Ugocsa, 1888 (4. évfolyam, 47-51. szám)

1888-11-18 / 47. szám

[V. évfolyam. Nagy-Szőllős, 1888. november 18. 47. szám. UGOCSA. HELYI ÉRDEKŰ LAP. MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRA: e­gész évre 4 frt. — Félévre 2 frt. — Negyedévre 1 frt. Néptanítók, községek és körjegyzőknek egész évre 3 frt. Egy szám ára 10 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Fő­ utcza 685. sz. Midennemű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés melett a legjutányosabb árban közöltetnek. Nyilttér sora 30 kr. BÉLYEGDÍJ MINDEN HIRDETÉS UTÁN 30 KR. Az ismétlő iskolák felállítása. Múlt számunk hir­ rovatában említettük, hogy a kir. tanfelügyelőség az ismétlő isko­lák felállítását rendelte el; sokkal fontosabb­nak tartjuk e tényt, hogy sem annak egy­szerű felemlítésével napirendre térnénk fö­lötte. Az 1886. évi XXXVIII. népoktatásügyi törvényczikk 107., úgyszintén 53. szakaszai az általános tankötelezettséget 9 évre álla­pították meg, eszerint a gyermek 6-tól 12-ik évéig rendes, azután pedig, ha isko­láit különben nem folytatná, 15-ik évéig va­lamely póttanfolyam látogatására köteles.Ezek röviden a törvény intézkedései, melyekhez aztán egy csomó miniszteri ren­delet is járul, melyek a törvény végrehaj­tását szabályozzák. De bármily részletesen gondoskodik is a törvény, azok rendesen holt betűk maradnak. Népoktatásügyi intézményeink épen a nép nagyon lassú fejlődésénél s kezdetile­­ges művelődési, viszonyainál fogva neiívme­­her,tett nyjg­at a népéletbe s mint minden kevésbé müvelt nép, úgy ez is idegenke­déssel fogadja azokat. Kezdetben bizonyos kényszereszközöket kell használni s a vég­rehajtó hatalomnak összhangzó működésé­vel és kettős szigorral kell megkezdeni. E törvények már két évtized óta vannak életbe léptetve, sőt már ennek előtte is intézkede­­dett a törvény az úgynevezett vasárnapi is­kolák felállításával. Nézzünk körül, nem vagyunk-e még ma is e póttanfolyamokat illetőleg a kezdet stádiumában ? Igaz, nekünk a rendes iskoláztatás hiá­­­­nyait kellett első­sorban pótolni s tudjuk, hogy ez is csak az utolsó évtized óta kez­dett örvendetes lendületet venni. A rendes iskoláztatás behozatala és általánosítása tel­jesen elfoglalta a népoktatásügy faktorainak erejét. S ha az írni és olvasni nem tudó tan­kötelesek száma csökkent is, sokan vannak, kik 15-ik életévöket elérték, felnőttek, mint a gyom és vagy szűkén vették ki az okta- t tás malasztját vagy épen nem is részesültek oktatásban. De ennek nem a népnevelés férfiai, ha­nem a községek közegei az okai, mert a népet nem szorították kellő szigorral sőt, úgy tetszik nekem, mintha a tankötelezett­séget az említet hatóságok, a városok és hely­ségek magisztrátusaival egyetemben csak bagatell ügynek tekintik, pedig meg lehetne végre érteniök, hogy az ide vonatkozó ren­deletek is ép oly szigorú és lelkiismeretes végrehajtást követelnek, mint akár a katona­­illiítás, adószedés cs. altó/.m­unka behajtása.S­őt talán ezeknél* fontosabb ügynek" is te­e­kinthető s ha a tiszta hazafias érzületre le- J hetne apellálni, nem volna talán nehéz el­dönteni, hogy a közművelődési ügyek képe­zik első­sorban nemzeti létünk és a magyar állam eszme alapját. A kir. tanfelügyelőség a helyb. állami elemi iskolákhoz felállította az ismétlő tan­folyamot s igen helyesen a fiuk és leányok számára külön-külön két-két osztályt. Ezek közül az­ elsőbe a kezdők, a másodikba a haladók járnak, így azon tankötelesek, kik 12—15. életévökben vannak s csak a négy elemi osztályt vagy azt sem végezték el vagy csak hiányosan, felvétetnek e tanfolyamra. Természetesen azokat, kik még a tanköte­lezettség idejében vannak, de a hat elemi,­­ vagy a két polgári osztálynak megfelelő iskoláztatással bírnak, már csak az egyön­tetűség kikerülése végett is, mi a tanításnál nagy szerepet játszik, egyelőre nem kellene figyelembe venni. A tanfolyam, mint már jeleztük még csak most kezdődött, de mondhatom nem nagy kilátással kecsegtet, meglehet, hogy még nem ismerik eléggé s a hatóság még nem teljesítette a reá váró kötelességeit, így hát most még nem illetékes ítéletünk. Azt hiszem, hogy azt az elemet, mely városunkban az ismétlő iskola anyagát nyúj­taná, csak nehezen lehet összegyűjtetni (ez ugyan még nem bizonyít életrevalósága el­len, s tanácsos volna különös sulylyal a vi­déki iskoláknál is behozni) s bizonyára na­gyobb számot tenne ki s intenzivebb ered­ményt lehetne elérni, ha az iparos tanulók iskoláját állítanák dek mint ahogy az T.-Uj- ШЙ m. Igan' sok tekintetben kedvezőbbek a körülmények, de ha latba vetjük a mi viszonyainkat s különösen azt a mellékezést, mit ezáltal polg.­iskolai tan­­műhelyünk előnyére elérhetnénk, nem kel­lene kímélni az áldozatokat az alsó fokú ipariskola felállítása érdekében. Nekem nagy reményem van, s alapos reményem, hogy ezáltal a polgári iskola s különösen az iparszak-tanfolyam sokat nyerne. — Más alkalommal részletesebben kifejtem e tekintetben nézeteimet. Aztán az iparos tanoncziskola (bele­le- Mikor én újságíró voltam Régen volt, de azért igaz volt, hogy egyik vidéki lap szerkesztője „bokros teendői miatt“ — a rosz világ azt susogta, hogy parthit nézni ment, pedig amint utóbb ki is derült, csak nősülni járt — reám ruházta egy hónapra a szerkesztői tisztet gondjaival együtt. Megvallom, habozva fogadtam el, és csakis azon előre jelzett körülmény bírt rá, hogy azon egy hónap a jubileumok szezonjának ígérkezett, з így számíthattam arra, hogy lesz czikk elég. Nem is csalatkoztam, mert még a „hirdetésieket is kiszo­rítottam a jubileumokon elhangzott „velős“ toasz­­tokkal, amiért a kiadó meg is haragudott. De nála is beteljesült azon közmondás, hogy a­ki megsz­o­morított, meg is vigasztal az, mert szerkesztői mű­ködésem rövid ideje alatt, a mi lapunk volt a leg­érdekesebb s igy a legelterjedtebb. Meg is volt az ám töltve „érdekes“ dolgokkal; a rövid egy hó alatt írtam : nyolcz gyilkosságot, csináltam 18 öngyilkosságot, regisztráltam huszonnyolez szerelmi drámát, referáltam harmincznyolez betörést, eljegyez­­tettem negyvennyolez párt s elválasztottam ugyan annyit, — még — ha jól emlékszem — a musz­káról is írtam valamit, már mintha az hozzánk ké­szülne uborkázni, hogy hát csak jöjjön, majd ösz­­sze­vagdaljuk mi neki, de nem az uborkát. Mind­ezekből aztán az következett, hogy a hátralékos előfizetési díjak a utolsó garasig befolytak, ennek aztán már a kiadó is örvendett. De amit elhallgat­tam akkor, azt most meg kell vallanom, nem bí­rom tovább lelkemen viselni azon szörnyű titkot, hogy a közölt gyilkosságoknak paprikásan készült majorságok voltak áldozatai. Öngyilkosaim nem szívén vagy fejen — mint a­hogy írva volt — ha­nem szájon lőtték magukat, s nem is kis- vagy nagy caliberű revolverből kilőtt golyóval, hanem töpörtős gombóczczal, ami kedves egészségekre is vált; a betöréseket — az „Ugocsából“ már jól ismert — h . . . . kongós kopó követte el; a sze­relmi drámákat a galamb duez alatt hallottam; az eljegyzéseket oly párok között létesítettem, kiknek még — talán — ezután lesz a keresztelőjük; az elválások no, ezek — fájdalom — igazak voltak, mert éppen »Woher ,vo­lt s az ujoncz hadfiak fa­lunkból szám szenet negyvennyotczan rukkoltak be s ide haza ugyan annyi Böske pityergett. Tantalus kínjai nem voltak égetőbbek mint ezen szörnyű titkok lelkemen; de most már meg­könnyebbülve írhatom tovább, hogy egy darabig minden jól ment az újságírás körül: volt jubiláns czikk elég, terjedt a lap, küldték a pénzt, de az utolsó héten már teljesen kifogytam a töltelékből, s a szedő gyerek már szörnyen szorongatott. Előttem egy halmaz csel­epéldány, meg egy olló , — köny­­nyen ki lehet találni, hogy mit forgattam a Éjem­ben, s már éppen az olló után nyúltam, hogy ki­szabjak egy czikket, midőn a levélhordó két levelet hoz; mohón bontom fel az egyiket, melyben Sz . . . .-en lakó barátom hiv meg az ő „Náncsi“­­jának 25 éves jubileumára. — Elmegyek — mon­dom — magamban — s leirom a Náncsi ő nagy­sága életrajzát tárczának ; leülök azonnal s valódi kebel hangokból össze­állitok egy toasztot, mit barátom „Náncsi“-jának leszek elmondandó, s mig ezek­ mókjaimat össze csomagolták az útra, fel­bontom a másik levelet, mely szurokkal volt lespa­­nyolviaszkolva. — „Tekintetes téns ur, — szólit meg a levél — „a társadalom egyik érdemekben fénylő honfiának, Bikics Mihálynak, a csizmadia ezek fő atyamesterének, azon alkalmatosságból, hogy szent házasságának — élete párjával egye­temben megérhette vala boldogságos együtt lételek­­­ben 25 esztendejét, ama a remek és borzasztó szép társadalmi ásásnak hódolva — dicső kebellel ültük meg jubileumát, azért kérve kérjük az ujságiró urat, írja ki azt az újságba, a társadalom számára. Azon cselekedetek, melyek ott történyezvényeztek vala, imigyen szólanak : Bikics Mihály atyamester lenyelvén a töltött káposzta utolsó falatját] igy kezde szónokolni: sámfa, kapta, bikics .... — Soha többet májszter uram — kiált közbe Peti gyerek, ki megijedt, hogy az elszámlált műszerek után a lábszij fog következni, amitől már rettentően félt, azért már jó előre deklamálta védbeszédjét: „hogy soha többet májszter uram“! — most azonban alaptalan volt ijedelme, mert Bikics uram békés hangulattal folytatta tovább, hogy sámfa, kapta, bikics, jöttek elő­tik is, nézzétek, hogy mit csinál most Bikics . Éljen a csizmadia ezék, meg a kis atyamester Kléh! — Mire a kis atyamester igy replikázott vala: Szent páthoszszal emelem gyön-

Next