Ugocsa, 1893 (9. évfolyam, 3-21. szám)
1893-01-15 / 3. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 4 frt.— Félévre 2 frt. — Negyedévre 1 frt. — Néptanuók, községek és körjegyzőknek egész évre 3 frt. Egy szám ára 10 kr. — Megjelen minden vasárnap. 3. *‚:?›‚?!. Na# TÁRSADALMI, VEGYES TARTALMÚ, HELYI SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Főutcza 685. sz. Mindennemű díjak a kiadóhivatalban fizetendők. Országos vásárainkról. Nem tudom, dicsőségnek tartható-e vármegyénkre nézve az, hogy ma 11 községében, évenként negyvenkilenc országos vásárt tart. Hivatalos adatok szerint a 70-es évek közepéig, vármegyénkben országos vásári engedélyt csak Nagy- Szőllős, Tisza-Ujlak, Halmi és Fekete- Ardó birt. E négy községben volt pedig 21 országos vásár, vagyis Nagy- Szöllösön 7, Tisza-Ujlakon 6, Halmiban 5 és Fekete-Ardóban 3. Ma, nemcsak ezen községek jogosultak több országos vásár tartására, de szaporodott 7-el azon községek száma is, melyek ma már 3—5 országos vásár tartására engedélyt nyertek. Azt tartják, hogy az országos vásár nemcsak a kereskedők és iparosok, de a gazdaközönség előnyére is van. Sem megtagadni, sem megerősíteni nem kísérlem meg az ily irányú feltevéseket. Azt azonban — különösen a téli hónapokban tartatni szokott országos vásárok forgalmainál — sajnosan lehetett tapasztalni, hogy elrendelt vásártereink szakszerű berendezése s ezzel kapcsolatos állategészségügyi törvényünk szoros betartása, úgy a tulajdonos községre, mint az előnyöket nyújtó kereskedő, iparos és gazdaközönség kiszámíthatatlan károsodására van. Az állategészségügyi 1888. évi VII. t.-czikk végrehajtása tárgyában kiadott földmivelésügyi miniszteri rendelet 34. §S§-a ugyanis megtiltja a szekerekbe fogott állatoknak az állatvásártérre való bebocsáthatását. Kétségen kívül azon országos, vagy legalább is nagyobb számba vehető vármegyék baromvásár-forgalmainál szerzett tapasztalatok, vagy feltevések alapján, hogy a szekereken levő széna, szalma és egyéb ragályt fogó tárgyakkal a ragályanyagnak az állatvásárokon való széthurczoltatását előmozdítani, korlátozásával pedig elhárítani vélik. A megalkotott és ma fennálló ezen törvénynyel szemben, nagyon bajos oly véleményt nyilvánítani, mely a törvény és miniszteri utasítás meg nem sértése mellett vásárt tartó községeink, vagy a vásárt felkeresők óhajtott előnyeit biztosítani tudná, de igenis könnyű reámutatni az anyagi károsodásokon felül azokra az esetekre, melyeknek akadályozott megtartása az emberi egészség megrontására is indító okot szolgáltat. Tudjuk, tapasztaltuk és láttuk, hogy a közelebb, vagy távolabb vidékről országos vásárra menni szokott, vagy Hivatott egyének megszokták azt, hogy szekereiknek az országos vásárra való bevitele nemcsak azért szükséges, mert azon barmaik szükségletére hazulról takarmányt vihetnek s igy ez által magukat költségtől, illetve karmaikat az éhezéstől mentik meg, nemcsak kényelmi szempontból jó, mert azokhoz eladásra szánt marháikat megkötve, rosszabb, vagy hidegebb időben szekereit ülve, az idő viszontagságait jobban kiállani képesek, — de elkerülhetlen szükség van a szekérre ott, midőn a gazdaközönség az igavonásra alkalmas barom használhatósága a óhajt meggyőződést szerezni. Ha ilyenkor a szekér, melybe vásárolandó barmot kipróbálni , rendelkezésére nem áll, ha itt, a vásártértől távol eső helyen ke utánajárni, akkor nemcsak arral kel eleve gondolkodnia úgy adó, mint vevőnek, hogy a vásár tárgyát nem képező állatokat kinek bizzagondokodására, — de arról is, he vásártért elhagyva, eladásra többi barmaira nézve az eladást kétségessé tegye. Hogy — különösen téli vásárok alkalmával — mit kell egy eladónak kiállani, ki kézen tartva, egy helyen van hivatva barmait árusítani, tanúbizonyságot nyújt az a szerzett tapasztalat, hogy aki az állategészségügyi törvény mellett saját emberi egészségét értékesíteni tudja, semhogy azt veszélyeztesse s a törvényt áthágva, s magát büntetésre tegye méltóvá, avásárra nem megy. Nem kétlem, hogy akadnak sokan, kik az elősorolt körülmények folytán az emberekben előfordulható egészségügyi esetekre, illetve megbetegülésekre nézve összehasonlíthatlannak tartják azon károsodásokat, melyek az állategészségügyi törvény, illetve miniszteri rendelet meg nem tartásával az állatok egészségügyi helyzetét veszélyeztetnék. Majdnem 30 éve annak, hogy hallom, tudom és látom, miként vásárainkra az emberek szekérrel járnak, de, hogy ezen idő alatt az országos vásárra szekeren bevitt széna, szalma, vagy más, ragályt fogónál, jelzett tárgyra nézve beigazoltatott volna, körűl .tékes állategész^ téri rendeld пт. meznének. ПЄІ.. . ^ Chaorinda. Elbeszélés. Irta: AMARYLLIS BELLADONNA. (Folytatás és vége.) — Szeretlek ! Úgy, mint atyámat! — szólt Chlorinda, az igaz szerelem hangján s az ifjú meg volt elégedve válaszával, mert tudta, mily imádattal viseltetik a leány atyja irányában. Egy gyűrűt húzott le kis ujjáról, melyben gyönyörű rubin kő csillogott és azt a Chlorinda ölébe téve, esedezve mondá: — Hordja ezt a gyűrűt emlékemre. — A „Kabbala“ szerint minden hónapnak meg van a maga köve s minden kőnek bűvös-bájos hatalma van a tizenkét jó angyal egyikére... én júliusban születtem s a kövem a „rubin“, tehát nagyon szeretni fogom a gyűrűt, hogy azonban annál inkább boldogságot hozzon reám, vésésse még bele a jó angyala nevét is, a mely „Malchediel“. — Én nem vagyok a babona követője, ámde azért legyen kívánsága szerint, — s visszahúzva ujjára a gyűrűt, folytatá: — egy-két nap múlva az angyal nevével ellátva küldendem vissza a halászok által szerelmem zálogát. — Én pedig jobban örzendem e gyűrűt, mint Kalidara hősnője, „Makuntala“ — mondá Chlorinda s ismét kezeibe vette a csillogó emléktárgyat — S ön mit ad nekem cserébe? A leány leoldta a nyakán levő keskeny bársony szalagot s a rajta levő kis s arany szivet lehúzva, könyező szemekkel szólt: j , — íme legdrágább kincsem ... ez az anyámé volt. .. egy franczia költő szavai vannak fölirva rá, ha majd e feliratot olvassa, jusson eszébe könytőlázott arczom, a mely visszaemlékezésért esedezik. Chlorinda zokogni kezdett. — íme a felirat, — mondás halk hangon elolvasta a következő két sort: »Meghalni — az semmi, Elfeledtetni — az minden . . .« — Én rosszat sejtek, — folytatá mindinkább zokogva — fejünk felett vihar lebeg . . . — Ne legyen rosszat jósló Kassandra, higgyen a jövő boldogságában. S odahajolva Chlorindához,megnyugtató szavakat súgott fülébe. .... — A szerelem virága azt kívánja, hogy könyekkel öntözzék, mondja a híres Jördens, — szólt Chlorinda, némileg megnyugtatva — de menjünk atyámhoz, tegyünk vallomást. . . hátha akkor egészen megnyugszom. Midőn azonban felállott, a kis gyűrű legördült öléből és körül kőre ugrándozva, egyenesen a tengerbe gurult. — Óh Ég! — kiáltott föl Chlorinda safeta halálsápadt é lón, hiába igyekezett őt Bergen Ottó megnyugtatni, izgatottsága, lelki felindulása nem volt többé lecsillapítható, de azért nem késleltette az ifjút az atyjához való fölmenetelben. Ő csak az ajtóig kisérte Bergen Ottót s fent a lépccsőn, a kis keskeny küszöbön, kigyult arczczal, háborgó kebellel leste az ifjú szavait, ki nyíltan és őszintén tett vallomást. Az öreg csillagász lehorgasztott fővel hallgatta ki a fiatal embert s halkan, mintha csupán csak magának beszélt volna, mereven maga elé nézve, mondá: — A mitől óvtam leányomat, az bekövetkezett ... szerelmes lett. . . nyugalma ködfátyolképként eloszlott. . . Én boldoggá teendem leányát, — szakitátt félbe az ifjú — én örök hűséget esküdtem neki szivemben s sohasem tudnám őt feledni. . . tanulmányaim bevégez,ejvel utána jövendek, kiviszem a világba és karjaimon hordozandom. •— Ön fiatal hévvel és tűzzel beszél, de én ismerem az emberi szivet, kikutattam annak minden rejtélyét és nem bízom benne. . . csupán akkor lennék megnyugodva, ha nem térne többé vissza Svédországba, hanem csöndes fészket alapítva, itt élné le napjait. Az aggastyán szinte erdő pillantást vetett az ifjúra, ki átérezvén e pillantás kérelmét, zavartan süté le szemeit. — Ez nem lehetséges, — rebegő — mert egyetlen gyermeke vagyok egy gazdag és szigorú apának, ki követeli tanulmányaim befejezését. S könyörögve kérem, s ne ítéljen el, ha őszintén bevallom, hogy álnév alatt lopództam be e szigetre ... az első perczben kaland után lestem s azért titkoltam el nevemet, most azonban, a minjden kezét jöttem megkérni forrón szeretett Chlorindámnak, kötelességemnek tartom én-t A vármegye törvényhatósági bizottságának hatáskörébe utalt ügyek törvénynek megmondani, hogy nevem Aalborg Oszkár. — Aalborg? — kérdé rémült tekintettel a csillagász — s anyád? — Anyám az idén meghalt, Werra Alice-nak hivták. — Kegyelmes Istenem! — kiáltá Malmö Oszkár, a kétségbeesés hangján. — Mi lelte önt? — kérdé elfojtott lélekzettel az ifjú, mit jelentsen kétségbeesése ? — De hátha tévedés az egész, hátha csak a névhasonlat az ördögi játékot velünk, — szólt a csillagász szinte hörgő hangon s egy asztalfiókot kihúzván, kis elefántcsont-képet vett ki belőle, melyre mosolygó női arcz volt festve. — Ismered e nőt? — kérdé aztán ólomszinü arczczal. — Hiszen ez anyám! — mondta Aalborg Oszkár meglepetve — a hasonmása ezen képnek jelenleg itt van zsebemben. Malmö Oszkár szinte őrült tekintetet vetett a két festményre s egész testében remegve, roskadozó térddel, alig hallhatóan rebegé: — Werra Alice leányomnak és neked is anyja volt. S azzal eszméletlenül rogyott össze. Abban a perezben tompa zuhanás volt hallható, Aalborg Oszkár kétségbeesett kiáltással rohant le a lépcsőn s már halva találta Chlorindát a padozaton, ki atyja utolsó szavainak hallatára ájultan zuhant le a lépcsőn, esés közben halálos sérülést szenvedve. * Megyei le 5. szám. Ugocsa várak f. i.1893. Ugocsa vármegye állandó vmánya tisztelt tagjaihoz! Az általam folyó évi január hó 20-ai napjának délelőtti 10 órájára összehívott törvényhatósági bizottsági rendkívüli közgyűlés tárgysorozatában közhírré tett ügyek törvényszerű elintézése czéljából a folyó 1893. évi január hó 19-ik napjának délutáni 3 órájára, a vármegyei székház nagytermébe állandó választmányi ülést hirdetek és arra az áll. választmány t. tagjait ezennel meghívom. Kelt N.-Szőllősön, 1893. január hó 7. Lónyay, főispán, 4. szám. Ugocea vármegye főtiepánja. f.i. 1893.