Ugocsa, 1890 (6. évfolyam, 5-35. szám)

1890-02-02 / 5. szám

1890. február 2. a számadási évet követő év február havában terjesztendők be a törvény­­hatósághoz. E szabályrendelet azonban csak úgy fog rendezettebb állapotokat te­remteni, ha az szigorúan­­végrehajtatik és itt merül fel a felsőbb hatóságok kötelessége, hogy meggyőződést sze­rezzenek arról, vajon a községek ház­tartása és pénztári kezelése a szerint van-e berendezve s a­hol nincs, annak haladéktalan alkalmazása a mulasztók megbüntetése mellett azonnal rendel-­­­e el s a pénztári és számviteli könyvek, a hanyag elöljáró költségére készíttessenek el. Egyszóval igazságos hatósági szigor kell: akkor lesz rend­es községi háztartásban. Mindenesetre ■­­ nmet fogjuk kisértni, a­mennyire módunkban áll, a községi viszonyokat s ren­éljü­k, hogy azokban rendezet­tebb lapot fog teremtetni. Vederemp­­év Márkusfalva életéből“ czim­­mel bocsátotta a nevezett egyesület rendel­kezésére. Ezen, a magyar népnek szánt elbe­szélés, alapos megbirálás alá vétetvén, a jelzett czélnak teljesen megfelelőnek talál­tatott. Hogy tehát az országos közegészségi egyesület dicséretre méltó czélját, az általa közrebocsátott könyvecskének a nép réte­geiben való elterjedését, a lehető legkiter­jedtebb mérvben elérje s ez után a könyvecs­kében tárgyalt helyes fogalmak a lakosság között is ismertté váljanak, annak terjesz­tését a magam részéről is melegen óhajtom. Ennélfogva, idecsatolva az említett művecskének egy példányát, felhívom a törvényhatóságot,­­hogy teljes erejével has­son oda, hogy az a legalkalmasabb módon terjesztetvén tövényhatósága területén, a lehető legnagyobb mértékben közkézre ke­rüljön.. Habár a könyvecskének eredeti ára 30 kr volt, a kiadó-egyesület azt mégis e­­résből készségesen 20 arra szállította le, hogy így azt­ ne csak a községek, de a legr­egényebb lakosok is megnyerhessék. A midőn végül megjegyzem, hogy a megrendelések lehetőleg tömegesen — az országos közegészségi egyesület titkári hi­vatalához Budapest, Vill. Eszterházy­ utcza 5. szám alatt lesznek intézendők, felhívom a törvényhatóságot arra is, hogy miután tájékozást óhajtok nyerni a felől, hogy mily mérvben nyer elterjedést az említett hasz­­­nos művecske, az eszközölt megrendelések­ről annak idején hozzám is tegyen jelentést. Budapest, 1890. január 8. Gróf Teleky, s. k. ^ Melegen ajánljuk e népszerű és köz­hasznú művet a tanítók, lelkészek figyel­mébe, kik legalkalmasabb módon tudhatnák, é­ppel m op і P ~*r' *. alkalmai ■'r7t Megyei élet. 75003. szám. Magyar királyi beЩ vilit 1889. egészség iránti érzéket, érdeklő- j­­teni, fejleszteni s a lakosságot megoltalmazása és javítására ok­ki feladatául hazánk egyik hasz­­olást megérdemlő egyesülete, az z egészségi egyesület, a­mi után törekszik kitűzött felé, ez ország közegészségi­­ javítására. Különösen figye­­lj sajnos körülményre, hogy a ~^4^, egészségben rejlő 'Sigh­alma­­•ihait­o inisater. Dr. Lendvay Benő, Pozsonyvármegye tiszti főorvosa, a reá bízott megbízásnak megfelelvén, müvecskéjét „Huszonöt né? Pejág ne zárkózz*.-- — „ ■ illetve megrendelés elol akkor, г kiért ily hasznos olvasmányt nyerhet. Uj javító intézet. A belügyminiszter folyó hó 8-án 83.816/1889. sz. a. kelt ren­deletében tudatta a vármegyével, hogy a Pest-Pilis-Zsolt Kis-Kun vármegyében fekvő Rákos-Palotán, kizárólag leányok számára javító intézetet állíttatott fel, mely intézetbe a befogadott leányok 7—20 éves korukig neveltetnek. Befogadtatnak oly leányok, kik részint szüleik, vagy rokonaik által erkölcsi tekintetben elhanyagoltatnak, vagy az er­kölcstelen életre való hajlamuk az intézetbe való felvételi szükségük. A feltételek úgy a főszolgabirák, mint az auispáni hatóság­nál megtudhatók. і Щц in, tagját, hogy oly .ely a nép nyel­ven írva,'"ijídát" foglalji magában, a mit a nép egészségének megóvása és annak kellő fentarthatása czéljából ismerjen s hasz­nára fordíthasson. Szerk. nem lesz több olyan boldog ember a földön, mint én. Kinyitva a kis ajtót, barátom előre tolt, a­mint belépek, a kutya egy zugból elő­ugrik, barátom egy szökéssel kint terem s be­csapva utánam az utczaajtót, otthagyott. Én pedig remegve ott állottam az ekkorára kirohanó házi ur előtt. Ijedtségembe szóhoz se bírtam jutni, mig végre a házi ur nyá­jasan felhívott a bemenetelre s hogylétem felől kérdezősködött. De nyelvem megakadt s tántorogva mentem be az udvarias öreg ur karján. Bent egy nagy karosszékbe nyomott s kérdezősködött mindenféle dol­gokról, de én csak szédelegtem. Az öreg ur látva, hogy rosszul vagyok, kérdezte, hogy mi bajom van, én pedig egy szuszra háromszor elfújtam, hogy a . . . . . kutya, oh! az a kutya. Talán megharapta a kutya? kérdé az öreg úr. Meg volt adva a kérdés, erre felelni kellett. Mit volt mást tenni, mint megmondani a valót. Amint bevégeztem beszédemet, a szomszéd benyi­­tóból egy nagy kaczaj hallatszék ki s mit gondolnak, ki volt ..................a leendőbeli menyasszonyom. Én se nem láttam, se nem hallottam többet, kapva a kalapot, elrohantam. Az utczán nem nézve senkit, mert nem is láthattam, t. i. az én kalapom helyett az öreg űrét kaptam fel, ami nekem épen a nyakamig ért s haza rohantam. Otthon először is a házmesterné ku­tyáját vertem össze, a melyik rögtön szo­­pornyikába esett. Azután pedig meges­küdtem, hogy soha, de sohase fogok meg­házasodni, amit eddig meg is tartottam, daczára a sok ostromlásnak, a mit ellenem intéztek. Az a barátom pedig, aki igy cserben hagyott, többé sohse mutatta magát előttem ; pedig én nem is haragszom, mert mégis .... jobb igy. Лг. S. U G . C S A Elnöki búcsúbeszéd. Elmondotta a beregmegyei magyar közművelődési egyesületnek 1890. január 22-ikén Beregszászban tar­tott közgyűlésén Br. PERÉNYI ZSIGMOND. T. Közgyűlés! A legközelebb lefolyt egyleti évre s működésünkre megelégedéssel tekinthetünk vissza, valamint lelki megnyugvással és örömmel az egész cyclusra, mióta egyle­tünk él és működik. Szerény eszközökkel, kis keretben mozogva, tettünk a­mit lehe­tett, nem lármával, csillogó, kápráztató külső máz által takart maggal, hanem lé­nyegtelennek látszólag is bizonyára éltető nedűvel. Köszönhető ez a társadalom tá­mogatása mellett egyletünknek minden szép és nemesért lelkesedni tudó alelnöke, Hu­nyadi Béla barátom nem lankadó buzgal­mának, egyleti igazgatóink, a megye volt s mai tanfelügyelője igaz hazafias közre­működése és egyleti titkárunk lelkesedett­­séggel teljes tevékenységének. És most engedjék meg nekem, hogy e megnyitó keretében egy kis történelem­mel egy­ kevéssé állam-nemzeti és culturá­­rális politikával foglalkozzam s ebből von­hassam le a nézetem szerinti conseq­­en­­tiákat. Ma­holnap ezer éve, hogy a magyar faj itt államot alkotott oly szabad instituti­­ókkal, milyenekkel azon időben nemzet alig bírt s azon példátlan türelmességgel, hogy az itt talált idegen fajokat nem nyomta el, de magához ölelve, mint testvért részleltető az állami rend, de egyszersmind a szabad­ság áldásaiban. Kitűnő s bölcs politikusok voltak ez államalkotó őseink, mutatják institutióink, azon helyesnek bizonyult tapintat, hogy fel­véve a kereszténységet, a nyugat, az akkor, de máig is onnan jövő s ott keresendő ci­­vilisatió bajnokaivá avatták fel magukat. A kiváló institutiók,­­ mindenesetre nagyobb conceptiójú államalkotás voltak azok, melyek kifejlesztve e nemes jellegét, csakhamar megérlelték az együvé tartozás érzetét s egy erős állam alapját veték meg s a nyugat felé gravitálás, annak kifejezésre juttatása akkor, hogy a nyugati államcso­porthoz kíván csatlakozni ez uj állam , e helyes politika biztosíthatá csak fennállását. És igy állhatott fenn, igy maradt fenn ez állam, dicső hatalmas korszakokat élve, nem enyészve el a világrendítő hullámcsa­pások daczára, de fentartva jellegét, a­mi mutatja a megvetett alap helyes voltát, e nemzet missióját. Fenntartottuk jellegünket, a legutóbbi századokig tartó elposványosodás, elnyo­matás korszakában, midőn ép e nemzet kidomborodó jellege nem tetszett és szemet szúrtak a szabad institutiók, a melyek által megérlelt szabadságérzete a nemzet vérének alkotó parányáivá vált. A nemzet—különben ép egészséges tes­tének ébredése, midőn a mesterségesen épült s fenntartott lethargicus álomtól szabadulni kezdett, a 3­0-as, 40-es években észlelhető — és hogy ép, egészséges volt e nemzet teste, mutatja az, hogy azon teljes átalaku­lás, mely 48-ban, minden átmenet, majdnem előkészítés nélkül, hogy úgy mondjam má­ról-holnapra jött létre: minden rázkódtatás nélkül történhetett meg. Ismét majdnem páratlan jelenség a né­pek történelmében, hogy ,mint a duzzadó erőteljes folyó, mely mesterségesen tartozik a szoritva nagyságához mérve szűk Medrébe, végre kitör; de nem rombolva, ha- Tm termeten vitetett hatva mit,idén téren­, —­# -_de ez állapot sem tetszhetett: nem érhették el a világosságot a sötéthez szo­kottak, — a homály volt éltető elemük, fél­tek ők e­ nap fényétől. Nekünk estek minden téren, nem vá­logatva az eszközökben ; hitszegés, ármány működött közre és győzött a sötétség, — és bob­tá a nemzet egét, oly s' і éjsz­....., hogy alig volt remélhető, hogy­­ .a még hajnalodni fog. De a nemzet nem csüggedt jellegében találta fel az erőt, hogy megküzdhessen a megsemmisüléssel s a küzdelemre törté­nelme dicső korszakai s nagy alakjai ösz­­tönzők. És végre is mi győztünk; szétfoszlott az állami és nemzeti életünket beborító köd és kisütött a nap. Hozzá foghattunk újra nemzeti épüle­tünk megszakított tovább építéséhez; nem állott ugyan rendelkezésünkre minden szük­séges eszköz, de hozzáfoghattunk s hozzá is fogtunk serényen a munkához, azon feltevésben, hogy a hiányzó s netalán szük­séges eszközöket megszerezzük esetleg majd idővel. Az építés serényen folyt és valóban bámulatos az eredmény, mely 20—22 év alatt eléretett, a­mi tagadhatatlanul mutatja e nemzet életképességét, daczára, hogy — mint mondom — sok szükséges eszköz­nek úgy állami, mint nemzeti életünk fej­lesztésénél, hiányában voltunk, mint vagyunk ma is. De ne beszéljünk képletekben. A 67-iki kiegyezés közjogi s politikai részben jó volt, de elhibázott volt pénzügyi és nem­­zetgazdászati tekintetben: a velünk alkudók kénytelenek voltak meghajolni közjogi állás­foglalásunk előtt, de jobb nemzetgazdászok voltak mi nálunk, e téren felettünk állottak úgy theória, mint gyakorlatban, és midőn kénytelenek voltak elejteni a közjogi poli­tikai, erősen tartott téren velünk szemben a fegyvert, kárpótolni igyekeztek magukat a másik irányban, — mi könnyelműségünk, nagylelkűségünk, de — mondjuk — tapasz­talatlanságunk miatt is, sikerült akkor, de sikerült — fájdalom! — legújabban is. Tagadhatatlan, hogy nemzetgazdásza­­tilag függő, hogy úgy mondjam, gyarmati helyzetbe jöttünk s vagyunk ma is Ausz­triával , hogy azonban úgy a kereskedelmi, mint ipari téren mégis észlelhető a haladás, ez a természetes fejlődés következménye, jelzi életképességünket és csakis annak tud­ható be. Tűrnünk kell e nyomasztó helyzetet, de legyen meg bennünk a szívósság, mely annyi balszerencse és kedvezőtlen constel­­látió közt fenntartott és fejlődésünk ez aka­dályait is le fogjuk küzdeni, és végre is átlátandják az illetők, kik még ma sem akarják látni, hogy ez ország képezi főtá­maszukat és hogy mily erőt s hatalmat adna egy fejlődésében támogatott, megelé­gedett, gazdag Magyarország. Mint említem, így is haladást, fejlő­dést észlelhetünk minden téren , de hol vol­nánk, ha 300 évig álomra lettünk volna kényszerítve ? hová fejlődhetett volna ez or­szág nemzeti életünk legutóbbi cyclusában is, ha akadályok nem lettek volna és nem volnának előttünk? A 300 éves álomra egyszerre, átme­net, előkészítés nélkül következett az ébre­dés teljes, duzzadó életerővel, és midőn 67-ben visszaadattunk önmagunknak, annyi hiányt észleltünk, annyi reformra volt szük­ség minden irányban, hogy azt sem tud­tuk, hol kezdjük. Míg más nemzetek jel­legükből fejlődtek, nemzeti institutióikat las­san, a szükséglet s a kor viszonyainak megfelelőleg alakították át, mi nem voltunk e szerencsés helyzetben; nekünk rohamo­san kellett teremteni, javítani, reformálni minden téren, s a szükségparancsolta ro­hamos fejlődésnek tudhatók be az állami beléletünk reformjaiban észlelhető hibák és részben annak, hogy államférfiaink nem vették maguknak a fáradságot, hogy ta­nulmányozták volna a nemzet jellegét, régi szép és bölcs institutióinkat, és innen van, hogy idegen biablonokon, idegen theóriák után indulva, készültek túlnyomó részben újabb törvényeink, melyek egy része — valljuk be — nem nekünk való, mely nem boldogít, mert azokkal élni nem tudunk. A­mit talán indokolni lehetne részben és így megbocsájtható újabb, szükségszerű szervezkedésünk első korszakában, az ha­tározottan hibául róható fel később, és hi­bának, elszomorító jelenségnek tartom, hogy ez után haladunk tovább is. Teleszittuk magunkat idegen theóriákkal, megtetszik egyikünknk egy idegen instituitió, egy ide­gen törvény; felkapjuk, czifra tógába öl­töztetjük s hugy tálaljuk elő, nem gondolva meg.­­Ытру la mi helyesnek bizonyult másutt, Trias­z pénzeteknél, vájjon jó lesz-e itt, meg fog e felelni­ a czélnak nálunk ? . . . E hibás utat követjük, nem igyekszünk nemzeti jel­legünk n­ t­',nílisz­-fiatalni é s állami életünket megfelelőleg fejleszteni; reá­legj­ük­ regi' In­­stitutiónkra a korhadtságot s félrelökjük őket, a helyett, hogy azokat tanulmányozva, gondolkoznánk lényegük felett és ha vajon nem lehetne-e azokkal továbbra is élni, át­alakítva azokat a kor igényei, az újabb szükségletekre való tekintetből?! Pedig nincs miért kicsinyleni e rég institutiókat, azok alatt fejlődött ki nemzeti jellegünk egész erőteljességében s e jelleg­nek köszönhetjük, hogy van még Magyar­­ország. Az institutiók, a törvények a szük­ségletek szerint a nemzetek életéből, azok sajátlagos egyéni nemzeti jellegéből szár­maznak s fejlődnek, az­ idegen institutiók, átplántált törvények, képesek lassan-lassan egészen átalakítani egy nemzetet s azt lényegéből kiforgatni. És mert ez után haladunk, ezt tartom én, mint említem, elszomorító jelenségnek. A kultúra átalakítja az embert, vál­toznak a szokások, módosulnak az insti­tutiók , de a jellegnek magának nem szabad változnia, sőt oda kell hatni, hogy ne vál­tozzék, ha e jelleg magva egészségesnek és jónak bizonyult. Pedig tagadhatatlanul jónak bizonyult nálunk, mert e sajátos nemzeti szívós nem­zeti jellegnek köszönhetjük — mint emlí­tem, — hogy ez állam fennáll, más nem­zet hasonló helyzet s bajok közt már rég elpusztult volna; ugyancsak e jelleg szí­vósságának, a nemzeti ideálok iránt lelke­sedni tudásnak számítható be, hogy lé­pést tartva a korral, kifejlődött az akadá­lyok daczára kultúránk, csakis saját­os erejéből­ fejlődött, midőn még a társadalom is csak részben támogatta, az állam nem segítette, sőt midőn a hatalom fejlődését akadályozva, elnyomni igyekezett. Ma — Istennek hála! — máskép ál­lunk. A társadalom minden rétege nemzeti kultúránk szolgálatában ál­l, az államhata­lom is kötelességszerűleg elősegítője, habár nem tehet annyit, mint kívánatos volna, raj­tunk kívül álló okok, s ez okok által elő­idézett pénzügyi helyzet miatt. E hiányt a társadalomnak kell pó­tolni egyesületi uton, ha kis keretben is 5. szám.

Next