Ugocsa, 1890 (6. évfolyam, 5-35. szám)
1890-02-02 / 5. szám
1890. február 2. a számadási évet követő év február havában terjesztendők be a törvényhatósághoz. E szabályrendelet azonban csak úgy fog rendezettebb állapotokat teremteni, ha az szigorúanvégrehajtatik és itt merül fel a felsőbb hatóságok kötelessége, hogy meggyőződést szerezzenek arról, vajon a községek háztartása és pénztári kezelése a szerint van-e berendezve s ahol nincs, annak haladéktalan alkalmazása a mulasztók megbüntetése mellett azonnal rendel-e el s a pénztári és számviteli könyvek, a hanyag elöljáró költségére készíttessenek el. Egyszóval igazságos hatósági szigor kell: akkor lesz rendes községi háztartásban. Mindenesetre ■ nmet fogjuk kisértni, amennyire módunkban áll, a községi viszonyokat s renéljük, hogy azokban rendezettebb lapot fog teremtetni. Vederempév Márkusfalva életéből“ czimmel bocsátotta a nevezett egyesület rendelkezésére. Ezen, a magyar népnek szánt elbeszélés, alapos megbirálás alá vétetvén, a jelzett czélnak teljesen megfelelőnek találtatott. Hogy tehát az országos közegészségi egyesület dicséretre méltó czélját, az általa közrebocsátott könyvecskének a nép rétegeiben való elterjedését, a lehető legkiterjedtebb mérvben elérje s ez után a könyvecskében tárgyalt helyes fogalmak a lakosság között is ismertté váljanak, annak terjesztését a magam részéről is melegen óhajtom. Ennélfogva, idecsatolva az említett művecskének egy példányát, felhívom a törvényhatóságot,hogy teljes erejével hasson oda, hogy az a legalkalmasabb módon terjesztetvén tövényhatósága területén, a lehető legnagyobb mértékben közkézre kerüljön.. Habár a könyvecskének eredeti ára 30 kr volt, a kiadó-egyesület azt mégis erésből készségesen 20 arra szállította le, hogy így azt ne csak a községek, de a legregényebb lakosok is megnyerhessék. A midőn végül megjegyzem, hogy a megrendelések lehetőleg tömegesen — az országos közegészségi egyesület titkári hivatalához Budapest, Vill. Eszterházy utcza 5. szám alatt lesznek intézendők, felhívom a törvényhatóságot arra is, hogy miután tájékozást óhajtok nyerni a felől, hogy mily mérvben nyer elterjedést az említett hasznos művecske, az eszközölt megrendelésekről annak idején hozzám is tegyen jelentést. Budapest, 1890. január 8. Gróf Teleky, s. k. ^ Melegen ajánljuk e népszerű és közhasznú művet a tanítók, lelkészek figyelmébe, kik legalkalmasabb módon tudhatnák, éppel m op і P ~*r' *. alkalmai ■'r7t Megyei élet. 75003. szám. Magyar királyi beЩ vilit 1889. egészség iránti érzéket, érdeklő- jteni, fejleszteni s a lakosságot megoltalmazása és javítására okki feladatául hazánk egyik haszolást megérdemlő egyesülete, az z egészségi egyesület, ami után törekszik kitűzött felé, ez ország közegészségi javítására. Különösen figyelj sajnos körülményre, hogy a ~^4^, egészségben rejlő 'Sighalma•ihaito inisater. Dr. Lendvay Benő, Pozsonyvármegye tiszti főorvosa, a reá bízott megbízásnak megfelelvén, müvecskéjét „Huszonöt né? Pejág ne zárkózz*.-- — „ ■ illetve megrendelés elol akkor, г kiért ily hasznos olvasmányt nyerhet. Uj javító intézet. A belügyminiszter folyó hó 8-án 83.816/1889. sz. a. kelt rendeletében tudatta a vármegyével, hogy a Pest-Pilis-Zsolt Kis-Kun vármegyében fekvő Rákos-Palotán, kizárólag leányok számára javító intézetet állíttatott fel, mely intézetbe a befogadott leányok 7—20 éves korukig neveltetnek. Befogadtatnak oly leányok, kik részint szüleik, vagy rokonaik által erkölcsi tekintetben elhanyagoltatnak, vagy az erkölcstelen életre való hajlamuk az intézetbe való felvételi szükségük. A feltételek úgy a főszolgabirák, mint az auispáni hatóságnál megtudhatók. і Щц in, tagját, hogy oly .ely a nép nyelven írva,'"ijídát" foglalji magában, a mit a nép egészségének megóvása és annak kellő fentarthatása czéljából ismerjen s hasznára fordíthasson. Szerk. nem lesz több olyan boldog ember a földön, mint én. Kinyitva a kis ajtót, barátom előre tolt, amint belépek, a kutya egy zugból előugrik, barátom egy szökéssel kint terem s becsapva utánam az utczaajtót, otthagyott. Én pedig remegve ott állottam az ekkorára kirohanó házi ur előtt. Ijedtségembe szóhoz se bírtam jutni, mig végre a házi ur nyájasan felhívott a bemenetelre s hogylétem felől kérdezősködött. De nyelvem megakadt s tántorogva mentem be az udvarias öreg ur karján. Bent egy nagy karosszékbe nyomott s kérdezősködött mindenféle dolgokról, de én csak szédelegtem. Az öreg ur látva, hogy rosszul vagyok, kérdezte, hogy mi bajom van, én pedig egy szuszra háromszor elfújtam, hogy a . . . . . kutya, oh! az a kutya. Talán megharapta a kutya? kérdé az öreg úr. Meg volt adva a kérdés, erre felelni kellett. Mit volt mást tenni, mint megmondani a valót. Amint bevégeztem beszédemet, a szomszéd benyitóból egy nagy kaczaj hallatszék ki s mit gondolnak, ki volt ..................a leendőbeli menyasszonyom. Én se nem láttam, se nem hallottam többet, kapva a kalapot, elrohantam. Az utczán nem nézve senkit, mert nem is láthattam, t. i. az én kalapom helyett az öreg űrét kaptam fel, ami nekem épen a nyakamig ért s haza rohantam. Otthon először is a házmesterné kutyáját vertem össze, a melyik rögtön szopornyikába esett. Azután pedig megesküdtem, hogy soha, de sohase fogok megházasodni, amit eddig meg is tartottam, daczára a sok ostromlásnak, a mit ellenem intéztek. Az a barátom pedig, aki igy cserben hagyott, többé sohse mutatta magát előttem ; pedig én nem is haragszom, mert mégis .... jobb igy. Лг. S. U G . C S A Elnöki búcsúbeszéd. Elmondotta a beregmegyei magyar közművelődési egyesületnek 1890. január 22-ikén Beregszászban tartott közgyűlésén Br. PERÉNYI ZSIGMOND. T. Közgyűlés! A legközelebb lefolyt egyleti évre s működésünkre megelégedéssel tekinthetünk vissza, valamint lelki megnyugvással és örömmel az egész cyclusra, mióta egyletünk él és működik. Szerény eszközökkel, kis keretben mozogva, tettünk amit lehetett, nem lármával, csillogó, kápráztató külső máz által takart maggal, hanem lényegtelennek látszólag is bizonyára éltető nedűvel. Köszönhető ez a társadalom támogatása mellett egyletünknek minden szép és nemesért lelkesedni tudó alelnöke, Hunyadi Béla barátom nem lankadó buzgalmának, egyleti igazgatóink, a megye volt s mai tanfelügyelője igaz hazafias közreműködése és egyleti titkárunk lelkesedettséggel teljes tevékenységének. És most engedjék meg nekem, hogy e megnyitó keretében egy kis történelemmel egy kevéssé állam-nemzeti és culturárális politikával foglalkozzam s ebből vonhassam le a nézetem szerinti conseqentiákat. Maholnap ezer éve, hogy a magyar faj itt államot alkotott oly szabad institutiókkal, milyenekkel azon időben nemzet alig bírt s azon példátlan türelmességgel, hogy az itt talált idegen fajokat nem nyomta el, de magához ölelve, mint testvért részleltető az állami rend, de egyszersmind a szabadság áldásaiban. Kitűnő s bölcs politikusok voltak ez államalkotó őseink, mutatják institutióink, azon helyesnek bizonyult tapintat, hogy felvéve a kereszténységet, a nyugat, az akkor, de máig is onnan jövő s ott keresendő civilisatió bajnokaivá avatták fel magukat. A kiváló institutiók, mindenesetre nagyobb conceptiójú államalkotás voltak azok, melyek kifejlesztve e nemes jellegét, csakhamar megérlelték az együvé tartozás érzetét s egy erős állam alapját veték meg s a nyugat felé gravitálás, annak kifejezésre juttatása akkor, hogy a nyugati államcsoporthoz kíván csatlakozni ez uj állam , e helyes politika biztosíthatá csak fennállását. És igy állhatott fenn, igy maradt fenn ez állam, dicső hatalmas korszakokat élve, nem enyészve el a világrendítő hullámcsapások daczára, de fentartva jellegét, ami mutatja a megvetett alap helyes voltát, e nemzet missióját. Fenntartottuk jellegünket, a legutóbbi századokig tartó elposványosodás, elnyomatás korszakában, midőn ép e nemzet kidomborodó jellege nem tetszett és szemet szúrtak a szabad institutiók, a melyek által megérlelt szabadságérzete a nemzet vérének alkotó parányáivá vált. A nemzet—különben ép egészséges testének ébredése, midőn a mesterségesen épült s fenntartott lethargicus álomtól szabadulni kezdett, a 30-as, 40-es években észlelhető — és hogy ép, egészséges volt e nemzet teste, mutatja az, hogy azon teljes átalakulás, mely 48-ban, minden átmenet, majdnem előkészítés nélkül, hogy úgy mondjam máról-holnapra jött létre: minden rázkódtatás nélkül történhetett meg. Ismét majdnem páratlan jelenség a népek történelmében, hogy ,mint a duzzadó erőteljes folyó, mely mesterségesen tartozik a szoritva nagyságához mérve szűk Medrébe, végre kitör; de nem rombolva, ha- Tm termeten vitetett hatva mit,idén téren, —# -_de ez állapot sem tetszhetett: nem érhették el a világosságot a sötéthez szokottak, — a homály volt éltető elemük, féltek ők e nap fényétől. Nekünk estek minden téren, nem válogatva az eszközökben ; hitszegés, ármány működött közre és győzött a sötétség, — és bobtá a nemzet egét, oly s' і éjsz....., hogy alig volt remélhető, hogy .a még hajnalodni fog. De a nemzet nem csüggedt jellegében találta fel az erőt, hogy megküzdhessen a megsemmisüléssel s a küzdelemre történelme dicső korszakai s nagy alakjai ösztönzők. És végre is mi győztünk; szétfoszlott az állami és nemzeti életünket beborító köd és kisütött a nap. Hozzá foghattunk újra nemzeti épületünk megszakított tovább építéséhez; nem állott ugyan rendelkezésünkre minden szükséges eszköz, de hozzáfoghattunk s hozzá is fogtunk serényen a munkához, azon feltevésben, hogy a hiányzó s netalán szükséges eszközöket megszerezzük esetleg majd idővel. Az építés serényen folyt és valóban bámulatos az eredmény, mely 20—22 év alatt eléretett, ami tagadhatatlanul mutatja e nemzet életképességét, daczára, hogy — mint mondom — sok szükséges eszköznek úgy állami, mint nemzeti életünk fejlesztésénél, hiányában voltunk, mint vagyunk ma is. De ne beszéljünk képletekben. A 67-iki kiegyezés közjogi s politikai részben jó volt, de elhibázott volt pénzügyi és nemzetgazdászati tekintetben: a velünk alkudók kénytelenek voltak meghajolni közjogi állásfoglalásunk előtt, de jobb nemzetgazdászok voltak mi nálunk, e téren felettünk állottak úgy theória, mint gyakorlatban, és midőn kénytelenek voltak elejteni a közjogi politikai, erősen tartott téren velünk szemben a fegyvert, kárpótolni igyekeztek magukat a másik irányban, — mi könnyelműségünk, nagylelkűségünk, de — mondjuk — tapasztalatlanságunk miatt is, sikerült akkor, de sikerült — fájdalom! — legújabban is. Tagadhatatlan, hogy nemzetgazdászatilag függő, hogy úgy mondjam, gyarmati helyzetbe jöttünk s vagyunk ma is Ausztriával , hogy azonban úgy a kereskedelmi, mint ipari téren mégis észlelhető a haladás, ez a természetes fejlődés következménye, jelzi életképességünket és csakis annak tudható be. Tűrnünk kell e nyomasztó helyzetet, de legyen meg bennünk a szívósság, mely annyi balszerencse és kedvezőtlen constellátió közt fenntartott és fejlődésünk ez akadályait is le fogjuk küzdeni, és végre is átlátandják az illetők, kik még ma sem akarják látni, hogy ez ország képezi főtámaszukat és hogy mily erőt s hatalmat adna egy fejlődésében támogatott, megelégedett, gazdag Magyarország. Mint említem, így is haladást, fejlődést észlelhetünk minden téren , de hol volnánk, ha 300 évig álomra lettünk volna kényszerítve ? hová fejlődhetett volna ez ország nemzeti életünk legutóbbi cyclusában is, ha akadályok nem lettek volna és nem volnának előttünk? A 300 éves álomra egyszerre, átmenet, előkészítés nélkül következett az ébredés teljes, duzzadó életerővel, és midőn 67-ben visszaadattunk önmagunknak, annyi hiányt észleltünk, annyi reformra volt szükség minden irányban, hogy azt sem tudtuk, hol kezdjük. Míg más nemzetek jellegükből fejlődtek, nemzeti institutióikat lassan, a szükséglet s a kor viszonyainak megfelelőleg alakították át, mi nem voltunk e szerencsés helyzetben; nekünk rohamosan kellett teremteni, javítani, reformálni minden téren, s a szükségparancsolta rohamos fejlődésnek tudhatók be az állami beléletünk reformjaiban észlelhető hibák és részben annak, hogy államférfiaink nem vették maguknak a fáradságot, hogy tanulmányozták volna a nemzet jellegét, régi szép és bölcs institutióinkat, és innen van, hogy idegen biablonokon, idegen theóriák után indulva, készültek túlnyomó részben újabb törvényeink, melyek egy része — valljuk be — nem nekünk való, mely nem boldogít, mert azokkal élni nem tudunk. Amit talán indokolni lehetne részben és így megbocsájtható újabb, szükségszerű szervezkedésünk első korszakában, az határozottan hibául róható fel később, és hibának, elszomorító jelenségnek tartom, hogy ez után haladunk tovább is. Teleszittuk magunkat idegen theóriákkal, megtetszik egyikünknk egy idegen instituitió, egy idegen törvény; felkapjuk, czifra tógába öltöztetjük s hugy tálaljuk elő, nem gondolva meg.Ытру la mi helyesnek bizonyult másutt, Triasz pénzeteknél, vájjon jó lesz-e itt, meg fog e felelni a czélnak nálunk ? . . . E hibás utat követjük, nem igyekszünk nemzeti jellegünk n t',nílisz-fiatalni é s állami életünket megfelelőleg fejleszteni; reálegjük regi' Institutiónkra a korhadtságot s félrelökjük őket, a helyett, hogy azokat tanulmányozva, gondolkoznánk lényegük felett és ha vajon nem lehetne-e azokkal továbbra is élni, átalakítva azokat a kor igényei, az újabb szükségletekre való tekintetből?! Pedig nincs miért kicsinyleni e rég institutiókat, azok alatt fejlődött ki nemzeti jellegünk egész erőteljességében s e jellegnek köszönhetjük, hogy van még Magyarország. Az institutiók, a törvények a szükségletek szerint a nemzetek életéből, azok sajátlagos egyéni nemzeti jellegéből származnak s fejlődnek, az idegen institutiók, átplántált törvények, képesek lassan-lassan egészen átalakítani egy nemzetet s azt lényegéből kiforgatni. És mert ez után haladunk, ezt tartom én, mint említem, elszomorító jelenségnek. A kultúra átalakítja az embert, változnak a szokások, módosulnak az institutiók , de a jellegnek magának nem szabad változnia, sőt oda kell hatni, hogy ne változzék, ha e jelleg magva egészségesnek és jónak bizonyult. Pedig tagadhatatlanul jónak bizonyult nálunk, mert e sajátos nemzeti szívós nemzeti jellegnek köszönhetjük — mint említem, — hogy ez állam fennáll, más nemzet hasonló helyzet s bajok közt már rég elpusztult volna; ugyancsak e jelleg szívósságának, a nemzeti ideálok iránt lelkesedni tudásnak számítható be, hogy lépést tartva a korral, kifejlődött az akadályok daczára kultúránk, csakis sajátos erejéből fejlődött, midőn még a társadalom is csak részben támogatta, az állam nem segítette, sőt midőn a hatalom fejlődését akadályozva, elnyomni igyekezett. Ma — Istennek hála! — máskép állunk. A társadalom minden rétege nemzeti kultúránk szolgálatában áll, az államhatalom is kötelességszerűleg elősegítője, habár nem tehet annyit, mint kívánatos volna, rajtunk kívül álló okok, s ez okok által előidézett pénzügyi helyzet miatt. E hiányt a társadalomnak kell pótolni egyesületi uton, ha kis keretben is 5. szám.