azért már jó előre deklamálta védbeszédjét: „hogy soha többet májszter uram“! — most azonban alaptalan volt ijedelme, mert Bikics uram békés hangulattal folytatta tovább, hogy sámfa, kapta, bikics, jöttek előtik is, nézzétek, hogy mit csinál most Bikics . Éljen a csizmadia ezék, meg a kis atyamester Kléh! — Mire a kis atyamester igy replikázott vala: Szent páthoszszal emelem gyön-